Szerelmi karma a jegyek és a horoszkópházak szerint

Körülbelül két és fél ezer sors-képlet feltárás után és a szakirodalomban, vagy a sajtóban nyilvánosságra hozott jellegzetes esetek asztrológiai tanulmányozása- elemzése után, teljes felelősségtudattal ki merem jelenteni, hogy asztrológiai feltárás és a vonatkozások különböző életkörökhöz kapcsolt tudatosítása nélkül (pszichológiai, pszichiátriai, vagy vallásos úton pl.) teljességgel lehetetlen az erősen fényszögelt Lilith által jelzett problémák feloldása és meghaladása. Enélkül viszont nem létezhet tartósan harmonikus párkapcsolat. Főként a Víz jegyekben (Halak, Rák, Skorpió), vagy a víz-jegyeknek megfelelő horoszkóp házakban álló Lilith esetében. Mindhárom csillagjegyben álló, negatívan fényszögelt Lilith, többek között, a szokásostól eltérően erős pedofiliára és más, szexuális perverziókra való hajlamot is jelezhet, akárcsak a Mérlegben álló Lilith esetében. A Rákban álló Lilit, a nők esetében önkéntelen megtermékenyülési vágyat, illetve a teherbeeséstől való irracionális félelmeket jelez, minden különösebb (esztétikai, intellektuális, szexuális vonzerő, stb.) igényektől, vagy más, konkrétnak és racionálisnak tűnő szempontok miatti elutasítástól függetlenül. Ezek a nők nem csak a lehetséges szexuális élvezetszerzési lehetőség miatt vonzódnak minden erősebb, vagy furcsább férfihez aki a környezetükbe kerül, hanem azért, mert önkéntelenül meg szeretnének termékenyülni tőle, de ugyanakkor, eközben és ezzel párhuzamban, az iszonyatig menően félnek is a megtermékenyüléstől. Ez az ellentmondásos izgalmi állapot különösen meg tudja zavarni a teremtő képzeletüket és ha nem is teljesül be a kaland-vágyuk, az állandó (megszokott, vagy megunt) partnerüktől ilyenkor rendszerint úgy is megtermékenyülnek, ha valamely ismert és bevált fogamzásgátló módszerrel védekeznek. A Rák - Lilithel rendelkező férfiak viszont öntudatlanul majdnem minden meglátott nőt meg szeretnének öntudatlanul termékenyíteni, miközben ugyanakkor, irracionálisan rettegnek is attól, hogy minden általuk megérintett nő azonnal "lebubázik" nekik és nem várt apai felelősséget akar varrni a nyakukba.

A Skorpióban álló Lilithel rendelkező nők félnek "elfogadni" minden komolyabb párkapcsolati kihívást (szerelmet), mert a mély érzelmekkel járó drámai katarzis élményétől rettegnek és minden sejtjükkel el akarván azt kerülni, azt sem bánják, ha a környezetük szajhaként, illetve szélhámosként ítéli meg őket, csak hogy az igazi, mély és elkötelezett szerelmet ne kelljen komolyan venniük. E sors-taktikázás ellenére, a legváratlanabb helyzetekbe és a legkevésbé alkalmas személyekkel esnek bele a szerelem csapdájába és akkor még nagyobb a baj, mert nem csak hogy a drámai élményektől való félelmük miatt nem képesek odafigyelni az őszinte szerelemnek a szellemi képességet fokozó erejére, hanem a családi környezetük sem fogadja el a helytelennek talált, vagy éppenséggel "megbotránkoztató" viszonyukat. A Halakban álló Lilith esetében, férfiak és nők egyaránt, ártatlan áldozatok szeretnének lenni a nappali éber tudatuk elől elrejtett mélytudati érzelmek és képzetek szintjén, önkéntelenül (lelki és fizikai mazochizmus) és egyben félnek is ettől. Ők azok, akiket a más nemű személyek állandóan megaláznak és meggyaláznak és sem ők sem a környezetük nem érti, hogy miért hagyják magukat néha a szó szoros értelmében és "eltaposni". Ők azok, akik csak azért hibáznak, hogy legyen amiért a partnerük bántsa, szélsőséges esetben, hogy durván bántalmazza őket. Ha ez az irracionális lelki vágyuk nem valósulhat meg a szerelmi, vagy a családi viszony keretében, mert a partner nem provokálható, illetve nem lehet ilyesmire rá venni, és erre nem kapható (fizikai alkat, társadalmi pozíció, stb.), akkor a borsos árú, de polgárilag rendezett (fél-törvényesített) szadista - mazochista szexuális szolgáltatásokat veszik igénybe. És ezt a hamis, megjátszott testi és lelki áldozattá válást azért élik meg, hogy tényleges és lényegi (sors-jelentőségű) áldozatot ne kelljen vállalniuk és hozniuk. Mivel a valóságos szellemi odaadástól, illetve az áldozattá válástól félnek titokban és nem merik teljes-őszintén odaadni magukat a szerelemnek, a legtöbb esetben kábítószerezés, de legalábbis alkoholizmus lesz a hamis egységalkotásra való feltáratlan hajlam következménye. Nekik ugyanis magas fokú szellemi éberségre és szeretet-áramoltatási képesség megszerzésére van szükségük, nem mesterségesen szerzett, szenvedés-élményekre, az általánostól eltérő mértékű szeretet- szomjuk (egységélmény) kielégítése érdekében (a szeretet - hiánynak a szenvedés-élménnyel való "betömésére".) Sejtik, hogy amennyiben ők nem mernek teljes odaadással szeretni valakit, őket sem szeretheti senki igazán és ezért tudatosan, vagy öntudatlanul büntetetni kívánják magukat, ahelyett, hogy az odaadási képesség és a tényleges - gyakorlati - áldozatvállalási készség megszerzése érdekében tudatos erőfeszítéseket tennének.

