A KETTOSSÉG ÉS A KOZMIKUS RITMUS
0. TAO, a Meg-nem-nyilatkozott.
A KOZMIKUS PRINCÍPIUMOK ÉS AZ EMBER
A HÁROM MESSIANISZTIKUS PRINCÍPIUM
A TŰZ ÉS A HÁROM KOZMIKUS HALMAZÁLLAPOT
A kör és a körforgás: a megnyilvánult világ szimbóluma
A kettősség és a kozmikus ritmus az állatövi jegyekben
Az állatöv, mint a NAP színképe
A négy őselem az állatövi jegyekben
Az állatövi jegyek, mint alkímiai szimbólumok
AZ ÁLLATÖVI JEGYEK ÉS AZ EMBER
Számszimbólumok, modern térelméletek
Geometriai és asztronómiai vonatkozások
Az elemi térfajták a csillagfejtésben
90o azaz kvadrát vagy tetragon
A. H. JAHLAN:
ASTROSOPHIA HERMETICA
A csillagfejtés az egyik legvitatottabb ága az emberi tudományoknak. Ahány ember, rendszerint annyiféle a ferde ismeret, hallomás, vélemény róla. Vásári kóklerek, kávéházi asztrológusok, lelkes és naív dilettánsok, nagynevű csillagászok és tudósok, és még sokan mások, akiket művelői, csalói vagy sóvárgói között találunk. Változik idők folyamán az értékelése is. Magabiztos, életvidám korok elvetik; viharos kataklizmikus korszakokban gombamódra szaporodnak az érdeklődők és művelők. Ha eleve nem ítélik értelmetlenségnek, szinte kivétel nélkül arra akarnak általa választ kapni: mi lesz a jövő? Hatalomvágyók, uralkodók, szerelmesek, szenvedők, pénz- és élvhajhászok mind ezt kutatják. Akinek vágyai teljesültek, azért, vajon nem jön-e kedvezőtlenebb sorsszakasz? A kevésbé szerencsés azért, vajon fordul-e a szerencsekerék?
Valamennyi, főleg érzelmi hátterű érdeklődés lényegében annak megsejtése, hogy a Kozmosz távoli tájainak és a Földnek valamilyen fajta kölcsönhatása összefügg az ember egyéni sorsának és közösségi életének alakulásával. Az összefüggés törvényszerűségeinek sóvárgott megismerése és tudása biztonságot igér a sors jövőbeli ismeretlenségeivel szemben.
Ezek a törvények ismertek, vagy megismerhetők - tanítják az ezoterikus hagyományok. De tudásukhoz nem juthat minden feltétel nélkül az ember. Attól függően, hogy milyen tudatállapottal, a földhözragadtság milyen mértékével vizsgál és kutat ilyen irányba, változnak a megismerés korlátai és a megismert törvények érvényességi határai. Ezért is olyan széles a színképe az asztrológia művelőinek és az általuk hírdetett tudás tartalmának. Az asztrológia hol korjelmezbe öltöztetve jelenik meg, hol egyéni emberi tulajdonságok maszkja díszíti vagy torzítja el. Mindezek mellett van a kozmikus kölcsönhatások ismeretének koroktól, egyéni torzításoktól független ezoterikus változata. Ez valójában nem is változat, mert az előbb említettek tulajdonképpen az ezoterikus csillagfejtés tudományának morzsái és töredékei.
Az ezoterikus csillagfejtés a kozmikus erők törvényeinek olyan távlatait tárja fel, amelynek tudása szinte beláthatatlan lehetőségeket nyit meg. E törvények egyetemes érvényűek és korszakok, emberi tudatállapotok fölött állnak. Annyiban mégis kapcsolódnak az emberiség egyes művelődési korszakaihoz, ha a történelmi időket tekintjük, hogy a fejlődés egyes jellegzetes állomásain újra kell fogalmazni. A kor kultúrájához alkalmazkodó megfogalmazás korjelmez ugyan, de ezt tudva, már nem megtévesztő és nem zárja el az egyetemes távlatokat. Csupán azt kell tudni, hogy a megjelenésforma, azaz a megfogalmazás miként hántható le a lényegi tartalomról.
A XX. századdal az emberiség életében olyan nagyszabású átalakulás kezdődött, amely igényli az ezoterikus csillagfejtési hagyományok újrafogalmazasát. Az átalakulás talán már a francia forradalommal indul, majd a régi az újjal a XIX.század ellentmondásos eszméiben, civilizációjában vívja első csatáit, hogy a XX. században szinte minden lerombolódjék, ami hosszú évszázadok világképében biztos alap volt.
Két szembeötlően más úton kezd az új kibontakozni. A egyik út a természettudományok, a másik a művészetek. A kettő közötti különbség művelőinek más-más magatartása és tudatállapota. A természettudósok megfigyelők regisztrálók, s céljuk a természet jelenségeinek valamilyen nézőpont szerinti rendszerezése. A müvész más utat választ. Egyesül a világgal, amelyet ábrázol s átéléseiben gyűjt ismereteket és tapasztalatokat. E különböző út ellenére ugyanarra a kérdésre keresik a választ. Régen így kérdeztek: milyen az érzékelhető világ? A századfordulón változott a kérdés: milyen a nem érzékelhető világ? Az előbbi kérdésre kapott világképválasz végsőkig redukált koordinátái: tér és idő. A XX. század újfajta kíváncsiságát azonban korlátozzák e dimenziók. A természettudós nem igényli már munkahipotézise számára sem a kizárólagos objektivitást. Ugyanakkor a művész képzeletében teremtett és az érzékelhetőtől eltérő világra sem mondható, hogy csak szubjektív. Heisenberg határozatlansági elvének általánosított, ismeretelméleti megfogalmazása módosítja a természettudós kérdéseit és a válaszok lehetőségét: a világmindenségről szerzett ismereteink a világról alkotott fogalmak és a természetben végzett megfigyelések kölcsönhatásának eredményei.
A tudós és művész magatartása kiegészítik egymást, sőt határozottan szükségszerű, hogy a kétfajta ember világképének kontrapunktikus szintézise létrejöjjön. Mindkettőből az hiányzik, ami a másikban elburjánzott. Ilyen természetű szintézis számára egyfajta kitünő útmutató az ezoterikus hagyományoknak a csillagfejtésben ránkhagyott öröksége, amely a tudomány és művészet mellé harmadiknak a vallást is magában foglalja.
Ilyen hátterű korban sok nehézséget okoz régi korszakok nyelvén öröklött hagyományok újrafogalmazása. A szakosított tudományok definitiv nyelvezete eléggé gazdag árnyalatú ugyan, éppen ez azonban korlátoz is. Vagy új terminológia szükséges, ugyanis definiált tartalommal; vagy régóta használtaknak kell új értelmet adni, amelyből könnyen közlési félreértés származhat. Az új terrninológia elengedhetetlen, - bár veszélyes következményei lehetnek: a nyelv olyan szükségképpeni differenciálódásával jár együtt, amely világképünkben a részletek összefüggéstelen szingularitását idézheti elő. Szükséges azonban a nyelvkészlet kiegészítése e veszély ellenére is, mert a régi nyelvi elemek nem mindig kieIégítőek. A régi kifejezések használata pedig újfajta jelenségek ismertetésére akkor megfelelő, ha új tartalmuk analógiás kapcsolatban van a régivel.
A nyelvi nehézségek ellenére kényszerítő az újrafogalmazás. A földi élet és a kozmosz kölcsönhatásának törvényszerűségei az emberiség kultúrájának alappillérei. Tulajdonképen kinyilatkoztatások. Transzcendentális eredetükre az vall, hogy a sok-sok múló emberi ismeret mellett egyes művelődés korszakokban újra és újra megjelennek. Az átfogalmazásban figyelembe kell tehát venni mind az aktuális világkép elemeket, mind a lényegében változatlan tartalmat. Eőbbi túlhangsúlyozása azonban racionalisztikus sematizmussá soványítja a teljesség-igénnyel fellépő csillagfejtést. Az éppen aktuális kultúra figyelmen kívül hagyása miatt pedig az ember fejlődése során megoldandó problémák vesztik el a kapcsolatot a minden emberben meglevő transzcendentális hovatartozás tudatával. Azaz ott nem hasznosíthatók az ismeretek ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Az életfeladatoknak van aktualitása és kortól független vonatkozása. Ahhoz, hogy ezek ellentmondása feloldható legyen, a transzcendentális távlatokat egy-egy kor sajátos stílusával, életritmusával, világképével is össze kell hangolni.
Az ezoterikus iskolák közül a hermetika különösképpen törekedett arra, hogy a transzcendentális és a korszerű szervesen és életteljesen kapcsolódjék össze az emberben. Hagyományai az ősi Egyiptom letűnt kultúrájában gyökereznek, amely a még távolabbi atlantiszi kultúra örököse. Egyiptom után rejtett archívumokban, titkos társaságokban őrizték e kultúra fenmaradt hagyományait. Csak az európai középkor végén, az igazi alkímia csodált, megvetett és üldözött képviselői vetik fel újra egy időre a nyilvánosság előtt. Ebben és a közvetlen utána következő korban éled fel és burjánzik el ennek eltorzult mellékhajtásaként az asztrológia, mint jövendőmondás. Az ősi bölcsesség a földi élet és a kozmikus erők kölcsönhatásának e népszerű lesoványítása helyett mindig a teljesség átélésének útját-módját tanította.
Ez az írás is ugyanilyen törekvéseket igyekszik megvalósítani. Éppen ezért nem a horoszkópfejtés és jövendőmondás "varázsformuláit" kívánja ismertetni. Célja az, hogy a csillagfejtés sajátos területén elindulva segítse az emberbe rejtett transzcendentális mag és a XX. század kultúrájának összehangolását. E célkitűzés megvalósítása nem könnyű. A szerénység sem lehet elegendő nagy, mellyel e területen munkálkodni kell. Ha ennek ellenére nagyon is magabiztosnak tűnő kijelentések olvashatók, azok sem tartanak igényt arra, hogy valamely kinyilatkoztatás közvetítőjének minősüljenek. Mert nem a közvetítésen keresztül válik valami egyetemes érvényűvé az ember számára, hanem ha egész lényét átjárja a megismerés tiszta élménye. S régi emberi tapasztalás, hogy ilyen élménye bárkinek lehet, hisz minden ismeret bárki által kiolvasható közvetítő nélkül a kozmoszból.
Mielőtt magára a csillagfejtés témakörére rátérnénk, szükséges, hogy behangolásként néhány általánosabb vonatkozású kérdést megvizsgáljunk. Szólni kell a módszerről; a csillagfejtés szemléletmódjáról, valamint arról, hogy a hagyományok mit tanítanak az ember kozmikus helyzetéről, szerepéről, feladatairól.
A nyugati ember - világképének kialakításában - nagy fontosságot tulajdonít az ismeretszerzés módszereinek. A módszertan tulajdonképpen a görögség és az utána következő korok filozófiájában kapta meg alapvetését. Ezek praktikumaként is kezelhetjük a XX. század természettudományát. Minden elmélettel megalapozott praktikum az elmélet foghíjasságát, sőt esetleg alapvető hiányosságait is megmutatja. Ezek úgy jelentkeznek, hogy az előzetes gondolati rendszer nem alkalmas valamennyi észlelt jelenség magyarázatára. A természettudományos világkép-kialakítást magyarázó W. Heisenberg azt tanácsolja ilyen esetben: vagy fogalmainkat változtassuk meg, vagy másképp figyeljük a jelenségeket. Ezt a tanácsot alátámasztja az is, hogy ma már nyilvánvalóvá lett: az érzékszervekkel nem érzékelhető világ törvényei nem fogalmazhatók az érzékszervi világkép elemeinek újfajta kombinációjával. Kitűnt, hogy a XIX. századtól kapott világkép-örökség érvényessége korlátozott. Még a fizika és kémia által vizsgált elhatárolt jelenségvilágban is, a biológiát, lélektant, társadalomtudományt stb. nem is említve.
A modern kvantummechanika s azon belül különösképpen a Heisenberg-féle határozatlansági elv is mutatja századunk világképének hiányosságait. Hiányosság persze az is, hogy van fizikai, kémiai, biológiai stb. világkép, s hogy a jelenségeket tér és idő koordinátákkal akarjuk megadni. De sorolhatnánk még sok más jellemzőt. A szaktudományi világkép-változatok eredménye, hogy a világmindenség teljessége tudatunkban intellektuális sémákká válik, mert a szaktudományok szerinti differenciáltság akadályozza világképünk további tágítását. Az újfajta kérdésfeltevés: milyen a nem érzékelhető világ? egészen nagyszabású módszerváltoztatást igényel. A teljes kibontakozás előtt ma még csak azoknak örvendezhetünk, amelyek töredékesen árulkodnak az újról. A természettudomány területén észlelhetők is ilyen törekvések. Két egymáshoz közelfekvő szakágnak áthidaló tudományága alakul ki /pl. fizikai kémia, biokémia/. Az eddigi kategorizáló megkülönböztetésekkel szemben az összefüggések nagyobb mértékű kutatása is megindult. Az egyes tudományszakok visszahatnak egymásra, módosítják egymás világképét. Mindinkább nyilvánvalóvá lesz azonban, hogy ezek a módszerek is korlátozottak. A jelenségeknek csupán valamilyen "felszíni" jellegét ismerhetik meg így.
Önként kínálkozóan nagyszabású átalakulást igér az alkotó művészet és a természet-tudományok megismerési módszereinek szintézise. Az első a megkülönböztetőképesség finomodásával juttat differenciált ismeretekhez. A művészi átélés tudatállapota ezzel szemben összekapcsol, szintézist teremt.
A hermetika módszertani hagyományai e szerpentinszerű fokozatosságnál még sokkal többet, még nagyobb szabású világképtágulást ígérnek. E hagyományok koroktól és kultúráktól független transzcendentális lényegét Hermes Trismegistos smaragdtáblájának szövege, másként az analógia törvénye foglalja össze.
Ami lent van,egyenlő azzal, ami fent van, és ami lent van, az az egyetlen csoda.
Ez az egyszerű "módszertani" formula a legmeglepőbb változataiban alkalmazva is érvényes. A feltétel csupán az, hogy a "lenti" és "fenti" világokat összekötő analógialáncot kellő bátorsággal kézben tartsuk. A hermetika módszertana lényegében ennek a formulának következetes alkalmazása.
A XX. század két embertípusának a "tudósnak" és a "művésznek" eltérő módszere mind erőteljesebben igényli a szintézist. Az analógia formula ehhez a szintézishez is kulcs. Mindkettő öntudatlanul alkalmazza ugyan az analógiatörvényt; a tudós azonban elsősorban egysíkú formai analógiákkal operál, a művészben pedig az emberi létformához szükségképpen tartozó megkülönböztetőkészség sorvadt el. A kifinomult megkülönböztetőkészség és az egyetemes összefüggésekre ráhangolt tudatállapot szinkronicitásából egészen más világkép formálódik. Az ember átélheti a felismerés eksztázis élményeiben, hogy tér és idő mikrodimenzióiban és a makrokozmosz távlataiban ugyanaz az alapgondolat ölt formát. Ugyanaz a teremtési szándék hat "lent és fent". A differenciált szemekből felépült lánc felső végpontján egyetemes érvényű princípiumokat találunk.
Az ezoterikus csillagfejtés hagyományainak is alapja az analógia törvény. A távoli Kozmosztájak és a Föld kölcsönhatásainak összefüggése az ember életjelenségeivel analógiás kapcsolatokat mutat a hagyományok szerint.
A hermetika két alapvető módszertani hagyományában az analógiatörvény szerepe különösen fontos. Az egyik szerint a tudatunkat érintő jelenségeknek hármas rétegződése van, melyeket fizikai, asztrális és mentális síkoknak jelöl meg. A másik: ezek a csupán tudatunkkal szétválasztott síkok analógialáncokon keresztül kapcsolódnak egymáshoz.
A megkülönböztetőképesség hiperérzékenységűvé finomítását a három sík jelentősen elősegíti. Beszélhetnénk nem csak három, hanem több síkról is, a hermetika sok évezredes hagyományában azonban e három elegendőnek mutatkozott. E síkok természetesen csak a tudatunkban határolhatók el egymástól. A világmindenség nem síkok összegzése, hanem maga a teljesség.
A továbbiakban a részletek kibontása során az analógia törvényt, a háromsíkúságnak megfelelő differenciáltságot és a síkok közti analógia-kapcsolatokat egyaránt szem előtt tartjuk.
A három dimenzió analógiás összetartozása a teljességigényt is jelöli. A kozmikus kölcsönhatás-törvények kutatása és alkalmazása is csak a teljesség igényével lesz eredményes. Ennek hiánya miatt a törvények egyetemes távlatai a kategóriák torzító szűrőin áthaladva részvetületeikben tűnnek csak szemünkbe. Vagy megfordítva, bátran alkalmazott analógiákkal és teljességigénnyel - bármilyen dimenzióbeli részletet kutatunk is - azonos forrásra találunk. Akik nem így közelednek az ezoterikus csillagtudományhoz, legfeljebb tudósai, mesteremberei lesznek e tudásnak, de a zseni magasrendű szintézisét nem élhetik át.
Az elmondottak után természetes a kérdés: milyen gyakorlati haszna van az analógiás szemléletnek és a három hermetikus síknak?
A hermetika azt tanítja, hogy a három sík használatának indokoltsága tulajdonképpen kozmogóniai természetű. Ebben a koncepcióban a mentális, asztrális és fizikai síkok a kozmosz kialakulásának energetikai sűrűségi állapotát jelképezik. Mindezekről később még részletesebben szó esik. Itt csupán annyit, hogy minden megvalósuló idea e három sík állapotain megy át. Az analógiák elvont princípium-magja, az idea, mentális természetű, amely asztrális vágytöltéssel törekszik a legváltozatosabb fizikai síkú formák létrehozására.
A három hermetikus sík tehát nem pusztán értelmi kategória, hanem a gondolkodásunkat egyetemes minták szerint tereli. A jelenlegi embertípus gondolkodása és világképe az érzékszervek élettani funkcióihoz kötött. Ki kell szabadulni az érzékszervi világ fizikai korlátaiból s a kozmikus mintát követve át kell élni a jelenségek eddig nem érzékelt asztromentális természetét is.
A régi korok ismertebb ezoterikus hagyományai közül talán éppen a csillagfejtés ágazata az, amely a legkövetkezetesebben alkalmazza az analógiatörvényt. A XX. század értelmi kategóriáiba nem fér bele, hogy egymástól távoli világszigetek ugyanannak az ősprincípiumnak megtestesülései. Úgy is jellemezhetnénk a természettudományos gondolkodásmódot, hogy "egy"-értelműségre törekszik. Az analógiás látásmód ezzel szemben "több"-értelmű. A többértelműség első látszatra kihúzza a biztos alapot gondolkodásunk alól. Megfelelő szellemi tréning meggyőzi azonban a kutatót, hogy a jelenségek háromsíkú értelmezésének képessége beláthatatlan távlatokat nyit meg. Egyéni életének, a földi lét eseményeinek értelme és távoli világok törvényei fokozatosan világosodnak rneg előtte.
A természettudományos gondolkodásmód minden egyértelműségre törekvése ellenére sok olyan eset említhető meg, amely a többértelműség spontán alkalmazását példázza. Csak néhányat ezek közül. Valamennyi matematikai nyelven fogalmazott törvény tulajdonképpen analóg jelenségeket jelöl, amelyek azonban csak egysíkú-analógia kapcsolatok. Nyelvünk szavai, fogalmaink érzékszervi világunkat kötik össze elvont gondolati dimenziókkal (durva felület - durva magatartás - durvaság; vagy sugárzó fény - sugárzó egyéniség - sugárzás, stb.)
A nyelv analógiás természetére utal az is, hogy a természettudomány minden szakosítottsága ellenére, spontán felismert analógiákkal - azaz többértelműséggel - hidalja át a nyelvi és fogalmi nehézségeket. Egy-egy tudományág a másik terminológiáját használja a saját kiszűrt területén (vízáramlás, hőáramlás, elektromos áramlás). Ezek a spontán nyelvi analógia-kapcsolatok is mutatják, merre kell elindulni a szakosított világképek szintézisének megvalósítása céljából.
A csillagfejtés egyik tudatosan szem előtt tartott vezérgondolata az analógiás többértelműség. A természettudományos gondolkodás egysíkú analógiájával ellentétben egész jelképrendszere és gyakorlata a háromsíkúság kozmikus mintáját alkalmazza. Ebben a világképben a rendkívül változatos formavilág sokkal "kevesebb" princípium-maggá "redukálódik". Hangsúlyozandó azonban, hogy a kinyílt háromsíkúság tudatállapotában végezhető csak el a redukció. Mert ez nem csökevényesítés. Az analógia-kapcsolatok háromsíkú természetének átélésében ugyanis éppen ellenkezően, a jelenségvilág által eltakart egyetemes tartalom válik ismertté.
Az egész csillagfejtés lényegében ilyen egyetemes érvényű jelképrendszer.Ez hagyományozódott át korokon keresztül a régi emberiségtől a mai emberiség számára. A jelképrendszer princípiumai koroktól függetlenek, mentális tartalmuk változatlan. Csupán az asztrális és főleg a fizikai síkú analógiák igénylik a koronkénti átfogalmazást. Hamis út lenne azonban, ha az átfordítás nem analógiák korszerű jelképrendszerét eredményezné.
A csillagfejtés hagyományaihoz való visszatéréssel azt akarjuk példázni,hogy az ősi jelképrendszer egyetemes érvényű. Tér és idő nem kötik, bár a gyakorlati alkalmazás során azt is vizsgáljuk, hogy e dimenziók koordinátarendszerében milyen transzformációval érvényes.
A mai emberfajta tudata a környezettel érzékszervein keresztül keresi a kapcsolatot. Közléseit is olyan eszközzel adja tovább, amely valamely érzékszerv számára adekvát közlésforma. A legerősebben igénybevett két ilyen érzékelés a látás és a hallás. Ma már a természettudomány is állitja, hogy bármelyik érzékszervünkkel a fizikai síknak is csupán egészen keskeny hatásspektrum-sávját érzékelhetjük. Az ezoterikus hagyományok szerint voltak emberfajták (Atlantisz, Lemuria), akiknek érzékszervei rnindhárom hermetikus sík világát közvetítették a tudat számára. Ez a három sík akkor egybeolvadt, a kategorizálás csupán a mai emberfajta számára szükséges. A csökevényesedés ellenére a kozmikus kölcsönhatások azonban továbbra is összekapcsolják mindhárom síkot.
Az ember is három síkon él, de asztrális és mentális "vakságban", "süketségben" stb szenved. E korlátozottság feloldásának kezdetén analógiahidak építhetők. Ezek alapja a fizikai világ valamelyik jelensége, formája, melynek meg kell találni hármas értelmét. Ezt a látásmódot nevezzük szimbólum-szemléletnek.
A szimbólum-szemlélet kifejlesztésének fokozatai vannak. Csak néhány jelentős fokot említve: az értelmi analógia-érzékenység, szünesztéziás készség, az asztrálitás érzékszerveinek behangolása, a jelenségvilág ideáinak átélése. A teljes háromsíkú szimbólum-érzékenység már olyan tudatállapot, melyben a kozmikus folyamatok mintájára történik minden, akció, befogadás, vagy semleges szemlélődés. Valamennyi ezoterikus iskola nevelési célja közt talán a legfontosabb volt a szimbólumérzékenység háromsíkúvá tágítása. Alkalmas gyakorlatokkal meggyorsítható e tudatállapotok elérése.
Minden emberben előbb vagy utóbb felvetődik a kérdés: hol a helye a Világmindenségben? Ez a kérdés feltehető személyes és általanos emberi vonatkozásban is. Amíg ezt a helyzet-öntudatot nem tisztáztuk, csak tehetetlen, vak és süket eszközök vagyunk a kozmikus erők kezében. Valamennyi nagy, transzcendentális távlatú ősi hagyomány és iskola e helyzetöntudat tisztázását célul tüzte ki. A tanítványok a beavatások misztériumában kapták meg azt a kozmikus biztonságot, amely válasz is az előbbi kérdésre. A beavatott ekkor látta meg valódi lényét s ekkor tárultak fel számára az ember, a teremtett világ és a kozmikus történések kapcsolatának titkai is.
Az ősi indiai, héber és hermetikus kozmogóniák sok mindent megmagyaráznak e kapcsolatról s a kapcsolatok törvényeiről. Ezek a tanítások mítoszok, amelyek a maguk antropomorf elbeszélő módján sejtetik a teremtés misztériumát s rnindazt, ami a megnyilvánulatlan örökkévalóság méhéből kilépve, a teremtés kezdetén megszületett. Megtanítják a kozmikus vakságban szenvedő embert arra, hogy önmaga valódi lényegét, melyet a lét kalandos változásaiban önkéntelenül hordozott, hogyan találja meg. Az embernek kulcshelyzete van a Kozmoszban e tanítások szerint s az ősi kozmogóniák erre is rávilágítanak a maguk szimbólikus nyelvén.
A kozmikus történésekre vonatkozó hagyományok már csak a kinyílt háromsíkú szimbólum-érzékenység tudatállapotai számára szólnak. Ennek ellenére meg kell említeni néhány fontos részletet, mert az ezoterikus csillagfejtés számára szükségesek ilyen távlatú összefüggések. A hermetika többek között az alábbiakat tanítja az ember, a Kozmosz és a kozmikus történések kapcsolatáról:
1. "A megnyilvánult világban két egymással ellentétes tendencia ismerhető fel.
- Az egyik a létbetörekvés teremtő akaratával alakít, formál; szervezeteket, Én-börtönbe zárt egységeket hoz Iétre. Az involúció anyagba sűrítő örvénye ez.
- A másik tendencia a teremtés tapasztalataival és tanulságaival kifelé vezet a létből. Az evolució feloldó-lebontó spiráljában elhagyja a létesülés változó formáinak világát, s visszatér a meg nem nyilvánulás kezdet és vég nélküli Ősforrásához, a Nirvánába,
- E két tendencia ciklikus változását szimbolizálja az indiai kozmogónia "Brahma" nappalaival és éjszakáival.
2. A megnyilvánulás körforgásában létrejött egységek egy-egy teremtési vezérelv megtestesítői. Minden teremtésben több vezérelv is hat, mégis ezek közül valamelyiknek irányt szabó jelentősége van. A Kozmosz valamennyi képződményében, ködökben, naprendszerekben éppen úgy megtalálható ezek alaptöltése, mint az ezeken belül kialakult más szervezetű létformákban, mikro- és makrokozmikus élőlényekben.
3. A világmindenség különböző tájain található képződmények a Kozmosz sugárzó, befogadó és közvetítő állomásai egyszerre. Ezek egymás felé sugározzák a bennük túlfokozottan megtestesült ideákat, kultúrájuk sajátos töltését, s ezek a hozzájuk tartozó fejlődési állapotra is jellemzők. Ilyenformán Naprendszerünk, ezen belül valamennyi bolygó, tehát a Föld is sugárzó közvetítő és befogadó állomás s ennek hatása az emberi létformában is szembeötlően érvényesül.
4. A megnyilvánult világ fejlődése filogenetikus. A jelenlegi teremtésben is találhatók a régi világok képviselői, vagy az új létformákban mint tapasztalás oldódtak fel.
5. Az ember létformájában az inkarnációk, valamint az ezek közötti bardóállapot "Brahma éjszakái és nappalai" analógiája.
6. A Kozmosz összefüggő egész. A részegységek nem érthetők meg az egész ismerete nélkül, a teljesség pedig a részek által tárja fel titkait."
A hermetikus hagyományok után idézzük még a héber ZÓHÁR egyik tanítását, amely így szól: "Az ember formája minden dolgokat magában foglal, s minden, aminek van tartása, általa nyer állandóságot." Ezek a tanítások kozmikus távlatokat nyitnak meg az ezoterikus kutatók előtt. Meglátja, hogy ami az emberben hat és működik, ami állandó és ami változó, megvan az egész világmindenségben, naprendszerekben és tejútrendszerek csillagmilliárdjaiban, atomok és molekulák mikrovilágában, különböző formájú szervezetek kaleidoszkópos kavargásában. Mert az ember formája minden dolgokat magában foglal.
Az emberi kultúrák állandóan visszatérő motívuma, az eszmélés egyik legnagyobb problémája: a világkép nézőpontja.
A nézőpont természetéhez tartozik, hogy vetítő középpont. Az ebből kiinduló vetítősugarak rajzolják ki egy-egy tudatállapothoz tartozó világképünket. A világkép tehát szükségképpen valamilyen vetítő középponthoz tartozó vetület. Ilyenformán viszonylagos, s egy-egy világképváltozat és a hozzá tartozó nézőpont nem választható el egymástól.
A nézőpont hosszú időn keresztül csupán látens problémája az emberiségnek. Különböző ismeretrendszerek elvont problémaköreiben néha fel-felbukkan, különösen bölcseleti vonatkozásaiban. De csak a természettudományok legutóbbi fejlődése eredményezi azt, hogy nagy erővel exponálódik. Első ilyen nagy felvetődése a régi geocentrikus szemlélettel szemben megjelenő heliocentrikus szemlélet kibontakozása és elfogadása idején figyelhető meg, amikor a heliocentrikus szemlélet átfogóan megváltoztatja az emberiség világképét. Ez azonban szerény változás ahhoz képest, amelyet a XX. század tudománya okozott. A geocentrikus szemléletről heliocentrikusra való átváltásban a nézőpont, mint olyan, alárendelt, s csak most, utólagos értékeléssel látjuk akkori jelentőségét. Mert a világkép nézőpontjának megváltozása egyben mindig művelődéstörténeti állomás is az emberiség életében.
A nézőpont-probléma teljes jelentőségében a XX. század természettudományában jelenik meg először. Bár a természettudomány csak az egészen szűk és korlátozott fizikai sík kereteiben küzködik ezzel a kérdéssel, az általa elvégzett expozíció az emberi élet valamennyi területét érintette. Nemcsak a fizikai sík elvont vizsgálati módszereiben hozott forradalmat, hanem teljes világképükben. A relativitás a XX. század központi problémája lett. Első látszatra ez az einsteini relativitáselmélet népszerűsítő általánosításának tűnik. Mélyebb összefüggéseiben azonban megszűnik ez a látszat. Szinte kalandos ennek az expozíciónak a hatása, s minthogy a megváltozott világképben minden elem változáson és újraértékelésen megy át, kifejlődése ma még beláthatatlan. A relativitás hálójába került ma az egész emberiség. S bár világképünket erősen átalakította, mégis a XX. század emberisége ebben a hálóban tehetetlenül és látszólag teljesen reménytelenül vergődik. Mert mindaz, amit eddig fölényes biztonsággal állandónak hitt, kártyavárként omlott össze. Összeomlottak, s ezért újraértékelésre szorulnak az ismeretszerzés módszerei, gondolkodásformánk és logikánk, azaz eddigi világképünk alappillérei; végeredményben az egész emberiség kozmikus helyzetöntudata.
A XX. század szellemi mozgalmainak összeütközéseit a nézőpontok harcának is nevezhetnénk. Ebben a harcban már szándékosan és tudatosan alkalmazott fegyverként mindegyik fél fegyvertárában ott szerepel a nézőpont. Minden olyan mozgalom, amely az emberi kultúrákban valaha is megjelent, ma egyszerre adott találkozót egymásnak a szellemi küzdelmek csataterén. Vallás, filozófia, természettudomány, biológia, gazdaságtudomány stb. elvontabb ismeretrendszerei ugyanúgy tudatosan alkalmazzák, leghathatósabb fegyverként, mint a mindennapi élet materiálisabb életkereteire érvényesnek tartott szűk látókörű és egyszerűbb életelvek. Sőt, ha a végsőkig elmegyünk, meg kell látni, hogy maga a nézőpont is relatív. Az abból eredő hatványozottság folytán a nézőpontok és az azokhoz tartozó világképek káprázatos, kaleidoszkópszerű, szinte szabály nélkül változó kavargásával állunk szemben.
Ahhoz, hogy a nézőpont és csillagfejtés sajátos, sokrétű kapcsolatát világosan lássuk, hasznos Iesz megvizsgálni és kielemezni ezoterikus és exoterikus vonatkozásait. Az, hogy a vizsgálathoz milyen módszert és nézőpontot választunk, egyben azt is magában rejti, hogy sikeres lesz-e, vagy ugyanolyan mértékben topogunk egyhelyben, mint századunk különböző ismeretelméleti rendszereinek kísérletei. Az már előre látszik, hogy minden módszer és nézőpont, amely a módszert fontosabbnak tartja, mint magát a problémát és amelynek nézőpontjából nem kozmikus távlatú kép tárul elénk, eleve eredménytelenséget ígér és hiábavaló is. Olyan távlatokat kell felnyitni minden vonatkozásban, amelyek kozmikus méretűek. Ahhoz, hogy kiszabaduljunk a relativitás hálójából, a végső nagy kérdések távlataihoz kell mértékeinket igazítani.
A hermetika hagyományai szerint a teremtés olyan Kozmikus Elmék műve, akik szuprakozmikus törvények szerint egy-egy világkorszakban uralomra kerülnek, megvalósítják az addig lényük lényegi magvában látensen rejtőző ideákat. Ezek az ideák mint az önmagát szétosztó teremtő Elme részei jelennek meg és nyilvánulnak meg. Az ideák a megnyilvánulás folytán önálló életet nyernek s az analógiák törvénye szerint ezek a megnyilvánult ideák a magát megosztó Kozmikus Elme, a "százezerszeres Brahma" analógiái. Azzal, hogy a teremtés kozmikus aktusában a teremtő önmagát szétosztotta, azaz megvalósította a lényében rejlő ideákat, s az általa teremtett egységek önálló életet kezdtek: öntudata számtalan egyéni tudattá osztódott az így létrejött formákat kitöltő ideákban. Decentralizált tudata pedig centralizált tudattá sűrűsödött ismét a Kozmosz önálló életet kapott egyéneinek tudatában. A Kozmosz minden szervezete hordozza ezt a tudatot. Az előző teremtési világkorszakok vezérideáinak filogenetikus újramegjelenési formáiban és a világkorszak egészen új konstrukcióiban egyaránt megtaláljuk. Az ásványok, növények, állatok és az ember számlálhatatlan formaváltozatában egyszerre éli a maga megnyilvánult létállapotát a százezerszeres Brahma. Mindez azonban semmitmondó mese marad, ha nem éljük át ennek a mítikus hagyománynak minden összefüggését és távlatát.
Ha az ember létformájára alkalmazzuk az előbbieket, nyilvánvaló, hogy az ember tudata is egyéni tudat. Egocentrikus, helyesebben antropocentrikus tudat. S ha ezen a teremtési egységen belül tovább bontjuk, az ember létformáihoz tartozó tudatállapotok legkülönbözőbb változatait találjuk. Az analógia törvény szerint ezek lényegileg azonosak, csupán a megjelenési formák között kell a kulcsot megtalálni, hogy transzcendens valóságuk előttünk álljon.
A megnyilvánult világ az ember antropocentrikus tudatában Tér és Idő koordinátákban jelenik meg. Tudata Térhez és Időhöz kötött, s így minden ehhez tartozó nézőpont is csak e korlátok közé szorított látást enged meg.A nézőpontok változásában két ellentétes tendencia: az involúció és evolúció megnyilvánulását figyelhetjük meg. Így az ember tudatállapotai is lehetnek involúciós és evolúciós tudatállapotok. A két látásmódnak ugyanúgy más-más a világképe, mint amennyire más e két tendencia a teremtett világban. Helyesebben, amennyiben a Tér és Idö korlátai között vergődő emberi tudat nézőpontjából nézzük, ezt az osztottságot látjuk.
Az involúciós tudatállapotok mindig centralizáló törekvéssel telítettek. Bárhogyan változik is a tudat, a hozzá tartozó nézőpont egyben világkép-középpontot is jelent. Az ember létformájában akár térbeli, akár időbeli: koordináták szerint, akár a személyes Én, akár az egész emberiség filo- és ontogenezisét vizsgáljuk, ez szembeötlően előtűnik. Az anyag korlátai közé inkarnálódott ember első gyermeki eszmélésében már antropocentrikus tudatú, s bármilyen mértékben tágul a tudata, az ehhez szükségképpen hozzátartozó Térben, Időben kijelölhető látóhatára és világképe centrikus. Ez a tágulás azonban csak látszólagos. Hiszen, midőn a személyes Én tudata az emberi együttélés nagyobb egységeibe transzformálódik, a családi, faji, népi osztály vagy akár analóg kulturális szemléletmód öntudatává lesz, akkor is centrikus. De még akkor is, ha a tér kozmikus méreteibe tágítjuk világképünket, mert csak geocentrikus lesz. A kozmikus jelenségeket úgy vizsgáljuk, a Kozmoszban csak úgy tájékozódunk, hogy vizsgálódásunk nézőpontja a Föld. Végeredményben az involúciós tudat csak centrikus világkép kialakítására alkalmas. Látóhatára Tér és Idő kategóriáihoz kötött, s e két Kategória bármelyikéhez tartozhat, külön-külön és együtt is. A tudatnak, a nézőpontnak és a látóhatárnak ez az osztottsága az emberi értelem korlátozott látásából fakad. Gondolkodásmódunk, szemléletformáink és logikánk ezért nem tud szabadulni a centrikus és kategórizáló látás bilincseiből. Éppen a XX. század természettudományának eredményei mutatják legfrappánsabban ezt. A Heisenberg-féle hattározatlansági elv, a részecske-hullám szemlélet mindmáig fel nem oldott érzékelési dualizmusa, a psziché betegesnek tartott tudathasadásai, stb. szembeötlően feltárják az involúciós tudat, a centrikus látás és az abból eredő gondolkodásmód kilátástalanságát és zsákutcáját.
