Szervusz kedves Látogató!
Ösküné Renáta vagyok, az oldal készítője, informatikus.
Férjem, Öskü Csaba asztrológus, holisztikus gyógyító készíti Neked, Nektek az elemzéseket.
Keresztény alapokon álló család vagyunk, négy közös kicsi gyerekkel, nem tartozunk felekezethez, és elfogadjuk a más vallásokban rejlő értékekeket is.
Egy Internetes társkeresőben ismerkedtünk meg. Hamar kiderült, hogy sok mindenben azonos nézeteket vallunk (pedig Halak vagyok, Skorpió Aszcendenssel, Vízöntő Holddal -- férjem pedig nagyon Mérleg és Oroszlán a felkelő jegye).
Szeretjük a művészeteket, a gyerekeket, hazánkat (akármilyen állapotban van). Az életet, egymást, a másik embert tiszteljük.
Öskü Csaba vagyok. írónak készültem. Egy verskötetem szamizdat kiadásban, még 1985-ben megjelent, egy előkészületben, és egy kiadásra váró esszékötet is jelzi ezt a szándékomat.
Soha, senkinek nem adtam el magamat. Sem szellemi, sem erkölcsi, sem politikai értelemben. Mindig önmagamat adtam, önkéntes munkát végeztem több társadalmi szervezetben. Amikor szűkkörű érdekszövetséggé változtak, kiléptem
Érdekelt, miért és hogyan vagyok a világban. Kutató asztrológus lettem.
Érdekelt a Sorsom. Mi az, ami velem született, mi az, amit "begyűjtöttem" magamnak.
Nem véletlenül érdekelt: mint később megtudtam, nehéz és bonyolult születésem, gyermekkorom, másoknak talán bonyolultnak látszó életem minden apró eleme egy cél felé mozgatott: megérteni magamat, megérteni az Embert.
Babonás elemeitől megtisztítottam az asztrológiát, és elkezdett "válaszolgatni" kérdéseimre. Ma már olyan világos számomra, mint az egyszeregy. Megértettem a Karma működését. Kidolgoztam az Eudoxia Sorselemzést. és mivel NAGYON Mérleg (Mérleg Vénusz, Neptunusz, Mars és persze Nap) vagyok, az Eudoxia Szinasztria Elemzést is, pároknak, rokonoknak, barátoknak és munkatársaknak. Élete során az ember adottságai nem változnak. Most is azokkal a problémákkal küzdök, mint fiatalabb koromban. Csak éppen nagyobb tudatossággal, több sikerrel.
Jó, hogy egymásra találtunk a feleségemmel, (az Asztronet portálon!). Jól kiegészítjük egymást. Sokszor kitalálja gondolataimat, kimondja, mielőtt szólnék.
Tanulmányaim:
Jóga elmélet:
Selva Radzsa Yesudian,
Baktay Ervin,
Kaczvinszky József,
Szvámi Nicchalánanda (Buckingham, Virginia),
Ácslánanda Jakhmola (New-Delhi)
Dr. Weninger Antal. Természetgyógyászat (holisztika) : Dr. Oláh Andor
Reflexológia: Bergson - Tuchak (New York)
Táplálkozás: Dr. Oláh Andor
Masszázs: közép-indiai, spirituális
Filozófusok:
Alexander Bernát, dr. Nyíri Tamás, Martin Heidegger, Hamvas Béla
Pszichológia:
C. G. Jung, Szondi Lipót, E. Berne, Dr.Buda Béla, Dr. Süle Ferenc
Teológia:
1974-75 Pázmány Péter Hittudományi Akadémia (rendkívüli hallgatóként)
Asztrológia:
Dubravszky László, Vallyon Ildikó
László András, Gaál Edit
Thorwald Dethlefsen
Asztrozófia:
Hajnal Albert
Dubravszky László
László András
Metafizika:
Názáreti Jézus
védák, Bhagavad Gítá
Gautama Buddha
Lao-ce
Hajnal Albert,
Kaczvinszky József,
Hamvas Béla
Weöres Sándor
László András
Ácslánanda Jakhmola
Swami Nicchalananda
Th. Dethlefsen
Louise Hay
Hi Ah Park (Korea)
Öskü Csaba
asztrológus
Eudoxia Sorselemzés
Eudoxia Synastria