Az öncélú szexualitást gyakorló és a kultikus életrendjét a gazdasági értékrenddel felcserélő civilizációban a Lilith áldozatainak a száma rohamosan növekedik. A Lilithnek a személyi horoszkópban elfoglalt pozíciója és fényszögei által kimutatható rejtett szexuális sóvárgásainknak az anyai ági örökletes programokból eredő más negatív szellemi tulajdonságainkkal való kapcsolatából erednek az összes veszélyes negatív tulajdonságaink és késztetéseink, mivel ezek, a személyi horoszkópokban a Lilith és a Sárkányfarok pozíciója és fényszögei által jelölt önkéntelen késztetések és sóvárgások manipulálják és irányítják a háttérből a sorsidéző, mágikus erejű képzeletünket. És a képzeletünk viszont az értelmünket és az akaratunkat. Az önkéntelen félrevezetésre: hazudozásra, árulásra, csalásra és az önáltatásra, öncsalásra való hajlamaink (dh. Jupiter vagy Neptunusz). A kényelemre, a féltékenységre és a birtoklási mániára, illetve a csalóka kompromisszumok árán létrehozható és fenntartható látszat-boldogság elfogadására, a meghasonlásra: vagyis a korrupcióra való késztetéseink (Vénusz). Az öncélú sikerekre, győzelemre, diadalra, és a szélsőséges élményekben részesítő kalandokra a való vágyakozásaink (Nap és Mars). A röghöz kötött nyerészkedési és "ésszerű" spekulációra: a gazdasági nyereséget hozó, "jó fogások" és "kezelési" módok kieszelésére való hajlamaink (Merkúr, Uránusz). A látványos és hatásos, de lényegében hamis szeretet-élményt eredményező érzelgősségre, érzelmes ömlengésekre, a patetikus meghatódásokra (a részleges, alacsonyszintű szeretetre és a zavaros lelki izgalmakra), a misztikus és irracionális fantáziálásra, illetve a kábulási vágyra: a szellemi tévelygésre és a lelki támolygásra való késztetéseink (Hold és Neptunusz). A szintén megható és a biztonság benyomását-érzetét keltő, de valójában az élet végi elbutuláshoz: a szellemi csődhöz és teljes bukáshoz vezető, és a negatív szuggesztiók - képzetek létrehozása és intenzív átélése miatt károsan ható, hamis kötődéseink és hamis felelősségérzetünk (aggodalmaskodás, sajnálkozás, stb., ami a Szaturnusz pozíciójából, fényszögeiből és a Lilithel való kapcsolatából olvasható ki). Az előbbi törekvéssel és mentalitással teljesen ellentétes, semlegességnek látszó, de csak a közönyösséget és a kegyetlenséget tápláló érzelmi és lelki kötelék-mentességre törekvés, az öncélú változásra és változtatásra való nyugtalansági érzeteket kielégíteni hivatott élvezeti cikkek feltalálására és e csoda-tevő eszközök elkészítésére és kipróbálására ösztökélő kötetlenségre és elkötelezetlen állapotokra való törekvések (Uránusz). De mindezen negatív sos-és életviszonyulásunkat messze meghaladja a gyökeres személyi átalakulás elleni elemi irritáció, a lelki, szellemi és spirituális - belső - változás és gyökeres újjászületés ellenes érzelmeket keltő irracionális harag, a sors- nehézség ellenes és Isten-ellenes belső lázadás és csendes neheztelés (Plútó).

Nem kell csodálkozzunk azon, hogy önkéntelenül és öntudatlanul, de annyi szerencsétlen sorshelyzetet és nyomorúságot előidéző tettet hajtunk végre nap mint nap a környezetünkben és a párkapcsolatban. Ne gondoljunk másra, csak arra, hogy az olyan személy, aki nem alakítja ki a maga számára a hiba- belátási készséget és önleleplezési képességet, mennyit hazudik napjában magának arról, hogy ő miért kell ezt és azt megtegye, miközben valójában a Lilithje által jelzett másra - másságra való sóvárgása, a más nemű személyekkel való, öncélú szexuális egyesülési - egységesülési vágya hajtja és mozgatja őt majd minden tettében és gondolatában.

E negatív és öncélú késztetéseket viszont, akárcsak a szexuális perverziókra való hajlamokat, hiába fojtjuk el magunkban és hiába ítéljük el és hiába büntetjük meg egymást a polgári törvényhozás segítségével e szörnyű tettek elkövetése után. Ezeket a hajlamokat nem büntetni és elítélni kell, illetve nem lefojtani kell, hanem az asztrológiai tudatosítás segítségével a felszínre hozva, megnevezni és feloldani. Csak a személyre vonatkozó, konkrét "veszélyes helyzetek" jellegének a tudatosításával, előre-látásával: "előre-értésével" lehet megelőzni e hajlamok felerősödését. Én például nagyon megharagudtam az első horoszkópomat elkészítő asztrológusra, amiért az a Mérlegben álló Lilithem kapcsán, a lányokkal szemben érzett, lehetséges pedofil hajlamok felől tájékoztatott és hetekig nem akartam elfogadni ennek még csak a gondolatát sem. Szerencsére néhány hónap múlva, amikor felfedeztem az ott leírtaknak a szélesebb körű és mélyebb metafizikai, ok- okozati értelmezési lehetőségeit, és ennek az alapján és ezek racionális megértése segítségével gyakorolni kezdtem a saját magammal szembeni mély őszinteséget, tényként fogadtam el, hogy igenis létezik bennem egy olyan szerű irracionális kívánság, hogy ha lehetne, minél fiatalabb nőkkel és akár lányokkal is szeretkezzek. Ma, e két mondatos figyelmeztetésnek köszönhetem, hogy "tiszta szívű" apja tudok lenni a négy gyönyörű kislányomnak, mert tudom, hogy azoknak a tisztátalan vágyaknak a kivitelezési lehetőségét szolgáló "technikai ötlete", ami ködös álmaimban, ha egyre ritkábban is, de még mindig felüti a fejét néha, a valóságban soha nem fog megtörténni.