Az involúciós tudatállapotok mellett, evolúciós tudat is létezik az emberben. Formai megjelenésükben szinte nem is különböznek egymástól, csupán a belőlük fakadó törekvések mutatnak ellentétes tendenciát. Míg az involúciós tudat mindent egyéni centrikus látásnézőpontjából értékel, az evolúciós tudat decentralizál. Az emberi és földi kultúra minden olyan megnyilvánulása, amely az antropocentrikus tudatot valamilyen nagyobb egység több elemből álló tágultabb keretébe tágítja, evolúciós tendenciát mutat. Ezt azonban az involúciós tudattól az különbözteti meg, hogy az involúciós tudat tágulása csupán formai s a kitágultabb világkép ugyanúgy centrikus, ahogyan a régi. Az előző tudatállapotnak csupán a látóhatára szűkebb. Az evolúciós tudatállapotban azonban a világkép tágulásával együtt a tudat is decentralizálódik, és ugyanakkor tágul.
Az involúció és evolúció között kölcsönhatás figyelhető meg, ha mélyebben elmerülünk vizsgálatukba. A tudat tér- és időbeli tágulása mutatkozik meg például abban, hogy az egyéni életet élő ember eszmélése során tudatát család, nemzetség, faj, nép, földrész tudatává tágítja, még mindig centrikusan. Miközben azonban ezt teszi, bár csak a keretek változása látszik, öntudatlan eszköze lesz a transzcendentális törvények szerint működő evolúciónak és a keretekhez szorosan kapcsolódó tudat ezáltal állandó evolúciós töltést kap. S elérkezik egyszer abba az állapotba, amikor már nem csak tehetetlenül és akaratlanul vesz részt ebben a változásban, hanem önmaga is, a megvilágosodottság forrásából merítve, akarattal tágul és osztja meg tudatát a látóhatár már feltárt egyedeibe.
Ha valamilyen geometriai szimbólummal akarnánk jellenezni a két ellentétes törekvést gerjesztő állapotot, a gömb lenne a legalkalmasabb arra. Az involúciós tudat mint a gömb középpontjába összesűrített tudat, s bármilyen mértékben növekszik a gömb, a középpont változatlan marad. Az evolúciós tudat azonban már a gömb maga. Ami eddig csupán a világkép korlátait jelentette, ami csak látóhatár volt, az most már tudathatárrá vált.
Az evolúciós tudatnak tehát valójában nincs is nézőpontja, hiszen a tudathatárok lényege határait jelentik. Nincs látóhatára, mert bármerre néz, önmagát látja. Lényegi azonosság van közte és a lényét alkotó egységek között.
Az emberre transzformálva mindezt: az antropocentrikus tudat végső kifejlődésében kozmocentrikussá válik, hogy ebből egy átváltással kozmikussá legyen. A kozmocentrikus és kozmikus tudat abban különbözik egymástól, hogy előbbinek látóhatára, világképe tágult kozmikussá, de még mindig a Tér és Idő kategóriáival operál, s vetítő középpontja van: a kozmikus tudat azonban önmaga tágult ki, s vált egyetemes szintézissel kozmikussá. Ez az állapot a keresztény misztika "Misztikus Unió"-ja, a tibeti Csöd kylkhor-misztériumának egyik célja.
Messzire vezetne a kozmikus tudat további taglalása, ezért csupán azokat a vonatkozásait domborítjuk ki, amelyek a csillagfejtés gyakorlati problémáinak értéséhez feltételnül szükségesek.
A kozmikus öntudatnak nincs vetítő középpontja, mivel lénye és a Kozmosz lényegileg azonosak. Az addig tudatában értelmi kategóriákként élő egyedek egyenként és együttesen válnak kozmikus szintézissé benne. Mindez még megnyilvánult világban történik, ahol a Tér és Idő létezik, mint a teremtés sajátos koordinátái, nincs azonban a koordináta-rendszerben a kozmikussá tágult tudat számára semmiféle korlátozottság. Aiónok és másodpercek számlálhatatlan számsorral megadott törtrészei, fényévek milliói és a mikrokozmosz érzékelhetetlenül kis távolságai egyformán e tudat részeit alkotják. Kicsiny és nagy egységek egyaránt hozzá tartoznak. Nincs már múlt, jelen és jövő, mert Téren és Időn kívüli szintézisben oldódtak fel. Mindaz, amit a centrikus tudat nézőpont változtatásnak lát, semmi más, mint önmaga decentralizált tudatának transzformációja anélkül, hogy bármilyen koncentrálódás történt volna.
Mindaddig azonban, amíg a tudat kozmikussá nem tágult, csak a nézőpont vetítő sugarai által kirajzolt centrikus világkép, s így a relativitás korlátozó bizonytalanságában létezhet az ember. Bármilyen részeredmény azonban, amely az evolúciós tudat-tágulásból ered, közelebb visz bennünket a kozmikus öntudathoz. Sőt lényegében, ha Tér és Idő gátjaitól megszabadultunk, antropocentrikus tudatunk és egyéniségünk egyeduralmát feloldottuk, a kozmikussá tágult tudat analógiáját valósítottuk meg. A Zóhár idézett része arra tanít bennünket, hogy "az ember formája minden dolgokat magában foglal, s minden, aminek tartása van, általa nyer állandóságot". Fizikai testünk korlátaiból is kinőhet a kozmikus tudat, mert utóbbiban éppen a tér- és időbeli korlátozottság oldódik fel. Makrokozmoszt és mikrokozmoszt, a kicsi és nagy szintézisét magunkban hordozzuk.
6 A KETTŐSSÉG ÉS A KOZMIKUS RITMUS
A nézőpont és a kozmikus tudat után a szintén egyetemes jelentőségű kettősség kérdését kell részletesebben megvizsgálni. Valamennyi ősi tanítás, írásos vagy szóbeli hagyomány egyaránt foglalkozik ezzel, függetlenül attól, hogy a választott antropomorf analógia-forma, melybe a mondanivalót öltözteti, a látható világok melyik területéhez kapcsolódik. Elvont kozmogóniai koncepcióktól az emberi élet mindennapi jelenségeit érintő tanításokig a kettősség princípiuma állandóan felvetődő probléma. Az ezoterikus csillagfejtéssel kapcsolatban is szükséges beszélni erről.
Emberi létformánk minden területén találkozunk a kettősség misztériumával. Bármelyik sajátos területről kiindulhatnánk, mivel az emberi ismeretek valamennyi ága: természettudomány. lélektan, történelem, az egyes ember és az emberi közösségek élete számtalan lehetőséget nyújtanának a kérdés vizsgálatához, s az analógiák kulcsa a megnyilvánult világ valamennyi látszólag elhatárolt területe között feltárná az összefüggéseket. Célszerűbb azonban, ha a kérdés végső kozmoszófiai magjáig megyünk el, mert így kiszabadulunk a formai különbözőségek megtévesztő látszataiból és általános érvényű kulcsképleteket nyerünk.
A kérdés lényegét kristályos tisztasággal LAO CE Tao-Te-King-jében a következőképpen fogalmazza meg:
TAO-ból lett az Egység,
Egy-ből lett a Kettő,
Kettő-ből lett a Három,
A Háromság hozta létre a teremtményeket,
A teremtmények a Yin és Yang őselemből lettek.
A teremtés misztériumának sűrített formulája ez. Ha a formális azonosság-logika eszközeivel analitikusan nyúlnak hozzá, zsákutcába jutunk. A formula azt mondja:
"TAO-ból lett az Egység, Egy-ből lett a Kettő". Nem egyszerű kettéosztásról beszél, amelyet az azonosság-logikán felépülő számtani művelettel is könnyen meg lehetne fogni. Nem csupán mennyiségi, hanem minőségi folyamatot is jelöl, amely azonban egyszerre mennyiségi és minőségi jellegű, ha ezeket a tévesztő kategóriákat mindenképpen alkalmazni kívánjuk. Közelebb visz ennek appercipiálásához a következő sor: "A teremtmények a Yin és Yang őselemtől lettek". Alapjában véve tehát az "Egy" és a "Kettő" sajátos kapcsolatáról van szó. A mennyiségi értékelés megtéveszt, mert ez a formula arra utal, hogy a "Kettő" lényegében "Egy". S az, hogy az "Egy"-ből lett a "Kettő", azáltal vált lehetségessé, hogy a Meg-nem-nyilatkozott TAO ősforrásból teremtés indult el.
Az ősi kozmoszófia tanítások és a teremtés mítoszok azt tanítják, hogy a teremtett világok egymást követő változása mögött két ősprincípium létezik, amely a meg-nem-nyilvánulás kezdet- és vég nélküli ősforrásából minden teremtési ciklus során különváltan és polarizáltan lép a megnyilvánulás színterére. Ez a két őspolaritás nem különváltan létező. Egyik sem oka a másiknak. Csupán, amikor a megnyilvánulásra vállalkoznak, akkor válnak ketté, alapjellegükből fakadó ellentétes tendenciájú törekvésekkel. A LAO CE formula is erre utal, amidőn TAO, az Egy, a Kettő és a Három kapcsolatát kibontja és a végén Yin és Yang őselemről beszél.
Ez a két őselem hat és működik minden teremtés mögött. Yin és Yang a két ős-polaritás, a nőnemű és a hímnemű princípium, a negatív és a pozitív elv. Alaptöltésük, az ebből fakadó megnyilvánulási tendenciák és törekvéseik ellentétesek. Ellentét mivoltukban és tevékenységükben azonban, minden tévesztő látszat ellenére, egyetemes törvény rejtőzik, amely szerint:
Minden csupán az ellentétével együtt képez egy egységet.
A nőnemű princípium, a Yin jellemzője a nyugalom, az állandóság, a formanélküliség, a szabály, rend és organizáció nélküli állapot. A hímnemű princípium, Yang ezzel szemben nyugtalan, mozgékony, integrációs törekvésekkel telített szabályok és törvények szerint formákat akar létrehozni. Ilyen irányú törekvéseinek kiéléséhez a negatív töltésű őselemet használja fel szubsztanciaként. A negatív princípium állaga a Yang által elképzelt formák kitöltő szubsztanciája lesz, minden ellenállása ellenére.
A teremtés misztériumában e két őspolaritás csírái kilépnek a meg-nem-nyilvánulás semlegességéből s kettőjük nászából teremtő ideáktól terhes formaképződések indulnak el. Mert a két polaritás a semlegesség állapotát elhagyva, vonzódik egymáshoz: Yin vonz a formaképzésre, Yang pedig formákat, organizmusokat akar létrehozni. Yin azonban ugyanakkor ellene szegül az integrációs törekvéseknek s Yang állandóan ébrentartott teremtő akarata tud csak időlegesen valamely szervezetet fenntartani. Kettőjük között a vonzás és az ellentétes törekvés töltése folytán harc kezdődik, amely harcban hol az egyik, hol a másik kerül fölénybe, egymást váltva a sikerben és a sikertelenségben.
A polaritások nászából mindig teremtés materializálódott formaképződése jön létre. A kettőjük közötti ütköző ellentét is csak ekkor vetődik fel. Magasabb világokban a két polaritás még ütközés nélkül megfér egymás mellett, sőt vonzódnak egymáshoz. Az ütköző kettősség a matéria, a látható világ adottsága Térben és Időben.
A Kozmoszban a két típus számtalan formációja él, lüktet egymás mellett, az ellentétek polifóniájában. Mindegyik formához az ellentétpárok egymást-váltásának egészen sajátos ritmusa tartozik. Az élet a látható világokban a különböző ritmusban váltakozó ellentétpárok egyidőben való megjelenése.
A kettősség a Kozmoszban, mint a változások mutatják, nem statikus, hanem dinamikus princípium. Ez a dinamizmus a periódikus, ritmikus mozgásban realizálódik. A periodicitás kozmikus törvény.
A két polaritás a teremtésben különbözőképpen viselkedik, s ez teszi lehetővé, hogy az involúcióba merülés következményei: az anyag sötétségében való megmerevedés szenvedései egyszer megszűnnek, s megindulhat az evolúció feloldó folyamata, s a lét a tapasztalások spirálján visszajut az Ősforráshoz, a Meg-nem-nyilatkozotthoz.
A teremtett világok látható és láthatatlan megnyilvánulás-formái mögött is a kettősség dinamikus relációi működnek. Kétirányú átváltozás-sorozatokon keresztül csereforgalom áramlatainak erői lüktetnek: ideák valósulnak meg és tűnnek el a mikroszkópikus világ formanélküli és láthatatlan erőtér-kölcsönhatásaiban és ellenkező irányban szellem szabadul fel Hádész mélységeiből, s tűnik el Jákob létrájának fényködben feloldódó lépcsőfokain a kozmikus intelligenciák láthatatlan világában. Ez a két ellentétes áramlat a láthatatlan világokban találkozik, hogy a körfolyam bezáruljon. Mert a farkába harapó kígyó transzcendens emblémája minden teremtésnek.
Ha a megnyilvánult világ bármilyen formaképződését vizsgáljuk, a kettősséget, a feminin és maszkulin ősprincípiumok ellentétformáit, akár mint tulajdonsággócot, akár mint állapotváltozási tendenciát, mindenhol megtaláljuk. A jelen világkorszakban, a prekozmikus világok Kozmoszunkban fellelhető képviselőiben, s ezen belül a látható és láthatatlan világok valamennyi alakulatában, így az ember világában is egyaránt szembeötlik jelenlétük. Még a kauzalitás gondolatrendszerére felépített természettudományunk is felismerte a polaritások létezését. Az atomok szerkezetében a proton és az elektron, e pozitív és negatív töltésű részecskék az építő elemek. S a nagyobb szervezetek, a molekulák dimenzióiban is csak akkor jöhetnek létre kémiai reakciók, ha pozitív és negatív töltésű elem lép egymással kémiai házasságra. Nem kevésbé szembeötlő ez a tény a növény- és állatvilágban. A Dirac-féle antivilág-koncepció pedig már a végső kérdések titkainak kapuját döngeti. Nem célunk azonban a prekozmikus vezérideákat átszármaztató megjelenésformák kérdéseibe mélyebben elmerülni, csupán analógia-példaként említettük ezeket. Sokkal részletesebben kell azonban feltárni az emberi létformával kapcsolatban a kettősség arculatait, minthogy a csillagfejtés összes emberi vonatkozásai mögött ugyancsak megtaláljuk a két ősprincípium generáló gócait és kölcsönhatásváltozatait.
Az ember, mint bonyolultabb felépítésű szervezet, természetesen a kettősség princípiumainak megjelenési formáiban is sokkal gazdagabb és változatosabb, mint például az atomok és molekulák vagy a növényi világok. "Az ember formája minden dolgokat magában foglal".
Rá kell mutatni a három hermetikus sík és a kettősség kapcsolatára. Ahogyan a Kozmosz érzékelhető és érzékelhetetlen világában is három síkon keresztül kialakuló átváltozássorozatok ismerhetők fel, ugyanúgy jut érvényre az emberben is a nemek kettőssége. Formai megjelenésében azonban már a fizikai, az asztrális és a mentális síkon. Az ezoterikus csillagtudomány is mindig három síkon értelmezte az ember és a Kozmosz kapcsolatát.
A pozitív és negatív princípium az emberben, mint Férfi és Nő mutatja meg sajátos arculatát legszembetűnőbben. Mind a Férfi, mind a Nő, amíg szűk korlátú egocentrikus világképe nem kezd kozmikussá tágulni, mereven körülhatárolt individuum. Mindkettő magában hordozza ugyan a feminin és maszkulin pricípium egységét, egymásnak azonban tükörképei, kiegészítői, ellentétei. Amelyik a férfiban erősebb töltésű, az a nőben látensen húzódik meg láthatalanul, s ugyanez áll fordítva is. A fizikai síkon, amely merevít, szervezeti felépítésében láthatóan is megjelenik ez a különbség. S mennél finomabb síkok vetületeiben vizsgáljuk az ember poláris töltöttségeit, annál inkább kezd ez a különbözőség feloldódni. A férfiban lassan előtűnik a feminin princípium képviselője, a psziché finom, passzív világa, a nőben pedig az önző, aktív egyéniség egocentrikus törekvései.
Az ember a maga sajátos kis világában a Kozmosz analógiája. Lénye szükségképpen színtere a Kozmoszban működő ikererők egymást őrlő küzdelmének. Miközben elmerülünk lényünk szemléletében, e kozmikus schizofrénia konfliktusai mögött a teremtés misztériuma tárul fel előttünk. A bennünk rejlő teremtő mágus ideái transzformálódnak az anyagi világ merev kötései felé, hogy a két őspricipium küzdelmében sajátos emberi keretek között tapasztalások, sikerek és sikertelenségek tanulságait gyűjtsük emléktárunkba. Az ember, férfi és nő egyaránt, magában hordozza a kozmikus polaritások karaktertöltését, de ugyanúgy transzformáló állomása is az Univerzum kétirányú csereforgalmának. Rajta is keresztül áramlanak a Kozmosz ellentétes erői. Az ember kozmikus helyzetöntudata azonban megnyomorodott. E kétirányú áramlatnak csak egyirányú tendenciáját érzékelheti, s csak egyirányú áramlatok részeként átértékeli a maga kozmikus helyzetét. Analitikus tudata az ezekkel ellentétes áramokat rajta kívül állóknak, őt csak diszharmonikusan érintő hatásoknak tekinti. Az ember minden konfliktusa lényegében a tudatnak ebből az analitikus szűréséből származik, mert ez a tudat a kozmikus körfolyamban ellentétesnek hitt kategóriák szegényes értékrendmértékeivel tud csak tájékozódni. Minden olyan hatást, amely egocentrikus világát gyarapítja, jónak, harmonikusnak, segítő tendenciájúnak, tisztának, világosnak értékel, ami pedig egyéni törekvéseivel ellentétes, azt rossznak, diszharmonikusnak, akadályozónak, sötétnek, szenvedésnek tekinti. Az emberek egy nagy kozmikus közösséghez tartoznak. Ami egyiket gyarapítja, az másokat csökkent. Életük váltakozó sikerek és sikertelenségek, örömök és szenvedések harcában lüktet.
Az embernek saját belső világával és a külső környezettel szemben vívott küzdelme mögött, ha nem is érzékeljük, a Kozmosz metabolizmusának involúciós és evolúciós erői működnek. Felfedezzük ezt az emberi létforma fizikai síkján, az érzelmek hullámzásában, és az intellektuális tevékenységek valamennyi dimenziójában.
Az egocentrikus fizikai síkú ölés, pusztítás önző küzdelmei ciklikus transzformatív formaváltozások, amelyekben az alacsonyabb rendű létformák szubsztanciái a látszólagos dezintegráció mögött magasabb síkra tolódnak át. Itt az alkotó elemek az új állapot rendező ideáitól egyben más, magasabb rendű értelmet kapnak, az új dimenziók más természetű törvényeinek megfelelően.
A finomabb állagú asztrálsíkon a psziché hullámzásában hatnak az involuciós és evolúciós tendenciák. Indulatok és elcsendesedő békesség, vágyakozás és kielégülés, öröm és bánat ugyancsak e kétirányú folyamat vetületei.
Ha a mentálsík emberi analógiáját, a szintetikus látás helyett érvényesülő értelmi tevékenységeket vizsgáljuk, a Kozmosz rend- és törvényvilágának szintetikus feltárulása helyett az intellektuális felvillanást egy másik ellentétes követ, s az emberi tudat úgy kezeli ezeket, mint amelyek lényegileg különböznek egymástól. A létrejövő interferenciában kialszik az előző fény vígasztaló pislákolása is. Így vesztik el jelentőségüket örökérvényűnek hitt eszmék. Így omlanak össze alapjaiban biztos támaszként kezelt hipotetikus elméletek az Univerzum törvényvilágáról.
Említés történt arról, hogy a teremtett világban a kettősség dinamikus reláció. Megnyilvánulási formája pedig a változás s az analógiák kulcsa ennek legkülönbözőbb dimenzióiba vezet.
Ma már a természettudomány ismeretei, tapasztalásai és módszerei analízisei is egyértelműen bizonyítják, hogy a fizikai síkon az anyag világában is felismerhető a periodikus ritmus. Differenciált részismereteinknek arra a fokára jutottunk, hogy ezt félreérthetetlenül és biztonsággal várhatjuk ott is, ahol ismereteink nincsenek. Bármilyen nézőpontból vizsgáljuk is érzékszerveinkkel a látható világot, bármilyen elhatárolt egységet figyelünk is, abban a periodikus ritmus mindig felfedezhető. A víz hullámzása, a levegő rezgése, nappalok és éjszakák, valamint az évszakok ciklikus változása, az elektromágneses sugárzás, az atommag körül elhelyezkedő elektronok rezgése, stb., mind ennek az egyetemes törvénynek érvényességét bizonyítják.
Az asztrálsík hullámzása ugyancsak szembetűnően periodikus. Amikor boldog kitárulkozással, duzzadó Ego-növelési vágytól hajtva örülünk, alkotunk, szeretünk, ölelünk, s amikor ezután letört vágyszárnyakkal, kókadtan, tehetetlenül, kiszolgáltatottan tűrjük, hogy a lét árja sodorjon ismeretlen, kilátástalan partok felé, az involúciós és evolúciós tendenciák egymást váltását tapasztaljuk.
Az ember világából a Kozmoszba tágítva látásunk körét, ugyanezt találjuk, Brahma éjszakái és nappalai, "kilégzés és belégzés", keletkezés és elmúlás, kiteljesedő ifjúság és elsorvasztó öregség, az energiatöltésű idea átalakulása anyaggá és az anyag felszabadulása energiává mi más lenne, mint a Kozmosz ritmusa.
Így már felvillan a dolgok rejtett értelme, s tudjuk, hogyan követik egymást öröm és bánat, megnyugvás és szenvedés, magasrendű törekvések és sárba, posványos mocsárba lehúzó elgyengülések ciklikusan váltakozó ellentétpárjai. S hogyan vetődik ide-oda az ember a külső és belső konfliktusok egymást váltó szélsőségei között. Ez a Kozmosz ritmusa az Emberben. Helytelenül cselekszik az, aki fél ettől az emelkedéstől és süllyedéstől, vagy magában állandósítani akarja. Mert ezzel önmagában zavarja meg az egyetemes lét hullámzását és ebből újabb konfliktusok lánc-reakciója robban ki.
Ezek után felvetődik a kérdés: vajon lehet-e egyensúly a teremtett világban? Ha igen, milyen az és mi a feltétele?
A válasz erre a kérdésre a lét egyik legnagyobb titka. Szavakkal nem írható körül, kategorizáló fogalmakkal nem magyarázható. Csupán a végső kérdéseket érintő kontemplációban tárul fel az ember számára. Ha az ősi hagyományok egyes írásai mégis érintik ezt a titkot, mindig egyetemes érvényű analógiákat és szimbólumokat használnak, és a szimbolikus utalások mögött a feminin és maszkulin elv, Yin és Yang rejtőzik. Az egyensúlytalanság a két polaritás szétválásából fakad. Az egyensúly feltétele tehát a szétválás megszűntetése.
A teremtett világ megnyilvánulási formája a mozgás, a változás, amelyben a polaritások erőinek periodikus egymást váltása lüktet. A teremtés kalandjába sodródott feminin és maszkulin princípium egyensúlya sohasem lehet ezért más, mint dinamikus egyensúly, amelyben mozgás és változás rezeg. A mozgás nélküli egyensúly már nem a teremtett világ állapota.
Kétféle egyensúlyról beszélhetünk tehát: az egyik a teremtés dinamikus egyensúlya, a másik a nirvanisztikus egyensúly.
A dinamikus egyensúly olyan állapot, amelyben nem külön-külön, öncélú törekvésekkel hatnak a polaritások erői, hanem együtt, a kozmikus egymásmellé rendeltség tudatában. Ezért ez lényegében nem, csupán tendenciájában egyensúly. Szinte lehetetlen lenne részletesen felsorolni, hogy az ember számára a dinamikus egyensúly elérésének mi a feltétele. A lényegében antropocentrikus tudat kozmikussá tágítása egyben a dinamikus egyensúlyt is biztosítja. A mérleg támasztékának analógiája az az egyensúly, de kozmikus androgünitásnak is nevezhetnénk. Mert nyilvánvaló, hogy amíg bármelyik polaritást túlfokozzuk magunkban, csak ütközik mindennel, ami a másik töltésével terhes.
A dinamikus egyensúly végső konzekvenciájaként az egyénben működő két polaritás, a nőnemű és a hímnemű elv válik egyszerre tudatossá. Ez az állapot a "TAO" analógiája a megnyilvánult világban.
Az ember szexuális érzékiségéből fakadó cselekedetek mögött csodálatosan tárul fel ennek a problémának minden titka, a teremtés misztériuma, de hiábavalósága is. Mert azzal, hogy a két polaritás kilépett a meg-nem-nyilvánulás semlegességéből és élő princípiummá lettek, ezért a kettő nászából csak egy láng csaphat fel, hogy újra kettéválva, kielégíthetetlenül keressék egymást a nász és a széthullás körforgásában.
Az ember szexuális érzékisége ennek a szétválásnak materiálisabb síkú vetülete. Az egyének poláris osztottságában a találkozás kielégülése utáni sóvárgás tölt be minden férfit és nőt. De kilátástalan ez a sóvárgás, mert a férfi és a nő találkozása lényegében mindig csak egy villanás, amely után széthullik mindkettő a saját polaritásába, hogy a vágyakozás, sóvárgás és kielégülés cirkulusz viciózusza újra kezdődjék. A célt, hogy az egyesülés extázisa végtelen hosszúra nyúljék, az ember nem érheti el. Ha a szerelmi egyesülés célja és értelme csak ennek a pillanatig tartó egyesülésnek ismételgetése, a csalódás és kiábrándulás nyilvánvaló. Nem segítenek a perverzitás-nak semmiféle kifinomult próbálkozásai sem.
Ezért kilátástalan minden olyan szerelem amely a megosztottság, a kettészakítottság állapotát nem oldja fel. A Föld világában azonban ez a kiegyenlítés nem lehetséges. Az ember evolúciós törekvéssel csupán a dinamikus egyensúly analógiáit valósíthatja meg.
Ezekután magától értetődő a következő kérdés: vajon végső megoldás-e a dinamikus egyensúly? Minthogy a teremtés világához tartozik s minthogy a teremtés hibás kísérlet, a felelet erre a kérdésre csak nem lehet.
A dinamikus egyensúly csupán a teremtett világból való kilépés utolsó kapuja, amelyen keresztül a Nirvánába térünk.
Az ősi tanítások szerint a szerelmi egyesülés kozmikus extázisa mindig a halállal is kapcsolatban van. Atlantisz idején a legtökéletesebb szerelmi egyesülés a halál pillanatával egybeesett. A lét ilyen természetű áttolódása az asztrálsíkra volt az EUTANÁZIA, az ember által elérhető legtisztább és egyben legerőteljesebb asztrális élmény. A szerelmi egyesülés és a halál különös azonossága azonban csak akkor áll fenn, ha a halál egyben a létből való kilépés is. Ha a szeretők egyesülése egyben tökéletes kiegyenlítődés is. Ha nem teremtő nász, amely az involúciós spirál örvényébe dobja be a férfit és a nőt. Amíg a szerelmi egyesülés extázisa nem jutott el az evolúciós spirál táguló örvényének olyan magasságába, ahol az extázis hatalmas intenzitása kirepít az élet utáni sóvárgás nyomorítottságából, az ember a vágyakozások és hamis kielégülés kiegyenlítés pótszerek állandó végletei között vergődik tehetetlenül.
A tökéletes kiegyenlítődés a két polaritás olyan egyesülése, amelyben végleg kialszik a Tűz. A tökéletes egyensúly: a nirvanisztikus egyensúly, a Nirvána. Amikor minden visszatér a Ki-Nem-Nyilatkozott Ősforráshoz.
A dinamikus egyensúly megvalósításához ad kristályos egyszerűségű tanácsokat a Bhágavad Gítá tizenkettedik éneke és LAO CE Tao-Te King-je. Befejezésül az utóbbiból idézünk néhány gondolatot:
"A bölcs mindenben kitart az akaratnélküli cselekvés mellett. Példaadás, nem szó a tanítása. Alkot és magának nincs semmije. Munkálkodik és a munka jutalmára nem tart számot. Ha művét befejezte, magának nem igényel semmit. És mert sohasem igényel semmit, sohasem veszthet semmit."
"A terebélyes összemegy. Az erős gyenge lesz. Ami emelkedik, alászáll. Aki kapni akar, tanuljon meg adni. E példák egy mélyebb igazságot világítanak meg: a puha legyőzi a keményet, a gyenge az erőset."
"Olvassuk a régi írók írásaiban: A lét és nemlét eszméje egymásból fakadnak; a nehéz és könnyű egymásból érthetők; a hosszúság és rövidség egymást magyarázzák; a magas és a mély is összetartoznak."
"A meg nem nevezhető TAO az égnek és földnek ősoka. A megnevezhető TAO minden teremtmény ősanyja. Már a régiek szerint is: csak állandó vágynélküliség állapota tesz képessé e fenséges titok szemléletére. Ellenben, aki nem szabadult meg vágyaitól, csak a külső jelenségeket szemlélheti. E kettő tulajdonképpen eredetében egy. Csak nevük különböző. Ez az egység a nagy titokzatosság, a titkok titka. Minden titok eredetének kapuja."
A csillagfejtés olyan problémacsoportjához érkeztünk el, amely már közelebb vezet a gyakorlati csillagfejtéshez. Háttérként ehhez is kozmogóniai távlat szükséges, és az analógiatörvény segítségével kell tájékozódni a különben értelmi fogalmakkal meg nem közelíthető témakörben.
Minden ősi kultúra kísérletet tett arra, hogy a világmindenség teremtéséről valamilyen magyarázatot adjon. Az európai ember a görög mithológiából örökölte ezt legtisztábban, de néhány érdekes részlet egyiptomi, héber és a hindu mithoszokból is ránk maradt. E mithológiákban elbeszélt történetek azonban csupán sejtetik mindazt, ami a jelképek és allegóriák burkában el van rejtve.
Az ezoterikus iskolák titkos archívumaiban és látszólag rejtélyes misztériumaiban maradt csak fenn tiszta formában az, amit a mithosz homályos körvonalakkal érzékeltet. Ezek a titkos tanítások a kozmikus szimbólumok nyelvén beszélnek. A szimbólumkulcs birtokában a különböző mithológiák allegóriáinak rejtett mondanivalói is megfejthetők. Ezek teremtési világkorszakokról és teremtési kísérletekről beszélnek kozmikus távlatokat rejtő jelképeikkel.
A szimbólumokba öltöztetett teremtő ideák kauzalisztikusan megközelíthetetlenek. Kontemplációban található csak kapcsolat velük az analógiák hídján keresztül. Ezek hiányában a princípiumok a merev fogalmak és szóképek dadogásaiban ködös zavarossággá válnak. Az antropomorf elbeszélésformát választó szimbolikus tanításokban és mithológiákban pedig csak érthetetlen furcsa történeteket találunk s rapszódikus mesélőkedv buzogását látjuk.
A hermetikus kozmogónia azt tanítja, hogy a világok teremtése mindig valamilyen teremtő idea csírájából indul el. Egy-egy idea adja a teremtés vezérelvét, amely azután a materializálódás mélypontjáról, mint sikertelen kísérlet, az evolúció transzcendens törvénye szerint lebontódik. Ennek tanulságai az Akasha kozmikus emléktárában elraktározódnak s egy újabb kísérletező Demiurgusz más természetű ideák alaptöltésével felfegyverkezve, e tapasztalások birtokában új világokat hoz létre.
Minden új teremtésben a régi idea is megjelenik, de a korszak alapvető jellegét az éppen uralomra került Kozmikus Elme adja meg. Valamennyi teremtő princípium végigvonul azonban a teremtési világkorszakok láncolatán. Szinkron jelen vannak, csupán a keletkezés és elmúlás körforgásának ritmusában crescendo-decrescendo változnak. E dinamikai átalakulás folytán különböző intenzitással sugározzák a világok végtelen sok változatában a maguk sajátos töltésű energiáit. A sugárzás intenzitásának és a megnyilvánulás erőinek változása miatt a kölcsönhatások, cserefolyamatok által a formák gazdag kombinációi jönnek létre.
Minden világkorszakban más-más idea kerül uralomra és ennek alaptöltése érvényesül a legnagyobb intenzitással létrejött rendszerben. A filogenézisként azonban az előző teremtési korszakok alapideái is megjelennek új formaköntésbe öltöztetve, mintegy kíséretként, emléktarsolyukban a tapasztalások tanulságaival. Bár vannak a Kozmoszban olyan rendszerek, amelyek helyi és pillanatnyi felerősödésüket lehetővé teszik, számukra azonban a filogenézis közbenső állomásai ezek, ahol a világegyetem emléktárában halványultan elraktározódott tanulságok újra izzásba jönnek. A prekozmikus ideáknak ezek a sajátos szigetei ugyanúgy beletartoznak az éppen létrejött teremtés szervezetébe, mint az uralmon lévő vezérelvet magába sűrítő formaváltozatok. Céljuk és feladatuk kettős: a prekozmikus múlt tapasztalatait újra életre keltik a filogenézis sűrítettebb ciklusaiban, ugyanakkor figyelmeztetnek az elmúlt sikertelenségekre és további tökéletesedésre ösztönöznek.
A teremtő princípiumok minden formaképződésben hatnak. Hatnak a hermetikus síkokkal jellemzett dimenziókban, a látható és láthatatlan világokban. Hatnak az involúciós és evolúciós áramlatokban, részt vesznek a teremtés és a messianisztikus oldás munkájában. Hatásuk a Kozmosz ritmusának díszítő felharmonikusai. Mert minden kozmikus princípium az ellentétpárok dinamikus feszültségétől terhes. Épít és rombol, s e hatások mögött mindig a hímnemű és nőnemű elv működik. A kozmikus vezérelvek idea-tartalmai úgy módosítják a két polaritás erőit, mint a különböző hangszerek egy-egy adott alap-rezgésszámú zenei hangot.
A különböző mithológiák istenképei ebben a megvilágításban egészen másként jelennek meg előttünk. A görög mithológia olümposzi istenei a kozmikus teremtő ideák allegóriái. Az istentörténetek a prekozmikus múlt eseményeit és a jelenlegi világkorszak alapideáit egyaránt magukban rejtik, csak le kell hántani róluk a torzító emberi formákat.
A mithológiai ábrázolás ősi kísérlet transzcendens törvények képszerű megjelenítésére, szimbolikus személyek és cselekedetsorozatok által. A Kozmosz története a mithosz s vele a homo magus olyan világot teremt, amelyben minden csoda magától értetődőnek, természetesnek hat. A mithoszokban a lét kiemelkedik a földi koordináták, a Tér és Idő bilincseiből.
A csillagfejtésben ősidők őta ismert kozmikus teremtő princípiumokat mindenkor a "geocentrikus Nap-rendszer" bolygóival hozták kapcsolatba és a bolygókat ezek analógiáiként tekintették. Mielőtt további fejtegetésekbe bocsátkoznánk, az alábbiakban néhány kulcsszóval jellemezzük a kozmikus princípiumok idea-töltéseit.