Szerencsémre - és szerencsénkre - tehát, az asztrológiai feltárás segítségével én még idejében felismerhettem a Mérleg-Lilithem által jelzett szerelmi - szexuális problémáimat, vagyis azt, hogy amennyiben tudatosan nem törekszem erre, örök szerelmi csalódottságra, a szerelmi boldogság elérésének a képtelenségére lettem volna "elitélve", és feltehettem és pozitívan meg válaszolhattam azt a kérdést, hogy meg akarok-e tenni minden szükséges erőfeszítést annak érdekében, hogy az általam szabadon választott második feleségemmel együtt maradva (Nem másokkal együtt és nem külön - külön) megkíséreljem a párkapcsolati - élettársi boldogságot elérni. Ennek a belső pozitív válasznak, a hozzá való pozitív viszonyulásomnak a minden dimenzió szintjén történő megszilárdulása lett az eredménye. És ennek ellenére is, a Mérleg-Lilithem által jelzett, házasság kötés előtti és a házasság első évében még fenn álló, másokkal való szexuális boldogságba kerülési vágyaim mágikus kisugárzása, amit megszüntettem ugyan a Lilith igazi megértésének a teljes körű megértése után, azt eredményezte, hogy az anyósom már a házasságunk elejétől uszítani kezdte ellenem a feleségemet, és pontban a házasságunk 1O évfordulója után, sikerült is, nyolc hónapig egymástól elválasztani és a családunkat szétbontani. Addig, amíg a nálam fiatalabb anyósom szívinfarktust nem kapott és ez a tény a feleségemben felébresztette a kételkedést és az őt a korábbi metafizikai tudatosságához visszavezető felelősséget arra vonatkozóan, hogy szét kell-e bontania a családot, vagyis, be kell-e teljesítenie a negatív sors-programját, csak azért, hogy az anyjának igaza legyen? - Neki ugyanis a Rákban áll a Lilithje és a Holdja együtt áll az Oroszlán-napjával. A Sárkányfejével együtt álló Plútója viszont (A Skorpió ura), a Mérlegben áll, tehát előbb-utóbb rá kellett ébredjen a párkapcsolatra vonatkozó Isteni igazságra a Bak Lilithel rendelkező édesanyja által számára tanított és sugallt kegyetlen, világi igazságokkal szemben.

Ahhoz, hogy két egymáshoz karma szintjén is vonzódó ellentétes nemű személy az összehangolódásnak a maximális fokát elérje (a közös öröm-élmény érdekében történő lényegi egymásra-figyelést és segítségnyújtást tudatosan és becsvágy mentesen gyakorolja), a folyamatos Fény-áramlásnak kell létrejönnie gyakorlatilag, amelyben és amely által spirituális szinten is tudatosodik mindkét félben az a tény, hogy ő a másiknak a spirituális élettársa, lelki és szellemi társa. Hogy ők együtt, egymásnak a fény-adáson keresztül történő, belső megváltás eléréséhez segítő társai, az egymás megváltó segítségei, és nem az ingyenes boldogság-adományozói. Az, hogy mindkettőnek a társa, akárcsak ő, egy olyan bonyolult testi-lelki és szellemi összhangteremtési problémákkal küszködő emberi lény akárcsak ő - még akkor is, ha annak, esetleg az övénél is erősebb sóvárgásokat kell legyőznie! És semmiképpen nem az ő boldogságát szolgáló "hús-vér ember", akinek az ő ellentmondásos kívánságait kell teljesítenie és akivel szemben neki mindenféle elvárásai lehetnek, akár egy szolgával, vagy egy géppel szemben. Hogy még a kettejük szexuális boldogsága is mindkettőnek a saját belső világával és külső kapcsolatai közötti összhangteremtési törekvésén múlik (És amiben egymásnak mindössze segédkezhetnek a maximális őszinteség segítségével.) és nem azon, hogy az élettársa milyen mértékben képes teljesíteni az ő élvezet-kívánságait. De még csak azon sem, hogy mennyire képes tolerálni a Lilith, a Sárkányfarok, valamint a Bolygók negatív fényszögei által jelzett sóvárgásait, vágyait, szeszélyeit, fóbiáit, félelmeit, és a női elődeitől öröklött és az ő mély tudattalan világába bevésett boldogság-képzeteit.

A keleti misztikusok tehát hiába tanítják a szellemi tudatossággal megélt szexualitás szabályait, azoknak tehát, akik a termelés-fogyasztás eszmekör által uralt, izgő-mozgó-nyüzsgő-spekuláló erkölcsű civilizációban élnek. Ők ugyanis, képtelenek a szellemi finomodáshoz és fejlődéshez szükséges természeti konfrontációk között a harmonikus kapcsolatok létrehozására és fenntartására, mivel a saját személyük mélyén és a partnerükben munkálkodó rejtett Lilith- hatások ezt lehetetlenné teszik, amennyiben nem tárja fel számukra az asztrológus a személyi horoszkópjuk segítségével részletesen és pontosan azok természetét. Majd ők, az asztrológiai feltárás segítségével, nem oldják fel - a párkapcsolat zavartalanságát lehetetlenné tevő - lélekre, szellemre és a képzeletre gyakorolt karmájuk hatásait. Érdekes tanulság megfigyelni néhány olyan jellegzetes Lilith- zavart, amelyet a Lilith, a Sárkányfarok, vagy a Plútó durva fényszögelése jelez, a horoszkópházak által megtestesített gyakorlati életterületek szerint:

1) A Lilith, vagy a Sárkányfarok a Kosnak megfelelő életterületen, vagyis a személy és a külvilág közvetlen kapcsolatát jelképező I. házban arra utal például, hogy a személy önkéntelenül, vagy tudatosan, akaratlanul, vagy céltudatosan, de minden gesztusával, szavával és gondolatával, folyamatosan csábítja a körülötte levő másnemű személyeket. Mihelyt egy (vagy több) ellentétes nemű személlyel kerül kapcsolatba, bármilyen semleges témáról, vagy viszonyról legyen szó közöttük, minden cselekedete, gesztusa, esetleg még szavai is automatikusan alárendelődnek ennek az önkéntelen és öncélú csábítási (szereplési, figyelem felvonási, bódítási és hódítási) késztetésnek. Ezt, a többnyire szándéktalan és önkéntelen viselkedést, a vele kapcsolatba kerülő személyek általában "készpénznek" veszik és néha a botrányig, vagy a nemi erőszakoskodásig is elmenő kellemetlen helyzetekbe hozhatják őt. Ha tudatosítja ezt a problémáját és megérti azt, hogy e problémás élethelyzeteket is előidéző személyi tulajdonsága által, meg kell ismernie valami fontosat, ami a szexualitás rejtett funkcióival kapcsolatos, feloldhatja és meghaladhatja, a sok esetben a nemi erőszakig is fajulható drámai élethelyzeteket, a néha az egész személyének az elutasítását - megvetését is okozó csábítói késztetéseit. Ezzel, a mindenkit önkéntelenül csábító természetének a tudatosítása és nyílt felvállalása segítségével a negatív a hatásokat feloldhatja és a kényelmetlen helyzeteket elkerülheti anélkül, hogy a környezetét vagy a sorsát kelljen okolnia a konfliktusai, kényelmetlen helyzetei miatt.

Az a személy, akinek Lilith, vagy a Sárkányfarok a Bikával analogikus kapcsolatban álló, annak a gyakorlati megvalósulását jelentő II. horoszkóp házban áll, a létfontosságú anyagi szükségletek létrehozásának, megszerzésének és használati módjának az életkörében áll, élete első periódusában, úgymond állati természetességgel, mindenféle szemérem és gátlás nélkül, szeretné gyakorolni a szexualitását. Vagy, sokszor a szemérmetlenségig elmenő bátorsággal (nem csak hogy nyíltan felvállalva, de az épp érvényben levő társadalmi - kulturális szokásrend ellen is lázadva) akarja kiélni a szexuális késztetéseit, vagy ennek a másik végleteként, természetellenesen elfojtja, elrejti az ilyen jellegű vágyait és sóvárgásait. Olyan perverziók formájában élné ki ezeket a rejtett vágyakat, amelyek kapcsolatosak a birtoklási ösztönnel. Szereti mások személyét birtok tárgyként kezelni és ugyanakkor azt is, ha őt kezelik szexuális birtoktárgyként. A szerelmet, a szexualitást és a partneri kapcsolatokat önkéntelenül összekeveri a vagyon -és birtokszerzéssel, illetve a pénz - és lakásszerzéssel. Úgy képzeli, hogy a szex-partnere, vagy a szerelme egyben az ő üzlettársa, vagyon- és birtokszerző társai is kell legyen, vagy legalábbis olyan személy, aki őt eltartja, vagy valamilyen módon öt a vagyonhoz és a pénzszerzéshez hozzá juttatja. Szélsőséges esetekben gazdag szeretőkre sóvárog és vadászik (legalábbis fantázia szinten), illetve nem képes elválni a pénzkereső élettársától akkor sem, ha semmiféle szerelmi - szeretői vágyat nem érez már az iránt, vagy, a prostitúció gyakorlásával, illetve prostituáltak "dolgoztatásával" tartja fenn magát és esetleg a családját is. Ez akkor is úgy van, ha a horoszkópja többi vonásának és családi - társadalmi helyzetének köszönhetően nem került még és nem is fog kerülni a fent leírt végletes helyzetek egyikébe és azok ellentéteként, erősen szabályozott és rendezett párkapcsolati viszonyban, vagy magányos aszkézisben él. Ezt a helyzetét ugyanis, mindössze az előbbiektől való félelmében tartja fenn. Tudattalanja legmélyebb rétegei szintjén a pénzzel és a lakással, illetve a megélhetéssel és a birtokkal kapcsolatos elképzelései összefonódnak a szexuális - szerelmi vágyaival és ezért a birtok szerző késztetések határozzák meg és befolyásolják a szexuális vágyait is. Ez a Lilith pozíció mindenképp anyagi érdekekhez kötött tisztázatlan szexuális - szerelmi viszonyok gyakorlására való hajlamokra utaló jel, még azokban az esetben is, ha látszatra a legártatlanabb és/vagy a világ legerkölcsösebb személyéről van szó.

E személyeknek az életfeladata az, hogy megtanulják megkülönböztetni a szerelemi viszonyokat és a szexualitást az anyagi helyzettől és érdekektől.

Akinek a Lilith az Ikreknek megfelelő életterületet jelképező III. házban áll, élete első felében vagy óvakodik, vagy titokban vágyakozva- borzongva fél és mereven elhatárolja magát a közvetlen szexuális tapasztalási lehetőségektől, a valóságos szerelmi viszonyok megélésétől. Lehetséges mindennek az ellentétes véglete is, vagyis az, hogy igen korán, esetleg már gyermekkorában elkezdi a szexuális életet, szélsőséges esetben, valamelyik ellentétes nemű rokonával, vagy családtagjával. Az utóbbi esetben öncélúan fogja halmozni a szexuális élményeit, tapasztalatait anélkül, hogy valamilyen szellemi értelmet fedezne fel a szexualitásban a gyönyörszerzésen és a gyermeknemzésen kívül. A férfi-nő viszonyról különféle vicceket és "eredeti" elméleteket gyárt, vagy másoktól átvett érdekes és olvasott tudományos elméleteket és nézeteket vall a szexualitásról abból a rejtett célból kifolyólag, hogy ő személyesen ne kelljen mélyen alámerüljön a saját szexuális problémáinak a számára kellemetlen és esetleg lelki fájdalmat is okozó, rejtett okainak a megértéséig, értelmezéséig. Lehetséges az is, hogy teljesen zavarosan és irracionálisan éli meg a saját szexualitását, sőt: irracionális események alanya és tanúja (szemlélője) is lehet akarva-akaratlanul, mint például a testvérek közötti szexuális vágyak megnyilatkozása és kielégítése, vagy azoknak drámai elfojtásából eredő tragédiáknak. Ezen élményei által kényszerítve lesz arra, hogy a természeti törvények felett uralkodó és azokat vezérlő (egyetemes) szellemi törvényeket felkutassa és felfedezze. Amennyiben nem fél és szorong a közvetlen szexuális élményektől, gyakran átesik a ló túlsó felére és azt képzeli, hogy nem tapasztalt eleget még hetven évesen sem, és állandóan újabb és újabb szexuális kapcsolatra vágyik azzal a képzettel, hogy azáltal ismereteit gyarapíthatja, tapasztalatait bővítheti és steril elméleteit ellenőrizheti, elmélyítheti, pontosíthatja. Mindebben van is némi igazság, de csak addig van szüksége ilyen jellegű, "házon és családon kívüli" szexuális tapasztalatokra, élményekre, amíg képessé válik spirituális tudatosság szintjén megérteni és így átélni a saját szexualitása által felvetett szellemi- lelki (párkapcsolati, családi és társadalmi) problémákat.