0. TAO, A MEG-NEM-NYILATKOZOTT.
0. TAO, A MEG-NEM-NYILATKOZOTT.
1. Nap: LOGOSZ, a teremtő elv, a világosság.
2. Hold: nőiség, passzivitás, elfogadás, változás, a kettősség, az ÉN és a NEM-ÉN.
3. Mars: az energia, az akarat, a harc, a szenvedély.
4. Merkur: a közvetítés, a tudás, tapasztalat hasznosítása, a Lélek és Szellem egyensúlya.
5. Jupiter: a rend, a törvény, a rendszeralakítás, igazság.
6. Vénusz: a teremtés vágya, a szépség, az együttműködés, harmónia.
7. Szaturnusz: a szanszára, a befejezettség, a Karma.
8. Uránusz: kataklizmikus erők, a felbomlás és a ciklikus evolúció.
9. Neptunusz: a Kaosz, a tágulás, átszellemülés, regeneráció.
10. Plutó: az ellentétek kiegyenlítődése, transzmutáció, a kétpolaritású semlegesség, a Nirvana Kapuja.
A NAP és a HOLD kivételével az elnevezéseket a latin-római mitológia istenképeiből vette át az európai csillagfejtés, mint terminológiákat. A latin-római kultúra volt az utolsó antik ciklus, amely az európai kultúrára rányomta a bélyegét. Ennek a mitológiának istenképei és azok karaktere sokkal jobban tisztázott, mint akár az egyiptomi vagy görög mitológiák isteneinek karaktere, melyekben az előbbiekkel analóg istenek szintén megtalálhatók. A görög istenképek még nehezen körülhatárolhatók és csak nagy analógia-érzékenység tárja fel ideatöltésüket. Egyéniségük elmosódottabb, mint a nagy gyakorlati érzékkel telített latin szellemiség istenideáljai. A nyugat-európai népek számára, melyek mindinkább az elemző látásmód és gondolkodásmód irányába fejlesztették kultúrájukat, nyilvánvalóan ezen tulajdonságokkal körülhatárolt istenvilág sokkal megfelelőbb alapideákat hagyományozott át. A görög mithológia isteneinek karaktere ezzel szemben teljesebb.
Felületes okoskodással azt lehetne mondani, éppen a latin istenképek pontos körülhatároltsága alapján, hogy a kozmikus princípiumok is csupán értelmünk sematizáló kategóriái, legfeljebb annyi a különbség, hogy ezek mögé még valami metafizikai hátteret is képzelünk. Valójában azonban annyival teljesebb és egyetemesebb princípiumok ezek, mint amennyi a különbség a teljesség és az emberi sematizáló értelem világképe között.
A Kozmoszban találhatók olyan körülhatárolt egységek, amelyekben a megfelelő transzformációs kulcs birtokában az egész teremtett világ analógiája felfedezhető. Ezek az egységek valamilyen módosulással, de magukban hordozzák a teremtés összes vezérelvét. Valamennyi egységvilágnak sajátos szerkezete és törvényvilága van, amelyek azonban úgy tekinthetők, mint a kozmikus vezérelvek keveredett eredménye és módosulása valamilyen formakeretben. Ilyen elhatárolt egységeket a Kozmosz összes alakulatában és dimenzióiban felfedezhetünk.
A népszerű asztrológia rendszerint nem megy a Naprendszer határain túlra és csupán a Naprendszer bolygóira korlátozza a kozmikus princípiumok sugárzó gócait. E princípiumok azonban nemcsak néhány égitestben sűrűsödtek össze. Különböző Naprendszerekben, kozmikus ködökben, látható és láthatatlan kisebb-nagyobb csoportosulásokban hatásuk ugyanúgy felfedezhető, mint a Föld különböző, sajátos élet-forma-egységeiben, földrészek, országok, népek, társadalmak, család, ember életében. Az analógiatörvény azt is jelenti, hogy a kozmikus princípiumok a teremtett világ valamennyi alakulatában, szervezetében egyaránt hatnak.
Az emberiségnek a mágikus lényeglátóképesség elvesztése után, amint a kozmikus méretű kataklizmából lassan kezdett kibontakozni és regenerálódni, egocentrikus világképe volt, amely fokozatosan váltott át antropocentrikussá, majd geocentrikussá. Világképének vetítő középpontja a FÖLD volt. Éjjel látta a csillagos eget feje fölött, nappal pedig a NAPot emelkedni a látóhatár széléről, s miután végigjárta a maga pályáját, ismét elmerülni. A FÖLD fix pontnak látszott és minden ahhoz képest mozdult el. Így lett a NAP bolygó a HOLDdal együtt, s a NAP addig felfedezett többi bolygójával, a MERKURral, VÉNUSZszal, MARSsal, JUPITERrel és SZATURNUSZszal így láthattak hét bolygót a geocentrikus látású világűr kutatók. Így kerül bele az emberiség világképébe - mai látással mérve - a "geocentrikus Naprendszer". Bár később, az asztronómiai kutatások során a kopernikuszi felismerés után heliocentrikussá változott, ritkán és kevés emberben volt azonban az több, mint pillanatra felvillanó kitágult tudatállapot. Másként, mint egészen nagyfokú mentális transzformáció és a képzelőerők szinte mágikus felerősítése nélkül ebben a heliocentrikus világképbe nem helyezkedhetett bele senki.
Hosszú évszázadokon keresztül uralkodott ez a hét bolygós világkép, míg az utolsó két évszázadban - hirtelen kozmikus váltóállítás folytán a NAP-rendszer három újabb bolygóját fedezték fel: az URÁNUSZt, a NEPTUNUSZt és a PLÚTÓt. Ez a felfedezés összeesett az emberiség világképének nagyfokú változásával is. Mélyebb vizsgálat után azonnal szembeötlik, hogy az egybeesés nem véletlen, s igen messzenyúló távlatú összefüggéseknek a feltárását, nem akarván teljességre törekedni, inkább a legfontosabb jellemzőket vázoljuk csak fel.
A geocentrikus látáshoz tartozó hétbolygós, valamint a három új bolygóval kitágított világkép kapcsolatainak feltáráshoz igen jó segítséget nyújt a Kabbala szám-szimbológiája. E szerint a számok kozmikus princípiumokat is jelölnek. Az előbbi táblázatban az összetartozó párokat is megadtuk. A tíz alapszámból hét a teremtés egy-egy fázisának szimbóluma, és mutatja a létbemerülés misztériumát. A LOGOSZ teremtő energiái a HOLD princípium befogadó méhében elültetik a teremtés csíráit, melyek a MARS koncentrált mágikus energia-áramlásaiban elindulnak a kiteljesedés felé. A MERKUR mindehhez az előző teremtések tapasztalásait közvetíti, JUPITER hozzásegít az elképzelt rend kialakításához, VÉNUSZ közreműködik annak érdekében, hogy az ideák harmonikus formákba öltözzenek. Végül SZATURNUSZ segíti a Teremtőt a mű befejezésében. A befejezés egyben rögzítés, megmerevedés, kikristályosodás. Bármilyen vonatkozásban vetítjük ezt az alapelvet és azt a ciklust, az analógiák szembeötlőek.
Az emberiség világképére rányomta a bélyegét, hogy abban csupán hét kozmikus princípium szerepel. A lényeglátóképesség elkorcsosulása után az ember gondolkodásmódja kauzalisztikus világa TÉR és IDÔ koordinátákból felépített. A teremtés hét fázisa is ezt szimbolizálja. A hétbolygós világkép éppen ezért - ezt rövid utánagondolással felismerhetjük - kauzalisztikus. Térben és Időben kötött. A hétbolygós világkép alapjellegét szinte frappánsan mutatja az is, hogy egészen az utolsó évszázadig az emberiség világképe mennyire kötött volt ezekhez a koordinátákhoz. Sőt éppen a XIX. és a XX. században élte virágkorát, mintegy utolsó fellobbanásként, a Tér és Idő koordinátákból felépített spekulatív világ. Az ember csak azt vette tudomásul, ami az érzékszerveivel érzékelhető. A hét kozmikus princípium az emberben csupán a látható világokkal teremtett kapcsolatot és ebben elsősorban az involúciós tendenciák érvényesültek. Csak akkor indult el a világkép nagyméretű tágulása, amikor a három új bolygó által képviselt princípium is hatni kezdett, mint az evolúciós hatások sugárzó gócai.
Az ember analitikusan szűrő tudata folytán csak azt veszi tudomásul, amit e tudat kiszűr, ami ezzel is érzékelhetô. Ezért szerepelt a népszerű csillagfejtés tudástárában hét bolygó-princípium. A másik három azonban tudomásulvétel nélkül is hatott. Minthogy ezek éppen a nem látható világok energiáit sugározták felénk, hatásuk is ennek megfelelő volt. Anyagba merült transzcendens lényük érzékelhetetlen és nem ismert megnyilvánulásaira hatottak. Ma azonban, amikor kauzalisztikus tudatunkkal is tudomásul vesszük létezésüket, az emberiség egész centrikus tudatát átformáló látóhatár, sőt tudat-tágulást is eredményeznek. Hatásukra eddig ismeretlen dimenziók erői törtek be az emberiség tudatába. A változás tehát, amelyet ezek az újonnan tudomásul vett erők okoztak, nem tér- és időbeli, hanem többdimenziós tágulás volt.
Ezt a nagyszabású változást mutatja a XX. század valamennyi jelentős eredménye. Még a kauzalisztikus látásmód által, sőt ellenére is kinyíltak a láthatatlan világok kapui, amelyek eddig zárva voltak. A mikrokozmikus világok mélységeiből és a makrokozmosz eddig elképzelhetetlen távlataiból inváziószerűen tárulnak fel előttünk a Kozmosz titkai. A közösségi életformákon nagyszabású forradalmak indultak el. A tudomány kezd foglalkozni, bár még szűk korlátok között, az emberi psziché sajátos problémáival. Sorolhatnánk végtelenségig ennek a dimenziótágulásnak, bár még gyengén mutatkozó, de mindenképpen egyértelmű jeleit.
A három utoljára felfedezett bolygóprincípium, az URÁNUSZ, a NEPTUNUSZ és a PLÚTÓ a láthatatlan világok követei. Nem teremtő princípiumok, mert mindenfajta hatásukban a Kozmosz működő messiási, evolúciós energiák sugárzó gócai. Hatásukra a szükségképpen jelenlevő ellentmondások és feszültségek összeütközésekké és hatalmas méretű kisülésekké válnak. Az életörömtől izzó élniakarók természetesen egocentrikus nézőpontjuk folytán e princípiumok hatását rombolásnak tekintik.
A kabbalisztikus számszimbológia szerint a 10-es a PLÚTÓ jele. A tízesben megjelenik újra az 1 és a 0, a LOGOSZ a teremtő és a Nirvanisztikus Istenség száma sajátosan összekapcsolva, a körforgás befejezettségét szimbolizálva.
Említettük, hogy az ember centrikus látásmódja folytán a teremtett világban elhatárolt egységeket lát. Ezek az egységek, emberi méretekhez viszonyítva lehetnek a legkülönbözőbb méretűek: kozmikus ködök, napok vagy a földi életforma különböző egységei, földrészek, államok, közösségek, egyes emberek, növényi vagy állati életformák. A kozmikussá tágult tudat számára az egység-körülhatároltság látszólagos érvényessége megszűnik. Mindaddig azonban, amíg az egocentrikus létérzés él az emberben, amíg énünkből, mint középpontból nézünk és a látott képek is oda vetülnek vissza, ezeknek az egységeknek látszólagos létezésével számolni kell. Legfeljebb az analógiák hídja teremt kapcsolatot köztünk és a tőlünk elhatároltnak feltételezett világ-egységek között.
Az ember éppen emiatt maga is, mint egyén, ilyen körülhatárolt egység. Látásának középpontja az Én, kozmikus középpontja a FÖLD, s a kozmikus princípiumokkal való kapcsolatának alapjellegét is ez határozza meg.
A FÖLD a Naprendszer egyik égitestje, s az ember számára a kozmikus hatások legjobban érzékelhető sugárzó gócai a NAP bolygói.
Az ősi tanítások szerint a NAP bolygói, bár valamennyi kozmikus vezérelv sajátos alapjellegét is magukban hordozzák, mégis egyet ezek közül nagyobb töltéssel sűrítenek magukba, mint a többit. A NAP körül keringő bolygók egymással való kapcsolata, kölcsönhatása olyan keveredéseket hoz létre, amely a kozmikus cserefolyamatok folytán sajátos módon alakítja a FÖLD és ezen belül valamennyi életforma világát.
Minthogy az ember csupán kategóriákban tud tájékozódni, ezeket a kozmikus hatásokat is egy-egy sajátos dimenzió elhatárolt vetületében érzékeli. Kellőképpen kifejlődött analógia-érzékenységgel azonban a kategóriák és dimenziók határai elmosódnak, a vetületek megszűnnek. Az emberi élet legkülönbözőbb formái között is felismerhetővé válnak a kozmikus hatások alapjellegei és az analógiák hídján, mint transzformatív módosulások fonalán, könnyű végigmenni.
Célunk elsősorban az ember és a kozmikus princípiumok kapcsolatának kibontása, hogy miként ismerhetők fel ezek az ember világában. A továbbiakban a kapcsolatok legfontosabb törvényeit foglaljuk össze. Nem terjed ki, nem is terjedhet ki ez az összefoglalás az élet valamennyi vonatkozására. Csupán az analógiákra kívánunk rámutatni, s néhány példával a transzformáció módját érthetőbbé és világosabbá tenni. Minden érdeklődőnek magának kell az analógia-érzékenységet olyan mértékben kifejleszteni és finomítani, hogy a formák különböző változásaiban felismerje a bolygó-princípiumok lényegét.
8 A KOZMIKUS PRINCÍPIUMOK ÉS AZ EMBER
Az emberi élet célja, hogy visszavezessen a Kezdetnélküli Kezdet forrásához, hogy az ember megszabaduljon az anyag kötéseitől, feloldja magában az élet utáni sóvárgás öncélú törekvéseit és megismerje, milyen erők húzzák, kényszerítik a lét örvényeinek mélységeibe. A Kozmosz dinamikájának törvényeit kell ismernie. Valamennyi ősi hagyomány és ezoterikus iskola egyformán arra törekedett, hogy tanításában tisztázza e kérdéseket a kutatók előtt.
Az ősi beavatási misztériumokban a neofiták abból is vizsgáztak, hogy mennyire ismerték fel önmagukban a kozmikus erőket. A sikertelen vizsga annak a jele volt, hogy ki nem élt energiák feszültségét hordozták magukban, s ezért tovább kellett zarándokolniuk a lét körforgásában, amíg a tapasztalások, sikertelenségek és megvilágosodások láncain végigmenve az anyagvilág felé húzó erők és feszültségek ki nem sültek.
Voltak beavatások, melyek állomásai a teremtés hét fázisának analógiáját jelentették. Céljuk az volt, hogy az ember mikrokozmoszába transzformálják az involúció és evolúció sűrített mintáját. A beavatás alkalmával a neofiták a létbemerülés és az anyagi formák feloldásának misztériumát is átélték. Ezek emlékét őrzik, de ugyanakkor a teremtést is szimbolizálják a káld-babiloni-egyiptomi-héber hagyományoknak ránk maradt időszámításban a Hét napjai, a hétfő, a kedd, szerda stb. A kabbalisztikus szám-szimbológiában a számok egymásutánja és a kozmikus princípiumok kapcsolatai a hét napjaira is kiterjeszthetők. NAP: vasárnap. HOLD: hétfő, MARS: kedd, MERKUR: szerda, JUPITER: csütörtök, VÉNUSZ: péntek, SZATURNUSZ: szombat.
A kozmikus princípiumok összes változatain, mint a legkülönbözőbb dimenziókba vetült létformákon végig kell haladni mindenkinek, míg TAO-hoz vezető rejtekajtót meg nem találja. A tapasztalások állomásain aiónokon keresztül is vándorolhat valaki, de ha kibontja burkából az isteni ént, egyetlen pillanatba is összesűrítheti az elmúlt megismeréseket, vagy legalább is inkarnációkat takaríthat meg egy-egy sűrített, nagyobb intenzitású élettel.
A különböző kozmikus egységek, így az ember involúciója is a hét princípiumnak megfelelő fokozatokon megy át. Minden egyén egy vagy több princípium képviselője és ezeket teljesítenie kell kozmikus vándorútján. Valamennyit meg kell ismernie, de vándorlása csupán akkor lesz sikeres, ha a saját, vele harmóniában levő teremtő elv kiteljesedésével fejezi be útját. Az ősi beavatásokban is azt érvényesítették, amikor minden neofita számára a vele egyező bolygóprincípium beavatási formája volt a kezdő lépcsőfok és utána végigmenve valamennyi bolygónak megfelelő fokozaton, visszatért oda, ahonnan elindult. Ezután már tapasztalásokkal és ismeretekkel a tarsolyában, csak a saját kozmikus töltésének megfelelő utat járta végig. A beavatások sűrített analógiái az involúció és evolúció körforgásának, s a mögöttük rejlő mágikus világkép szuprakozmikus törvényszerűségekre támaszkodik. A csillagfejtés ezotériája a kozmikus princípiumok és az ember kapcsolatának feltárása e háttér nélkül hiányos.
A különböző asztrológiai írások a bolygóprincípiumok jellegzetes ellentét tulajdonságait hangsúlyozzák ki. Beszélnek arról, hogy hatásuk lehet harmónikus és diszharmónikus, magasrendű és alacsonyrendű. Bár első közelítésben ez a fajta kategorizálás is eredményre vezet, a Kozmosz dinamikájának csupán durva megközelítését adja. Hiányossága az, hogy megfeledkezik a hármasságról, s így a kettősség ellentétpárjait is helytelen transzformációval alkalmazza. A hármasság a két polaritás és semleges-egyensúly egysége.
A semleges nem polaritás nélküli, hanem mindkét polaritást magában foglalja.
A bolygóprincípiumok is csupán a hármasság koncepciójával érthetők. Valamennyi kozmikus vezérelvben működik mindkét polaritás és az ellentétpárok egymást váltó ritmusában fedezhetjük fel a világmindenség dinamikus egyensúlyát. A bolygóprincípiumok és az ember kapcsolatában az ellentétpárok periodikus változása mellett az androgün kiegyenlítettséget is figyelembe kell venni.
A dinamikus kiegyensúlyozottság a teremtő idea és az anyagi formák harmóniája. Ha bármelyik polaritás energiatöltése nagyobb a másik rovására, ez az egyensúly megbomlik. A pozitív teremtő idea túltengésekor öncélúan elburjánzó szervezetek jönnek létre, ha pedig a pozitív hatások töltése elégtelen a befogadó princípium ellenállásának feloldásához, a szervezet gyenge és életképtelen lesz. A dinamikus kiegyensúlyozottság azt is jelenti, hogy az éppen uralkodó Kozmikus Elme teremtő szándékának megvalósításában a bolygóprincípiumok képviselői engedelmes eszközök. Ha bármelyik is, a saját erőit túlfokozva, öncélú akcióba kezd, az uralkodó vezérelvvel szemben a maga alapjellegét akarja érvényre juttatni, vagy gyenge intenzitás esetén a teremtő számára nincsenek biztosítva a megfelelő feltételek, az egyensúly megbomlik.
Az indokolatlanul nagy, illetve gyenge intenzitás egyaránt diszharmonikus és a harmónia csupán mindkét polaritás ellenpontos polifóniából jöhet létre. Ez a koncepció alkalmas kulcs a kozmikus princípiumok és az ember kapcsolatának vizsgálatához. Szemben az említett írások módszerével, a bolygóprincípiumoknak ezt a hármas jellegét ki kell hangsúlyozni.
Nagyon ritkán érvényesülnek a kozmikus princípiumok hatásai harmonikusan, tehát az androgün semlegesség kiegyenlítettségével. Egy-egy emberi egyéniség többnyire túlfokozott és gyenge intenzitású kozmikus erők eredője. Ez a teremtés sikertelenségére is rávilágít, ha az analógiák kulcsát elég bátran merjük alkalmazni. Mert a teremtett világ minden egysége, szervezete, életformája eltér a szabályosnak, ideálisnak elképzelt mintaképtől. A természetben előforduló ásványi kristályformák, növényi alakzatok, stb. sohasem tökéletesen szabályosak. Az ember által elképzelt ideák, melyeket szeretne megvalósítani, sohasem sikerülnek úgy, ahogyan azt megfogalmazásuk idején sejteni engedik. Így torzulnak el például vallások a kinyilatkoztatás és azt befogadó emberi lelkek állomásai között. Ezért torkolnak az emberiség javát célzó tiszta eszmék a fanatizmus vérengzéseibe. Az ilyenfajta emberi törekvés általában involúciós jellegű, s amíg a tiszta csírák az anyagi sík felé transzmutálódnak, a közbenső fázisokban a negatív princípium ellenállása mindig eltorzítja a teremtő képzeletben felgyúlt ideális szándékot.
A következőkben részletesen ismertetjük az egyes kozmikus princípiumokat és emberi analógiákat.
NAP
A teremtés misztériumában a pozitív polaritás legerőteljesebb kiteljesítője: a mindenkori teremtő istenség, a LOGOSZ, a keleti vallások Brahmája. Ő áll a világ-korszak hierarchiájának csúcsán. A belőle kiáradó teremtőerők indítják el a megnyilvánult világ nagy kalandját.
A Kozmoszban mindaz a NAP princípium szimbóluma, analógiája, képviselője, ami egy elhatárolt szervezetben az életenergiák generáló központja. Letűnt kultúrák romjai közt sok helyen virágzó NAP-kultusz nyomait találjuk, melyek mutatják, hogy az emberiség kereste a kapcsolatot a kozmikus hierarchiák csúcsán álló NAP-pal. A legtisztábban az egyiptomi kultúra hagyta ránk, de az amerikai kontinens indián kultúráinak kép és szobor emlékei is tanúskodnak róla. Egymástól térben és időben is távoli művelődéskörök szobrain és domborművein gyakran található NAP-ábrázolás, amelyek formái is sokszor alig különböznek, mutatva, hogy lényegileg azonos NAP-kultusz kőbevésett maradványai.
A NAP-kultusz az ember legegyetemesebb kapcsolata a világmindenséggel.
A NAP az ÉLŐ TŰZ, minden élet éltető energiájának szimbóluma is. Az ÉLŐ TŰZ-ben a NAP sajátos arculata fordul felénk. A teremtő nász felvillanó lobogása után éltető hővé lesz, amellyel a létesülés magányosságában didergő individuumok köré az otthonosság melegét varázsolja.
A NAP bolygórendszerében az éltető erők sugárzó központja maga a NAP. A Földön a fizikai sík bizonyos dimenzióban minden élet forrása és minden energiaforgalom fenntartója. A földi életformák jellemzője, hogy rendkívül változatos az energiaforgalom. Hacsak a "fizikai síkot" vesszük, már ott is fizikai, kémiai, biológiai változataival találkozunk. Mindennek az energiaforgalomnak a NAP a fenntartója. De vannak még egyéb folyamatok is, amelyek bár átvitt értelemben, de a FÖLD életéhez tartoznak. Pl. a víz körforgása, légáramlás, stb. Közvetve egész modern civilizációnk iparát tárolt NAP energia táplálja, amennyiben villamos energiát szénből és vízerőből termelnek.
A NAP életfenntartó szerepét természetesen mindhárom síkon betölti. A csillagfejtés is e hármas NAP-szerep törvényeit kutatja.
A NAP-energiák is felgyúlás és kihúnyás periodikus ritmusában sugároznak minden élőlény felé. Élet csak akkor jöhet létre, ha a NAP melege táplálja. Ha ez kialszik, az élet is lobontódik. Naprendszerünk Nap-ja is ilyen periódikus intenzitás változással sugároz a Földre. Szinte számlálhatatlanok azok a jelenségek, amelyekben ez a ritmus visszatükröződik. Csak néhányat említve: az éjszakák és nappalok, a négy évszak és a hozzájuk kapcsolódó növényi vegetáció. E folyamatok mintája pedig a kozmikus ritmus: a keletkezés és elmúlás, a teremtés-lebontódás, Brahma nappalai és éjszakái. Ilyen távlatokat véve háttérnek, közelebb jutunk annak megértéséhez, mi rejlett a régi Egyiptom mágikus kultúrájának NAP-kultuszában, vagy másként ATON-kultuszában.
A NAP az ember számára az Isteni Ént szimbolizálja, Élet és Halál is a NAP erők bennünk lüktető ritmusa.
Az életerőnek a teremtett formával egyensúlyban kell lenni. Ha az éltető energia nagyobb, elburjánzik, vadhajtásokat ereszt az élet, ha pedig kevés, vérszegény, életképtelen szervezetek jönnek létre. Földünkön például az egyenlítő körül a formák buja orgiájában, s a sarkvidékek növénytelen fagyában ennek az egyensúlynak a megbomlása látható. Virágzó kultúrák mindig ott alakulnak ki, ahol a Kozmosz ritmusának hullámgörbéje nem tolódott el sem a negatív, sem a pozitív koordináták irányába.
Minden organizmus számára van egy legkedvezőbb életmeleg. Ennél több gyorsan elégeti, kevesebb kihűti, gyengíti a szervezetet. Az egyénné vált teremtmény is a LOGOSZ éltető tüzében, a benne elrejtett tűzmag melegében formálódik a jelenségek láncolatán keresztül.
A csillagfejtés hagyományai szerint az ember mikrokozmoszában az egyéniség, a Felsőbbrendű ÉN a NAP princípium analógiája. Az ÉN húsba rejtett isteni szikra. Amíg az ember vissza nem tér a Meg-Nem-Nyilvánulás nyugalmába, ennek a szikrának energiáiból táplálkozik.
Valójában az ember minden megnyilvánulása ennek az egyéniségnek különbözőképpen színezett arca. A NAP valamennyi kozmikus princípium esszenciája, csupán hol egyik, hol másik szólal meg az erők orcheszterében, hol pedig együtt valamennyi. Az ember egyénisége is így mutat különböző arcokat. Attól függően, hogy milyen színező kísérletekkel hangzik az alapmotívum, úgy változik az ember kozmikus helyzetöntudata.
A három hermetikus sík vetületében a NAP-erők különböző transzformációkon mennek át.
Fizikai síkon a test életképességét, egészségét befolyásolják. Zavarás nélkül ható NAP- energiák életerős, egészséges testet, túlfokozott hatással hamar elégő, gyorsan ellobbanó életet, gyenge, megzavart sugárzás beteges, életképtelen, vérszegény testi állapotot eredményeznek. A betegség természetét a többi bolygóhatással való sajátos keveredés mutatja pontosabban.
Az asztrálsíkon az Én-tudat érzelmi kísérete is megjelenik. A NAP princípium a teremtett világ hierarchiájának csúcsán áll s ennek analógiájaként az emberi kapcsolatok különböző hierarchikus értékrendjét, azt, hogy egyik ember hogyan kapcsolódik társaihoz, a benne sajátosan modulálódott NAP erők határozzák meg. Ha az egyéniséget egyetlen bolygóhatás sem harsogja túl, akkor jellegzetes uralkodó típus áll előttünk: a magától értetődő tekintélyű király, különböző emberi társulások vezetői, akiket egy-egy emberi közösség természetes tekintélynek fogad el, akiknek hosszabb-rövidebb idő után senki sem vonja kétségbe vezető helyét. Az ilyen ember nemes, nagyvonalú, nagylelkű, méltóságteljes, igazságos, bőkezű, adakozó. Őszinte és nyíltszívű. Az egyéniség túltengése ezzel szemben zsarnokká, elnyomó rabszolgatartóvá, önhitté változtatja az embert. Ha ezzel szemben az egyéniség NAP-töltése gyenge, azt a szolgalelkűség, néha felfelé hajlongó, lefelé zsarnokoskodó hajlam mutatja.
A mentál-síkon a felsőbbrendű Én-t jelenti, azt, amely örökkévaló.
Az ősi kultúrák államszervezetében az uralkodót mindig a NAP fiaként tisztelték. Az egyiptomi, azték, inka, japán stb. hagyományok mind erről tanúskodnak. Ezek az államformák kozmikus rendet alakítottak ki és napjainknak talán legnagyobb hibája és hiányossága, hogy éppen a kozmikus hierarchiarend bomlott meg és változott anarchiává. A NAP tehát a hatalom szimbóluma. A kozmikus erők által támogatott uralom jelképe, amely a világmindenségben működő kölcsönhatásokat az emberi együttélési formák számára zavar nélkül transzformálja. A láthatatlan hierarchiák küldötte mindig kedvelt a nép előtt. Az ilyen uralkodóról mondja LAO-CE:
"Nem parancsol és a nép mégis jólétben él. Szereti a békét, és a nép magától becsületes lesz. Nem erőszakolja a dolgokat és a nép boldogul. Mentes a vágyaktól és a nép magától egyszerű és igénytelen lesz."
Férfi számára a NAP önmagát a férfiembert, a nő számára az élettársat szimbolizálja. Ugyanakkor minden ember számára a nemző apa, magasabb vonatkozásban a teremtő Isten jelképe.
A HOLD princípiuma a kozmikus noi polaritás, a befogadó, formálható oselem képviseloje. Ami a teremtett világban létezik, két ospolaritásra vezetheto vissza. A NAP a hímnemu Yang, a HOLD a nonemu Yin megnyilvánult formája. Az analógialáncot felgöngyölítve, a teremtett világban a noi elv, a HOLD princípium végtelen sok arcával találkozunk. Igazi lénye azonban sohasem az, amit a YANG által rákényszerített formaálarcok mutatnak. Csak paradoxonokkal közelítheto meg: csábít a nászra és mégis ellenáll. Valódi arca, amely a vibráló, rezgo, változó tükrözodések mögött van, egyik legnagyobb titka.
A teremtésben a HOLD a NAP-LOGOSZ idea-spermáitól megtermékenyülve, szenvedések, fájdalmak, de a félto anyaság melegíto örömével szüli meg a fiút.
Valamennyi osi kultúra mítológiájában, de még a primitív antropomorf vallásokban is találkozunk a legfobb istenno kultuszával. Az egyiptomi mítológia ISIS-e is ennek a princípiumnak megtestesítoje. HOLD-ISIS a természet, a termékenység istennoje. Benne surusödik mindaz, ami alakul, változik, formálódik, mozgásban van, hogy majd az involúciós örvényének alján megmerevedjék.
A megnyilvánult világban, így az emberben is, ami változás alá vettetett, HOLD-princípium.
Egészen különös, hogy az osi csillagfejtés szerint a NAPrendszerben a negatív princípium képviseloje Földünknek ez a szatellit égitestje, amely csupán közvetve bolygója a NAPnak. Valójában azonban a HOLD-elv igazi hordozója a FÖLD. Földünk körül keringo égitest csupán kivetített energiahordozó tükörkép. Mindenfajta földsugárzás ebben az égitestben fókuszálódik és mi azt visszaverve, visszatükrözve érzékeljük. Különös jelentosége azért van, mert a "geocentrikus Naprendszerben" ez az égitest van legközelebb a Földhöz.
Földünk holdja azonban nemcsak magát a Földet tükrözi vissza, hanem a Naprendszer valamennyi bolygójának hatását is közvetíti. Természetesen azt is közvetve, mint a Föld felé irányuló sugárzások reflexióit. Ezt a különös HOLD szerepet nem érthetjük meg kauzalisztikusan, mert az azonosság-logika menthetetlenül zsákutcába vezet bennünket. A kettosség, a Yin és Yang princípiumok misztériumán meditálva tárul csak fel e rejtelmes princípium titka. A NAP és a HOLD elv nem választható el egymástól. Egységük szoros és megbonthatatlan.
A "geocentrikus Naprendszer" világképében a Hold változtatja helyzetét viszonylag a leggyorsabban. A felole visszatükrözo sugárzások alap kozmikus eroként hatnak a Földünkön mindenre, amelyben a változás és a periodikus ritmus alapmotívum.
Az ellentétek egységének misztériumát is éppen ez a princípium tárja fel számunkra. A nonemu elv alaptöltése a nyugalom, az állandóság, s azzal, hogy a férfierok megtermékenyítik, ennek a polaritásnak alaptöltését vetítik vissza, mint negatív tükörképet.
A HOLD és a földi életformák kapcsolatát is ilyen kozmikus távlatokban érthetjük csak meg. A három hermetikus sík vetületében a HOLD-hatások is különbözo transzformációkon mennek át.
Fizikai síkon a természet és a növényi vegetáció, a nedvkeringés apálya-dagálya, az organizmusok fenntartásához szükséges kölcsönhatások és cserefolyamatok, az anyag megtermékenyíthetosége, alakíthatósága a HOLD princípium egy-egy arca. A túlfokozott, vagy gyenge hatások az életnek ezekben a folyamataiban és adottságaiban mindig megbontják a dinamikus egyensúlyt. A felfokozott változás rezgése és megnövekedett amplitúdója szétveti az organizmusokat, az alig észlelheto változás a pozitív erok fiaskójáról, a teremtmények életképtelenségérol tanúskodnak.
Asztrálsíkon az emberben arra hat elsosorban, amely a noi princípium képviseloje: az állandóan változó személyiségruha, a psziché, az érzelemvilág nappali ébertudatunkkal is ellenorizheto megnyilvánulása befolyásolja. A HOLD hatások alatt álló asztrálitásunk csupán a látható világokból érkezo impulzusokra rezonál. Öröm és bánat arcunkon tükrözojelek, a HOLD befolyás asztrális tolmácsolói. Az ember jelleme túlfokozott HOLD hatás esetén mintegy tükrözésként az aktív egyéniség túlburjánzását mutatja. Az ilyen ember változékony, állhatatlan, megbízhatatlan, szeszélyes, hiú, képzelgo, idegesen nyugtalan. A gyenge HOLD hatás folytán analóg módon az ember gyenge, gyáva, elpuhult, önállótlan. Jól kiegyensúlyozott polaritások esetén az ember finomérzésu, érzékeny, alkalmazkodó, lelki élményeket kereso, jó emlékezo tehetségu, élénk képzeletu.
Mentál-síkon a Lélek a HOLD princípium analógiája. A Lélek szenvedi meg a teremto kísérleteit, mint ahogyan kozmikusan is az anyag a szellem kiszolgáltatottja. A személyiség változó álarcai mögött a Lélek érzelmei figyelmeztetnek bennünket, hogy törekvéseink helyesek-e vagy helytelenek. Ez mutatja meg a kiutat is a teremtés körforgásából. A megváltást nem nyugtalan szellemünk igényli, hiszen az mindig újat, változót akar. A lét kaleidoszkópos kavargásában jól érzi magát. A bennünk halkan meghúzódó negatív princípium azonban a nyugtalan szellem hiábavaló kísérleteinek fiaskóit áldozatként, kiszolgáltatottként szenvedi át és így a létesülés örvényébol is ennek bennünk levo képviseloje, a Lélek finom érzékenysége vezet ki. Így gyozi le az emberben a gyenge az eroset, a puha a keményet.
Közösségek életében a HOLD képviseloje maga a nép, a tömeg, amely vezetést vár, vezetheto, irányítható, amely az uralkodót, a vezért, de a hamis reményeket megcsillogtató politikai kalandorokat is vakon követi, amely azonban a becsapottság felismerése után ugyanezeket trónjukról, demagógiájuk hordozójáról le is taszítja.
No számára a HOLD a no-embert, férfi számára az élettárs not jelképezi, de általában a szülo anya szimbóluma is.
Az egyéniség és az ember belso természete a pozitív és negatív pricípium képviseloi bennünk. A természet és a jellem: az egyéniség tükörképe HOLD jellegu. A HOLD a visszatükrözoje valamennyi bolygóhatásnak, s így a bennünk levo HOLD-természetbol jellemünk alakíthatóságára, befolyásolhatóságára következtethetünk. A jellem állandóan változik, alakul a külvilág felol jövo ütközések, sikerek és szenvedések közepette. A körülöttünk lezajló kozmikus színjátéknak azonban csupán azokat a jeleneteit látjuk, hatást csak az vált ki bennünk, amelyek érzékeléséhez van rezonáló húrunk. A külvilág szemünkbe tóduló képei tehát önmagunk, egyéniségünk tükörképe. A HOLD-természet tanulmányozása nagy segítséget jelent az ember fejlodése szempontjából, mert megtanít arra, hogy a szenvedések, örömök, sikerek és sikertelenségek kiváltói mi magunk vagyunk. A külvilág csak tükörképünk.
Az ezoterikus úton járó HOLD egyéniség telve van kialakulatlan, homályos sejtésekkel. A szellem tiszta fénye még vakítja, ezért inkább az érzelmek befogadó, rezonáló rezgéseivel gyujti tapasztalatait. Azok számára pedig, akik más kozmikus princípium eroteljesebb töltésével terhesek, a Lélek HOLD-természetének tudatos felerosítése igen fontos, mert az érzékenységet, a befogadó készséget, a kozmikus lét emléktárának felnyitását csak az emberben lévo negatív princípium fejlesztheti, illetve végezheti el. Vissza
A MARSZ az akarat, az energia, az erokoncentráció, a szenvedély pricipiuma. Kozmikus vonatkozásban eszköz a Teremto Elme számára ahhoz, hogy muvét végrehajtsa.