Az a személy akinek a Lilith, vagy a Sárkányfarok a Ráknak megfelelő IV. házban áll, az élete első szakaszában képtelen a rendezett körülmények és tisztázott családi viszonyok között harmonikus és kielégítő szexuális életet folytatni. Sőt lehetséges a közvetlen családtagok (szülők, testvérek) valamelyikével gyakorolt egy, vagy több "törvénytelen" viszony, esetleg az ilyen jellegű viszonyra való rejtett sóvárgás, vagy annak a kénytelen eltűrése, elszenvedése a személy részéről gyermekkorában valamely idősebb, vagy felnőtt családtag (testvér) részéről. Férfi esetében, az anya, vagy az idősebb nővér, esetleg nagynéni iránt érzett önkénytelen szexuális vonzódás lehetséges (vagy a saját lánya iránt), nő szülött esetében az apa, nagybácsi, vagy idősebb fiútestvér iránt. Ha szülő az illető, akkor az általa alapított családon belül pedig saját gyermekei iránt. Ezek a horoszkóp által is kimutatható hajlamokat incesztusra való hajlamként, illetve oidipuszi komplexusként ismeri a tudományos szakirodalom. Az is megtörténhet, hogy mindez mély gátlásosság alá van zárva és inkább gyűlölködésben, vagy az illető családtagtól való irracionális félelmekben, a vele való közvetlen érintkezéstől való irtózatban, annak önkéntelen kerülésében, borzongató nyugtalanságban jut kifejezésre. Annak a személynek, akinek a Lilith a IV. házban áll, folyamatosan kell törekednie a családi viszonyokon belüli rejtett szexuális vonzódások tisztázására, felismerésére, néven nevezésére. A családi feszültségek és zavarok szexuális jellegének a felismerése, elismerése, pontos meghatározása, és megnevezése általi feloldására és meghaladására. Törekednie kell a családi viszonyok törvényességének a felállítására és megőrzésére. Ehhez szüksége van a tisztázott családi viszonyok és szerepkörök pontos meghatározására és betartására, a szellemi nyíltságra, a becsületességre, az őszinteségre és az önmagával szembeni erélyességre. Nem vonatkozik ide szorosan, de a saját vagy a mások (gyermekei, testvérei) családjának a szétbontására irányuló öntudatlan és önkéntelen késztetéseit is jelzi ez a karmikus pozíció.

Az a személy, akinek a Lilith az Oroszlánnak megfelelő V. házban áll, általában nem képes a felszínre hozva őszintén és természetesen megélni a szexualitását (vágyait, ösztöneit, rejtett késztetéseit) a lelkileg elkötelezett és a hagyományos családi viszonyok között, hanem csak a kötetlen, a személyileg és társadalmilag el nem kötelezett, kaland szerű és szórakozás szerű intim viszonyokban. Rejtett személyi vonásait, különböző képességeit és tehetségeit is csak akkor képes a felszínre hozni és kiteljesíteni, ha lehetősége nyílik egy vagy több, családi vagy társadalmi elköteleződés által nem feszélyezett kötetlen szerelmi-szexuális viszonyban folyamatosan részt venni. Általában vagy mereven elárkozik ettől, vagy öncélúan fecsérli ezeket a kreatív energiákat, különböző szexuális jellegű vagy a szexualitással kapcsolatban álló, szórakoztató kalandokban. A másik végletben elvonul a világtól és önmagát sanyargatva titkolózik, vagy olyan ködös célú titkos társaságokat alapít, amelyben neki valamiféle irányító - vezető szerepe lehet. Amennyiben nem fecsérli tehetségét szórakoztató szexuális, vagy politikai kalandokban, akkor idejekorán és idejekorán és tapasztalatlanul beleugrik egy házassági viszonyba, amivel "rendezett" társadalmi helyzetbe ágyazza magát a belső szexuális bizonytalansága elől. Ez előbb-utóbb fel fog bomlani, mert mindaddig nem találhatja meg a belső nyugalmát és biztonságát, ameddig több oldott és külső elkötelezettség nélküli intim párkapcsolatban ki nem ismeri önmaga rejtett késztetéseit, tudat alatt működő vágyait és szenvedélyeit, saját rejtett személyiségét. Amíg e tapasztalatai által meg nem tanulja azt, hogy melyik az a határ, ameddig elmehet vágyai kielégítésének az igényében, hogy mi az, amit elfogadnak tőle a partnerei és mi az amit nem. És viszont: mi az, amit ő képes elfogadni a szexuális partnereitől és mi az, amit nem.

Az a személy akinek a Lilith, vagy a Sárkányfarok a Szűznek megfelelő VI. házban áll, hajlamos a prüdériára és irracionális szemérmeskedésre, törekszik a szexualitásnak az ész általi túlzott irányítására, vagy ennek az ellentétes végleteként, a legirracionálisabban éli azt meg. Az abszurditásig menően ésszerű elméleti keretek és konvencionális szabályok közé akarja szorítani saját és partnerei szexualitását. Esetleg tudományos módszerek, trükkök, technikák - technológiák és terápiák (pl. racionális táplálkozás, nyers energia-fokozó torna gyakorlatok, vagy plasztikai sebészeti beavatkozások) segítségével akarja rendszerezni és hasznossá tenni a párja és a saját szerelmi érzéseit. Szélsőséges esetben, ugyancsak racionális indokokkal megkísérli elfojtani, visszafejleszteni, elsimítani szexuális vágyait, mint egy számára kellemetlen és fölösleges természeti "rendellenességet", ami zavarja őt és amire az ő elképzelései szerint, neki nincs szüksége. De nagyon téved, mert a Lilithnek ez a helyzete épp arra utal, hogy meg kell tanulnia a szexualitást a spirituális rendeltetés szerinti logika alapján megérteni és így megélni. Rossz mentalitása következtében nagyon felháborodik, amikor szexuális vágyai bizonyos helyzetekben elemi erővel felszínre törnek, áttörve az általa felállított ésszerű határokon, meghazudtolva minden a szexualitást szabályozni hivatott intézkedés hatékonyságát. Szélsőséges esetekben a kolostorba vonulás gondolata foglalkoztatja.

Lehetséges mindennek a szöges ellentéte is, a rendetlenség, a csapodárság, a perverziókig elmenő renyheség és tisztátalanság, valamint az ellenséges magatartás a partneri viszonyok tisztaságával és tisztázódásával szemben. Életfeladata az, hogy racionális erőszakoskodás helyett, képessé váljon a magasrendű szellemi logika szerint, kultikus odaadással és organikus rendezettséggel megélni a szerelmet és a szexualitást.

Akinek a Lilith, vagy a Sárkányfarok a Mérlegnek megfelelő életterületet jelképező VII. házban áll, az minden partneri és szexuális kudarcáért az adott partnert teszi felelőssé és mindig a partnerétől várja el, hogy őt a partnere boldoggá tegye, de olyan kényelmet és biztonságot adó előfeltételek és körülmények között, amiket ő akar meghatározni és amely feltételeket és (kényelmes és romantikus) körülményeket a partnernek általában nem áll módjában és természetében teljesíteni. Ezért ő soha nem elégedett az élettársával és bármilyen jó tulajdonságokkal és képességekkel is rendelkezne az, mindig az marad a kényszerképzete, hogy az élettársát ki kell cserélni, és nem neki kell, a szeszélyes és változó elvárásaihoz és boldogság-előfeltételeihez kötött szerelmi viszonyulását megváltoztani. Életfeladata a belső bizonytalanságának a megszüntetése, az odaadás képességének és a partnerrel szembeni empátiának, a partner iránti felelősségérzetnek a kifejlesztése, a partnerre való odafigyelési és a partner hibáiban való tükröződési képességnek az elsajátítása.

Az a személy akinek a Lilith, vagy a Sárkányfarok a Skorpiónak megfelelő VIII. házban áll, a titkos, de szenvedélyes szerelmi vágyaiból és rejtett, de tüzes sóvárgásaiból eredő szexuális - szerelmi problémái, állandóan a tragikusan megrázó élmények és veszteségek nyomán fellépő lelki-szellemi átváltozások folyamatos sorozatait kénytelen megélni. Ha sikerül erre, a sokszor maga előtt is rejtett, tiltott szenvedélyességére ráébrednie, akkor tudatos törekvések útján fel tudja oldani, ha nem, előbb - utóbb tönkre fogja tenni az un. szerelmi és szaporító szerveit. Általában lelki szenvedéseket okozó, zavaros és zaklatott szerelmi-szexuális viszonyokat folytat és különböző, rendkívülinek és természet-ellenesnek mondható érzelmi-vagy szervi - biológiai problémák valamelyik végletes megjelenési formájával is küzd. Ezek ellentéteként, lehetséges a szerelmi érzések átélési képtelensége, a szexuális élvezet elérési képtelenségéig elmenően (nőknél: a férfiaktól való iszony, orgazmus hiány, férfiaknál: a nők irracionális gyűlölete, ejakuláció-képtelenség, vagy korai magömlés), vagy fordítva: a természetestől eltérően erős szexuális étvágy, amely szexuális kiszolgáltatottsághoz vezet, az ilyen jellegű függőségi viszonyoknak a másokat is zavaróan érintő tragikus átéléséig (szexuális kötődési szenvedélyek), valamint az azonos neműekkel folytatott szexuális perverzióra való hajlamok csillapíthatatlan kiélési vágyáig elmenően. Szerelmi kapcsolataiban tragédiaként átélt veszteségek és mély kiábrándulások is érhetik, amennyiben nem koncentrál egész lényével a szerelem és a partneri kapcsolat szellemi lényegére és nem tesz meg mindent a veszélyesen szenvedélyes szellemi - lelki mentalitása gyökeres megváltoztatása érdekében.

Romantikus szerelmi vágyai és ábrándjai szárnyán magasra ível, de majd mindig a földre sújtva és lelkileg, szellemileg kifosztottan találja magát mindaddig, amíg nem hajlandó észrevenni, hogy szerelmi igényei és mély szexualitása olyan szellemi törvényeknek és céloknak van alárendelve, amilyenekre ő korábban még csak nem is gondolt. A csalódások és a veszteségek, a tragikus jellegű események élményei hatására kénytelen lesz jobban odafigyelni partnereinek valóságos szellemi-lelki személyiségére és azzal összhangba kerülve, saját szellemével felülkerekedni a nyers ösztönein, érzéki-érzelmi vágyain és sóvárgásain. Kénytelen a szerelmi partnereit az ő egoista vágyainak a kielégítését szolgáló eszköznek tekintő nyers késztetéseit a spirituális tudatosságának alárendelni, a szerelemi érzéseiben és a szexuális aktus során is a partnere szellemével, annak a spirituális személyiségével is egyesülni.

Az olyan személy akinek a Lilithje, vagy a Sárkányfarok a Nyilassal kapcsolatos IX. házban áll, kizárólag csak a metafizikai ismereteinek gyarapításával és ezeknek az ismereteknek a gyakorlatba ültetésével lesz képes elérni a szerelmi boldogságát. És viszont: a valóságról alkotott képe is csak a szexuális problémáinak az őszinte felvállalásán és tisztázásán keresztül tisztul ki, vagyis ő, csak a tudattalan sóvárgásainak, ösztöneinek és minden jellegű erotikus késztetésének a felszínre hozásával és a pontos megismerés segítségével történő feloldásával lesz képes a valóság-látásra. Élete első szakaszában önkéntelenül szépíti a valóságot és még önmagának is azt hazudja, hogy boldog, holott a szíve csordul ki a keserűségtől, vagy minden értelmi és minőségi megfontolás nélkül létesít szerelmi - szexuális viszonyokat és csodálkozik, hogy az igényesebb partnerei ezen fel vannak háborodva. De az is lehet, hogy dogmatikusan - erkölcsösen közelít saját szexualitásához (és ilyen jelleg életviszonyok között is él ), esetleg erősen vallásos életet él, vagy túlságosan laza, világias és liberális körülmények között, esetleg bonyolultan zavart erkölcsi viszonyok között, ami általában a szülőknek az ilyen jellegű (az irracionalitásig elmenő következetlen és rendezetlen szerelmi-szexuális szokásaival), erkölcsi magatartásából is következhet. Ezért kénytelen lesz saját intuíciójára és tájékozódási képességére hagyatkozva felfedezni valami szellemi rendet a szexualitásban és a szerelmi életben, amely nem alapulhat vallásos dogmatételeken, erőszakos és személyidegen erkölcsön. Vigyáznia kell, nehogy irracionális idealításba, egzotikus misztifikációk és káprázatok ködfátylába, a valóságtól elszakított képzelgésekbe hajszolja magát, amelyektől a valóságos szexuális élete sivár, kicsinyes és szürke helyzetbe ragad, hogy inkább elfojtja, letagadja, vagy önmaga előtt is elhazudja annak tényleges felvállalását. Meg kell tanulnia megkeresni az arany középutat az ideális, misztikus- vallásos, képzelgés, a dogmatikus önsanyargatás, valamint a nyers biológiai szinten gyakorolt szexualitás között. Amíg ezt el nem éri, kudarcok, kiábrándulások és állandó erkölcsi krízisek és betegségek fogják kísérni a szerelmi-szexuális életét.