Az akarat a pozitív és negatív polaritás közti feszültségkülönbség hatására létrejövo áramlás, mely magával viszi a teremto ideákat a teremtés kísérletében magát kiszolgáltató negatív princípium felé. Ez az akarat-áramlás akkor jöhet létre, ha a két polaritás között feszültség- különbség áll be és van, ami ezt követítse is. A közvetíto kozmikus viszonylatban is semleges. Feszültség hatására a semleges állapot megbomlik és kétirányú áramlás kezdodik. Mindegyik pólus felé a vele ellentétes töltések közelednek. Az akarat csupán alapmegnyilvánulás, motorikus ero, amely fölé a teremto szándéktól függoen más-más idea szuperponálódik.
A MARSZ princípium eszköz a teremto kezében, minthogy annak teljes színképében is csupán egy részlet. A Kozmoszban vannak szervezetek, melyekben ez a teljes színkép eltorzul. Bennük a nagy akarattöltés nem eszköz, hanem öncél. Ha a szándék és annak megvalósításához szükséges eszköz nincs összhangban, ha az eszköz túlhangsúlyozottá válik, az akarat és az energia koncentrációja olyan nagy mértékben megnövekszik, hogy csak a MARSZ princípium érvényesül az általa hordozott idea rovására. Kozmikus méretu szenvedély árad szét, amelyben a MARSZ képviseloje már csak öncélú, hatalmi törekvéseit akarja kiélni és minden mást háttérbe szorít.
A MARSZ tehát csak akkor lehet harmonikus energiaspektrum-sávja a teljességnek, ha mindenkor aláveti magát a Teremto Elme szándékainak. Ha feladatának azt tekinti, hogy a pozitív és negatív princípium közti energia transzformációra szuperponálódott alapideát csupán hordozza.
A potenciál különbség folytán létrejövo folyamatokban az akarat, mint segédeszköz, lehet túlzottan nagy és túlzottan kicsi. Túlméretezettség esetén kozmikus rövidzárlat jön létre. Az akarat által hordozott viszonylag kis teher és nagy akaratintenzitás frappáns analógiája az az eset, amikor egy villamos áramforrás áramkörébe nincs ellenállás bekapcsolva és a kört így zárjuk be, tehát rövidre zárjuk. De számtalan analógiát találhatunk még ezen kívül is a probléma mélyebb átgondolása után. Ezzel szemben, ha az akarat nem elég nagy, ha a teremto gondolat feszültsége nem elég nagyszabású, nem jut el a megvalósuláshoz.
A férfi és noi princípium teremto egyesülésében mindig az élet tüze is fellobban. A MARSZ lényege is TUZ. MARSZ a fáklyahordozó.
Az elobbiek az ember számára is érvényes analógiák. A három hermetikus síkon a MARSZ hatásai a következok:
Fizikai síkon a MARSZ képviseloje mindaz, ami a tuz, az akarat végrehajtó eszköze: a vér, az izomzat, a vas, a kard, a fegyver, a ragadozó állatok, a férfi nemiszerve.
Asztrálsíkon az ember jellemében az akarat és tevékenység, a szenvedély és belso tuz, a tettero és elszántság, küzdoképesség, a vágykielégíto ösztönök és célratöro lendület természetét befolyásolja. A NAP és a HOLD erok feszülo ellentétei marszi módon törnek felszínre. Ha ezek egyensúlyban vannak, az akarat engedelmes kiszolgálóvá lesz, a belso tuz a kozmikus ritmussal együtt rezegve, alkotó vagy lebontó tendenciával mindig úgy lángol fel, ahogyan NAP-lényünk pillanatnyi céljainak megfelel. Az ilyen ember határozott, céltudatos, eroteljes és bátor. Küzdelmet kedvelo, helyét mindenütt megállja, tudja a maga helyét a társadalom hierarchiájában. A túlfokozott MARSZ-erokben az akarat céltalan érvényesítése, durvaság, az indulat, a nyers brutalitás, az eroszakos kegyetlenség, a bosszúállásra hajlamos öncélú, mértéktelen gyilkos szenvedély lángja lobog. Ebben a tuzben végeredményben maga az ember ég el. A nemiség minden mást elborító vérgozében az ösztönvilág tuzdémonai támadnak fel, vagy a kielégíthetetlen vágyak vámpírjai gyengítik el, s az egyéniség hamuvá ég, formátlan jellem-gombolyaggá torzul a vágykarok, tapadó, szívó karmai között. Ha kicsi a belso feszültség, ha a MARSZ-töltöttség gyenge az emberben, céljait nem tudja megvalósítani, a felmerülo akadályok elott megtorpan, szándékaitól könnyen eltérítheto, alkotó törekvései legfeljebb a képzelet bizonytalan ködvilágában gomolyognak, egyénisége határozatlan.
Mentális síkon a teremto akarat, az ÉLO TUZ hordozójának szimbóluma.
Az emberi közösségekben a marszi egyéniség a harcos szerepét tölti be: hadvezér vagy közkatona. A kozmikusan kiegyensúlyozott államformákban ezek az államvezeto akaratának végrehajtói. Ha ez az egyensúly megbomlik, vagy öncélú katonai diktatúrák alakulnak ki, vagy az állam életképessége lesz gyenge, mert az államfo szándékai befulladnak, a külso és belso támadások szétbomlasztják a szervezetet. Ez az analógia természetesen sok más egyéb vonatkozásban is továbbviheto.
A MARSZ a férfi emberben a nemiséget, a férfiasságot, a no számára a másik nem szexuális megnyilvánulásait jelöli.
Az ezoterikus kutató, ha MARSZ egyéniségu, csak nagy erofeszítések árán tudja lefékezni a majdnem mindig öncélúságra ingerlo MARSZ-energiákat. Ha ez sikerül, a nagy céltudatosságot követelo yoga-praxis, a koncentráció és a mágia területén nagyszeru eredményeket érhet el. De ha a kordába fogott MARSZ-energiák valamilyen résen kiszabadulnak, a kifejlesztett mágikus képességek katasztrófák és csak hosszú szenvedések árán feloldható karmák örvényeibe sodornak. Általánosságban a MARSZ-energiák tudatosítása minden ezoterikus kutató számára igen fontos, mert a megizmosított akarat, a céltudatosság, a koncentráltság, a teremto energiákkal való helyes gazdálkodás alapfeltételei a sikernek. A belso TUZ életrekeltéséhez a MARSZ-energiák mozgósítása elengedhetetlen. Vissza
Alapkaraktere a semlegesség. A hét teremto princípium közül csak ebben egyenlítodött ki a két polaritás. A belole kiinduló hatások is a semlegességbol fakadnak. Közvetít és kiegyenlít az ellentétek küzdelmében. A végleteket lefokozza, a feszültségeket célszeru irányba tereli.
Kozmikus vonatkozásban az elozo teremtések emlékeit a negatív princípium orzi. Az AKASHA emlékezetében az összes kozmikus történések elraktározódtak, de ezek felszínre hozása, hasznosítása és a pozitív princípium, a teremto felé való közvetítése ilyen semleges töltéssel lehetséges.
A görög-római mítológia kozmikus világképérol tanúskodik, hogy az istenek között a princípiumok képviseloje is szerepel. Hermész-Mercurius, a szárnyas lábú utazó kezében a kígyós bot éppen ennek a kozmikus kiegyenlíto és közvetíto szerepnek az emblémája. A botra feltekeredo fehér és fekete kígyó a benne kiegyenlített, de együtt meglevo polaritások szimbóluma. A görög-római mítológiának ebben az istenalakjában egyik legtisztábban meglátott kozmikus princípium testesült meg, s vált mítikusan antropomorf istenné. A Hermész-Mercur kultusz azt bizonyítja, hogy az emberiségben mindig megvolt a törekvés a teremtés körforgásából való szabadulásra. Az osi ezoterikus irányzatok közül is Hermész-Triszmegisztosz útját járó Hermetika koncepciója a legteljesebb. Ami a TABULA SMARAGDINA tanításában, mint egyetemes ismeretkulcs örökségképpen ránk maradt, az egyik leggrandiózusabb tanítás az emberiség számára. Mindez azt mutatja, hogy a világok harcában csak ilyen kiegyenlített, alkalmazkodó princípium közvetíthet. Az osi hagyományok szerint Hermész-Mercur terel abba az irányba, ahol a rejtekajtó megtalálható.
A princípium hármas természetét vizsgálva, MERKUR csupán akkor tölti be kozmikus szerepét harmonikusan, ha valóban kiegyenlíti. Éppen, mert semleges, mindig kívülrol jövo hatások befolyásolják. Ha a semlegesség pozitív irányban töltodik fel, a túlhangsúlyozott MERKUR princípium öncélú közvetítové válik. Többet nyújt, mint amire szükség lenne. A teremto szándék koncentráltan terelt áramába mellékes célszerutlenségeket vet be, a kapcsolatokat szükségtelen szálakkal bonyolítja, s ezzel a harmóniát megbontja. Negatív irányú eltolódás esetén nem közvetíti azt, amire szükség lenne, s a teremto a hiányos ismeretek és tapasztalások birtokában hibásan alkotja meg muvét.
Az emberben a MERKUR jelleget a tudásvágy, a tiszta kozmikus távlatú ismeretek utáni sóvárgás, a végletek kiegyenlítésére való törekvés mutatja. A három hermetikus sík vetületében a MERKUR princípium ilyen analógiájával találkozunk.
Fizikai síkon MERKUR jelképei a közlekedési eszközök, posta, újság, pénz mint kereskedelmi kapcsolat teremto eszköze.
Asztrális vonatkozásaiban az ember jellemét szenvedélytelenné, huvösen személytelenné alakítja. Az ilyen ember látszólag kívül áll minden eseményen, kritikusan szemlélo távolmaradással nézi mások küzdelmét és lobogását. Ha azonban mégis szükség van rá, segít és támogat, semlegesít, tanít, készségesen átadja mindazt, ami erejébol telik és amit kérnek tole. A maga útját járja, de mégis együtt rezeg mindenkivel. Minthogy poláris szenvedélytöltés nem borítja el, tárgyilagos, konstruktívan kritikus, sokoldalú, körültekinto, alkalmazkodó, találékony, talpraesett. Kitüno diplomata. Tapasztalásait célszeruen rendezi és alkalmazza. Szellemes és könnyedén nagyvonalú. Emlékezete, nyelvkészsége jó. Intelligens és gyors felfogású. Írás- és fogalmazó készsége ötletes és gyakorlati.
A pozitív irányba eltolódott MERKUR jellegu ember tudása tapasztalatokra nem támaszkodik, hamis, összezagyvált intellektuális tevékenységekben jelentkezik. Van értékrendje, de az csak látszólagos, mert a kozmikus morál, a jóról és rosszról alkotott értékrendje mindig aszerint módosul, ahogyan éppen öncélú törekvései számára kívánatos. Cselekedeteinek igazolására szofisztikus ideológiákat, normákat gyárt rendkívül nagy alkalmazkodó készséggel. Szélhámoskodó, hazudozó és megbízhatatlan. Gondolatai, mondanivalói sziporkáznak, de üresek, Cinikus, bántóan, rosszindulatúan kritikus és gúnyolódó. Tekintélyt nem ismer. Kotnyeles és illetéktelenül kíváncsi.
A MERKUR-töltés gyengesége az értelmi adottságok gátoltságában nyilatkozik meg. Hiányzik a tudásvágy. Az emlékezokészség a gyakorlati alkalmazkodóképesség hiánya miatt befullad, mivel sohasem tudja felhozni emlék és ismerettárából azt, amire szüksége van. Ezért tudása nem is annyira hamis, mint inkább hiányos. Értékrendjébol és moráljából is mindig éppen az hiányzik, amely szerint cselekedeteit mérlegelni kellene. Nehézkes és alkalmazkodása lassú. Felfogókészsége gyenge, kapcsolataiban merev és makacs.
Ha az emberben a MERKUR princípium a mentál síkon is aktiválódott, a szellem és lélek harmóniájában kezdenek hatásai kibomlani. Filozófia és elvont, nagytávlatú koncepciók, matematika, természettudomány stb. az elso lépcsok, amelyeken mind magasabbra jut az ember. A tudásnak ezek a személytelenséget és huvös szenvedélytelenséget igénylo területei felelnek meg legjobban a MERKUR karakternek. Itt már alig észreveheto átmenettel nyílik ki a kozmikus öntudat s tárulnak fel az Univerzum rejtett törvényei és összefüggései.
A közösségek, társadalmak életében a MERKUR karakteru emberek és kereskedok, utazók, pénzügyek szakértoi, újságírók, diplomaták és tanítók. Az állami hierarchiában ok az uralkodók háttérben meghúzódó tanácsadói. A tiszta MERKUR egyéniség nem kedveli a reflektorfényt. Szeret a névtelenség csendességében szolgálatkészen tevékenykedni. Olyan munkakörben találjuk oket, ahol szélesköru ismeretekre, áttekintokészségre, szintetikus látásra, nagyfokú rugalmasságra és gyakorlati alkalmazkodókészségre van szükség. MERKUR ember a közvetíto az államvezeto és a nép, a NAP egyéniség és a HOLD jellegu, vezetésre váró tömegember között, de az államok közötti diplomáciában is.
A MERKUR karakteru ember ezoterikus kutatásai során valamennyi irányzat iránt érdeklodik, útja sokrétu és szerte ágazó. E bolygóprincípium töltését magában hordozó neofita szorgalmas igyekezettel, a világban dúló küzdelmek közepette, szinte kataklizmák és tragédiák nélkül csapolja meg a maga számára a messiási erok forrásait. Nincs külön elhatárolt szakterülete, mert mágia, misztika, csillagfejtés, alkímia, kozmogónia, stb. egyaránt érdeklik. Bár eleinte csak elvont, elméleti vonatkozásaikban, viszont nem akar semmit kockáztatni, s inkább több fáradtságot igénylo szintetikus tudás útját választja, amelyen végigjárva, észrevétlenül nyílnak meg számára a láthatatlan világok rejtekajtói. Általában a MERKUR princípium életre keltése rendkívül megkönnyíti az ezoterikus kutató útját, mert tárgyilagos kritikussá tesz és sok katasztrófát okozó eltévelyedéstol tart távol. Vissza
A rend, a rendszeralakítás, a törvény, az igazság princípiuma. A JUPITER elv tevékenykedik minden kozmikus rendszer mögött, mint a rend kialakítója, az abban muködo folyamatok törvényeinek orzoje. A huvös, személytelen, semleges töltésu MERKUR tudását életképessé teszi, mert az új teremto ideákat és az elozo teremtések tapasztalatait megfelelo szintézisbe hozza.
A hagyományok szerint ennek a teremtési világkorszaknak vezérelve JUPITER jellegu. A görög-római mítológiában is az istenek feje, királya Zeusz-Jupiter. Ez ennek a bolygó princípiumnak külön jelentoséget ad, részletesebb kozmogóniai elemzése azonban a tárgykör kereteit meghaladja. Annyit mégis meg kell említeni, hogy bár ennek a világkorszaknak vezérlo ideája, a maga sajátos részfeladatát a többi princípiummal együtt, mint a teljesség része, változatlanul betölti.
A teremtett világ a LOGOSZ egy-egy ideájának matériává surusödött, különálló egységgé vált egyedeibol tevodik össze. A mag mindegyikben: maga a teremto. Mégis, többdimenziós szakadék választja el egymástól ezeket az egységeket. Ez a szakadék a részek különvalóság-tudatából fakad. Tehát nem a Kozmosz rendje ez a szétválasztottság, hanem tudatállapot. A szétszakítottságban az eleven kapcsolatot a JUPITER princípium teremti meg ezek között. Az egymás mellett horizontálisan és vertikálisan, tehát azonos síkon és más-más dimenziókban kialakult egységek kölcsönhatásban vannak. A kölcsönhatás tehát a vertikális és horizontális folyamatokat úgy tereli, hogy a teremto szándékai megvalósuljanak.
A JUPITERi karakter megnyilvánulásaiban szintén fellelheto a hármas jelleg. Túlhangsúlyozott JUPITER hatására, öncélúsága folytán, elvész a kapcsolat a létrehozott világ alapideája és az azt fenntartó, élteto törvényrend között, mert utóbbi mechanikus görccsé merevedik. Ha a JUPITER gyenge, nem tud segítoen közremuködni, ezért a teremtés rendje széteso, zavaros, bizonytalan. A szervezetben muködo folyamatokban üzemzavar támad az átgondolatlanság, a gyenge energiájú rendfenntartó elv miatt bekövetkezo hiányosságok folytán. Konstruktív rend csak akkor alakulhat ki, ha a két polaritás teremto feszültsége elegendo, s ha az új rendszer már a tapasztalások tanulságaira támaszkodik. A JUPITER erok csak ilyen körülmények között nem bontják meg a dinamikus egyensúlyt. Mert a túlszervezett rendszerek és az anarchiára felépült szervezetek egyaránt ido elott széthullanak.
Az emberi életben is megtalálhatók ennek analógiái horizontálisan és vertikálisan egyaránt. Az egyének kapcsolatainak rendje, a különbözo közösségi életformák törvényei, morálja és etikája, a jogrend és igazságszolgáltatás a JUPITER princípium horizontális, tehát mellérendeltségi megnyilvánulása. A vertikális JUPITERi hatások pedig a kozmikus rend kérdéseivel foglalkozó vallási és filozófiai koncepciókban érvényesülnek.
Egy-egy emberi közösség, család, társadalom, államforma csak akkor életképes, ha az azokat alkotó egyének közös cél érdekében összefoghatók és mozgósíthatók, ha az összes egyéni célok eroi egy összetartó rendben, egymást támogatva, nagyszabású eredové egyesülnek. Az a társadalom és állam, amelybol hiányzik a segíto egymás mellé rendeltség tudata, morálja és etikája, az egyének más-más irányú, öncélú anarchiájában robban szét. Az együttélés és a kapcsolatok rendje természetesen a változatok számtalan lehetoségét kínálja. A legkülönbözobb társadalmi és közösségi (politikai és gazdasági természetu) eszmék megvalósítási szándékaival kapcsolódhat. Ugyanakkor a kisebb egységek nagyobb szervezetek alkotóelemei.
A vertikális-hierarchikus kapcsolatokban a JUPITER elvnek más természetuek az analógiái. Az ember ilyen JUPITER hatásokra kezd foglalkozni a világmindenséget összetartó renddel és törvényekkel, a saját kozmikus helyzetével és kapcsolataival. A filozófiai rendszerek törekvése is mindig ez. Habár az egyéni nézopontok, másként a centrikus látásmód miatt a filozófiai világképek látszólag különböznek egymástól, végül is valamennyi szándéka, öntudatlanul vagy tudatosan a kozmikus egység koncepciójának kialakítása. A vallási elem megjelenése újabb színnel gazdagít. Legmagasztosabb célkituzéseiben végso fokon a teremtovel, Istennel akar kapcsolatot létrehozni. A JUPITER-egyéniség azonban rendszerint nem jut tovább az antropomorf koncepciókon. Mind filozófiai, mind vallási érdeklodése a látható világ tér és ido koordinátáiban mozog.
Azok az emberek, akiknek szoros kapcsolatuk van ezekkel a problémákkal, a JUPITER princípium képviseloi: jogászok, papok, ügyvédek és bírák, s mindazok, akik templomi és jogi vonatkozásokkal kapcsolatban vannak. Filozófusok, magasrangú reprezentatív állami irányító személyek. Tanítók és próféták.
Az ember fejlodési állapotai nem statikus, hanem dinamikus jelleguek, mint ahogyan a kozmikus vonatkozásban sincs másként. Ezért a JUPITER is akkor érvényesíti hatásait dinamikus harmóniával, ha a pillanatnyi célkituzésekkel összhangban van. Az ember együttélési formáinak rendje sem lehet merev, statikus szervezetbe nyomorító kaloda. A Kozmoszban minden változik, a változásnak is megvannak azonban a törvényei. Egy-egy társadalom vezeto, irányító eszméi módosulnak a tapasztalások és tanulságok folytán, s a betöro új elemek szükségképpen állandóan mozgásban tartják az eszme realizálódását elosegíto törvényeket, szabályokat, mérték-normákat is. Csak akkor életképes egy-egy közösség szervezete, ha eléggé rugalmas is. Annyira, hogy nem csak javítani, módosítani tud törvényein, hanem szükség esetén a kiöregedett rendszert fel is tudja bontani, hogy helyet engedjen új kísérletezok számára. E változások mögött van azonban egy formailag változó, de lényegében magától értetodo, a JUPITER természetéhez szükségképpen hozzátartozó elv: a Kozmoszban dinamikus rend van és a kis egységek világában csak akkor kerülhetok el a katasztrófák, ha ehhez a kozmikus rendhez minden egység harmonikusan alkalmazkodik.
Az emberi igazságoknak, mint relatív természetu rendszerelemeknek érvényességi határai vannak, horizontálisan és vertikálisan. Családnak, társadalmi formáknak, államszervezeteknek, kozmikus egységeknek mások a törvényei. Ez a különbözoség azonban látszólagos és a valamennyi mögött megtalálható kozmikus analógiát megfeleloen felismerhetjük. A JUPITER elv azt is szükségessé teszi, hogy ezeket az érvényességi határokat meglássuk, s a helyes transzformációt szükség szerint vertikálisan is elvégezzük.
Ha a JUPITER erok a dinamikus egyensúlyt pozitív irányba kibillentoen hatnak az emberben, a törvény és rend öncélú formasággá burjánzik, s a szabály- és norma-bábák között elvész az alapidea, melynek megvalósítása érdekében jön létre minden társulás és szervezet. Teoretikus koncepciók így válnak szorító, akadályozó ideológiává. A rugalmatlan világképek széttörhetetlen páncélként szorítják a megszületésre váró új gondolatokat és eszméket, s az addig óvó, védelmezo régi tojásburokba befullad a más életformába induló élet. Vallások, rituálék formalisztikus, üres dogmává válnak, s az új kinyilatkoztatás szabadabb, frissebb levegoje után áhítozókat eretnekként veti az elavulttá váló rend inkvizíciója börtönbe, máglyára, vagy koncentrációs táborokba. A nagyméretu, milliós áldozatokat szedo konfliktusok népek, vallások, társadalmi rendszerek között az öncélúvá telítodött JUPITER hatásokról is tanúskodnak.
Gyenge JUPITER-hatás a kozmikus helyzetöntudat megzavarodását, s ennek alacsonyabb síkú analógiájaként bizonytalan, talajtalan, gyökértelen, értékrend nélküli világképet eredményez. Az ember nem tudja felfogni a kozmikus rendet. A közösségek törvényeit elveti, vagy érzéketlen irányukban s még csak relatív morálja és igazságai sincsenek. Vagy ha vannak, azok öncélúak és mindig aszerint változnak, hogy az önzo, másokat megrövidíto szándékok igazoltnak látszanak.
A három hermetikus sík vetületében a JUPITER princípium analógiái a következok.
Fizikai síkon az emberi kapcsolatok és az egyén társas-anyagi természetu vonatkozásaiban hat. A JUPITER a "Nagy Szerencse" bolygója. Segít és támogat jó anyagi helyzet, magasabb állásúak protekciója vagy akár szerencsejátékok nyereségei által.
Asztrális síkon az ember jellemét kiegyensúlyozottá teszik a harmonikus JUPITER hatások. Bölcsesség, igazságszeretet, hit, emberszeretet, oszinteség, becsületesség, tiszta eszmeiség, mértéktartó életszeretet, jóindulat és segítokészség, mások tanítása jellemzi az ilyen embert. Túlfokozott JUPITER merev erkölcs-csosszé, nagyhangú dicsekvové, kevéllyé, gogossé, vakbuzgóvá tesz. Erotlen JUPITER erkölcstelen, vagy álerkölcsös, élvhajhászó, kicsapongó szofista, jámborkodó, mértéktelen, törvényeket öncélúan alkalmazó jellemet enged kialakulni.
Mentális síkon bölcseleti érdeklodés, hívo vallásosság, magasrendu etikus világkép, a szociális és társadalmi problémák iránti fogékonyság, az egyetemes igazság kutatása és érvényesítése, a kozmikus rend megismerése utáni sóvárgás, utópisztikus társadalmi rend, szervezetek és államformák a JUPITER-princípium saját hatása alatt állnak.
A JUPITER-emberben a látható világokkal kapcsolatos filozófikus érdeklodést és az egyetemes, hívo vallásosság érzését keltik fel. Az ezoterikus problémák iránt érdeklodo JUPITER egyéniség is elsosorban e területeket kutatja és lesz ezeknek emberszeretettol áthatott apostola. Ideális társadalom vonzza és minden olyan nyilvános vagy titkos társaságban, szervezetben szívesen tevékenykedik, amely ennek megvalósításáért küzd. A világ rejtett törvényei és a dolgok mélyebb összefüggései leginkább a bizakodó hit fázisáig tárulnak fel elotte. Elobb az élet gyakorlati vonatkozásaiban szeretne rendet s e törekvéseihez az erot a hit forrásából meríti. Általában minden más bolygó-egyéniségu ezoterikus kutató számára a JUPITER princípium a látható világ, az emberi kapcsolatok magasabbrendu etikus alapját nyújtja és arra figyelmeztet, hogy a titkos tudományok muvelése csak akkor helyes, ha az érzékelheto világokkal való kapcsolat nincs ellentétben a magasabbrendu törekvésekkel, s ha a titkos tudományok ismereteihez az emberi kapcsolatok magasrendu etikája is társul.
Minden misztikus rituálé, amely a formális elemeken túlmenoen többdimenziós tartalommal töltött, szintén a JUPITER elv jegyében történik. Vissza
A szépség, a harmónia, a muvészet, az esztétika, a vonzás, a szerelem princípiuma.
A teremtés elso fázisaiban a MARSZ, MERKUR, JUPITER erok görcsbe merevednének és a teremto szándék megakadna még az utolsó fázis elott, ha a VÉNUSZ ezeket nem oldaná fel. VÉNUSZ legfontosabb feladata a teremtés színképében, hogy az involúció utolsó fázisában végleg az anyaghoz vezesse az elozo világkorszakok tapasztalatain tovább fejlodo, új rendet akaró teremtot. De ezt nem akarat-görccsel, nem steril tudással, nem a rend és a törvény öncélú korlátaival, hanem a forma szépségeiben feloldó vonzással éri el. A VÉNUSZ az elozo fázisok tömény kísérleteit fellazítja. A teremto ideák számára a legmegfelelobb formát nyújtja kehelyként. A tartalom és a forma harmonikus összeölelkezése váltja ki a szépség élményét.
Az ókori mítológiákban ez a princípium a szerelem istennojeként jelenik meg, aki a legszebb az istenek között. A föníciai Astarté, a görög Afrodité, a római Venus azonos princípium különbözo mítikus formája és antropomorf megtestesítoje. Az osi kultúrák mély lényeglátó képességérol tanúskodik ez a mítikus istenno alak, aki a Szépség, a Vonzás, a Szerelem egyesítoje. Valójában a férfi princípiumot, s annak minden képviselojét a negatív princípium a felvillanó formalehetoségek varázsával vonzza a teremto nászba: a szerelem kozmikus misztérium.
Igen fontos, hogy a VÉNUSZ princípium ezoterikus lényege tisztán álljon elottünk. VÉNUSZ is csak a színképekre osztott teljesség egy sávja és önmagában nem létezik. A teremtés misztériumába csak akkor illeszkedik be harmónikusan, ha összhangban van a teremto alapideával és megfelelo formakerethez segíti hozzá a teremtot.
A VÉNUSZ természet, a hármas megnyilvánulási tendencia szerint vizsgálva, szintén sajátos vonásokat mutat. Ha hatásai elnyomják a teremto elv alapmotívumait, VÉNUSZ tüze a tüzijáték sziporkázó szikráiban lobban fel. A felvillogó formaszikrák szépsége a teremtés hiábavalóságának tudatát elkápráztatja és elvakítja. Újra és újra felrepül a vágy rakétája a kielégülés sejtett extatikus magasságába, azonban mindig csak a romlandóság szertehulló szikraesojében alszik ki a Láng, amely a beteljesülés utáni sóvárgásból csap fel. Túlfokozott VÉNUSZ-erok, bár esztétikusan - hiszen a VÉNUSZ-elvvel az unesztétikus nem egyeztetheto össze, - egy-egy idea köré túlburjánzó formavilágot épít. A tökéletlent, a torzat, a hiányosat, a formák sziporkázásával teszi kultusz tárgyává. A múlót, a romlandót körülragyogja és buja életszínekkel díszíti azt, ami megérett a lebontódásra. A VÉNUSZ mindig életigenlo. Közvetlenül sohasem életellenes, legfeljebb tanulságaiban és hatásainak következményeiben. Ha VÉNUSZ hatása gyenge, nem tud megfelelo hátteret biztosítani a teremto ideák számára. A koncentrált teremto erok aszketikus merevségbe görcsösödnek, az élet könnyedsége helyett robusztus formák jönnek létre. Bár a szépség és az esztétika most sem maradnak el, a hiányosságok szembetunoek.
Az emberben a VÉNUSZ princípium legtisztábban az alkotó muvészet életigenlo törekvéseit ébreszti fel. A szobrászat anyaggal bírkózó küzdelme, a festészet szín- és formavilágba való beolvadása, az írás elvontabb és több dimenziót átfogó kísérletei, vagy a zene már egészen absztrakt hang-jelképrendszere, mint muvészeti ágazatok mind a VÉNUSZ védnöksége alá tartoznak, VÉNUSZ kelti fel teljes pompával bennük a teremto erot, de egyben azt is feltárja végkövetkeztetésként, hogy a formák kaleidoszkópja káprázat, MAYA-varázs. Ezen a káprázat-tüzijátékon mindenkinek át kell égnie. Törés, katasztrófa nélkül csak akkor kerülhetünk ki a szépség varázsának tisztító tüzébol, ha egyéniségünk valamennyi kozmikus töltése összhangban zeng. Enélkül az ember csak sok csalódás után talál rá valódi lényére.
Az egyéniség túlfejlodött VÉNUSZ tagja a muvészetek területén az öncélú "l`art pour l`art" követoivé teszi az embert. A muvészetek tárgya: az életigenlés hamis örömeinek hangsúlyozása, a dekadencia, a szépségfátyolba burkolt élvetegség, nyomorék ideákat hamis jelmezbe felöltözteto torz stílusok, életképtelen teremto erok szépségflastrommal dekorált törekvései. Az egyéniség ilyenkor teremti meg öntudatlan mágiával hibás ideáinak képzelet ruhájú kylkhorjait, melyek ugyanakkor megfertoznek minden tiszta szándékú igyekezetet is. Utolsó szalmaszálnak hisz minden kivetített szépséget, s csak akkor jön rá, hogy az fikció, ha hirtelen félelmes arcú démonná változik. Lefelé húzó örvényben saját ideáinak kivetített káprázata kavarog körülötte. A nemiség és a szerelem így válik soha ki nem elégítheto sóvárgás-pokollá.
A gyenge VÉNUSZ hatások az élet stílusát nehézkessé, döcögové, sivárrá, örömtelenné teszik. Hiányzik az élet könnyedsége, a belso és külso katasztrófákat elviselhetobbé tevo esztétikus keret.
A három hermetikus síkon szintén megtalálhatók a VÉNUSZ-princípium emberi analógiái.
Fizikai síkon az alakzatok, külso formák és szépség, a noi nemiszerv (az anyaméh nem) VÉNUSZ jelleguek.
Asztrális síkon elsosorban a muvészeti alkotások szemléletébol fakadó élmény és esztétikai élvezet, a szerelem asztrális élményei, a társas kapcsolatok harmonikus örömei VÉNUSZ jelleguek. Jellemformáló hatásai az embert kellemessé, vonzóvá, vidámmá, életkedvelové, barátságossá, kiegyensúlyozottá és harmonikussá, társaságkedvelové teszik. A VÉNUSZ egyéniség szépérzéke igen fejlett. Kedveli a szép környezetet és minden cselekedetét esztétikus köntösbe tudja öltöztetni. Nemisége kiegyensúlyozott.
A VÉNUSZ jelleg kiegyensúlyozatlansága esetén az egyéniség jellemében mindenáron való kellemetlenkedés, ízléstelenség, nagyfokú hiúság, hutlenség, kicsapongó érzékiség, gátlástalan erkölcsiség, mohó élvezethajszolás jelenik meg.
Gyenge VÉNUSZ hatások ezzel szemben nehézkessé, elhanyagolt külsejuvé, társaságban nem alkalmakodóvá, ellenszenvessé teszik az embert.
Mentális síkon a harmónia iránti érzékenységet, a tartalom és a forma lényegi egységének igényét befolyásolja.
VÉNUSZ általában a vonzó noiség analógiája. Férfi számára a csupán szexuális noi kapcsolatokat, a no számára a külsot, a szerelemre és szeretetre irányuló hajlamot jelenti és jelképezi.
A VÉNUSZ egyéniséget vonzza az anyag szépsége, s ez még akkor is visszatart, ha az alkotó muvészet magasrendu törekvéseivel társul, minthogy involúciós tendenciájú. A VÉNUSZ csak akkor segít az ezoterikus kutatónak, ha evolúciós fejlodése során a formák szépségének MAYA-fátyolát félre tudja húzni. De ugyancsak ez kelti életre bennünk a harmónia iránti érzékenységet. Végeredményben a VÉNUSZ-princípium mentális hatásait kell hasznosítani.
SZATURNUSZ
Lényege a kristályosodás, a befejezés, a megmerevedés.
A teremto folyamatok utolsó fázisa: a végsokig surített anyagi világ, amely fordulópont a körforgásban. A teremto nász extázisa, melyben az alkotás öncélú tuze lobog, a tudás huvös öröme, a rend felemelo etikája, s az életöröm káprázata ellentétébe vált át. Minden, ami kalandos, élvezetes életélmények lehetoségét kínálta, most a szenvedések kínjává torzul, hogy az ellentétek orlo malmában megszunjék az élet utáni sóvárgás.
Valamennyi kozmikus vallás és a hermetikus hagyományok szerint az anyagba szállt szellem, azaz az élet hibás törekvés eredménye. Ez a felismerés azonban csak e hibás szándék megvalósulás, a következmények hiábavalóságára való ráébredés után lehetséges. A SZATURNUSZ ezt a felvilágosítást végzi el. Hatásai ezért életellenesek.
A SZATURNUSZ princípium szerepe egyenes folytatása a vénuszi esztétika szépség-világának. Minthogy minden teremtés tökéletlen kísérlet, az idea sohasem találhat megfelelo formakeretet, amely tökéletesen harmonizál vele. VÉNUSZ szépség-sziporkázása csupán megkönnyíti, de nem teszi tökéletessé szépségflastrommal sem azt, ami már elinduláskor magában rejtette a tökéletlenséget. A vénuszi életigenlés hiábavalóságára hívja fel a figyelmet a SZATURNUSZ. S mindaz, amit a vénuszi szépség-vonzás hatására a teremto hibásan létrehozott, SZATURNUSZ próbakövén derül ki.
A SZATURNUSZ princípium megnyilvánulásának hármassága ugyancsak felismerheto.
A túlfokozott SZATURNUSZ hatások olyan akadály-falakat emelnek, hogy a teremto erok visszapattannak róla. Ezek az akadályok, már közvetve sem tekinthetok támogatónak, mert öncélú akadályozóvá válnak. A gyenge SZATURNUSZ erok viszont éppen a próba megnyugtató mércéjének hiányát mutatják, amikor minden hibás idea realizálódhat.
A kiegyensúlyozott SZATURNUSZ hatások a végso kibontakozást segítik elo. Az utolsó fázisban SZATURNUSZ támogat, amikor az involúció valamennyi közbenso állomásán végigmenve, a teremto ideák az anyagi síkon kikristályosodnak.
A SZATURNUSZ az ember számára az involúció utolsó fázisa. Ahol a lét tendenciája átfordul ellentétébe: az a megkötött formák világa. A forma az emberi látásmód fikciója. Mert alakzatok, szervezetek változnak, szervezodnek és szétesnek, egyszerre mindkét irányú ellentétes tendenciájú folyamatban. A forma valamilyen szabály szerint terelt és az emberi látásmódtól is függo dinamikai reláció.
A mikrofizika fontos felismerése, hogy az atomok magját potenciálfal veszi körül, amely lényegében elektromos erotér. Ez a potenciálfal - szemléletesen - gömbszeru a mag körül. A formafikcióhoz kötött klasszikus fizika látásmódja szerint a fal potenciáljánál kisebb mozgási energiájú részecske nem haladhat át rajta sem kifelé, sem befelé. Van azonban egy "rejtekajtó", amelyen keresztül a kisebb energiájú részecskék átjuthatnak a falon, s ezt alagút-hatásnak nevezték. A klasszikus fizika látásával ellentétben a kvantummechanika már magyarázza az alagút-hatást. Úgy azonban, hogy nem beszél zárt erokrol és kötött energiákról (tehát a látásmód formafikcióit feloldja anélkül, hogy tagadná), s azt állítja, hogy az általunk eddig ismert törvények a nukleonok világában transzformáción mennek át.