Ha valakinek a Lilithje, vagy a Sárkányfarka az egyetemes törvényeknek a közösségi viszonyokban történő alkalmazását megtestesítő Bak csillagképnek megfelelő X. házban áll, a törvényesség látszata megőrzése és a törvényesség álarca mögött, önkéntelenül és öntudatlanul, mindig a törvénytelen állapotok átélési lehetőségére sóvárog. A világi törvényesség fedezete mögött a spirituális, vagyis a lényegi törvényesség megbontási lehetőségére vágyakozik és törekszik. Ezért, ő csak és csakis úgy tudja megismerni és kiteljesíteni a saját partneri személyiségét, a törvénytelen szexuális sóvárgásaihoz, tiltott erotikus késztetéseihez (is) szorosan kapcsolódó rejtett tudattalan tartalmait, ha a szerelmi-szexuális életét kívül - belül törvényesíti és nem csak az érvényben lévő társadalmi- erkölcsi normákhoz, szabályokhoz igazítja, hanem elsősorban az egyetemes törvényekhez is. Ennek viszont az ellenkezőjét éli meg élete első periódusában és alantas sóvárgásaitól befolyásolt szexuális képzeletével obskúrus, a közösség elől elrejtett, dugdosott, az adott közösség, vagy társadalom által valamiért és valamiképpen üldözött, elítélt vagy tiltott, de legalább is, nem kívánatos (erkölcstelen) szexuális életet folytat, de legalább is arra sóvárog. Ha nem testi szinten, akkor lelki szinten. De mindennek a másik véglete is lehetséges, aminek folytán a szexualitását önkéntelenül a társadalom színpadára akarja kivinni és ott, a közönség előtt és a közösséggel együtt szeretné megélni intim dolgait, el egészen a közbotrányokat okozó ön-mutogatási, vagy a partnere meztelensége mutogatási jelenetekig elmenően.

- Lásd az ide tartozó sztriptíz és az exhibicionizmus jelenségeit.

Élete nehéz feladatkörébe tartozik az arányosság és az igazi, spirituális törvényesség felfedezése, meghatározása és betartása mind a társadalmi nyilvánosság és a magánszféra, mind az intim érzelmi - szexuális élet kölcsönös és egymással összefüggő viszonyrendszerében. Meg kell tanulnia azt, hogy amennyiben az egyetemes törvények szellemében (különösen a Kiegyenlítődés, a Nemek, a Polaritás, a Fejlődés, valamint a Megváltás törvényének a szellemében) éli meg a partneri életét és a szexualitását, akkor az élete más területein is képes valós és tartós eredményeket elérni. És ugyanakkor azt is, hogy abba, ami közötte és partnerei között történik, nem kell ugyan a közösséget és a társadalmat belekeverni, de összhangnak és megfelelésnek kell lennie az intim élete és a társadalmi - közösségi cselekvései, un. szereplései között. Sőt: azt is, hogy minden ellentétes nemű, vonzó személy nem kell az ő szeretője (szerelmi, vagy alkalmi szexuális partnere) legyen, hogy ő attól függetlenül is lehet értékes személy, ha nem az övé a legszebb férj, vagy feleség a világon, de az sem lehet számára közömbös, hogy szégyellnivaló, vagy egyenesen közbűnöző férje, vagy élettársa van. Illetve azt, hogy a tényleges boldogság nem feltételezi sem a világi törvényesség látszatának megőrzését, sem a spirituális törvényesség megbontását, hanem ezeknek a fordítottja: az igazi arányosság biztosíthatja a keretet és az alapot a tényleges boldogság, az igazi kiegyenlítődés és egészség eléréséhez. Ameddig ezt nem realizálja, mindig arra fog törekedni tudattalanul és önkéntelenül, hogy mind a saját, mind a szerettei (gyermekei, testvérei) törvényes házastársi viszonyát kompromittálja és megbontsa.

Amennyiben valakinek a születési képletében a Lilith, vagy a Sárkányfarok a Vízöntőnek megfelelő XI. házban tartózkodik, az, a többi vonatkozás mellett, egyértelműen az örvény szerűen veszélyes, kaotikus és törvénytelen szerelmi - szexuális képzelgésre és rendkívüli és természetellenes szexuális vágyakozásra való hajlamokra, valamint az önkéntelen és öntudatlan párkapcsolati - érzelmi függetlenségi rögeszmék szerinti élet folytatása utáni sóvárgásra utal. Egészen konkrétan, arról van szó, hogy szereti "bele képzelni" magát olyan, az emberiség többsége által törvénytelennek ítélt, kalandos helyzetekbe és ezek kapcsán, ezek elérési lehetőségéről, szeret magának felállítani olyan, látszólag racionális és pragmatikus gondolati rendszereket (konstrukciókat), amelyekről jól tudja, hogy egy adott határon túl annyira veszélyesek lehetnek, hogy nem csak érzelmi káoszt okozhatnak, hanem esetleg még az ép gondolkozási képességét is veszélyeztethetik. Meg kell tanulja mindezt megelőzni, illetve, a személyi felelősség szellemében megélni a szabadságról alkotott képzeteit, a személyi felelősség alá rendelni a sokszínű és sokirányú, nem egyszer irracionális, vagy törvénytelen szerelmi - szexuális vonzalmait és késztetéseit. (Esetleges perverziókra való hajlamait) Ha a szabadelvű gondolkozása mellett, az erkölcsi gátlástalanság, az irracionális következetlenség, a felelőtlenség és a vakmerőség jellemzi érzelmi-szexuális késztetéseit, akkor már kora ifjúságában ("kamaszkorában"), kietlenségi és hiábavalósági érzések és a depressziós állapotok érik utol idejekorán, hanem (szélsőséges esetekben) még halálos kimenetelű nemi betegségekkel való, balesetszerű fertőződési lehetőségek áldozata is lehet. Meg kell tanulnia olyan módon felszabadítani magát élete első időszakában jelentkező esetleges gátlásai, félelmei alól, hogy ez a felszabadulás ne vezessen szexuális elfajuláshoz és elvaduláshoz, érzelmi kötetlenséghez és következetlenséghez. Ezért az érzelmi érzések, a személyes odaadási és odafigyelési képessége kifejlesztése, valamint a szerelmi, élettársi partner iránti felelősségérzetének a kialakítása érdekében kell tennie tudatos erőfeszítéseket. Szabadság-szeretetnek képzelt függetlenségi igénye (kötödés- és felelősség nélküli cselekvési lehetőség- igénye) és az élet minden szintjein érvényesülő kommunikációs (kapcsolat-létesítési, együttműködési) késztetései, szexuális-érzelmi anarchizmusba sodorhatják. Ez, szélsőséges esetekben, a "csoportos szex"-től és a több partnerrel folytatott viszonytól az állatokkal és erre gyártott intelligens gépekkel is létrehozható perverz szexuális "játékok" (un. kiberszex) létrehozásába, kipróbálásába és szenvedélyes gyakorlásába is besodorhatják. De kielégülés helyett, csak gyarapszik a szomjúsága, érzelmi és szellemi kielégülést és megnyugvást már nem képes találni sem a személytelen szexualitásban, de még az esetleges igényes, minőségi szerelmi viszonyokban sem. Mindez növeli a kiábrándulási érzéseit, ami idegrendszeri, mentális (elmegyógyászati) betegségekhez (jobb esetben csak nemi betegségekhez), az AIDS-vírus okozta fertőzéshez, vagy melankóliakórhoz vezet. A spirituális tudatosodás útján kellene felszabadítania magát, nem biológiai szinten átélt olcsó kalandok hajszolása által vagy különböző szexuális érzeteknek a technikai eszközök segítségével való beidézése által. Sok Lilith- és szabadság-problémás személy ugyanis, ezáltal véli elérni a felelősség-mentes szexuális függetlenségét.

Ha valakinek a Lilithje, vagy a Sárkányfarka a Halaknak megfelelő XII. házban áll, élete első szakaszában (kamaszkorában, ifjú korában és érett felnőtt kora első felében) homályos, zavaros és ködös (misztikus) elképzelései vannak a szerelemről és a szexualitásról. Vagy idealista fantazmagóriákat táplál a szerelemről és a szexualitásról, vagy nagyon sötét képzetei vannak arról, aminek következtében, az életnek ezen a területén nem képes megkülönböztetni a (saját és a mások) fantáziájának termékeit a realitástól. Egy nagy űr, illetve szakadék szerű eltérés keletkezik az idealista szerelmi-szexuális vágyai, a romantikusan fennkölt szerelmi álmai és a gyakorlatban ténylegesen megélt szexuális - érzelmi tapasztalatai között. Ezért a szeretetéhsége, lelki kielégületlensége egyre fokozódik és, vagy kiábrándul az egészből, elsorvasztván az ilyen jellegű vágódásait az élettel és partnereivel szemben, vagy mindenféle pótszerekhez, pótmegoldásokhoz menekül a mértéktelen alkohol és a kábítószer fogyasztásától a lealacsonyító alkalmi szerelmi viszonyokba (esetleg perverziók gyakorlásába) való menekülésig. Jobb esetben, a környezetétől meg nem értett, attól többnyire elutasított Don Quijote-ként folytatja a habókos szerelmi fantáziálást. Ennek a hiábavalósági és kielégületlenségi érzések elviselhetetlen felfokozódása lesz a következménye, ami az öngyilkossági gondolatokig vagy önrombolási hajlamok kialakulásáig, esetleg súlyos depressziók, hormonális problémák vagy a melankólia kór eluralkodásáig is elmehet. Életfeladata a tényleges és gyakorlati áldozatképesség megszerzése, a megható szeretet-prédikálás helyett, valamint a diszkrét (mentális és képzeleti) szeretetáramoltatás képességének az elsajátítása. Meg kell tanulnia úgy odaadnia magát az egyetemes léterőknek, valamint a partnereinek, hogy közben ne adja fel spirituális önvalóját képező személyes felelősségét, a szellemi személyiségét. Életfeladata a szellemi éberség kialakítása, a misztikus, vallásos és tudományos káprázatoktól való megszabadulás és szerelmi - szexuális élete tisztába tétele, a lelki - szellemi zavarosságának és a fantazmagóriák gyártására való hajlamának a feloldására tett erőfeszítései által.

Ezek tudomásulvétele után viszont, azt is kell tudni, hogy az asztrológia által Lilithnek nevezett karmikus őserő és a személyi horoszkópokban karmikus pontként megjelölt szexuális másságra - újdonságra való különböző sóvárgásoknak az erőszakos ellenőrzésére és elfojtására tett kísérlet, akárcsak a Lilith-tulajdonságokkal szembeni közömbösség és felületesség, igen veszélyes következményeket eredményezhet. Bármilyen uralási, vagy ellenőrzési - elfojtási kísérlet, csakúgy mint a Lilith megnyilvánulásának a saját személyünkben, vagy a társunk személyében való felületes kezelése, nem a Lilith-tulajdonságok feloldásához, hanem éppen fordítva: a Lilith által jelzett karmikus spirituális zavar növeléséhez, a másik fél sorsprogramja kibontakozásának és magvalósításának a megakadályozásához: uralkodási vágyaink a túltengéséhez, vagy a féltékenységhez, a megcsalástól való félelem poklához vezet. Nem segít csak a teljes nyitottság és a teljes őszinteség, valamint annak az elfogadása, hogy a páromnak épp oly normálisan a természetéhez tartozik a más, ellentétes nemű személyekkel való, önkéntelen szexuális közösülési vágya, mint az én személyi természetemhez. A legostobább ősi magatartásunk, hogy miközben magamnak megengedem ezt, a Lilith által létrehozott lelki és fizikai állapotot, addig a társamból tűzzel-vassal szeretném kiirtani. Ha az adott feszültségeket sikerült néven nevezni, vagyis a különféle titkolt és szégyellt vágyakozásoknak a természetét az asztrológiai képletben álló Lilith helyzetével sikerül meghatározni, már csak az marad hátra, hogy eldöntsem: a szétszóródást, a sokszerűség és az ezzel járó zavartság - kábaság irányába akarok-e haladni, vagy a választott élettársammal történő egységben-élés és a teljes kiegyenlítődés irányába?

Kozma Botond Szilárd