Az atomszerkezeteknek ez a törvényszerusége frappáns analógiája az emberi látásmód formafikcióinak: aki a formák világába beszorul, azt a fikciók potenciálfala veszi körül, amelybol nem tud kitörni. Ezek a korlátok mágikusan kivetített látszólagos gátak s az analógiák alapján a teremtett világ minden alakzatában felfedezhetjük az emberi látásmód következményeként. Zárt egységeket bárhol találhatunk, csupán a nézoponttól függ, hogy ezek határait hol vonjuk meg formateremto akaratunkkal.
Ásványi, növényi alakzatok, az egyéniség önös világa, közösségek, államformák, kozmikus szervezetek a formateremto képzelet kivetített fikciói és káprázata, az ember számára azonban a valóság hiedelmével felruházott képzodmények.
Ezek az általunk teremtett gátak fiktív voltuk ellenére vágyaink dinamikus törekvéseivel szemben ellenállnak. Akadályozó falként mered elottünk, ha kívül lévonek képzeljük magunkat és börtönt vonnak körénk, ha nézopontunk a formaegységen belül van. VÉNUSZ esztétikus varázsa így válik SZATURNUSZ kijárás nélküli barlangjává.
A szaturnuszi merevítés a valóság látszatát kelto anyagi formába zárja szellemünket. Amit vágyaink mágikus kivetítésével megteremtünk, falként mered elottünk, kalodaként kényszerít tehetetlenségre. Amirol azt hittük, gyarapít, most fogyaszt, eronket felemészti, s tehetetlenül vívunk szélmalomharcot velük. Súlyos teherként nehezedik ránk, amirol azt gondoltuk, szárnyakká válik.
A SZATURNUSZ lényegi szerepe felhívni a teremtmények figyelmét arra, hogy az anyagi forma kötései csupán egyfajta tudatállapot fikciója. Az akadályok arra kényszerítenek, hogy elobb vagy utóbb legyozessenek. Ha a fikciók káprázata megszunik, ha a potenciálfalak rejtekajtójának kulcsát megtaláljuk, szellemünk felszabadul ebbol a börtönbol.
Az emberi életben a SZATURNUSZ szerepe az egyik legnagyobb áldás. Azzal, hogy akadályokat emel, ellenorzésre kényszerít s állandóan mérlegkészítésre ösztönzi az embert. A túl könnyen elért eredmények öncélú életigenlést és örömhabzsolást váltanak ki, mely az ember életértékelését hamis értékrenduvé teszi, s tökéletesnek tartaná azt is, ami tökéletlen. A sikertelen kísérletek azonban figyelmeztetnek, hogy a pozitív töltöttség nem elegendo. A SZATURNUSZ-nak ezek a hatásai egyenesen szükségesek a vénuszi élmények után.
A SZATURNUSZ princípiumot az osi hagyományok a karma beteljesítojeként említik. SZATURNUSZ a fordító, az akcióval szemben támadó reakció közvetítoje. Poláris töltése is negatív. A karma cselekedeteink negatívja, ellentéte. Megmutatja törekvéseink hibáit. Amit tettünk, azok merev formákká, vágyaink megvalósulva, akadályozó kalodává válnak. A szorító korlátok ránk nehezednek, amíg a hibákra rá nem jöttünk és csíráit is elpusztítva magunkban, a szükséges tanulságokat le nem vonjuk. Végeredményben, amíg törekvéseink involúciós tendenciájúak, addig az akció-reakció törvénye érvényesül és saját törekvéseink ellentétébe ütközünk. Az emberi élet evolúciója során azonban fokozatosan megszunik az akció-reakció érvényessége, mert az ilyen tendenciájú életforma már kivezet a létbol.
A SZATURNUSZ antropomorf képzettársításaként felmerül az öregség problémája. A szervezetek elöregedésének tünetei ugyanis SZATURNUSZ jelleguek. Akik még nem rezegnek együtt a Kozmosz ritmusaival, görcsösen ragaszkodnak az élethez. Az öregséget fájdalmas, sivár, keseru álllapotnak tartják. Éppen a test fizikai állapota, melyet fiatalkorban oly mohó kultusszal emeltek magasra, figyelmeztet eloször a lebontódásra. Mert a szervezet megmerevedése, rugalmatlansága egyben az életero elsatnyulása is. De elöregedhetnek, idoszerutlenné válhatnak eszmék, kultúrák, szellemi törekvések, érzelmi kapcsolatok is. Az öregségbol hiányzik a kibontakozó élet spontaneitása. Csak görcsbe merevedhet ilyenkor minden életigenlo magatartás. A spontaneitás lehetosége azonban nem szunt meg, csupán a tendenciája változott. Minden törekvés spontán, amely a lebontódás felé terel. Az öregség harmonikus elfogadásának kulcsa: a lebontódás szuprakozmikus törvény s egy új létforma kibontakozásának feltétele.
A SZATURNUSZ-t a csillagfejtés hagyománya a "Nagy Szerencsétlenség" princípiumának tartja. Mint ilyen, életellenes is és sikertelenségeket idéz elo az ember életében. De csak az involúciós tudat számára életellenes. Kétségtelen, hogy akadályokat gördít emberi törekvések elé és szenvedéseket okoz. Ezek azonban az evolúció feloldó áramában tapasztalásokká, tanulságokká változnak át s épp ennek következtében az emberi törekvések tendenciái is megfordulnak: a lét helyett a Meg Nem Nyilvánult Istenség örök nyugalma felé fordítanak. Akiket megérintett a messianizmus árama, a szenvedést megnyugvással fogadják, a sikertelenségeket hibás szándékok következményeinek tartják. A SZATURNUSZ-t pedig - minthogy éppen ez a princípium végzi el ezt a munkát - az örökkévalóság követének tekintik.
Az emberi élet három hermetikus síkú vetületében a SZATURNUSZ analógiái a csillagfejtés hagyományai szerint a következok:
Fizikai síkon mindaz hatása alatt áll, amely az anyagi világ kötéseihez tartozik. Így a megmerevedés, a kristályosodás, az akció-reakció ütközései, a kozmikus korlátozások, akadályok és szenvedések, az élet sorsszeru adottságai: katasztrófák, veszteségek, gond, betegség, halál.
Asztrális síkon az ember jellemét a SZATURNUSZ csiszolja, tisztítja, formálja, alakítja. A kiegyensúlyozott, harmonikus hatások az embert törekvéseiben megbízhatóvá, határozottá, állhatatossá, elmélyedové, megfontolttá teszik. Az ilyen SZATURNUSZ egyéniség minden feladatát, a kicsit és a nagyot egyaránt a legnagyobb komolysággal végzi el. Szereti a magányt és az elvonultságot, munkájában koncentrált, pontos. Meggyozodéseihez ragaszkodik, s élete minden vonatkozásában súlyos teherként vonszolja a merev törvényhez-kötöttség koloncait. Életének eseményei mindig súlyosan problematikusak. Sohasem könnyed és lazán nagyvonalú, mert minden eseményben a lét mélyebb törvényeit kutatja elmélyedve és nagy komolysággal. Kapcsolataiban huséges és ragaszkodó.
A túlfokozott SZATURNUSZ hatások a jellemet merevvé, nehézkessé, rideggé teszik. Ilyen hatások alatt álló ember fanatikus és makacs, nagyon sokszor kicsinyes, emberkerülo, megátalkodott, a kákán is csomót keres.
Gyenge SZATURNUSZ hatások ezzel szemben az exisztencia bizonytalanságaiban, a vitalitás gyengeségeiben, a helyes kritika, az elmélyült törekvések, barátságos kapcsolatok hiányában nyilvánulnak meg.
A mentál síkon a SZATURNUSZ tárja fel az ember elott a sorserok szerepét az egyéniség alakításában, a karma titkait és rejtett összefüggéseit, az anyagi világhoz tartozó ütközések, küzdelmek, szenvedések és megpróbáltatások értelmét.
Az emberi közösségek életében a SZATURNUSZ egyéniségek közül kerülnek ki a kézmuvesek, földmunkások, bányászok, temetési ügyekkel foglalkozók, filozófusok, magányos kutatók.
A SZATURNUSZ bizonyos analógiái az idosebb embereket, férfiakat, idosebb barátokat, fivért szimbolizálják.
Az ezoterikus kutató számára a SZATURNUSZ közvetíti a szenvedéseken és megpróbáltatásokon keresztül az emberi és kozmikus lét összefüggéseinek megértését. A hagyományok a SZATURNUSZ-t a "Küszöb Oré"-nek is nevezik. A "Küszöb Ore" cselekvéseink reakcióinak megtestesült szimbóluma. Az ezoterikus tanítások elsosorban a beavatások misztériumairól szóló beszámolókban beszélnek róla. Minden neofita találkozik nem is egyszer, misztikus útján ezzel a saját maga által teremtett fantommal, gyengeségeinek, hibáinak, hibás cselekedeteinek öntudatlan mágiával létrehozott, s az anyagi világban valóságosan létezonek hitt teremtménnyel. Ez a fantom a lelkiismeretfurdalás gyötrelmeiben, mint félelmetes akadályozó és tehetetlenségre kárhoztató teremtmény él és zárja el az utat a továbbfejlodéstol. Mert a lelkiismeret-furdalás azt jelenti, hogy az emberben benne vannak a lelkiismeretfurdalást kiváltó gyengeségek, hibák és hiányosságok, s ezek mindaddig nyomorítják is, amíg az egyéniség különvalóság tudatából fakadó betegséggócok meg nem szunnek. A tudatos találkozás a "Küszöb Oré"-vel azonban nem csupán egy nevezetes állomás jelzoje.
Az involúciós tendenciájú létszakasz állandó kíséroje ez.
Mágikus töltésu képlete, esszenciája mindannak, amit az ember öntudatlan teremto erofeszítéssel az öngyarapítás csalóka és hamisan csábító varázslataiban létrehozott. Ez a teremtmény végigkíséri az embert a létformák láncolatain, s lénye érzékelhetetlen dimenzióiból küldi figyelmeztetéseit, amikor elbízza magát. Mindig és minden olyan létérzésben megszólal, amidon az ember a hús-világ kereteiben biztonságban érzi magát, s ekkor képzelt eroi gyengeséggé válnak, hamis biztonságérzete kozmikus méretu. Csak akkor szunik meg e fantomnak fiktív élete, ha ezt a fikciót az ember tudatosan felismeri, ha magát az akció-reakció kötései alól felszabadítja. Addig a "Küszöb Orzo"-je legyozhetetlen akadályként állja útját. Aki a maga "Küszöb Oré"-vel találkozott és az átengedi a szuk kapun, túljutott az involúció és evolúció fordulójának holtpontján és bekapcsolódott a messianisztikus erok létbol kivezeto áramába.
Az ezoterikus úton haladók számára a SZATURNUSZ a törekvések elmélyítését, s a szenvedések és megpróbáltatások misztériumának megértését segíti elo. Elsosorban a kemény aszketikus életforma, a yoga-praxis, alkímia, különösen a tibeti csöd felel meg a legjobban a SZATURNUSZ egyéniség számára, de a rendszerezo, mély összefüggéseket feltáró tudományágak és filozófia is a SZATURNUSZ egyéniségek kedvelt és kozmikusan is megfelelo kutatási területei. Vissza
9 A HÁROM MESSIANISZTIKUS PRINCÍPIUM
A három új bolygóprincípium és az ember kapcsolatának részletes tárgyalása elott szükséges egy összefoglaló áttekintés ezek együttes szerepérol. Nagyon messze vezetnek és a tárgykör kereteit igen meghaladná, ha alapjellegük és hatásuk kozmoszófiai vonatkozását is megtárgyalnánk. Ezért a bolygóprincípiumok és az ember szorosabban vett kapcsolataira térünk csak ki. A hét teremto princípium kozmozófiáját továbbfejlesztve a három messianisztikus princípium emberi vetületei is kozmikussá transzformálhatók és az analógiák kulcsával bárki ilyen vonatkozásaikat is feltárhatja.
Az URÁNUSZ, NEPTUNUSZ és a PLÚTÓ a hétbolygós világkép értékrendjével és normáival nem közelíthetok meg. Mindhárom hatása ugyanis az, hogy fellazítja a hétbolygós világképet és egészen új dimenziók szelepeit nyitja meg az emberben, melyeken ezek energiái beáramolhatnak.
A hétbolygós világkép axiomái olyan nézopontok tartozéka, ahonnan csak az involúciós folyamatok szurhetok ki. A világkép bázisa tehát a merev anyagi formák. A három új bolygó bennünk muködo eroi éppen ebbol a merev törvényvilágból segítenek kiszabadulni azzal, hogy a tudatot és a lelket eddig nem érzékelt dimenziók felé is fogékonnyá és érzékennyé teszik. Szerepük messianisztikus, hatásaik tendenciája evolúciós és hármuk egységében tisztán fénylik a három hermetikus sík által jelképezett teljesség.
Az URÁNUSZ a fizikai síkhoz kapcsolódó tudatrészünkre hat és tágítja ki az értelmi érzékelhetoség korlátait. Eddigi Tér és IDO koordinátájú világképünk érvénytelenné válik. A modern természettudomány jellegzetesen uránuszi erok muködésére enged következtetni. Az új természettudományos világképben már felbomlottak a formák fikciói és a jelenségek idobeli lefolyása sem vizsgálható a percek, másodpercek idoegységeivel. A mikrovilág dimenzióiban az anyagi formák erok, energiák viszonylatai s a jelenségek a másodperc érzékelhetetlen töredékei alatt zajlanak le. De felbomlanak a formák fikciói a makrokozmosz irányába is. Csak egy példát említve, az utóbbi évtizedekben kifejlodött rádióteleszkópia az olyan kozmikus égitestek, ködök, intra- és extragalaktikai rendszerek létezését derítette fel, amelyek nem látható fényt, hanem a spektrumoknak más szakaszához tartozó elektromágneses sugarakat bocsátanak ki magukból. Sot arról is tudósít, hogy a Nap körül átmérojének többszörösét kitevo átméroju rádióhullámokat kibocsátó burok van.
Az URÁNUSZ segít elsosorban annak felismeréséhez, hogy az involúciós világkép törvényeinek érvényességi határai vannak. Szinte robbanásszeruen veti szét a befejezettség hiedelmét kelto formafikciókat. Ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a formák mindig valamilyen önkényesen választott nézoponthoz tartoznak, s minthogy ezek a nézopontok változók, a hozzájuk tartozó képek is ingatagok.
NEPTUNUSZ hatásai jelentosebben az asztrálitásban érvényesülnek és az URÁNUSZ oldó munkáját itt folytatják. Ha az ember világképe alapjaiban megváltozik, feltételezett rendje is felbomlik. Ennek villámlásszeru felismerése után a tudat számára is megszunik a formákkal és a renddel megteremtett biztonságérzet. A Káosz forma és kötöttség nélküli bizonytalanságába hullik az ember a NEPTUNUSZ a világképnek ezt a teljes szétbomlását váltja ki. Azt az állapotot, amelyben a lélek addig ismeretlen dimenziók lakója lesz. A kaotikus lélekállapotok a bennük muködo negatív princípium eluralkodásával is együttjárnak. A befogadó képesség fokozódik és az önátadás állapotában új világok, a Kozmosz ismeretlen dimenzióiból jövo áramlatok is felfoghatókká válnak. A világkép zártsága felbomlik s a tudat a forma- és szabálynélküliség befogadó készséget is jelento káoszába hullik bele. Ilyenkor teremtodik meg a feltétele annak, hogy a Nirvanisztikus Istenség harmadik követe, a PLÚTÓ is elvégezze munkáját.
A PLÚTÓ a mentális dimenziók tiszta légkörének szétárasztója. A másik két princípium munkájának betetozoje. A mentális sík az ütközések kiegyenlítettségének világa is. Ez a PLÚTÓi kiegyenlítés a dinamikus egyensúly, amely végleg kivezet a hét bolygó világképébol.
E három bolygó nem vizsgálható és magyarázható az ember centrikus látásmódjával, hatása nem mérheto ennek normáival. A centrikus tudat involúciós tudat s bennük nyilvánvalóan csak romboló erok muködését állapítaná meg. A kozmikussá tágult látásmód az, amely dimenziókat vág át, téren és idon túli távlatokat mutat és felfogja a princípiumokban muködo messianisztikus hatások evolúciós tendenciáit is. Ezért a három princípium ismertetése során elsosorban a kétfajta, a centrikus és a kozmikus távlatú tudat látásmódját domborítják ki. A témakör ilyenfajta fogalmazása és magyarázata is lényegében a polaritások és a semlegesség hármas egységébe illeszkedik, mert a polaritásokat az involúciós és evolúciós tendenciák, a semlegességet pedig ezek körforgásából létrejövo bezáruló kör szimbolizálja.
Az URÁNUSZ, NEPTUNUSZ és a PLÚTÓ a kauzalisztikus gondolkodású emberekre nem, vagy csak alig érzékelhetoen hat. Ha igen, akkor is látszólag romboló hatásúnak tunnek és ezért szokás ezeket rosszindulatú bolygóknak is nevezni. Az evolúció azonban életellenes. Csupán azok hasznosíthatják a bolygók eroit, akik az evolúció létbol kivezeto áramába már belekerültek, nem csak sodortatva, hanem eroteljes törekvéssel. Akik átadták magukat a messianisztikus segíto eroknek és ezeknek pozitív továbbközvetítoi is.
Mindhárom bolygó a három hermetikus sík emberi vetületeiben is hat, mégis alapjellegüknek megfelelo síkon érvényesítik hatásukat legeroteljesebben és legnagyobb intenzitással.
Kommentár nélkül, csupán érdekességként megemlítjük, hogy a nukleáris energiák felszabadításában elért elso eredmények az Urániumnak nevezett elemhez kapcsolódnak, s a további kutatások során még másik két elem is jelentos szerepet kapott, melyeket Neptuniumnak és Plutóniumnak neveztek el. Hangsúlyozni kell, éppen az összefüggések feltárása érdekében, hogy ezeket az elemeket akkor fedezték fel, mikor még a természettudománynak nem volt birtokában a nukleáris energiák felszabadításának kulcsa. Vissza
Az URÁNUSZ a kataklizmikus erok közvetítoje. Ezek az erok hirtelen, robbanásszeruen, váratlanul hatnak, hatásaikra nem könnyu felkészülni.
Jellemzésére kézenfekvo analógia az elektromos ívkisülés. Ez túlméretezett feszültség hatására jön létre, amikor a hasznosított potenciál vezetésében zavar keletkezik és a kiegyenlítodés nem jár munkavégzéssel, hanem pl. a levegon keresztül jön létre rövidzárlat. Ha a levego ionizált és néhány elektron a feszültségkülönbség hatása alá kerül, ionizációs lavinát indít el, amely a két pólus közötti levegon keresztül kisüti ezt a feszültséget. Bár maga a villamosság és minden villamos jelenség URÁNUSZ jellegu, hangsúlyozzuk, az elobbi fizikai példát segíto hasonlatként említettük meg. Mert az URÁNUSZ megnyilvánulási formái sokkal bonyolultabbak. Az analógia elsosorban olyan transzformációval alkalmazható, amely az emberi élet alakulásaiban, folyamataiban, a hirtelen fordulatú, mellékutakat rövidre záró adottságokat tárja fel. A lét körforgásában, a kozmikus lét spirál-járataiban az emberi szellem és a lélek gyakran talál ilyen mellékutakat, amelyek a kényelmes szerpentineket átvágják. Lehet, hogy ezek tüskések, sziklásak, veszélyesek, de mégis rövidebbek. Az emberben mindig van hajlandóság, a benne rejlo örökkévaló Isteni Én sugalmazására, hogy ezeket a rövidíto, de veszélyes utakat válassza a kényelmes szerpentinek helyett.
Az Isteni Én gyakran sugall ilyen gyorsításokat. Ha azonban a korlátozott látású személyiség és mindenkiben rejtetten meglévo kozmikus Én között akadályozott a kapcsolat, ez a rövidítés tragédiák, beteges pszichózisok, intellektuális megzavarodottságok kiváltója lesz. De mindez csak a centrikus látású tudat számára tragédia. Csak az zavarodik meg, akinek hibás hipotézisekbol felépített világképe délibábként foszlik széjjel. Egyedül a végeredmény fontos. Mert e rövidre záró mellékutakon az Isteni Én minden tragédia, bukás, sérülés ellenére a legnagyobb tapasztalás-intenzitással jut el a csúcsra. A belso feszültségek villámlásszeru kisülései arra késztetik az embert, hogy mielobb kiszabadítsa börtönébol a benne rejtozo isteni magot.
Az involúciós, illetve a messianizmus áramába került evolúciós tudat látásmódja szerint vizsgálva, az URÁNUSZ princípium hatásai mindhárom hermetikus sík vetületében végig- követhetok.
A hagyományok szerint az ember involúciójában a SZATURNUSZ képviseli az utolsó állomást. A hét bolygós világkép megmerevedett SZATURNUSZ keretei robbanásszeru, kataklizmikus átalakulásban hullanak szét. Megváltoznak a vénuszi formák esztétikájának normái. Érvényüket vesztik a JUPITER által képviselt antropomorf törvények tételei is. Az ember egyéni világképének törvényei horizontális és vertikális jellegu kapcsolatokat mutatnak. Horizontális jelleguek az egyének, valamint az egyén és a közösség között kapcsolatok, vertikális jelleguek az egyéni élet és a kozmikus történések összefüggései. Az ember világképének sajátos normái és értékrend elemei is e törvények szerint alakulnak. Az URÁNUSZ ezt a világképet és törvényrendet érvényteleníti.
A fizikai sík vonatkozásaiban átalakulnak a világkép fikciói, a Tér és Ido eddigi rendje, mértékegységei. A hétbolygós világképben a tudáselemek az érzékelheto világra korlátozódnak. Az URÁNUSZ olyan jelenségek iránt is fogékonnyá tesz, amelyek már nem az érzékelheto világban vannak. Atomi részecskék vagy makrokozmikus méretu tejútrendszerek köd-világában lejátszódó eseményeket tár fel. Ezek már nem közelíthetok meg a földi látásmód statikus forma-fikcióinak elemeivel, mert a formák csupán dinamikus viszonylatokként foghatók fel. A villamosság és a nukleáris energia fajták jellegzetesen mutatják, hogy az emberiség azzal, hogy természet-tudományos kutatásai során ezeket felismerte, megtette az elso lépéseket a világmindenség több dimenziós felépítésének megismerése felé. A mai természettudományos világképben azonban még igen sok tényezo köt a régebbi, az értelmi szuron csupán az érzékelheto világot átengedo ismeretrendszerhez, így a kutatások módszere is a kategórizáló látásmód, a szintetikus kozmikus látásmód helyett. Bár kétségtelen lényeges haladás figyelheto meg ebbol a szempontból is. Így pl. az, hogy a modern fizika a jelenségvilág bizonyos dimenzióiban nem különböztet már meg fizikát és kémiát, hanem ha elég szuk területre szorítkozóan és bátortalanul is, de összefoglaló elméletekkel igyekszik ezeket szintézisbe hozni. Egyik nagy hiányossága azonban a sok között, hogy még nem találta meg a makro- és mikrovilág kapcsolatát a Bioszféra dimenzióval. De említhetnénk még számtalan példát.
Az asztrális URÁNUSZ hatások, mint a lélek belso feszültségei, ki nem élt törekvései, szenvedélyei és kirobbanásai törnek hirtelen felszínre. Ezekben a kataklizmákban az addigi etikus-morális korlátok szalmaszálként törnek össze. A léleknek és szellemnek a lét dualitásából fakadó rövidzárlatai, asztrális ionizációs lavinái ezek. Létrejövésükhöz szinte egészen kis impulzus is elegendo és az asztrálitásban kitöro erovel indul meg a belso feszültségek kisülése.
A mentális sík vonatkozásában az ember egész kozmikus helyzetöntudata változik meg azzal, hogy a Kozmosz érzékelhetetlen dimenziói is jeleket adnak. Ez a helyzetöntudat valamilyen nézoponthoz tartozó világképben nyugszik, amelyben antropomorf módon kialakult rend- és kapcsolatformák adják a fiktív vázat. Az URÁNUSZ hatására ezek szintén érvénytelenné válnak, mert az ember észreveszi, hogy a nézopontok nem rögzíthetok, hanem kaleidoszokópszeruen, állandóan, sokszor szinte érzékelhetetlen gyorsasággal változnak. Az URÁNUSZ hívja fel a centrikus látású ember figyelmét eloször arra, hogy a nézopont relatív.
Ezek a hatások nyilvánvalóan olyan mértékben lazítják fel és bontják meg az ember egész világképét, hogy minden elem önmagában és kapcsolataiban, újraértékelésre szorul, s a tájékozódás számára egészen új eszközöket kell keresni. Újra meg kell tanulni tájékozódni.
Ha mindezeket az evolúció értékrendjével mérjük, az URÁNUSZ messianisztikus jellege kezd szembetunni.
A fizikai sík Tér és Ido koordinátáiból felépített formák és folyamatok merev kereteinek fellazulása azt jelenti, hogy az ember kivetített organizáló törekvése hibás s az erre alapított biztonság megbomlása is szükségszeru. Magától értetodo tanulsága ennek, hogy a fizikai sík biztosnak hitt kereteit, korlátait, az életnek e megtéveszto káprázatát is analóg módon tudatosan felül kell vizsgálni, át kell értékelni, tovább kell fejleszteni. Az emberi életet egy dimenziós torzítottságból többdimenzióssá kell tudatosítani.
Az asztrálsík URÁNUSZ jellegu, nagyfeszültségu robbanásai a látszólagos katasztrófák ellenére is megtisztítanak, s a lélek új eddig nem érzékelt dimenziók iránt is fogékonnyá lesz.
A mentálsíkon azután egész nagyszeruségében feltárul az URÁNUSZ szerepe. Azzal, hogy a fizikai sík formavilága felbomlott, a mentális értékelés megmutatja, hogyan kötodik az ember az élet hús-kereteihez. A formák a látásmód folytán körülhatárolt dinamikai viszonylatok. Tolünk függ, h ol meg a határokat, de az is, hogy egyáltalán elhatárolunk-e. Ilyen elhatárolt egységek az ember világképében például maga az ember, azután a család, népi, nemzeti közösségek, világrészek. De ilyenek az érzelemvilág különbözo vágytörekvései, az intellektuális tevékenységek sokrétu területei, tudomány és muvészet stb. Az URÁNUSZ evolúciós hatásaiban ezt az igen változatos, de azért organikus formaképzo készséget teszi rendkívül rugalmassá, hogy végso kifejlodésében a teljes határtalanságban és korlátozatlanságban oldódik fel az ember.
De a rugalmas nézopont-változtató készség kifejezodését is jelenti ez. Hús-életünk földhözkötöttsége, karmikus keretünk valamilyen családi, népi közösségben; nevelésünk, tanulmányaink, érdeklodési körünk, vágyéletünk, sorsunk szerencsés vagy tragikus alakulása mind attól függnek, milyen nézopontból nézzük és vizsgáljuk oket. A nézopontok merevségének és látszólagos kötöttségének feloldása után felismerjük, hogy a világkép kategóriái összefüggnek egymással.
A kapcsolatok meglátása nagy transzformáló készséget is kifejleszt s ezáltal létérzésünk is kitágul. Nemcsak egy nézoponthoz tartozó korlátozott világ lakói leszünk. Lényünk kinyílik más nézopontok Tér és Ido koordinátarendszerei, sot, a lét többi vertikális dimenziói iránt is. Az ember helyzetöntudata evolúciós hatásaiban kezd kozmikussá változni.
A nézoponttól függo kozmikus egységek funkcionális és dinamikus kapcsolataiban a lehetoségek végtelen sorát nyitja meg az ember számára. Ez látszólag éppen a sokféleség miatt a szétbomlás hiedelmét váltja ki, amely azonban csak látszat. Ha a különbözo rendszerek kapcsolatát feltáró készség kifejlodik bennünk, a világmindenség egyetemes törvényrendje is fokozatosan megvilágosodik.
Rendkívül szembeötlo az URÁNUSZ hatása az egyének közösségi kapcsolataiban. Minden kornak, a Föld fejlodésének megfeleloen van közösségi etikája és morálja, a közösségek szellemi, politikai törekvéseit vezérlo eszméje, ideológiája, materiális és transzcendentális vonatkozású értékrendje. Az ilyen közösségi törekvés valamilyen csoport öntudathoz, például osztály, faj, népi közösség, anyagi érdekközösség, azonos szellemi törekvés, muvészeti felfogás stb. öntudatához is kötodik. Ennek azonban alapjellege involúciós, látásmódja tehát centrikus. Éppen az URÁNUSZ bolygó felfedezése utáni idoben indult meg az emberiség életében ilyen vonatkozásban nagyszabású változás. Legszembeötlobb a különbözo csoportöntudathoz tartozó értékrend forradalmi változása.
Mérhetjük ezeket az involúciós és evolúciós látásmód szerint egyaránt. Az involúciós látás szerint életellenesnek tunnek ezek a változások, melyek során régi társadalmak hullottak szét, merev törvényformák vesztették érvényüket s a forradalmakban kirobbanó feszültség hatására romboló elemi erok szabadultak el. Az evolúció értékelésével mérve azonban mindezek a jelenségek az emberiség életének olyan változásai, amelyek új kapcsolatformák lehetoségét teremtik meg. A változás alaptendenciája, hogy e hatások a látszólagos rombolás ellenére közelebb terelik az emberiséget az evolúciós öntudat közösségi analógiájához: az egy akol, egy pásztor krisztusi világképéhez. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy az URÁNUSZ ebben a munkában csak részfeladatot végez. Az elso impulzust adja s elsosorban a fizikai sík vetületében érvényesül. A teljes munkát a három messianisztikus princípium együttes hatása végzi el.
Az emberben muködo URÁNUSZ arc igen sokrétu. Közelebbrol, e princípium analógiái azok a tényezok, amelyek hozzásegítik az embert az érzékfölötti világokkal való kapcsolat megteremtéséhez. De az értelemmel szembeni intuíció, a magasabbrendu intellektus, az elavult, lassan érvényüket veszto felfogások lerombolására és átalakítására irányuló törekvés, a forradalmi változások igénylése és az azok iránti fogékonység is mind az URÁNUSZ-princípium egy-egy arca.
Az emberi élet minden területén felismerhetjük ezeket az URÁNUSZ analógiákat.
A fizikai síkon URÁNUSZ-jellegu az elektromosság, a gyors helyzetváltoztatásra használt eszközök, mint a robbanómotor, a repülogép, a különbözo távközlo berendezések, mint a távbeszélo, rádió, televízió, de a nagyereju robbanószerek is, valamint a központi idegrendszer és az emberi aura.
Az asztrál síkon az ember jellemének egészen sajátos színezetet ad az URÁNUSZ. Evolúciós tendenciájú hatásaiban az URÁNUSZ egyéniség nagyvonalú, önálló és független. Szereti a gyors ritmusú életet, a változásokat, a változatosságot, a rendkívüli, újszeru, szokatlan dolgokat. Az elavult hagyományokat forradalmi újításokkal igyekszik megváltoztatni. Új eszmeáramlatok iránt nemcsak fogékony, de maga is alkotószellemu közremuködéssel, sot eroteljes kezdeményezéssel kapcsolódik ezekhez. Rendkívül finomérzésu, érzékfeletti hatásokra érzékeny. Eredeti és szellemes. Ha azonban még csak az involúciós tendenciájú hatások érvényesülnek, az ember jellemét excentrikussá, végletessé, túlfeszítetten indulatossá, felforgatóvá, tekintélyrombolóvá teszik. Az ilyen ember nem tur semmiféle korlátozást. Gátlástalan, erkölcstelen, szexuális életében perverzitásokra hajlamos, szellemi törekvéseiben utópisztikus, rögeszmés, gyökértelen célokat kergeto, túlzó, fantaszta, rajongó forradalmár.
A mentál sík vonatkozásaiban az URÁNUSZ csak akkor érvényesülhet, ha az ember a messianisztikus hatásokra már fogékony és érzékeny. Kedvezo kombinációk esetén lángész, aki korszakformáló hatásával új világkép kialakításához segíti hozzá az emberiséget. Az URÁNUSZ a mentál sík tudatállapotaiban az érzékfölötti világ kapuit is kinyitja.
Az ezoterikus kutató számára az URÁNUSZ princípium segíto hatásai elengedhetetlenek. Az érzékfölötti világokkal való tudatos kapcsolat megteremtéséhez a hét princípium szükséges, de nem elégséges. Az anyagi világ összes kötései csak akkor szakadnak el s a láthatatlan dimenziókban akkor tudunk tájékozódni, ha a három messianisztikus princípium közül legalább az URÁNUSZ eroit be tudja fogni az ezoterikus kutató segíto támogatóként. Vissza NEPTUNUSZ
Az ezoterikus csillagfejtés szerint a NEPTUNUSZ princípium analógiái: a misztika, divináció, médiumitás, misztikus únió, a tudat alatti világ (modern pszichológiai kifejezéssel élve), az ember asztrálitása általában. De említhetnénk még számos más analógiát. Ezek a példák legtöbbször nem is állnak "logikai" kapcsolatban egymással. Látszólag összefüggéstelen fogalmak, jelenségek, magatartásformák, tudatállapotok. Valóban, a NEPTUNUSZ nem "értheto meg", kauzálisan magyarázhatatlan.
NEPTUNUSZ világa az, amelyben a klasszikus logika végleg kudarcot váll. Az értelem nem elháríthatatlan akadályokba ütközik, sot éppen az a "baj", hogy itt nincs ellenállás. Minden szétfolyik, határtalanságba olvad, ködbe vész, ha értelemmel közeledünk hozzá.
Hangsúlyozzuk, hogy a NEPTUNUSZ és az ember kapcsolatáról van szó, mert kozmoszófiai vonatkozásai ennek a princípiumnak szavakkal már el sem mondhatók. A következokben is csak arra szorítkozunk, hogy az analógia-kapcsolatok sajátosságait magyarázzuk, csökevényes definálgatások helyett.
A görög-római mithológiában Poszeidón-Neptunus a tenger és az erdo istene. A hagyomány szerint Atlantisz idején foisten volt. Ez a mithológiai utalás közelebb visz kozmikus lényegéhez. Mert NEPTUNUSZ a folyékony halmazállapotú világ. A folyékonyság is, mint a többi halmazállapot, a teremtés többdimenziós energiaállapota. Sajátsága, hogy a teremto és lebontó tendenciák legváltozatosabb lehetoségei tárulnak elénk a folyékonyság világában. A merev-szilárd és a légnemu halmazállapot között van. Attól függoen, hogy a teremto vagy a lebontó mágiával élünk ebben a léthalmazállapotban, aszerint transzformálódhatunk a merev, vagy levegos állag felé. Természetesen nem tévesztendo össze a NEPTUNUSZ folyékonyság az érzékszervekre felépülo klasszikus fizika hasonló tételeivel. Az utóbbi fizikai halmazállapot egysíkú koncepció. Az ezoterikus hagyományok olyan létállapotnak tekintették azt, amelyben a tudat valahol, középúton áll a létesülés és az anyagi világból való felszabadulás között. A folyékonyság a Biosznak is, amely az ásványi formák és a láthatatlan lélekállapotok között átmenet, szintén alapveto eleme.
Ehhez az átmeneti állapothoz tartozik, hogy az ember számára folyékonyság állapotában végleg érvényüket vesztik például az idokoordinátához tartozó sorrendiség kategóriái. A múlt, a jelen és jövo valahogyan összefolynak, elhatárolhatatlanul.
A modern természettudomány és atomfizika szintén eljutott fejlodésében odáig, hogy a mikrovilág jelenségeinek vizsgálata során felismerte ezt. Heisenberg a "Mai fizika világképe" (Das Naturbild der heutigen Physik 1955) címu muvében, melyben a mai természettudomány ismeretelméleti kérdéseivel foglalkozik, a következoket mondja:
"... Az elemi részecskék nagyságrendjébe eso egészen kicsi tér-ido tartományokban a Tér és Ido sajátosan elkentek olyképpen, hogy az itt fellépo igen kicsi idotartamokra nézve már az ilyen fogalmakat, mint "elobb", vagy "utóbb", nem lehet többé egyértelmuen definiálni; ... számolni kell azzal a lehetoséggel, hogy az egészen kicsiny tér-ido tartományokban lezajló folyamatok az idoben nem az ok és okozat sorrendjében, hanem éppen fordítva folynak le. Ezen a ponton tehát az atomfizika legújabb fejlodése ismét az okság törvényével függ össze." - Ez azt jelenti, hogy a klasszikus kauzalitás kezd csodöt mondani ... "a legutolsó években ezáltal, hogy igen kicsiny terekben és idotartamokra nézve az idobeli egymásutániság - úgy látszik - problematikussá vált, s ez ido szerint még nem tudjuk megmondani, hogy az a rejtély egymagában megoldható-e".
Heisenberg, mint jó természettudóshoz illik, még óvatos és csak a fizika által vizsgált területre vonatkoztatva mondja ki ezt a néhány évvel ezelott is még abszurdnak látszó megállapítást. Ennek egyéb analógiái azonban nem újak az ember számára, ha a kérdés nagyobb távlatait is hozzákapcsoljuk. Gondoljunk csak az álomvilág jellegzetes élményeire, amelyek az asztrális dimenziókban zajlanak le. Itt igen gyakran összekeverednek az események és az idorend teljesen felborul. Múltbeli események álomban felötlo emlékeit úgy éljük át, mintha a jelenben történne. Vagy döbbenetes próféciával látunk meg jövobeli eseményeket. De egy-egy nagyhatású életeseményt is többször átélhetünk ugyanazzal az intenzitással és részletességgel, mint eredetileg.
A NEPTUNUSZ által szimbolizált állapot tehát egészen új törvényu világokat nyit meg számunkra, amelyben jelen, múlt és jövo már nem használható koordináták. Ezután már csak energiaállapotokról beszélhetünk. Ez lényegében azt jelenti, folytonos formaképzo és formafeloldó energiakombinációk alakulnak és változnak s ugyanakkor alakítanak és változtatnak. Ebben a koncepcióban már nem választhatók szét a polaritások sem statikus töltés, sem ezek dinamikus hatásaiból fakadó ellentétes tendenciájú funkciók szempontjából.
A modern fizika csak egészen kis terület, amellyel kapcsolatban az ember világképe kaotikussá vált. A XX. század emberének természetkutatása azonban a régebben muvelt speciális ágazatokon kívül egészen új területekre is kiterjed. A NEPTUNUSZ tudatos felismerése teljesen megváltoztatta az ember és a természet viszonyát.
Különösen az újabban meginduló mélytengeri kutatások és a modern lélektan vizsgálatai mutatják jellegzetesen a NEPTUNUSZ tudat- és világkép tágító hatását. A mélytengeri kutatás éppen a folyékony létkeret életformáit ismerteti meg, az asztrális folyékonyság pedig az ember tudatalatti világa. A folyékonyság különbözo dimenziójú analógiái iránt feltámadó érdeklodés a VÍZÖNTO korszak kozmikus jegyeit viseli magán. S minthogy Kozmosz feletti törvény az, hogy minden új csak a régi káosszá szétbomlott elemeibol épülhet fel, az Univerzumnak ezek az újonnan kutatott területei teljesen káoszba fullasztották az ember eddigi, a természetrol alkotott magabiztos világképét.
Tárgykörünket közelebbrol érinto kutatási terület a modern lélektan. Talán ez mutatja legjellegzetesebben a neptuni hatásokat.
A NEPTUNUSZ emberi vonatkozásait szintén az involúciós és evolúciós tudatállapotok látásmódjával kapcsolatban célszeru vizsgálni. A három hermetikus sík vetületeiben azonban már rendkívül nehéz szétválasztani. Ezek ugyanis nem szembeötloek. Inkább csak a psziché rezgései és ezekre szuperponálódott konkrét tartalmi vonatkozások utalnak egy-egy sík uralkodó jellegére. Mert a NEPTUNUSZ a három messianisztikus princípium közül elsosorban az asztrálvilág analógiája.
Involúciós látásmód szerint hatásaiban jellegzetesen a káosz az alapmotívum. Amit az URÁNUSZ elkezdett, mint forradalmi romboló, azt NEPTUNUSZ folytatja. Az egocentrikus merevgörcsöket tovább lazítja. Az ember és a Kozmosz kapcsolatára vonatkozó világkép teljesen kaotikussá, azaz érvénytelenné válik az eddig ismert törvényvilághoz képest. Az URÁNUSZ hatása következtében a mikro- és makrokozmosz felé terelodött a figyelem és az érzékelés érzékenysége. A NEPTUNUSZ pedig már dimenzióváltozást okoz. A Biosz létkerete, a folyékonyság s annak finomabb dimenzióba transzformált analógiája, a psziché világa, szintén.
A fizikai sík vonatkozásaiban a NEPTUNUSZ hatására az ember mindennapi életének jelenségei sajátos érzelmi visszahatásokat váltanak ki. Egészen mások ezek az érzelmek, mint a többi bolygó által kiváltott analóg hatások. Bennük a formák elbomlása tovább folytatódik az érzelmi nézopontok kavargó változása folytán és a kuszaság látszata erosödik. Minden hangulati állapot tulajdonképpen nézopont és szuro. Emiatt az eddig objektívnek tartott értékelés és megismerés lehetosége alól kicsúszik a biztonság. Ez a szubjektivitás viszont hullámzó, változó, alakuló folyékony halmazállapot, amelynek csak az lehet a következménye, hogy az anyagi világ, mindennapi életünk érzékelt jelenségei a tudat érzelmi állapotaitól függoen tárják fel titkukat számunkra. A neptuni érzelmi szuro egyes színeket letompít, másokat felerosít, s a benyomások és visszahatások elemeinek kavargó intenzitásváltozása a létérzet hullámzó tengerén kormányát vesztett hajóhoz teszi hasonlóvá.
Az asztrális vonatkozások az emberi élet szinte beláthatatlan területeit érintik. NEPTUNUSZ legeroteljesebb bomlasztó hatásai a pszichében mutatkoznak. Ezért a centrikus tudat látásmódjának ezeket a vonatkozásait részletesebben kifejtjük.
A Lélek emberi analógiája a psziché, a tudatalatti világ, az ember akashája. Az újraszületések sorozatában ruhákként hordott különbözo személyiségek cselekedetei ebben, mint emléktárban rögzítodnek. Az élmények hol rejtozo energiaformák, melyek látszólag megmagyarázhatatlan hajlamként vetítodnek ki a nappali tudatunkba, hol pedig a mindennapi élet színes formavilágának képszeru alakjaiban éli át oket az ember. Ha ezekhez a személyiségruhákhoz fel nem oldott magatartás- és tudatállapot-görcsök tartoznak, az ember nappali ébertudatában egészen különös hatásokat váltanak ki. A fel nem oldott egocentrikus szerepkörök, a szellem mágikus teremto törekvéseinek hatására öntudatlanul teremtett kylkhorokká válnak, szinte önálló életet kezdo torz démonokká nonek. Ezek súlyos diszharmóniát és zavarokat okoznak s felborítják az éppen feltöltött személyiség korlátozott tudatú, hamis egyensúlyérzetét. Attól függoen, hogy ki nem élt, nagyfokú, pozitív töltésu energiák emlékrugói pattannak fel, vagy fel nem oldott egyéni és közösségi kataklizmák emlékeinek képe vetítodik a tudat vásznára, az emberi lélek mélyvilágából kirobbanó hatalmi ösztönök, vagy megnyomorító félelem-görcsök torzszülöttei törnek elo.
A modern lélektan szintén felfigyelt már az általános emberi magatartástól eltéro jelenségekre. Elmekórtani vizsgálatok során sok ilyen kóros jelenséget jegyeztek fel: Összefüggéstelen képzettársítások, elozo inkarnációk élményeinek fantomként kísérto emlékei, melyek a pszichikus ellenorzés korlátain racionálisan indokolatlan kényszerképzetekként törnek át; a nemi ösztön elfajulása, különösen érzelmi vetületeiben; az akarati koncentrálókészség teljes elvesztése, víziók, hallucinációk, tudathasadások, amelyek az emberi lélek olyan dimenzióiból erednek, ahol a kauzalisztikus tudat már minden befolyását elveszíti; megszállottságok, melyekben a lélek nagy érzékenységu együttrezgo készsége folytán átengedi magát a kívülrol jövo akarati befolyásoknak; monomániává torzult transzcendens sóvárgás istenélmények után, mely például vallási szektariánizmusban vetül ki, - mind a NEPTUNUSZ princípium jellegzetes hatásait mutatják.
Az ember asztralitásának ezeket a szokatlan feltöréseit általában kóros betegségformákként könyvelik el és statisztikusan csak kis gyakorisággal eloforduló pszichózisoknak tartják. Analitikus vizsgálattal kétségtelenül ilyen képet kapunk. A pszichének elobb jellemzett rezgései azonban, ha kisebb amplitudóval is, de minden normálisnak tartott emberben felismerhetok. Mert e pszichózisok csupán annyiban különböznek egészségesnek értékelt gátlásainktól-gátlástalanságainktól, hogy hiányosság, tehát túlkompenzáltság figyelheto meg.
A pszichének ezek az egyensúlyt vesztett formái csak a centrikus tudat értékrendje szerint kórosak. Mert a túlkompenzáltság ellentétes irányú visszahatásai hasonló szélsoséges kilengést váltanak ki a másik irányba. Ezekben az állapotokban az új meg új szelepek nyílnak meg a messiási áramlatok számára s intenzitásuk az emberben állandóan növekedik.
A mentális NEPTUNUSZ befolyások az ember világképét, kozmikus helyzetöntudatát káoszba oldják szét. A tudat mentális hatóterületei, melyek addig az érzékelt és tudomásul vett világhoz kapcsolódtak, kusza és ködös dimenzióknak látszanak. Az érzékelt világ biztonsága megszunik. A törvények érvénytelenné válnak. A jó és rossz értékrendjébe bizonytalanságot okozó, új elemek törnek be. Az így kibontakozó világ körvonaltalan, gomolygóan kavargó nyüzsgés, kiszámíthatatlan, megfoghatatlan ismeretlenség. Olyan hatások bukkannak elo, hogy velük szemben tanácstalanul áll a vakságából lassan látóvá tisztuló, hunyorgó szemu ember. Olyan állapot ez, mint amikor valaki vízbe esik. Egy idore elveszíti tájékozódó és egyensúlyozó készségét. Ijedt kapkodással csapkod a füle körül zúgó, csak derengo félhomályt átengedo vízben. Aki már átélte a víz alatti egyensúlytalanság és elveszített tájékozódókészség ijeszto élményét, könnyen átfordíthatja ezt a fizikai állapotot, mert az analógia a tudat félelmet és ijedelmet kiváltó tanácstalanságával kézenfekvo.
Az evolúciós látásmód számára azonban ez a kusza ködösség egészen másként értékelodik. Ahogyan az URÁNUSZ szétvetette a világkép görcsösen szorongatott rendszereit és hipotéziseit, a NEPTUNUSZ ezt a lélekben folytatja tovább: ahol érzelmeink, indulataink, szenvedélyeink vagy érzéketlenségeink szorító asztrálbörtönébe zártuk magunkat, ahol vágyainkból káprázatvilágot építettünk. A rombolás fájdalmas, különösen, ha öncélú, küzdelmes harcokban hoztuk létre mindazt, ami támaszték nélkül foszlik szét. Mégis meg kell történnie mindennek. Csak így indulhat meg a tudatban valami új tartalmú rendezodés. S ez már nem az anyagi formafikciók, hanem a lét többdimenziós tudatállapota felé vezet és kozmikus kitágulást eredményez.
Meglátjuk, hogy az anyagi világ nem megmerevedett formákból áll, hanem a mindenség többdimenziós felépítettségének vetülete.
A psziché kóros betegségformái, az elmebetegségek, a normálisnak tartott érzelmi és tudatállapotokkal együtt transzcendens távlatokat nyitnak meg. A lélek betegségei csupán egy-egy új létforma felé törekvés következményei, amelyekben az Isteni Én transzmutációban bontja le a kifáradt asztrális elementárokból felépült sejteket, hogy új életkeretet építsen magának.
Aki már a NEPTUNUSZ mentális hatásai iránt is érzékennyé válik, az az evolúciós tágulás kozmikus élményeit is átélheti. A folyékonyság tudatállapotában a mindenség teremto és szülo állapotai kötöttség és kristályosodás nélkül egymásba oldódva váltják egymást állandó folyamatossággal. Aki már járatos a folyékonyság tudatállapotában, megszabadult az anyagi világ kristályos, leköto merevségébol, az megindult az evolúció emelkedo, táguló spirálján. Ezek a tapasztalatok csak a mindenséggel egységet teremto tudat élményei lehetnek, az egocentrikus látásmód számára elérhetetlenek.
A tudat folyékony halmazállapotában az ember is a kozmikus cserefolyamatok befogadó, közvetíto és sugárzó állomása. Mint befogadó, a láthatatlan világokból folyamatosan áramló idea-csíráktól termékenyül meg, mint sugárzó pedig a benne felhalmozódott magasrendu ideákat plántálja át más szervezetek dimenzióinak méhébe.
Ez a kozmikus misztérium az, amely a NEPTUNUSZ egyéniség számára a titok-függöny fellebbentése után feltárul. Nem több ez azonban, mint sóvárgás, látomásokban, extázis- élményekben felvillanó megsejtés. Mert az ember evolúciós törekvéseire végül is a PLÚTÓ teszi fel a koronát.
A régit felváltó új ismeretrendszerek iránt mindenkor fogékonyabb írók, képzomuvészet, zeneköltok századunkban szembeötloen mutatják a NEPTUNUSZ princípium hatásait alkotásaikban. Az érzékszervi világkép majdnem teljes elvetése látható a futurizmus, kubizmus, szürrealizmus, tassizmus stb. sajátos stílusaiban, akár irodalmi, akár képzomuvészeti változataikat nézzük. Akik az érzékelt világ megszokott formáinak és értékrendjének kötéseitol nem tudnak megszabadulni, megmagyarázhatatlannak tartják a modern muvészeti stílusokba öltöztetett alkotásokat. Mert nem a látható természetet másolják akadémikus pontossággal, hanem olyan világokból származó élményeket közvetítenek egyéni stílus-szuroiken keresztül, ahol csak a szimbólumok analógia sorozataival tájékozódhat az ember. Kétségtelen, hogy a muvészek alkotásaiban az asztrálvilág sokszor démonikus, ijeszto kuszasága és diszharmóniája vetül ki, s gyakran hibás jelképrendszert is alkalmaznak. Ezek a muvészeti irányok is azt mutatják azonban, hogy a XX. század kultúrája, ha botladozva, hunyorgó és lassan múló vaksággal is, de eddig figyelmen kívül hagyott jelenségeket is kezd beépíteni világképébe. Bartók, Schönberg, Webern és kortársaik muzsikája ma még sokszor az érzelemvilág infernális mélységeit és kaotikusnak látszó élményeit fordítja le diszharmonikus akkordrendszerével a zene nyelvére. De talán nincs már messze, amikor ezek az irodalmi, képzomuvészeti és zenei alkotások a tudatkáosz diszharmóniájának ellenpontjaként a Mindenség többdimenziós harmóniáját is közvetíteni tudják.
Az emberi közösségek életét irányító eszmeáramlatokban szintén vannak NEPTUNUSZ jellemvonások. Az URÁNUSZ jellegu forradalmi gondolatok, a megmerevedett közösségi szervezetek szétrobbantására irányuló törekvések végül is minden ilyen szervezet fenntartásához szükséges rend teljes felborulását eredményezik. Amikor az egyéni indulatok, szenvedélyek, hangulatok nézopontjai elemi ereju tömegpszichózissá egyesülnek, amikor a közösségi morál és etika korlátozó szabályai teljes gátlástalanságba váltanak át, az a neptuni káosznak közösségek életkeretébe transzformálódott változata. Ilyenkor nincs hierarchikus rend és irányítás, legalábbis az államformák és társadalmak megszokott formájában. Ha történelmi folyamatokban emberi közösségek eljutnak ilyen állapotba, azaz a közösségi tudatnak ebbe a folyékony halmazállapotába, akkor mindig eroteljes NEPTUNUSZ hatások is felismerhetok.
Az egyes ember életében mutatkozó involúciós és evolúciós hatások analógiás látással az egyénekbol felépített közösségek rendszerébe is átvihetok. Az involúciós értékelés szerint természetesen borzalmas minden olyan történelmi jelenség, amelyben a hierarchikus rend, a kapcsolatokat szabályozó morál köddé oszlik. Ijeszto látvány a tömegindulatok és szenvedélyek féktelen tombolása. Ezek a történelmi tünetek a közösségek életében jelentkezo tömegpszichózisok, az egyén elmebetegségei helyes transzformációval meglepo analógiákat mutatnak. A családok, társadalmak, népek fejlodésük során eljutnak idonként olyan állapotba, hogy szükségesek nagy átalakulások. A csoportlélek asztralitásából, mélyvilágából ilyenkor törnek fel a démoniság elfojtott energiái és társadalmi feszültségei. Az egyes ember pszichikai kórformái közösségi változatban vetodnek felszínre. Sajátos közösségi skizofréniák figyelhetok meg, amikor az irányító hierarchia surusödött csoport-tudat az egyének öncélú, egymással ellentétes tudatrészeire hasad szét. Levitézlett eszmék és utópisztikus ideológiák kaotikus zavargása ez. A csoportlélek asztráltengerének tajtékos hullámzása. Szinte azt is mondhatnánk, hogy a tömegpszichózisokban töményebben figyelhetok meg az egyéni lelki kórformák jelei.
Az evolúció kozmikus áramában azonban ezek a történelmi jelenségek valami új kialakulásához szükséges folyamatok. Az életképtelen, elöregedett szervezet lebontódik, hogy a szétbomlott elemekbol szublimáltabb életek alakulhassanak ki.
A NEPTUNUSZ hatásai az ember életében igen változatosak. Amikor az ember egyéni világképének, értékrendjének, moráljának a továbbfejlodés érdekében változáson kell keresztül mennie, a lélek addig rejtett területei észrevétetik magukat, a megmerevedett magatartásformák és tudatállapot zavaros kuszasággá válnak, a psziché és a jellem addigi struktúrája szétoldódik. Majd megindul egy új rendezodés a régi elemekbol.
A három hermetikus síkban jellegzetes arcvonásai vannak ebbol a szempontból a NEPTUNUSZ-nak.
A fizikai síkon elsosorban a folyékonyság és a ködösség, a tenger a NEPTUNUSZ analógiái, és mindaz, ami ezekkel összefügg. De a psziché megszokott állapotait alakító, megzavaró kemikáliák szintén: az altató szerek, narkotikumok (alkohol, kávé, tea, hasis, kokain stb.), melyek az érzelemvilág szétzilált, ködös állapotát idézik elo, vagy a tudattágító hatású, sokszor az asztrálvilágból származó élményeket is felszínre segíto peyotl.
Asztrál síkon a lélek sajátos megnyilvánulásaival befolyásolja a jellemet. Evolúciós tendenciájú hatásaival az érzékfölötti jelenségek iránti fogékonyság, nagyfokú és finom érzékenység, magasrendu ösztönzések követésének sokszor zseniális formájában érvényesül a NEPTUNUSZ. Az ilyen kozmikus töltésu egyéniség muvészi érzéke fejlett, különösen az új stílusú kifejezésformák iránt, legyen az képzomuvészeti, zenei vagy irodalmi vonatkozású. Emberi kapcsolataiban önfeláldozó segítokészség, nagyvonalúság, egyetemességre törekvés jellemzik. Ameddig az ember csak involúciós értékrenddel méri hatásait, az érzelemvilág és kedélyállapot sokszor kóros változásai, kiszámíthatatlanság, zavarosság, túlérzékenység, nagyfokú passzivitás, melankólia, pesszimizmus, minden befolyás iránti beteges fogékonyság jellemzik a NEPTUNUSZ egyéniséget. Érzelemvilága sokszor teljesen irányíthatatlan lesz, amelyhez néha még a kábítószerek okozta narkózis szenvedélye is hozzájárul. Minden érzékfölötti hatás, vagy jelenség iránt kritikátlanul fogékony. Gondolkodása zavaros, szétfolyó és kusza. Megfelelo egyéb hatások összeesése esetén nemisége is kizökkent.
A mentál sík vonatkozásaiban az egyetemességben, a határtalanságban való feloldódást, az egyéniség korlátainak leomlását, a KOZMOSZ feletti egység átélését idézi fel az emberben. Minden olyan intellektuális érdeklodés, amely e kérdésekre vonatkozik, lélektan, misztika, az újkori muvészetek, humanista törekvések, eszményi kommunizmus, az egy akol-egy pásztor utópisztikus eszméje, szintén a NEPTUNUSZ princípium hatása alatt áll.
Az ezoterikus kutató számára rendkívül sok lehetoséget nyújt a NEPTUNUSZ princípium a világmindenség összefüggéseinek megismeréséhez. Nagyon vigyázni kell azonban, mert igen finom és sokkal érzékenyebb mértékkel mérendok a NEPTUNUSZ jellegu jelenségek, mint azt az ember érzékszervi világképe szerint megszokta, vonatkozzanak azok akár az érzékfölötti világokkal való kapcsolatokra, akár az érzelemvilág és tudat különbözo állapotaira. Az egyéniség káprázatvilága - MÁJÁ érzékcsalódást kiváltó káprázata - alig észrevehetoen különbözik csak a NEPTUNUSZ hatására feltáruló érzékfölötti világ jelenségeitol. Ez a könnyen megtéveszto különbség sokszor az eleinte kritikátlanul befogadott érzékfeletti hatásokat megszállottsággá, önámító képzelgéssé, hamis misztifikációvá torzíthatja el. A kozmikus egység elso extatikus átélésébol, mely a lélek jellegzetes folyékony halmazállapota, könnyen szilárddá, pszichikai görccsé merevedo tudatállapotok keletkezhetnek. Jelentos szerepe van a keresztény misztikusok, tisztánlátók, spiritiszta médiumok születési képletében is. Legmagasabb mentális hatásai, mint már említettük, a lényegében passzív tudatállapotot igénylo misztikus unió extázisának élményéhez segíti hozzá az embert. Vissza
Naprendszerünknek ezt a bolygóját csak 1930-ban fedezték fel. A régebbi csillagfejtés kézikönyvek tehát nem is említik meg, az újabbak pedig csak futólag érintik azzal az indoklással, hogy nincs kello tapasztalat e bolygó-princípium hatásairól. Valóban, olyan módszerrel, amely elsosorban statisztikus alátámasztásokat és igazolásokat igényel, igen lassan jutnak elore. Hiányzik az ilyen szemléletbol az a magabiztosság, amely elengedhetetlen minden új, megvilágosodásszeru felismeréshez. Ehhez a princípiumhoz sem közeledhetünk másként, csak a lélek megtermékenyülést igénylo kitárulkozásával. Ezzel a befogadó érzékenységgel ráhangolódhatunk a Kozmoszban, tehát bennünk, az emberben is muködo PLÚTÓ hatásokra. A meditatív jellegu megismerés mellett még birtokunkban vannak az osi hagyományok tanításai is, s ezek segítségével már fogalomnyelvre is lefordíthatók ezek a sokszor megfogalmazhatatlan felismerések.
A PLÚTÓ az ütközo ellentétek közötti dinamikus egyensúly és a transzmutáció princípiuma. Az elozo két messianisztikus princípium harmadik társa, s a hatásaiban jellegzetesen mentális vonások uralkodnak, mintegy kiegészítve az URÁNUSZ-t és a NEPTUNUSZ-t.
Az elozo fejezetekben valamennyi bolygóprincípium jellemzoinek ismertetése során, a könnyebb megértés érdekében megfelelo analógiákat említettünk. A PLÚTÓ hatások megvilágításához az erjedés ilyen analógia.
A biológia mai álláspontja szerint az erjedés olyan bonyolult folyamat, melyben az erjedo szerves anyag és bizonyos mikrobák kölcsönhatása folytán kémiai és struktúrális átalakulás jön létre. A mikoorganizmusok anyagcsere-forgalmában a bonyolultan összetett szervezetek egyszerubb kémiai képzodménnyé bontódnak le.
Az alkímia sokkal tágabban értelmezi és magyarázza az erjedést. Az ezoterikus hagyományok és a szimbolikus alkímiai írások a halállal hozzák kapcsolatba. A halál valamilyen életforma elöregedett szervezetének szétbomlása. Az élteto elv a régebbi élet keretét lebontja azért, hogy valami új felépítésének teremtse meg a feltételét. Az újból már hiányzik mindaz, ami az elozoben kipróbáltatván salaknak minosült. Az erjedésben is ez történik. Bonyolult élo szervezetek (a szónak többsíkú értelmét kell itt használni) lebontódása a rothadással indul el, s ennek közvetlen folytatása az erjedés. E két egymásba kapcsolódó folyamatban választódik szét a használhatatlan, a salak, és az, ami tiszta, egyszerubb összetételben alkalmas új szervezetek létrehozására.
A növényi magban lejátszódó folyamatok további analógiapéldák az erjedés általánosabb érvényu megmagyarázásához. A mag - elsosorban annak csírája - magába suríti valamilyen életelv halálba merevedett létformáját (a halál alatt természetesen nem megsemmisülést értve, hanem sajátos létállapotot). Két tényezo fontos a magban: a csíra és az azt körülvevo magburok, magtest. A föld mélyébe helyezett mag, mielott a csíra fejlodni kezdene, rothadásnak indul, elveszti eredeti formáját, felépítése megváltozik és lassan szétbomlik. Csak ezután kezd a csíra fejlodni, akkor indul egy új élet körfolyam.
A mikrobiológia egészen szuk értelmezésével szemben a rothadást és erjedést az alkímia kozmikus érvényunek tartja. A kozmosz valamennyi életformájában megtaláljuk a rothadásban és az erjedésben kialakuló transzmutáció analógiáját. Az elöregedett szervezetek az oket fenntartó mágikus teremto ideákat s a tapasztalatokat új, frissebb utódok magjába surítik össze. Ezek részben szüloik lassan rothadó szervezetébol választják ki maguknak a szükséges táplálékot. De csak azokat, amelyek alkalmasak az új szervezetek táplálására. Mert a salak veszedelmes melléktermék. Megmérgezi azt, amely kiválasztotta és kidobta magából.
Egészen érdekes, bár ugyanakkor magától értetodo is, hogy nyelvünkben a rothadás és erjedés szavaknak többsíkú jelentéstartalma van. Beszélünk rothadó világszemléletrol, erkölcsrol, társadalomról, államformáról, vagy erjedo eszmékrol, gondolatokról, mozgalmakról. Ez is bizonyítja, hogy amikor nem szuklátású, egysíkú szemlélettel vizsgáljuk a jelenségeket, amikor egyetemesebb látású öntudatunk szinte észrevétlenül leveti az értelem korlátait, a jelenségek kozmikus távlatai magától értetodokké válnak.
A PLÚTÓ princípium jellegzetesen ilyen erjeszto hatások generáló góca. Az átalakuló életforma alanya klauzúrába vonul, hogy ott egy teljesen új létkeret dimenzióinak kapuján átmenjen. Ez az alaphatás érvényesül a PLÚTÓ princípiumában.
A rothadás-erjedés kulcsa, mint minden kozmikus folyamaté is a kettosség titkának megfejtésével juthat a kezünkbe. A kettosség dinamikus megnyilvánulása a kozmikus csereforgalom ellentétes áramlataiban ismerheto fel. A keletkezés és elmúlás, az involúció és evolúció ilyen ellentétes folyamat-analógiák.
A rothadásban és az erjedésben az involúció és evolúció elválaszthatatlan. Új fomálódik a régi elemeibol. Az emberre vonatkoztatva: lebontódnak a beszukült tudat világképei, s a különbözo létformák, ismeretrendszerek, kapcsolatformák egymást váltják, egymásba alakulnak. Az ember ezekkel a jelenségekkel úgy áll szemben, hogy hol az egyik, hol a másik tendenciájú folyamathoz kapcsolja a tudatát. Az involúciós áramlatok lehúzzák az anyagi létformák irányába, az evolúciós hatásokban pedig olyat lát, amely segítséget nyújt az elozovel ellentétes irányú transzmutációhoz. Egymásba kapcsolódó létformák mikroszkópikusan sokszoros transzformációval alakulnak egymásba. (Ezt a kérdést részletesebben a "Kettosség és a kozmikus ritmus" c. fejezetben tárgyaltuk.)
A PLÚTÓ hatására az iránta érzékeny ember tudatában ezek az egymással szemben kialakuló áramlatok lassan elvesztik szétválasztottságukat. Az ellentétek, a két polaritás egysége a mentálsík androgünitásában elválaszthatatlan. A PLÚTÓ a három sík közül a mentálsík jelöloje, s így a polaritások vonatkozásában is a kiegyenlítettség, helyesebben az ütközo ellentétek dinamikus egyensúlyának hatásaival formálja az embert a körforgás különbözo állomásain.
A PLÚTÓ a dinamikus egyensúly princípiuma is. A MERKÚR-t és a PLÚTÓ-t kivéve valamennyi többi bolygóhatás valahogyan egyoldalúan, egyik polaritás irányába tolja el a dolgokat. A MERKUR szerepe a közvetítés, a kapcsolatteremtés az ellentétek között. A PLÚTÓ hatása ennél sokkal több: az ellentétek egységének kozmikus élményét idézi fel az emberben.
A PLÚTÓ hatás sohasem egyoldalú. Még akkor sem, ha ezt nem vesszük észre, ha tudatunk nem képes az ellentét-egység felfogására. Ha a bennünk rejtett isteni mag azonban már oly mértékben transzmutálódott, hogy a PLÚTÓ hatásokra is érzékeny, az ellentétes cserefolyamatok polifóniájának tudatosítása is lehetové válik.
A PLÚTÓ a mentális androgünitás princípiuma is. Az ember tudatában a legnagyobb, szinte kozmikus élménnyel járó konfliktusokat is kiegészíti. A konfliktus természetéhez tartozik, hogy az elllentétek feloldása többsíkú transzmutációval lehetséges. A kozmikus érvényu erjedés folyamatában játszódik le ilyen transzmutáció. Ebben minden salak, minden veszedelmes melléktermék kiválasztódik, s az erjedo szubsztancia megtisztul. A PLÚTÓ hatására meginduló erjedés transzmutációjában, éppen, mert a PLÚTÓ annyira kétpolaritású, az ellentétek legszélsoségesebb végletei is felszínre törnek. A PLÚTÓ magában rejti a legsötétebb poklot és a legragyogóbb fényességet. A görög mithológiában PLÚTÓ az alvilág istene. A messiások, küldetésük végrehajtása során alászállnak a poklok sötétségébe.
Bár a PLÚTÓ hatásokban az ellentétek dinamikus kiegyenlítettsége alapveto jellemzo, mégis beszélni kell arról, hogy involúciós és evolúciós tudatú ember látása szerint ez a két kozmikus tendencia hogyan érvényesül bennünk a PLÚTÓ által átszínezett módon. A PLÚTÓ-val kapcsolatban azonban már rendkívül nehéz ez a megkülönböztetés és a kategorizáló racionalisztikus eroltetettség kockázata is igen nagy. Ezért inkább csak jellegzetes analógia-példákkal közelítjük meg a problémának ezeket a részleteit.
Hasonló a nehézség, ha a három hermetikus sík spektrum-szakaszaira akarjuk bontani a PLÚTÓ-hatásokat. Ezért ezzel kapcsolatban is az elobb említett mód szerint célszeru alkalmazni.
Az involúciós tudatú emberben a PLÚTÓ egészen nagy feszültségeket okoz. Ha az URÁNUSZ és a NEPTUNUSZ erok nem oldották fel az egocentrikus görcsöket, az annak a jele, hogy valahol egészen mélyen, sok-sok személyiség ruha burkába betokozódva rejlik a betegséggóc. A transzcendens Én sérült meg a kozmikus körforgás valamelyik állomásán. Ennek a sérülésnek a következményei messze túl a fizikai és az asztrális síkon, egészen más dimenziókban csomósodtak össze, ahol már csak hatalmas feszültségu potenciálok kisülései hatnak. Nem közönséges konfliktusokból származó sérülések már ezek a transzcendens Én-en. Mögöttük szinte mindig kozmikus távlatú kataklizmák emlékei rejtoznek. A mindennapi élet kicsinyes, szuk korlátú történései mögött a PLÚTÓ eroket hiába is keressük. Ha ezek a hatások nagy potenciális töltöttségük folytán el is jutnak az ember érzékszervi tudatáig, azaz, ha a PLÚTÓ potenciák többdimenziós transzformációjuk folytán az érzékelheto világban is felismerhetok, a befolyásolt területek igen nagyok.
Nem egy embert érintenek, hanem közösségek, népek, államformák, nagyszabású szellemi áramlatok mutatják a PLÚTÓ erok muködést. Ezek generáló gócai ugyanis az érzékelheto világ dimenzióinál sokszorosan tágabb és összetettebb dimenziókból küldik energiáikat az ember felé. Minthogy azonban ilyen "magasról" transzformálódnak, a hierarchikus kölcsönhatás gúlatörvénye szerint, mire ezek az ember érzékelheto világában érvényesülnek, a gúla alapja, a horizontális hatóterület oly mértékben megnövekszik, hogy a hatások szinte az emberiség egészének kollektív életét alakítják.
Ha mégis egy ember születési képletében jelentos szerepet tölt be, akkor annak kozmikus missziója van. Az általa képviselt ideák korszellemet jelentenek, világnézeteket, világképeket alakítanak át. Elöregedett, megmerevedett ideológiákat, szemléletmódokat érvénytelenítenek. Messiások, Buddhák azok a szellemi gócok, akik a PLÚTÓ eroket a földünkre közvetítik, hogy azok elvégezzék a szükséges erjesztést, a salakot kiválasszák és a tisztát még tisztábbá tegyék.
A közösségek, népek és az egész emberiség sorsán keresztül természetesen az egyes ember is megérzi hatásait. Az az ember is, akinek öntudata alig nyílt ki, vagy csupán egy-egy csoport öntudatának részét képezi. Mert az egyes ember egy-egy inkarnációban karmikus keretként kapja korának minden adottságát, szellemi, politikai törekvéseit, háborúit stb. S ami ma nagy közösségekben lejátszódik, az a transzformálódó analógiák folytán az egyénben is érvényesül.
Ahhoz, hogy az egyes ember tudatosan is felfogja a PLÚTÓ nagyszabású hatásait, tudatát az egyéni egocentrikus körbol közösségek, sot az egész emberiség koordináta rendszerébe kell transzformálnia. E transzformációval PLÚTÓ evolúciós hatásai is felfoghatók.
A tudat evolúciójának egyik legszembeötlobb jele a tér- és idokoncepciókban jelentkezo nagyszabású változás. Az URÁNUSZ hatására mindkét koordinátában, a makro- és mikrokozmikus világok eddig nem ismert léptékegységeivel is kell számolni. NEPTUNUSZ az ezekhez kapcsolódó értékrendben idézett elo változást, mely szerint közel és távol, múlt és jövo lassan értelmetlen kategóriákká válnak. Az URÁNUSZ forradalmat kiváltó szerepét és a NEPTUNUSZ világképünkben káoszt okozó hatásait PLÚTÓ az ember tudatában szintézisbe hozta. Az embernek az ido- és tér- koordinátákat még tudomásul kell venni. A PLÚTÓ által okozott változásnak az a jelentosége, hogy a múlandó élet és az örökkévalóság összefüggései tárulnak fel az ember számára.
Minden bolygónak van sajátos tér-ido léptékegysége, s ezeken belül is bizonyos viszonylagosság van. Mennél erosebben kapcsolódik a tudatunk a személyiség mindennapi problémáihoz, annál inkább belebonyolódunk az emberi élet zurzavaraiba. S mennél kozmikusabb az értékrendünk, mennél mentálisabb a teremto princípiumok ideáinak sugárzó góca bennünk, annál inkább átváltanak a makro- és mikrokozmosz léptékeibe. A személyiség börtönében élo ember "centiméterekben, percekben, órákban" gondolkodik. De ha fokozatosan kiemeli magát a percemberkék koordinátáiból, világának léptékegységei változni kezdenek, a tudat tér- és ido regiszterei rendkívül nagy alkalmazkodó rugalmasságot mutatnak. Minden nehézség nélkül tudjuk például országok, földrészek, égitestek, fényévek, illetve évszázadok, évmilliók, aiónok más-más koncepciójába transzformálni az emberi élet és a kozmikus lét jelenségeit, eseményeit. A PLÚTÓ éppen azzal, hogy a tér- és ido koncepcióval kapcsolatban a tudat ilyen nagyfokú alkalmazkodó képességét, tehát dinamikus egyensúlyát teremti meg, a kozmikus tudat kifejlodését segíti elo, amely végül is a tér-ido koncepció teljes megszunését is jelenti.
A XX. században szemünk elott kibontakozó emberi kultúra minden zavarossága és kuszasága ellenére is, a PLÚTÓ erok erjeszto hatásairól tanúskodik. A XIX. század nagy magabiztosságával szemben a XX. század embere teljesen talajtalannak és gyökértelennek látszik. A gyökértelenség látszata azonban a valójában törés nélkül fejlodo kultúránk azon megtéveszto vonásában rejlik, hogy a régi világkép-elemekhez ragaszkodó emberiség még nem végezte el a szükséges átértékelést, amellyel az elkövetkezo korok eroteljesen betöro eloörsei magasabb spiráljáraton megjeleno régi kultúrák inkarnációjának tekinthetok. Aki azonban kifejlesztette magában ezt a transzformáló készséget s a PLÚTÓ erokre ráhangolódott, gyökértelenség helyett azt érzi, hogy a lét körforgásának nagyjelentoségu állomására érkezett el, ahol transzformatív, dinamikus analógiakapcsolat van az emberiség kultúrájának valamennyi múltbeli és jövobeli változata között.
A PLÚTÓ hatások az egyes emberben csak akkor kezdenek érvényesülni, ha kutató törekvései során a lét végso kérdéseit és kozmikus összefüggéseit akarja feltárni. Határponthoz érkezik el akkor az ember. A tudatában elhatárolt különbözo dimenzió-rendszerek, makrokozmosz és mikrokozmosz szintézisben oldódnak fel. Transzformáló készségének rugalmassága folytán a hermetikus analógiakulcs igazsága, a "fent és lent" lényegi azonossága, nemcsak értelmi kategória, hanem tudatállapot. Ezen a határponton kezdenek hatni a PLÚTÓ messianisztikus eroi az egyes emberre. Ebben a szerepében már a PLÚTÓ a Nirvanisztikus Istenség, a Ki-Nem-Nyilatkozott, a TAO követének feladatát tölti be.
A PLÚTÓ hatások a három hermetikus sík vonatkozásában - mint már említettük - igen nehezen választhatók szét. De megfelelo analógiás kapcsolatok azért felismerhetok szinte egészen jellegzetesen.
A fizikai síkon a PLÚTÓ hatása alatt állnak például a belso elválasztású mirigyek általában, amelyeknek asztrális megfeleloi a keleti szemlélet csakrái, különösképpen a tobozmirigy.
Az asztrálsík vonatkozásaiban az egyéniség jellemét formáló hatások a másik két messianisztikus princípiumhoz hasonlóan, szintén kétféle tendenciával érvényesülnek. A messianizmus áramába került embert elszánttá, merésszé teszi, aki nem tér ki a megoldásra váró problémák és válságok elol. Hatása a környezetre egészen nagyszabású és magával ragadó. Koncepciója messze túlno korának múlandó kultúrális és szellemi problémavilágán. Úttöro, korszakformáló és mindent a végso célnak rendel alá. Az elavult régi szemléletek, eszmék és gondolatok érvénytelenségének feltárása mellett szinte beláthatatlan következményu mágikus hatásaival az új kialakításán is eroteljesen dolgozik. Az örökérvényu hagyományok és az eljövendo kultúrák szintézisére törekszik, nemcsak önmagában belül, de az emberi közösségekben kifejtett munkájával is. Lényében olyan egyensúlyt és harmóniát teremt, amely mágikus feszültség dinamizmusa. Ezért a közösség érdekében kifejtett munkásságát is kiegyenlíto, egységesíto törekvés jellemzi. Ha azonban még eroteljesen érvényesülnek benne a centrikus tudat jellemvonásai, egyénisége egészen nagyfokú végletességbe torzul. Romboló, fanatikus, dacos, kíméletlen. Minden cél nélkül keresi a harcot és az összeütközést. Betegesen önös, gátlástalan, zsarnokoskodó.
A mentális sík vonatkozásában az ellentéteket egységbe feloldó törekvések, válságokat mindenkor megoldó igyekezet, az erjeszto transzmutáció mutatják a PLÚTÓ vonásokat.
o O - z - O -
A kozmikus princípiumok fejezetének ezzel végére érkeztünk. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az elmondottak egy-egy bolygóprincípium analitikusan összeállított jellemzoit tartalmazzák.
A valóságban ilyen kristályosan, elhatároltan nem találkozunk a bolygók hatásaival, mert igen sok tényezo alakítja, módosítja, gazdagítja vagy szegényíti ezeket a hatásokat. Számtalan kölcsönhatás formában szerepelnek ezek, mint elemek, hogy egy-egy szervezetben s így az emberben is betöltsék a maguk szerepét. A késobbiekben néhány újabb, hasonlóan fontos alapelem ismertetése után visszatérünk még ezekre és akkor a lét körforgásában muködo tényezok kölcsönhatásainak kérdéseivel foglalkozunk részletesebben, a bolygó-princípiumokat is más megvilágításba helyezve.
Gyakran találkozunk asztrológiai könyvekben olyan osztályozással, amely hangsúlyozottan egyes bolygókat jótevonek, segítonek, másokat ártónak, rosszindulatúnak minosít. A jelentés-tartalmak ismertetése során ezt a fajta hamis morális sorolást kerültük. Nem mintha nem tapasztalnánk egyes bolygók különösen segíto vagy különösen ártó hatásait, hanem azért, mert egyik bolygó sem jó, sem rossz önmagában, s az ember kozmikus helyzete sem értékelheto ilyen egysíkú értékrenddel. A hermetikus hagyományokat vettük alapul, amely a bolygóprincípiumokat is kozmikus távlatú összefüggéseikben, a lét kettosségének kihangsúlyozásával, egyoldalú polarizálás nélkül vizsgálja. Vissza
10 A TUZ ÉS A HÁROM KOZMIKUS HALMAZÁLLAPOT
Az osi bölcsesség szinte valamennyi megfogalmazásában találkozunk az ún. négy oselemmel. Három közülük kozmikus halmazállapotot jelent s ezeket a hagyományok nyelvezetében a FÖLD, a VÍZ és a LEVEGO szavak szimbolizálják. A negyedik oselem a TUZ.
A TUZ-FÖLD-VÍZ-LEVEGO négyest nem szabad racionális értelmezéssel szó szerint venni. Ezek általános érvényu szimbólumok. A modern fizika terminológiája valamivel kiterjedtebb analógiákat nyújt, mely szerint szilárd, folyékony és légnemu halmazállapotról beszélünk. A fizika értelmezései természetesen csak az anyagi struktúrákra vonatkoznak. E halmazállapotok azonban a KOZMOSZ legkülönbözobb dimenzióiban körülhatárolt rendszerekre is érvényesek, ha megfelelo analógiás transzformációkat alkalmazunk. Ebben a fejezetben a kozmikus halmazállapotokat és a mindháromhoz hozzákapcsolódó TUZ princípiumot vizsgáljuk meg részletesebben. Olyan távlatokat kell keresni, amely az osi hagyományok (fizika, kémia, biológia) és lélektan szintézisét is lehetové teszi. A csillagfejtés gyakorlatán túlmeno vonatkozásokat csak olyan mértékig tárgyaljuk, amennyire az összefüggések tisztázása érdekében szükséges. A négy oselem részletkérdései az alkímia tárgykörébe tartoznak s az utóbbi a csillagfejtés közvetlen témakörén kívül esik. Bár a két kutatási terület nem választható szét és csak a ma még feltétlenül szükséges didaktikai szempontok miatt kell bizonyos mértékig elhatárolni egymástól.
Eloször röviden összefoglaljuk, amit a modern fizika a három halmazállapotról és a TUZ-rol feltár. Ezek az ismeretek e kérdéscsoportot ugyanis új megvilágításban mutatják be. A fizika e problémakörrel kapcsolatos ismereteirol nem azért szólunk, mintha az egyszerubbel akarnánk az összetettebbet, a bonyolultabbat magyarázni. Ezek csupán segíto analógiák. Olyan törvények érvényesek ugyanis a fizika által megismert jelenségekben is, mint az egész világegyetemben. Az érzékszervekkel kiszurt jelenségeknek mindig többdimenziós értelmet kell adni. S ekkor szimbólumokká válnak. A szimbólum behangoló eszköz az egyébként egysíkúnak érzékelt jelenségek, folyamatok többdimenzióssá transzformálásához.
Azért fontos, hogy a négy oselem szimbolizmusáról beszéljünk, mert a hagyományok e területén a természettudomány ismeretei könnyen vezetnek a leszukíto értékelés sematizmusába. Pedig a négy oselem kozmikus lényegét csak akkor élhetjük át, ha ezeket a Kozmosz dimenzióinak analógiáiként tudatosan életre keltjük magunkban.
A fizika és kémia attól függoen, hogy az érzékszervekkel érzékelt dimenziók saját halmazállapot-problémáit vagy a mikroszkópikus dimenziók atomi és molekuláris jelenségeit vizsgálja, más és más koordinátarendszerbe transzformálja a felismert törvényszeruséget. A halmazállapotnak egészen más tulajdonságai domborodnak ki a dimenziók vizsgálata során. A fizika is eljutott ma már odáig, hogy keresi a mikro- és makroszkópikus hátteret és kapcsolatot.
Mikroszkópikus dimenziókban vizsgálva, a halmazállapotokat az alábbi tényezok befolyásolják:
o az elemek/atomok és molekulák és az elemekbol felépített rendszer energiaállapota,
o az elemek közti kölcsönhatások,
o a rendszer szerkezeti építménye.
Ezek a tényezok szorosan összefüggenek egymással s hatásaik eredojeképpen alakul ki egy-egy halmazállapot.
A fizika lényegében kétfajta energiaállapotról beszél: az egyik a potenciális energia, a másik a mozgási energia. Bizonyos, a kategorizáló tudatunkkal elhatárolt rendszerben elofordulhat csak potenciális energia, s ez az, amit érzékszervi világképünkben anyagnak nevezünk. Az anyagi-potenciális energia átalakulhat mozgási energiává. Valójában azonban a két energia fajta mindig együtt van jelen egy rendszerben. Ha az önkényes rendszerelhatárolást elhagyjuk, azt találjuk, hogy folytonosan és állandóan egymásba alakulnak át ezek az energiafajták. Természetesen az energia átalakulásoknak is nemcsak horizontális, azaz egyazon dimenzión belüli formája ismerheto fel. Van dimenziók közti, tehát vertikális tendenciájú energiaátalakulás is.
A potenciális energiaállapot jellemzoje a megmerevedés, megkötöttség, megszunése pedig mozgással jár. Szándékosan használunk ilyen természettudományosan nem szabatos kifejezéseket. Analógiás látással azonban nem pongyolaságok ezek, hanem éppen nagyobb távlatú összefüggéseket takarnak, mint az a késobbiekben jobban is kiviláglik.
Egy rendszer halmazállapotát az határozza meg, hogy építoelemeinek energiaállapotában statikus összegezéssel a potenciális vagy mozgási engergiafajta van-e túlsúlyban. Szilárd halmazállapotban a potenciális energiarész nagyobb. A folyékonyban fokozatosan növekszik a mozgási energia, míg a légnemu állapotban már ez utóbbi túlsúlyba is került.
Az elektrosztatikus, valamint a rendszer potenciális-mozgási engergiaállapotára jellemzo kölcsönhatások eredojét szokás kohéziónak nevezni. A szilárdtestek kohéziója a legnagyobb, a folyékonyaké már csökken, a légnemu állapotban pedig majdnem megszunik. Egy rendszer halmazállapotára tehát a felépíto elemek kohéziója is jellemzo.
A fizika szerint a gázok az anyagnak olyan állapota, amely teljes statisztikus rendezetlenségnek felel meg. Az ellenkezo véglet a tökéletes kristály, amelyben az összes atomok valamilyen szabály szerint tökéletes rendezettséggel építik fel az illeto anyagra jellemzo kristályrácsot. A folyékonyság fokozatos átmenet a két halmazállapot között. A kristály kötöttsége hiányzik ugyan, de mégis van valamilyen rendezettsége. A gondolatmenet természetesen továbbfejlesztheto az atommagon belüli mikroteleszkópia, más néven a kozmikus égitestek makroteleszkópiájának tudomásulvételével.
A fizikai halmazállapotoknak a legváltozatosabb kombinációival állandó kíséroi a termodinamikai állapotok. Egy rendszer termikus egyensúlya vagy egyensúlytalansága az alkotóelemek energiaállapotának a statisztikus jellemzoje. A termodinamikai folyamatok lejátszódása közben a rendszer valamilyen formában energiát cserél környezetével. A termikus energia annál nagyobb, minél jobban eltolódik a különbség a potenciális és a mozgási energiák között az utóbbi javára. Az alkotóelemek mozgási energiájának statisztikus megnövekedése, azaz, ha a rendszer a környezetétol energiát vesz fel, megbontja ennek termodinamikai egyensúlyát. Az egyensúly csak akkor áll helyre, ha a régi struktúra, a régi halmazállapot megváltozott. Tehát minden halmazállapotvátozás termodinamikai folyamattal, azaz az energiaállapot megváltozásával jár együtt.
Ezek a jelenségek ilyen elhatároltsággal ma már a fizikában is csupán speciális esetként szerepelnek. Az érzékszervi világképünkben határesetek ezek. Általánosabb érvényu megfogalmazással a halmazállapotok analógiái már sokkal jobban megközelítik a hagyományok által szimbólikusan FÖLD-VÍZ-LEVEGO-nek nevezett állapotokat.
A következokben megkíséreljük a hagyományok és a modern fizika ismereteit olyan megfogalmazással összehangolni, hogy a csillagfejtés számára hasznosítható legyen. Vissza
Eloször a TUZ problémáját vizsgáljuk meg.
A megnyilvánult világ két ellentétes, involúciós és evolúciós folyamatában a TUZ, a hagyományok ÉLO-TUZ-e állapotváltozásokon megy keresztül. Ez a princípium lényegében azonos a három hermetikus síkon értelmezett "energiá"-val, amely ezáltal szimbólikus értelmet kap. Az involúciós TUZ teremto Tuz. Potenciális energiák felhalmozása, energiák lekötése. Az evolúciós, a lebontó TUZ-ben a potenciális energia mozgási erengiává szabadul fel, amely azonban nem csupán anyagi-, térbeli-, idobeli mozgást jelent, hanem olyan változást, amely lehetoségeket nyújt kozmikus csereforgalom kialakulása számára. A polarizált szinkronizmussal muködo, teremto és lebontó energia-átalakulások minden változata voltaképpen kozmikus metabolizmus, energiacsere rendszerek, szervezetek között.
Az energia, az ÉLO TUZ lényegében a polaritások involúciós és evolúciós nászának következménye. Miközben szervezetek épülnek fel vagy bontódnak le, energiaállapotuk is megváltozik.
A TUZ hermetikus értelmezéssel tehát nemcsak az anyagi szervezetek kémiai reakcióiban ismerheto fel. Nemcsak a láng TUZ. A TUZ-nek számtalan megnyilvánulási formája van ezeken kívül a biológiai folyamatokban, a pszichében s a mentálsík mágikus teremto és lebontó energiáiban.
Beszélhetnénk a TUZ olyan természetu arculatairól, amelyek az atomi rendszerek magenergia-átalakulásának analógiái. Ez azonban igen messze vezetne. Olyan rendszerekbe kellene transzformálni a TUZ princípium hozzánk közelebb fekvo megjelenési formáit, amelyek már nem a Föld viszonylag kiegyensúlyozott létformái. Naprendszerben, kozmikus ködökben lezajló folyamatokhoz kellene kutató tudatunkat igazítani.
A hermetikus meditációs és kontemplációs gyakorlatok Csillag-jógája által az arra rátermettek dadogó szóképekkel való körülírás helyett misztikus élményekben élhetik át a TUZ kozmikus lényegét.
A hermetikus halmazállapotok.
Az alkímiai hagyományok szimbólikus halmazállapotai jellegzetes polidimenzionális energiaállapotok. A hermetikus kozmogónia felfogása szerint a kozmikus anyagcsere-folyamatokban mikro-makroszkópikus lények, szervezetek alakítják át a létük fenntartásához szükséges energiákat s közben halmazállapotuk is más lesz.
A halmazállapot valamilyen szervezet alkotó elemeinek kapcsolatára jellemzo. Ez a kapcsolat nemcsak a rendszeren belül fontos, de befolyásolja a rendszer és környezet kölcsönhatásait is. Minthogy a Kozmosz különbözo dimenziói között hierarchikus kölcsönhatás is van, a halmazállapotok és az ÉLO TUZ megnyilvánulásai, azaz az energiaállapotok is hierarchikus teleszkópiával kapcsolódnak egymásba a különbözo dimenziók szervezetein keresztül.
Egy-egy halmazállapot mindig valamely ideamag köré csoportosított, elhatárolt rendszerre jellemzo. Elofordul, hogy valamilyen összetettebb szervezet építo eleme, mint "kisebb" rendszer, szilárd halmazállapotban van, a "nagy" organizmus halmazállapota pedig már folyékony. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ezek az adottságok csupán az emberi tudatban élnek. A valóság összetett és egységes. Az ÉLO TUZ különbözo megjelenési formái és a három halmazállapot saját egymásba kapcsolódással összefüggo egység.
Földünkön az ismert kémiai elemek, az ásványok, a Biosz élo szervezetei, de kozmikus rendszerek is az alkímiai halmazállapotok és az ÉLO TUZ valamilyen jellegzetes kapcsolatát mutatják. Az alkotó elemek kohéziója nemcsak a rendszer struktúrájára jellemzo, hanem a benne elrejtett ideák, a dimenziók közti kölcsönhatások és a kozmikus csereforgalom transzcendens törvényeirol is felvilágosítást ad.
A bolygók és a négy oselem kapcsolata
Mielott a négy oselemnek a gyakorlati csillagfejtés szempontjából fontos analógiáira rátérnénk, meg kell vizsgálnunk a bolygóprincípiumok és a négy oselem kapcsolatát.
A sugárzó princípiumokra jellemzo, hogy valamelyik oselemet elonyben ré-szesíti. A konkrét bolygóhatásokhoz egy-egy oselem ad módosító keretet. A kémiai elemek között - analóg módon - egyes elemek a szilárd, vagy a folyékony, mások a gáznemu halmazállapotot "kedvelik".
Egy-egy szervezet számára azonban minden halmazállapot elofordulhat és lehetséges bizonyos feltételek mellett.
A bolygóprincípiumok alaphatásaiban a következo energiaállapot változatok érvényesülnek:
TUZ: NAP, MARSZ, JUPITER
FÖLD: MERKUR, VÉNUSZ, SZATURNUSZ
VÍZ: HOLD, NEPTUNUSZ
LEVEGO: MERKUR, URÁNUSZ
A PLÚTÓ-t külön kell megemlíteni, mert annak a tüzes és vizes jellege egyaránt jellemzo.
Nem lesz érdektelen, ha az összeállítás kozmogóniai és alkímiai vonatkozásait részletesebben is kibontjuk. Ha csak a teremto princípiumokat vesszük egyelore figyelembe, a tüzes jelleg eroteljesebb a NAP, MARSZ és a JUPITER hatásokban. A NAP-TUZ a LOGOSZ teremto és élteto tüze. Teremto energiák transzmutálódnak a két polaritás nászából s indulnak el a megnyilvánulás körforgásában olyan kozmikus állapotok felé, ahol valamilyen gócba surített potenciális energiává alakulnak át. A MARSZ, mint már említettük, a NAP-TUZ fáklyahordozója és tüzes szerepe ebben a szolgálatban fejezodik ki. A JUPITER princípium feladata, hogy a MARSZ által hordozott NAP energiákat valamilyen rendszerbe transzmutálja. A létrejövo formák idea-vázába energiatöltést ad, hogy azt esztétikummal majd a VÉNUSZ töltse meg, a kristályosodó tapasztalatok és tanulságok lehetoségét pedig a SZATURNUSZ teremtse meg.
A HOLD princípium kedvelt halmazállapota a folyékonyság. Az élo természet - ISIS világa - is ebben a halmazállapotban létezik. Semmiféle idea-sperma nem termékenyíthet meg, ha a befogadó nem a folyékonyság halmazállapotában van. De az életbe induló csíra sem fejlodhet a folyékonyság jelenléte nélkül. Az involúciós és evolúciós folyamatok csomópontja, a transzmutáció indulási-átmeneti holtpontja a folyékonyság. Az energia-transzmutációkat közvetíto metabolizmus (kozmikus csereforgalom egyszerubb szervezetekbe, vagy a lebontódás végtermékeit választja ki a rendszerbol) is folyékonysághoz kötött. A hét teremto princípium közül a HOLD-nak van egyedül VÍZ-es jellege.
Két FÖLD-jellegu teremto elv van, a VÉNUSZ és a SZATURNUSZ. Mindketto már a teremtés utolsó fázisának jelöloje. A formavilág ideocentrikus vonzásterei alakulnak ki a szilárd halmazállapotban;
VÉNUSZ hatására a JUPITER-rend esztétikai keretet kap a formák és tartalom harmóniájával. A SZATURNUSZ pedig a végso kikristályosodást, a teljes megszilárdulást, a tapasztalati potenciák kialakulását segíti elo. A mi világkorszakunkban mindig a surubb halmazállapot nyújt tapasztalás-lehetoséget a kevésbé kötött halmazállapotban levo ideák számára. A szilárd halmazállapotban bontakozik ki minden megnyilvánult idea kristályos váza. Ez adja a teremtés mércéjét, tanulságát.
A lét körforgásának fordulópontja ez, amikor a megszilárdulás állapotában a szellem tapasztalásaival visszatér kiinduló pontjához. A megszilárdult ideák merevek, mozdíthatatlanok. Csak egy újabb energiaátalakulás, a szervezet struktúrájának teljes megváltozása, lebontódása szuntetheti meg ezt a kristályos merevséget.
A hét bolygó közül egyedül a MERKUR LEVEGO jellegu. A légnemu halmazállapotot az állandó mozgás jellemzi. Minden forma körül kialakul valamilyen szféra, amely a tiszta kötetlenség szabadságát, a lehetoségek végtelen variációját nyújtja. Szabad kísérletezések, próbálkozások területei ezek. Evolúciós értékeléssel a lebontódásnak, a szellem teljes felszabadulásának végállapota a megnyilvánult világban. Ez már nem teremto töltésu törekvésekkel elérendo halmazállapot. Ez a levego jelleg is mutatja, hogy a MERKUR-princípiumnak egészen egyedülálló szerepe van. Az alkímiai operációban a légnemu halmazállapot, fizikokémiai folyamatok szimbólum- analógiájával jellemezve, kétféle úton érheto el. Az egyik a nedves út, - a desztilláció -, a másik a száraz út, - a szublimáció. A desztillációban a szilárd halmazállapot folyékonyban való feloldása után következik a légnemu. A szublimációban a szilárd állapot közbenso fázis kihagyásával légnemuvé válik. A nedves út a teljesebb.
A három messianisztikus princípium közül az Uránusz LEVEGO jellegu. A tudati evolúcióban a SZATURNUSZ állapot után érvényesülhet jellegzetes szublimáló szerepe. Minden tudatbeli megmerevedést úgy alakít át, hogy hirtelen szabadítja fel a formafikciókba szorult tudat potenciális energiáit.
A NEPTUNUSZ VÍZ-es jellege szembetuno. Errol egyes részleteket a bolygóprincípium ismertetése során már közöltünk. Itt csak azt említjük meg, hogy a HOLD szerepét evolúciós tendenciájú hatásaival egészíti ki. A neptuni folyékonyság a szellem felszabadulásának közbenso fázisa.
A PLÚTÓ kettos természete, tüzes-vizes jellege arra utal, hogy ez a princípium a két ellentét kiegyenlítésével tölti be evolúciós szerepét. Az élet folyékonyság, mely a tuzelemmel egyesülve az embernek más, magasabb dimenziókba való transzmutációját idézi elo. Vissza
A négy oselem és bolygóprincípiumok közti kölcsönhatások rövid összefoglalása után lássuk a négy elem emberi analógiáit. Nem foglalkozunk azzal, hogy miként érvényesülnek ezek az ember fizikai testében és a környezettel való kapcsolataiban. Ez a csillagfejtés egy speciális ágazatához, az orvosi asztrológiához tartozik. Azt vizsgáljuk meg részletesebben, hogy az ember asztrális és mentális rétegeiben miként ismerheto fel az oselemek természete, s a csillagfejtés gyakorlatában hogyan vehetok figyelembe a halmazállapotok és a TUZ elem hatásai.
Az ember születési képletében látható bolygók és a négy oselem kapcsolatai adják az egyéniség háromsíkú organizmusát (test, lélek, szellem). Ez annak képlete is, hogy a négy oselem milyen arányban osztódik el a mindenkori személyiségben. Az isteni Én kozmikus vándorlása során ciklikus váltakozással átmegy a különbözo halmazállapotokon mind asztrálitásával, mind mentális tudatával. Egy-egy inkarnációs személyiségre a halmazállapotok egymáshoz való aránya is jellemzo.
Az oselemnek a szellemi törekvéseknek jellegzetes alaptöltést adnak, amely az intellektuális érdeklodésben, magasrendu vagy önzo célok megvalósítása érdekében felvett magatartásban és életstílusban, az új megismerésének módszereiben, az alkotások formai jellegében mutatkozik meg. De az érzelem világának is vannak jellegzetes oselem-vonatkozásai. Az asztralitás rezgései, potenciális töltöttsége (érzések, szenvedélyek, indulati kitörések vagy halvány, vérszegény, elfojtott érzelmi megnyilvánulások stb.) továbbá az érzelmek intenzitása utalnak ezekre. A fizikai test egészségi állapota, betegségek iránti érzékenység, regenerálódó készség, a test felépítése az, amely egy-egy oselem sajátos vonásait mutatja. Vissza
Fellobbanása az egyéniségben transzmutációval jár együtt. Ha a lélek anyaga a tuzpróbák kohójába kerül és ha abból minden salak kiégett, a tuzben nemes tisztaságú tapasztalás és tanulság válik ki.
A TUZ-ben is felismerheto a hármasságnak az a jellegzetessége, amelyet a bolygó- princípiumok taglalása során kidomborítottunk. Ha az energia-sugárzó pozitív elem érvényesül eroteljesebben, akkor minden emberi megnyilvánulás fokozódik, sokszor olymértékben, hogy eléget. Ha viszont gyenge, a lélek transzmutációi lassúak. A helyesen szabályozott, dinamikus egyensúlyban tartott belso tuz a kozmikus metabolizmusban áramló energiák analógiája. Ez a dinamikus egyensúly alkalmas arra, hogy a szükséghez mérten a tudat csak annyi energiatöltést szabadítson fel mágikus erejével, amennyire szükség van. Az alkímiai operációk sikerének egyik feltétele, hogy a transzmutáló tuz szabályozásának készségét, az alkímista mindhárom hermetikus síkon egyaránt kifejlessze.
Az ember életében felismerheto TUZ-formákat néhány példával mutatjuk be. Elsosorban a TUZ mentális és asztrális analógiáit említjük meg. A TUZ-elem fizikai síkú analógiái eléggé ismertek a kémia, fizika és biológia kutatásai nyomán, s ezeket a felsorolásból kihagyjuk. A mentális TUZ az ember nagyszabású alkotásaihoz, új mágikus ideák elvetéséhez elengedhetetlen. A nagy potenciális töltöttségu egyéniség, akinek TUZ jellegu szerepe van, mindig eroteljes átalakító hatással van környezetére. Eszmék, gondolatok romboló-építo hatású tuz-csóvái repülnek szét, s nagy energiájú ideaspermák csapódnak bele mások fogékony lelkébe az ilyen emberbol. Bár gyakran benne is sok minden elég ebben az általa felgyújtott tuzben. Különösen, ha az energia-transzmutációk dinamikus egyensúlya és szabályozottsága nincs meg, adott esetben például a szükségesnél nagyobb az energiatöltés. Mégis végeredményben desztillációs vagy szublimációs folyamatokat indít el és visz végbe önmagában, környezetében. Megmerevedett, öncélú ideológiák, eszmei törekvések ilyen nagyszabású tuzkataklizmában szabadulnak ki a tamasz sötétségébol és transzmutálódnak szattvikus létformák felé.
Az emberben élo mentális TUZ akkor helyesen szabályozott, ha a kozmikus alkímia, azaz a kozmikus energia-forgalom analógiájaként alakul ki. Teremto és lebontó folyamatokban egyaránt egyensúlyban kell tartani a TUZ-et. A magasabb dimenziók felol átáramló energiákból mindig annyit kell felhasználni, amennyi egy-egy feladat elvégzéséhez alacsonyabb dimenziókban végrehajtandó cselekedetekhez szükséges. Ha többet szív magába, mint amennyi az egyensúly fenntartásához kell, o maga ég el, ha kevesebbet, feladatait nem hajtja végre.
Evolúciós törekvésekben is szükség van szabályozottságra. Ha nagyobb a belso tuz, a fejlodés és a tapasztalatszerzés vonalában bizonyos szakaszok kimaradnak és esetleg vissza kell fordulni a hiányok pótlása végett. Ha ellenben kevesebb, megragadunk a lét körforgásában valahol a túlfokozott egocentrikus világ görcsös létformáiban. Az alkímiai TUZ nem égethet el, de nem is aludhat ki.
Az érzelmek túlméretezett energiatöltésének kórosan burjánzó érzelmi élet a következménye. A szenvedélyek - legyen bár azok konkrét tartalma a szerelem, hatalmi törekvések, öncélú vagyongyujtés, vagy az intellektuális célok elérését, eszmék megvalósítását kíséro szenvedélyesség - elégetnek. Az érzelmek nagylángú lobogása mindig kóros. Az érzelmi túlfutöttség megfontolatlanná, elsietové, felületessé tesz. Ha azonban az energiatöltés kevés, az érzelmek vérszegények lesznek, s átüto ereju érzelmi élmények nélkül egyhelyben topog a belso TUZ nélküli ember. Az érzelmek helyes szabályozottsága, dinamikus egyensúlya adja az asztrálitás kiegyensúlyozottságát. A lélek szubsztanciái, a psziché érzelmei tulajdonképpen a belso TUZ tápláló anyagai. A lélek-TUZ égésének dinamikus kiegyensúlyozottsága tehát azt jelenti, hogy a mentális energiák áramlásának (akár teremto, akár lebontó TUZ ez) mindenkor harmónikus közvetíto közege a psziché.
Ha valaki életében a TUZ princípiumnak kidomborodó fontossága van, az a kozmikus vándorlásnak arra a szakaszára érkezett el, ahol nagy jeletoségu mérleget kell csinálnia. Elmúlt életének minden tanulságát összegeznie kell s a benne áramló transzmutáló energiákat arra kell elhasználnia, hogy egyéniségét magasabb dimenziókba lendítse át. A lélek TUZ-kohójában kivált salakot ekkor ki kell dobnia magából s csak a megtisztult nemes anyagot szabad transzmutálnia. Az ilyen ember élete állandó égés, állandó transzmutáció. Feladata pedig az, hogy szellemének mágikus erejével a TUZ-et önmagában ébren tartsa.
A TUZ-jegyu ember missziója az emberi közösségekben az, hogy a magában hordozott energiákat másokba átplántálja, mások életében is elosegítse a transzmutációt.
Minden halmazállapothoz a TUZ valamilyen megnyilvánulás formája tartozik. Ezért igen hasznos, ha a születési képletbol megismerjük, milyen a halmazállapotok színképe, azaz viszonylagos eloszlása. Ez ismeret hiánya megnehezíti a belso energiagazdálkodás egyensúlyának fenntartását. Ezt az energia-színképet melynek finom részleteit különbözo tényezok (bolygók, állatövi jegyek sajátos elrendezettsége) befolyásolják, egy-egy születési képlet vizsgálatakor mindig pontosan ki kell elemezni. A csillagfejtés tudománya nem fejlesztheto muvészi tökélyre az asztromentális energia-spektrál-analízisben való jártasság nélkül. Vissza
A FÖLD-elem energetikai spektrumában a potenciális rész érvényesül eroteljesebben. Kialakulását az emberben az egocentrikus vágyak eroterének megnövekedése okozza. Ez az egocentrikus erotér minden mozgást és változást megmerevít. Involúciós minden emberi törekvés, amely a belso energia-egyensúlyt úgy bontja meg, hogy az egocentrikus erotér megnövekedik. A szilárd halmazállapot azonban a kozmikus metabolizmusban nem állandó. Evolúciós látásmód szerint szerepe az, hogy minden egocentrikus emberi törekvés kristályos leegyszerusítéssel lemérheto legyen, s így tapasztalás és tanulság számára nyújtson lehetoséget.
A tudat szilárd halmazállapotának jellegzetessége, hogy az ember asztromentális energia-spektrumának összetételétol függoen kisebb vagy nagyobb mértékben hiányzik a környezethez való alkalmazkodás, a kölcsönhatásokban való rugalmasság készsége. A világkép például megmerevedik az érzékelheto világ forma-tér dimenzióiban. A FÖLD-elem nagymértéku érvényesülése esetén az embert az érzékelheto világ problémái kötik le.
Az asztrálitásnak is lecsökkenhet az alakíthatósága s ez az emberben, mint az érzelemvilág szegénysége mutatkozik meg. Az élet lükteto forgataga, az érzelmek, szenvedélyek hullámzása iránt az ilyen ember érzéketlen. Éppen ezért az élmények is szegényesek. Sokszor az aszketikus elszáradás és élettelenség, az alakíthatatlan érzelem görcsök és pszichózisok is az érzelemvilág szilárd halmazállapotának jellemzoi. Ha hiányzik a minden változáshoz szükséges energiaátalakulás lehetosége, a szenvedélyek merevgörcsökbe nyomorítanak, a vágyakozások, értelmi törekvések monomániává válnak.
Az egyéniség asztromentális energia spektrumának összetételtol függoen a jellegzetes FÖLD természetu emberi magatartásformák: a lassúság, nehézkesség, nyugalom, kényelmesség, restség, tehetetlenség vagy kedvezo kombinációk esetén állhatatosság, kitartás, céltudatosság a törekvésekben, megbízhatóság, megfontoltság. Valamilyen beindított törekvésen vagy állapoton az ilyen ember nem könnyen változtat. Új javak megszerzéséért nem sok erofeszítést tesz, de az adottságokhoz, a meglevo lehetoségekhez eroteljesen ragaszkodik. Hagyománytisztelo, sot haladás-ellenes. Nagy ritkán feltöro szenvedélyeiben keményfeju és makacs.
Ha az emberben a FÖLD princípiumnak jelentos a szerepe, akkor elsosorban a tapasztalatszerzés útját járja. Isteni Énje elzárult, egyénisége kristályossá merevedett s öntudatlanul halad az élet ütközésekkel teli útján. Ha mégis felébredt volna ebbol a kristályálomból, rendkívül sok nehézséggel, megpróbáltatással kell megküzdenie kozmikus vándorlása során. Ezek a megpróbáltatások azonban a mindenkor éberen figyelo tudatban azonnal biztos tapasztalatokká, tanulságokká, bölcsességgé alakulnak át. Az ilyen embernek tehát különösképpen nem szabad megijedni az akadályoktól, nehézségektol, mert könnyen a megbántottság és a hibás értékelések merevgörcseibe nyomorodik bele.
A FÖLD jellegu munkaterületeken a nehézkes anyaggal kell tevékenykedni. Földmuvelés, bányászat, de átvitt értelemben a muvészetek, különösképpen a szobrászat, festészet, s a megnyilvánult világ törvényeinek filozófikus jellegu kutatása.
A FÖLD jellegu ember akkor teremtheti meg magában az energia áramlások egyensúlyát, ha minden törekvésével, szándékával a tapasztalatszerzés és az ebbol kialakuló bölcsesség elérését tuzi ki céljául. Erre a szemlélodo életforma, az érzékenyre állított, figyelo tudatú klauzúra, az akadályok legyozésére fordított nagyszabású erofeszítések adják a legmegfelelobb keretet a mindennapi élet vonatkozásaiban. Rendkívül ügyelni kell azonban, hogy a szemlélodés ne váljék szellemi tompultsággá, a klauzúra ne fulladjon görcsös aszkézisbe s az akadályokkal szemben folytatott harc monomániává ne torzuljon. Vissza
Több ízben említettük és most - fontossága miatt - újra hangsúlyozzuk, hogy minden élo szervezetben a folyékonyságnak elsorendu szerepe van. S ez a megállapítás érvényes bármilyen dimenzióban kialakult szervezetre. A folyékonyság alapveto feladattal bír. A feminin princípium egy-egy megjelenés formája csak folyékony halmazállapotban foganó képes; ha pedig már megindult a szervezet kifejlodése, a folyékonyság szerepe megváltozik: az élet energiahordozója lesz.
A folyékonyság dinamikus arculatát vizsgálva, ha involúciós energiaáramlások érvényesülnek az anyagcsere forgalomban, áradás következik be, az evolúciós lebontódásban pedig az életenergiák apadását figyelhetjük meg.
Az emberre is érvényesek a kozmikus törvények megfelelo analógiái. Ki van téve a környezetébol érkezo megtermékenyíto hatásoknak s ugyanakkor háromsíkú organizmusát energiaáramlások tartják életben. Dimenziók közti kölcsönhatás ez, a megnyilvánult világ teljességére is jellemzo periodicitással. Az ember lényében építo szervezetek, mint részelemek születnek és halnak el, másrészt a kibontakozó élet áradó nedvkeringése s kihúnyó energiák elapadása polifon harmóniában lüktetnek szüntelenül. A gyermek testében, érzelemvilágában és szabad, kötöttség nélküli képzeletvilágában az életenergiák gazdagon áramlanak. Az öregember fokozatosan rugalmatlanná váló teste, elszáradó érzelemvilága, teremto képzeletének elszegényedése és életenergiák visszahúzódását mutatja. Ez az analógia persze alkalmazható a természet valamennyi jelenségére, emberi cselekedetekre és magatartásformákra is. Nagyon fontos, hogy az ember e két tendencia törvényeihez alkalmazkodjék. Induló terveket nagy energiával kell megtölteni és idoszerutlenné vált törekvésekbol ki kell vonni az energiákat. De tudni kell azt is, hogy valamilyen szervezet energiaforgalmában helyi jellegu ár-apály is elofordulhat. Túladagolt energiák például helyi gátszakadást okozhatnak, melyek következtében megbomlik a szervezet dinamikus egyensúlya. Egyes szervek túlburjánzó energiatartalmuk miatt anarchiába fúlnak, mások energia hiányban szenvednek.
Ezeket az analógiákat alkalmazva, nézzük, a VÍZ elem hogyan vesz részt az egyéniség s egy-egy inkarnációs személyiség alakításában.
A folyékonyságot, miként a FÖLD elemmel kapcsolatban is tettük, az ember asztromentális spektruma szempontjából is kell nézni. Ezen belül azután további finomítás az involúciós-evolúciós tendenciák figyelembe vétele és az a szerep, melyet az élet dinamikus egyensúlyának fenntartásában betölt.
A kozmikus kölcsönhatások következményeképp az emberben a folyékonyság összhangban lehet az adott inkarnációs személyiség karmikus életével és elérendo fejlodési céljával. Enélkül az egyéniség dinamikus egyensúlya is megbomlik. Ha ugyanis az energiaspektrumban a VÍZ-elem hangsúlyos, az ember lényegében a feminin magatartás uralkodik el. Minden iránt, szélsoséges esetben válogatás nélkül, fogékony és befogadó képes. Ha pedig a VÍZ-elem jelentosége kicsi, az ember érzéketlenné, szellemileg terméketlenné válik.
Sokfajta emberi tulajdonság utal ezekre. A hangulati befolyásolhatóság, szimpátia-antipátia szerinti értékelés, érzékenység más emberek szellemi magatartása és érzelmi hullámzásai, de a kozmikus sugárzások, meteorológiai változások iránt is. Az egyéniség struktúrájának folyékony jellegu kohéziója folytán az ember és a környezet közti kölcsönhatások néha egészen kis energiájú impulzussal megbontják a nyugalmi állapotot vagy megzavarhatják a dinamikus egyensúlyt.
A folyékonyság az emberben energiaszabályozó közeg. Ha az egyéniség-spektrumban a tudat folyékony halmazállapota eluralkodik, a teremto képzelet hatására a legfantasztikusabb eszmék kelnek életre az emberben, állandó, soha meg nem szuno változékonysággal. Lehetnek ezek sokszor letunt korszakok atavisztikus visszaütései és elkövetkezendo világok eloképei egyaránt, melyek nyilvánvalóan életképtelenek, s így az ilyen ember nem tud beleilleszkedni jelenlegi inkarnációjának átlagos kereteibe. Ha pedig a tudat folyékony spektrum-szakasza kis területre húzódik össze, képzeletvilág-ideái elszáradt, életképtelen, rugalmatlan képletekké válnak.
Az érzelmek, az ember asztralitása tulajdonképpen legjellegzetesebben mutatnak VÍZ-elem tulajdonságokat. Ha az egyéniség egocentrikus vágy-eroterének hatása alá kerül az érzelemvilág, a kielégítendo vágy potenciálkülönbséget teremt a nyugalmi állapot és a kielégítettség között. Megindulhat az érzelmek olyan áramlása, amely néha hatalmas áradással mossa el a kielégítést akadályozó gátakat. De ha az asztrálitás kohéziós tulajdonságai folytán ez az áramlás gyenge, tehát a megfelelo érzelmi potenciálok kicsik, a szervezet életképessége is gyenge, vagy korlátozott. Az érzelmek formátlan gomolygása, mentális irányítottságuk hiánya a VÍZ-elem megzavart szerepére vall. Az emberben lévo VÍZ-elemnek úgy kell betöltenie feladatát, hogy a lét dinamikus egyensúlya fenntartható legyen. Az energiahordozó VÍZ-elem alkalmazkodjék a kozmikus ritmushoz. Ha szükséges, hogy új ideák plántálódjanak az emberbe, mert a régiek már elhasználódtak, fogékonnyá kell magát tennie új, továbbmozgató eszmék iránt. Az ilyenkor beálló egyensúly megbomlása az érzelemvilág harmonikus hangolásával szabályozható. A háromsíkú életképesség feltétele, hogy éppen az energiahordozó érzelemvilágban valamilyen érzelmi potenciálkülönbség hatására se áradás, se leszárító apadás ne keletkezzék. A tudat mentális kezdeményezéseinek megfelelo érzelem-kíséretet kell beállítani.
A VÍZ-es természetu emberekben az érzelemvilág jelentosége megnövekedik. Emiatt a befogadókészség gyakran kritika nélküli befolyásolhatósággá változhat. Szélsoséges érzelmi hullámzásokra hajlamos, s így nagy öröm és lehangoltság sokszor látszólag indokolatlanul is felváltják egymást. Ha az asztralitás nincs harmóniában a mentális törekvésekkel, kusza, kaotikus érzelmi állapotok uralkodnak el az emberben. Kedvezotlen hatáskeveredések esetén a psziché teljes irányíthatatlansága, beteges rapszódikussága, kóros egyensúlytalansága is bekövetkezhet.
A VÍZ-jellegu embereknek nagyon sokféle szerepük lehet. Minthogy különösképpen fogékonyak és érzékenyek, a magasabb hierarchiák felol érkezo új idea csírák bennük fogannak meg leghamarabb. Látnokok, próféták, misztikusok ilyen inspirálható egyéniségek, akik ezeket az új gondolatokat, eszméket az emberiség számára közvetítik. Ezek az emberek életük majdnem minden pillanatában élményszeruen érzik lüktetni magukban élet és halál kozmikus ritmusát. Vagy ha már mindezeken túl vannak, lényük kozmikus tágultságában eggyé oldódnak a mindenséggel.
A LEVEGO-elem energetikai jellemzoje, hogy benne a mozgási energiafajta érvényesül eroteljesen s szimbóluma is ennek. A légnemu halmazállapotban hiányzik a kötött rendezettség. Kétirányú folyamat egyik-egyik tendenciájaként is kezelhetjük ezt az állapotot. Involúciós folyamatban a rendezetlenség kezdeti állomása. A teremto ideák még csak mentál síkon vannak készen. A felhasználandó szubsztanciák rendezése ezután következik. Az evolúció folyamatában desztillációs-szublimációs változások utolsó fázisa. De a rendezetlenség ugyanakkor egy új rendezés, valamilyen magasabb dimenzióba való átváltás feltétele is. S így kapcsolódnak egymásba a mindenségben létrejövo ellentétes irányú cserefolyamatok.
Az emberben a LEVEGO-elemnek sokféle megnyilvánulási formája van.
A tudatmuködések energiaspektrumában a LEVEGO-elemnek is megvan a megfelelo helye, melynek eltolódása egyensúly zavarral jár együtt. A fejlodés során az ember kozmikus helyzetöntudata állandóan változik s ez a tudatmuködésre is hat. Ha ennek során az egyensúlybomlás a mozgási energiaállapotok felé tart, a tudat kötetlensége és rendezetlensége a fennálló rend és törvény tudomásul nem vételében mutatkozik meg. A világkép átalakulásai rendszerint felületesek, élmény nélküliek, mert nincs tapasztalati hátterük. A nézopontok rapszódikus, csapongó változásaihoz, így távlataiban kelloképpen át nem élt világképek tartoznak.
Az egyéniségben a LEVEGO-jelleg eroteljesebb érvényesülése azt jelenti, hogy az érzelmek szerepe csekély. Élettelen elvontságok töltik be a tudatot. A FÖLD-elemmel ellentétben a LEVEGO egyéniségeknek nem görcsössé vált, hanem a rendezettség hiánya folytán rendkívül felületes, csapongó az érzelemviláguk. Márpedig, ha az asztrálitás rész csökevényes, a befogadó és megtermékenyülo készségben is sterilitás mutatkozik. Hiányzik az eszmei elvontságok és a fizikai sík életeseményei között a szükséges híd. Így a mentális törekvések is életképtelenek. A jellegzetesen LEVEGO természetu ember ezért állhatatlan, megbízhatatlan érzelmi kapcsolataiban, amelyeket könnyen köt és könnyen old fel.
A LEVEGO természet a személyiség magatartásformáiban is kiütközik. A LEVEGO jellegu ember érdeklodése rendkívül sokoldalú és elsosorban értelmi területek felé irányul. Helyzetfelismerése, alkalmazkodó készsége, felfogó és tanuló készsége gyors, de rendszerint, ha más tényezok ebben a vonatkozásban nem ellensúlyozzák, gyorsan is felejt. A kitartás és céltudatosság hiánya miatt az elkezdett dolgoknak csak a kezdete érdekli, a befejezés nem fontos. - Nyugtalansága, felelotlenségbe válthat át, megbízhatatlansággá, kétszínuséggé torzulhat.
Az élet fizikai síkú vonatkozásaiban a LEVEGO jellegu emberre különösképpen jellemzo az állandó helyzetváltoztatás, utazások, sokszor még a nomád életmód kedvelése is. A felmerülo nehézségeken, akadályokon játékos könnyedséggel siklik át.
A LEVEGO-elem akkor van egyensúlyban az egyéniség halmazállapot spektrumának többi részével, ha a képzeletvilág nagyfokú mozgékonyságát, a lét változásaihoz feltétlenül szükséges gyors alkalmazkodó készséget segíti elo. Ha az élet megmerevedett adottságainak, az egyéniség tudati és érzelmi görcseinek desztillációját-szublimációját is lehetové teszi. Mert a LEVEGO-állapotok egészen új létforma kialakításának lehetnek kezdeti fázisai. Ekkor a tudat könnyen változtathatja, alakíthatja és teljesebbé teheti világképét. Az asztrálitás állapotainak nagy kohéziójú surusége is megszuntetheto.
A kozmikus alkímiában, az ember magasabb entitások számára príma matéria. Ebben a vonatkozásban a LEVEGO-állapot a szellem anyagi kötöttségektol való megszabadulását szimbolizálja. A légnemu halmazállapotban minden szervezet struktúrája szertefoszlik. Semmilyen újfajta rendezodés nem indulhat el azonban a régi teljes, háromsíkú felbomlása nélkül. Az alkímiai folyamatok ki nem hagyható fázisa desztilláció-szublimáció. A fizikai síkon tevékenykedo vagy asztrális príma materiával kísérletezo alkímista, miközben anyagát légnemu halmazállapotba hozza, mágikus energiával önmagát is LEVEGO állapotba kell transzformálnia. Ha megáll a szilárd halmazállapotban, legfeljebb a kristályos merevségu anyag alaktalan tömeggé való porítását végzi el. De a folyékony halmazállapotban sem rekedhet meg, mert az oldásban, a folyékonyságban csupán a szilárd állapot kohéziós természetét változtatja meg bizonyos mértékig. Csak a kohézió teljes megszunésével nyílik meg a szabad kisérletezések lehetosége.
A LEVEGO egyéniségu embereknek a közösségekben általában közvetíto szerepük van, amely a MERKUR természettel is analóg.
A bolygóprincípiumok, valamint a négy oselem után újabb, igen fontos kérdéscsoportra térünk át.
A NAPrendszerbol az Univerzum távolabbi tájai felé lépünk ki. A bolygók asztronómiai szempontból a Naprendszer legjelentosebb elemei, s a geocentrikus világképben, mint a hozzánk legközelebb eso égitestek kapnak fontosságot. A Kozmoszban létrejött szervezetek közti kölcsönhatás folytán azonban a távoli világok is hatnak ránk. A csillagfejtési hagyományok szerint ez nem független tolünk. A Kozmosz valamennyi égitestje sugároz és az emberben meglevo lényegileg azonos tényezok rezonálnak ezekre.
A Földhöz képest a tér minden irányában elhelyezkedo Univerzum részek közül különösen azok tunnek ki, melyek a látszólagos éggömbön a Nap-pálya, az ekliptika (mint tudjuk, valójában a bolygópályák) meghosszabbított síkja közelében, e fölött és alatt láthatók. Az ebben az irányban levo csillagképeket majdnem minden jelentosebb muvelodési korszak csillagászata kiemelte. Legfeljebb az elnevezésük volt más, vagy a csillagokból más képeket formáltak képzeletükben.
Régen tizenkét csillagképet jelöltek meg, amelyek elott a Nap elhalad. E csillagképekkel egyben a Nap-pályát és így az éggömböt is tizenkét szektorra osztották. Ha a csillagképek elhelyezkedését nézzük, azok nem egyenletes szöghosszúságúak s így nem is osztják egyenlo részekre a Nap-pályát. Egyesek egymást átfedik, mások nem érnek össze. Ez a kérdés csupán a leíró csillagászat szempontjából lényeges. A távoli csillagképekhez fuzodo metafizikai koncepcióban azonban ez az egyenetlenség lényegtelen. Elsosorban a Föld körül, tehát a geocentrikus koordináta rendszerhez viszonyított Univerzum szektorok jelölésére használták a csillagképeket. A FÖLD és a Kozmosz kapcsolatában azonban nemcsak a csillagképekben levo néhány csillag veendo figyelembe. Ugyanolyan lényeges az a sok milliárd többi csillag is, mely a Naprendszerünket magában foglaló galaktikában, az extragalaktikában, csillaghalmazokban és ködképletekben helyezkedik el, a Földtol sokszor csak többmillió fényévben kifejezheto távolságra. Ezért nem a csillagképek ívhosszúságához igazodó egyenlotlen szektorokra osztották be a Nap-pályát, hanem tizenkét egyenlo részre, amelynek szimbólikus jelentosége van. A régi mágikus kultúrákban ezt a szimbolizmust tudatosan szem elott tartották. Csak a racionális-mechanikus gondolkodás lassú térhódítása során halványult el mélyebb értelme s ugyanakkor az elobb említett Univerzum szektorok is csak az állatövi csillagképekre korlátozódtak.
Az osi hagyomány és a metafizikai alapjait elvesztett csillagászat közti különbség kihangsúlyozása érdekében ezentúl nem csillagképekrol, hanem állatövi égtájakról, állatövi jegyekrol beszélünk. S utóbbiak alatt mindenkor az éggömb tizenkét szimbólikus szektorát értjük, amelyben az Univerzum megfelelo tája felé elhelyezkedo valamennyi csillag, csillaghalmaz, galaktika, stb. is bennfoglaltatik.
Osidok óta 360 egyenlo fokra osztják fel az ekliptika ívkörét s így egy-egy állatövi szektor szöghosszúsága 30 fok. Az állatövi szektorok a következok:
KOS 0-30
BIKA 30-60
IKREK 60-90
RÁK 90-120
OROSZLÁN 120-150
SZUZ 150-180
MÉRLEG 180-210
SKORPIÓ 210-240
NYILAS 240-270
BAK 270-300
VÍZÖNTO 300-330
HALAK 330-360
Ezek az elnevezések a középtengeri görög-római kultúrákból maradtak ránk, a bolygó-princípiumokhoz hasonlóan. A nevek azonban nem csupán találomra, a játékos képzelet világából születtek. Az állatövi szektorokban rejlo ideatartalom és az elnevezések között analógia van.
Mielott az állatövi jegyek részletes és az ember szempontjából lényeges vonatkozásaira rátérnénk, néhány olyan fontos kérdésrol kell beszélni, amely megkönnyíti az állatövi jegyek szimbolizmusainak megvilágítását.
Két fontos szempontot tartunk szem elott. Az egyik a megkülönbözteto képesség érzékennyé tétele, amelyet a fejlodésnek jelenlegi fokán álló ember differenciáló-elemzo látásmódja tesz szükségessé. A másik szempont a teljességre törekvés. Az egyes állatövi jegyek szimbólikus jelentéstartalma igen sokrétu kölcsönhatások eredoje. Ezeknek a következokben alkalmazott rendszerezése csak az analitikus szemléletu ember számára szükséges. Nem azért törekszünk e hatáselemek szétválasztására, hogy sovány kategóriákat gyártsunk, hanem hogy olyan finom árnyalatú kategóriákat kapjunk, amelyek a differenciáltság egy bizonyos mértéke után szükségképpen kiváltják a szintézis igényét, a teljesség mind nagyobb mértéku megközelítését. Ezt a módszert követtük már az elozoekben is. S bár akkor is kiemeltük, hogy a csillagfejtés elemeinek ismertetése során ez a szándék vezet, most ismét megemlítjük azzal, hogy ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni.
A KÖR ÉS A KÖRFORGÁS: A MEGNYILVÁNULT VILÁG SZIMBÓLUMA
Az állatövi égtájak a Nap és a bolygópályák által kapnak jelentoséget. Ebben rejlik az állatöv tizenkét jegyének egyik legfontosabb szimbólum tartalma.
A Nap az Én, az egyéniség, a Felsobbrendu Én, a teremto LOGOSZ szimbóluma. A kör, a körforgás pedig az involúciós és evolúciós folyamatok egyetemes emblémája. A csillagfejtési hagyomány szerint a Nap látszólagos körbenjárása az állatövi szektorokban - miközben különbözo hatásokkal keveredik - a szellem és a lélek involúciójának és evolúciójának kozmikus mintája.
Az állatövi jegyek az ember koordináta rendszerére vonatkoztatva, a földi élet involúciós és evolúciós tapasztalatszerzési állomásainak szimbólumai. Ez a szimbolizmus megfelelo analógiás transzformációval más dimenziók koordináta rendszerében is érvényes. E tágabb értelmezés részletesebb kifejtése a tárgykör keretein messze túlmenne és szavakkal talán le sem írható. Az ugyanis, hogy az Univerzum más tájain kialakult kultúrák számára ez a körforgás szimbólum milyen létformákat takar, csak nagyfokú tudattranszformációval közelítheto meg. Amennyiben ottani kultúrákra is érvényes a centrikus látásmódhoz tartozó világkép analóg koncepciója, azokról a helyekrol egészen másnak látszik az égitestek elrendezettsége. A hermetikus hagyományok szerint analógia mindenesetre van a földi létformához tartozó kozmikus hatások és a többi kultúrákban érvényesülo tendenciák között.
Az állatöv és a NAP-ÉN kapcsolatának a létforgás szimbolizmusában elrejtett egyetemes mondanivalója a csillagfejtési hagyományok egyik legjelentosebb tanítása. Míg a bolygó-princípiumokról szóló tanítások a megnyilvánult világ ideatartalmainak problémáira vonatkoznak, az állatöv mint körforgás szimbólum az ideák megvalósításához szükséges életformákat jelenti.
A lét körforgása egymásba kapcsolódó, más-más dimenziókban lejátszódó spirálciklusokkal szimbolizálható. E ciklusok a tér és ido koordinátákhoz kötött tudatban úgy viszonylanak egymáshoz, mint a nappal - éjszaka, testöltés - bardó, muvelodéskorszakok élete és kihunyása, stb. Tulajdonképpen mindegyik ugyanannak az egyetemes ritmusnak más-más dimenzióbeli analógiája és a Földnek, mint a Naprendszer bolygójának saját tengelye körüli forgásával, Nap körüli keringésével és a Föld tengelyprecessziójából adódó tavaszpont eltolódással érzékelheto. E mozgások periodicitása végeredményben az involúció és evolúció, vagy a Vedánta bölcselet kifejezésével, Brahma nappalának és éjszakájának analógiája.
A körforgásnak az állatövi jegyekkel kapcsolatos felvetése a probléma mély és csak szimbólikusan értelmezheto jelentoségére kíván rámutatni. A csillagfejtési hagyományoknak ebben a koncepciójában is az jut kifejezésre, hogy az involúció és evolúció szakadás nélküli körfolyamat. Egy-egy szektor ebbol, még analitikus - racionális szemlélettel is, csupán az egész részeként kezelheto. Az emberi létforma körforgásából sem ragadhatunk ki egy racionálisan térben-idoben rögzített pillanatképet, mert az hamisat, görcsöset mutat. A létet csak teljességében, szervezodésében és lebontódásában, a teremtés és megváltó körforgásának zártságában szabad, még értelmi korlátozottságok esetén is, szemlélni. Különben a végso kérdések kozmikus távlatai elhomályosulnak.
A KETTOSSÉG ÉS A KOZMIKUS RITMUS AZ ÁLLATÖVI JEGYEKBEN
A polaritások a hímnemu és nonemu elv a jegyekben egymást váltó ismétlodéssel érvényesülnek. A hímnemu elv az Én, az egyéniség, a személyiségtudat, valamint az ahhoz tartozó szemlélet és értékrend természetében mutatkozik meg. A nonemu elv az egyéni látszatkülönbség elhalványulását, a kollektívumban való feloldódás különbözo változatait, a TE szimbólumát jelenti. Röviden az Én és a TE kérdése ez, amely még a kozmikus hierarchikus helyzetöntudattal, a nézopont problémájával, és a hozzá tartozó tudatállapotokkal is összefügg.
A jegyek közül egyeseknek pozitív, másoknak negatív töltése van. Az egyén és a kollektívum szétválasztott tudatállapotainak egymással való kapcsolata periódikus élményeken keresztül alakul ki. Az Én egocentrikus létének hatásai állandóan tágulnak az öntudatra ébredés fázisaiban a pozitív jegyekhez tartozó fejlodési állomásokon, amikor feltámad a kollektívum egyéniség nélküli temetojébol. A negatív jegyekben viszont, amelyek mindig egy-egy pozitív jegy után következnek, a törekvéseiben és töltésében öncélúvá burjánzott ÉN-nek tudomásul kell vennie olyan tényezoket is, amelyek az egocentrikus tudatállapotok reakcióiként jelentkeznek. Így éli át az ember különbözo életek más-más hatástendenciáiban az egyén és a kollektívum, az ÉN és a Te, a hímnemu és a nonemu polaritások egységének misztériumát.
A csillagfejtési hagyomány a kettosség és a kozmikus ritmus misztériumáról még egy másfajta vonatkozásban is szól. A könnyebb megkülönböztetés kedvéért az elobb elmondottakat vegyük úgy, mint amelyben a polaritások statikus jellege domborodott ki. A hím- és nonemu természet ezért potenciális töltöttségnek is tekintheto.
Van azonban a polaritásoknak dinamikus megnyilvánulásformája is, amelyre a mozgás, a folyamat a jellemzo. De, amint már a "Kettosség és a kozmikus ritmus" c. fejezetben is kifejtettük, mind a statikus, mind a dinamikus természet csak a hármasság koncepciójában válik kozmikussá. A hímnemu és a nonemu elv lényegi természetéhez ezek egysége is hozzátartozik. Dinamikus vonatkozásaiban viszont az aktivitás-passzivitás-semlegesség, akció-reakció-dinamikus egyensúly szavakkal jellemezhetjük ezt a hármasságot. A polaritások dinamikus természetét is át kell élnie az embernek. A teremtés-lebontódás-megváltás az emberi létformák dinamikus folyamatainak kozmikus analógiája.
Az állatöv egymásután következo jegyei közül egyikben az aktív, másikban a passzív, harmadikban a semleges magatartásra való hajlamosság érvényesül eroteljesebben.
A megnyilvánult világban többdimenziós metabolizmus áramai folynak s az ember ezekben sugárzó-befogadó-transzformáló csomópont. Az öntudatra ébredés fázisaiban kozmikus helyzete e magatartásformák tapasztalatain keresztül tudatosodik. Át kell élnie a teremto és befogadó-megtermékenyülo állapotok spirálciklusait, amelyek végén mindig tapasztalatokkal és tanulságokkal gazdagodva egyensúlyt teremt önmagában és a környezettel való kapcsolatában, hogy egy újabb spirálciklushoz gyujtsön energiát.
Az ismert csillagfejtés könyvek az állatövi jegyeknek ezt a természetét kardinális-szilárd-változó minoség kifejezésekkel jellemzik. E jelzokben azonban elsikkadnak a polaritások dinamizmusának kozmikus analógiái, s ezért helyesebb az elozoekben említett kifejezések alkalmazása. Kelloképpen kifejlesztett analógia-érzékenységgel az aktivitás-passzivitás-dinamikus egyensúly legkülönbözobb formaváltozataiban is tájékozódni tudunk anélkül, hogy a megnyilvánult világ formagazdagsága elsikkadna.
AZ ÁLLATÖV, MINT A NAP SZÍNKÉPE
Az állatöv jegyeinek egymástól megkülönböztetett jelentéstartalma van a csillagfejtés hagyományai szerint. Ugyanakkor azonban sajátos kapcsolat van a jegyek között, minthogy a NAP-LOGOSZ anyagba merülésének, a megnyilvánult világnak tizenkét állomását jelentik. Az állatöv tizenkét szimbóluma a NAP-LOGOSZ színképe. A gyakorlati csillagfejtés szempontjából a színkép differenciáltságának jellemzoit kell majd részletezni.
A földi életformákban az elobbi analógiájaként a tizenkét állatövi jegy jelentéstartalma a Naprendszerünk NAP-jának sajátos színképelemei.
A kozmikus princípiumok ismertetése során megemlítettük, hogy a csillagfejtési hagyományok szerint a NAP a bolygóprincípiumok esszenciája, s a bolygók a megnyilvánulás prizmáján megtöro NAP ideaszínképét adják. Az állatövi szimbólumokban ez úgy érvényesül, hogy mindegyik állatövi jegynek valamely bolygóprincípiummal eroteljesebb a kapcsolata, mint a többivel. Ezt az illeto állatövi jegy uralkodójának nevezzük, mely a jegy alaptónusát határozza meg.
A tizenkét jegyet és uralkodóikat emlékeztetoül az alábbiakban felsoroljuk és mindegyik jegynél megemlítjük a benne érvényre jutó természetet is.
KOS MARSZ TŰZ
BIKA VÉNUSZ FÖLD
IKREK MERKUR LEVEGŐ
RÁK HOLD VÍZ
OROSZLÁN NAP TŰZ
SZŰZ MERKUR FÖLD
MÉRLEG VÉNUSZ LEVEGŐ
SKORPIO PLUTO, MARSZ VÍZ, TŰZ
NYILAS JUPITER TŰZ
BAK SZATURNUSZ FÖLD
VÍZÖNTŐ URÁNUSZ, SZATURNUSZ LEVEGŐ
HALAK NEPTUNUSZ, JUPITER VÍZ
A hagyományok szerint az állatöv egyes tájai nem olyan "állandó" sugárzók, mint a bolygók. Hatásuk csupán akkor érvényesül, ha - geocentrikus koordináta rendszerben vizsgálva - a Nap, a Hold és a többi bolygó, körforgásuk során, a Földrol nézve, az éggömbnek ezeken a részein haladnak át. Az Univerzum Naprendszeren kívüli részei tehát csupán látens sugárzók, s egy-egy dinamikus bolygóhatás kapcsolja be oket.
A bolygóprincípiumok kétféleképpen befolyásolják az állatövi jegyek jelentéstartalmát; egyrészt látens alaptermészetüket, mint jegyuralkodók, másrészt erre szuperponálva, megnyilvánuló hatástónusukat, midon azon az égtájon tartózkodnak.
A jegyek és a bolygók kölcsönhatása folytán nemcsak a jegy természete módosul, hanem a bolygó tiszta alaptónusa is átszínezodik.
Az állatövi jegyeket, melyek csupán életforma lehetoségek, e kölcsönhatások gazdag változatú keveredése élettel telíti.
Ha megvizsgáljuk a jegyek és a bolygóprincípiumok kapcsolatát, érdekes sajátosságokkal találkozunk. Az elso két jegynek, a KOS-nak és a BIKÁ-nak a MARSZ, illetve a VÉNUSZ az uralkodója. E két bolygóprincípium emberi analógiáiban szembeötlo, hogy poláris töltöttségük az emberi öntudatra ébredés kezdeti fázisait a tapasztalatlan fiatalságra jellemzo mohósággal és szinte öncélú törekvésekkel telíti. A MARSZ maszkulin töltése még nem teremto ero, csupán gyermekes konfliktus keresések, akaratérvényesítések eroszakossága. S a VÉNUSZ noiessége is még terméketlen kacérkodás a másik pólus elkápráztatása céljából. Ha azután továbbmegyünk a harmadik jegybe, az IKREK uralkodójaként a MERKURral találkozunk, amely a két polaritás között közvetít. (A görög-római mithológiában a Mars-Venus kapcsolat kettojeként Amor-Cupido is szerepel, mint a MERKUR princípium IKREK természetu antropomorf alakja.) S a MARSZ-VÉNUSZ élmények után még a MERKURban is van valami könnyed játékos felelotlenség és ártatlan kajánság, amely különösképpen alkalmas az élet gazdag lehetoségeivel való kötetlen, ismerkedés számára. Az öntudatra ébredés nagy élményeit tulajdonképpen a következo három jegy adja. A kamaszos önérvényesítés után a RÁK-ban a kibontakozó noiség már HOLD-termékenységgé, az OROSZLÁN-ban a sugárzó férfiasság NAP-teremtoerové érik. A SZUZ jegyben újra a MERKUR az uralkodó, annak már komollyá érett arcával, amely a HOLD és a NAP élmény megrázó és nagyszeru tapasztalatait is tarsolyában hordja. A forduló után, a második hat jegy elején ismét a VÉNUSZ-szal és a MARSZ-szal találkozunk a MÉRLEG-ben, illetve a SKORPIÓ-ban, a MÉRLEG VÉNUSZa már a tulajdonképpen minden noiség-arc mögött rejlo HOLD-magatartás tudatossá tett esztétikum kísérlete. A SKORPIÓ-MARSZ szerepe annyiban gazdagodott, hogy a konfliktusokat kamaszos felelotlenséggel nemcsak elindítja, hanem legszélsoségesebb végleteiben át is éli. Ezek a végletek, melyek a SKORPIÓ alaptermészetében rejlenek, még jobban kihangsúlyozódnak azáltal, hogy a három messianisztikus bolygóprincípium közül a PLÚTÓ is uralkodója a SKORPIÓ-nak.
A következo jegyben, a NYILAS-ban a JUPITER magasztos komolysága kezd kibontakozni, majd a BAK-ban a SZATURNUSZ nagyszabású "Küszöb ore" élményeket, csak hatalmas erofeszítésekkel legyozheto akadályokat támaszt. A VÍZÖNTO jegynek két uralkodója is van. Az egyik a SZATURNUSZ, amelynek gátló korlátai ebben a jegyben kikristályosodott és összegyult tapasztalat-potenciák szinte robbanásszeru kisülése által omlanak le. Ezt a szerepet a VÍZÖNTO másik uralkodója, az URÁNUSZ teljesíti ki. Az utolsó, a HALAK jegye a végso tudatkitágulás élményét, a kozmikus egység megsejtését nyújtja, a magasabb hierarchiák, valamint magasabb tudatállapotok felé terelo JUPITER-rel és NEPTUNUSZ-szal.
Ezzel csupán vázlatosan kívántunk rámutatni a jegyek és a bolygóprincípiumok kapcsolatára. Az állatövi jegyek részletes ismertetése során még bovebben is kibontjuk ezeket a részeket.
A NÉGY OSELEM AZ ÁLLATÖVI JEGYEKBEN
Az állatövi jegyek természetében a négy oselemnek is jelentos szerepe van. Mindegyik jegyben a Kozmosz energiaállapotainak más-más változata érvényesült. Egyrészt úgy, hogy a jegynek valamely oselem ad sajátos energetikai magatartás-formát. TUZ-jelleguek a KOS-OROSZLÁN-NYILAS, FÖLD-jelleguek a BIKA-SZUZ-BAK, LEVEGO-jelleguek az IKREK-MÉRLEG-VÍZÖNTO és végül VÍZ-jelleguek a RÁK-SKORPIO-HALAK jegyei. Ezenkívül a négy oselem még a bolygóprincípiumok hatásainak is érvényre jut, mert amint már említettük, mindegyik bolygó valamelyik oselemtol is kap átszínezo felharmónikust. A tiszta oselem természet is állatövi jegyekben aszerint módosul, hogy a vizsgált jegyben milyen összetevok (a polaritások potenciális és dinamikus változatai, a bolygók és azok energiaformái) alakítják ki az eredo természetet. A részletekre majd az állatövi jegyek jelentéstartalmainak ismertetése során térünk ki. Annyit azonban már most kihangsúlyozunk, hogy az állatövi jegyek természetét és így a hatásuk alatt álló ember magatartását, értékrendjét és világszemléletét az oselem-tulajdonságok kidomborodó jellegzetességgel befolyásolják. Mindegyik oselem emberi képviseloje világszemléletében különbözik a másiktól. Ezek szemléletmódját és filozófiáját a négy oselemnek megfeleloen "piroszófiának", "tageaszófiának", "hidroszófiának" és "aeroszófiának" is nevezhetnénk. Ezek a világképek is egyben az embernek az ÉN és a TE, az egyén és a kollektívum viszonylataiban tanusított magatartására is kihatnak.
A hermetika egyik legnehezebben magyarázható, de ugyanakkor egyik legnagyszerubb részlete a "világok harcá"-ra vonatkozó hagyomány. A harcra, háborúra utalás ezt nem mindenben fedi. A megnyilvánult világnak ez az arculata csupán a centrikus látású ember nézopontjából látszik háborúnak. Az evolúció útján elindult ember táguló öntudatában azonban már transzcendentális távlatai is felderengenek, mert e tudattállapot olyan analógiai érzékenységgel, a szimbólumkulcsok alkalmazásának olyan készségével párosul, hogy a jelenségek felszíni részletein túl a polidimenzionális távlat is felfogható. Az állatövi jegyek már összetett, bonyolult világok szimbólumai. Azért tárgyaljuk a világok harcát a csillagfejtésnek e témaköréhez kapcsolódva, mert tartalmi és formai részleteinek gazdagsága legátfogóbban az állatövi jegyekkel kapcsolatban bontható ki. Mindazt, amit az állatövrol már elmondtunk, a nézopont átváltásával most másfajta összefüggéseiben mutatjuk be.
Ennek a háborúnak van szintén rejtett involúciós-evolúciós körforgás jellege. A küzdelem feszültségét a szembenálló ellentétek potenciális töltöttsége, intenzitásai az egymással küzdok aktivitása és passzivitása befolyásolja. A harcban résztvevok a bolygó ideákat tuzik zászlóikra, az oselem természet pedig a harcoló energiatöltöttségére jellemzo. Röviden vizsgáljuk meg ezeket a kozmogóniai összefüggéseiben is.
A Kozmoszban létrejött világok egy teremto idea csírájából hajtottak ki. Az Akasha emlékek tanúsága szerint a jelenlegi világkorszak elott más alapszerkezetu világok is léteztek, amelyek a kozmikus involúció és evolúciós körfolyamatában elöregedésük után lebontódtak és helyet adtak frissebb ideák megvalósulásának. Ezek az elmúlt, lebontódott világok azonban nem semmisültek meg, mert az utánuk következo teremtéseknek részei lettek, másrészt a bennük potenciálisan elrejtett ideacsírák úgy kelnek életre, hogy egy teomágikus rendezo elv hatására az új vezéridea megvalósulását elosegítsék. A hagyomány négy prekozmikus világkorszakról beszél. Ilyenek voltak az elektromos, kémiai, ásványi, növényi felépítésu Kozmoszok, melyek után a jelenlegi zoológiai világkorszak következett. Ez utóbbiban az irányító zoológiai vezérelv mellett, strukturális és funkcionális hierarchiával valamennyi elozo világkorszak idea csírái kihajtanak. Ha egy összetettebb szervezetu individuum valamilyen konzekvencia eredményeként kivonja a zoológiai elv teomágikus rendezo eroit, szervezetébol, a többi növényi, ásványi, kémiai és elektromos világok kezdik érvényesíteni saját törekvéseiket.
Az ember létformája is nagyobb távlatú magyarázatot kap ebben a koncepcióban. Ha egy emberi szervezet szervezodési fázisban van, saját szervezetének felépítéséhez használja fel az elektromosságot hordozó részecskéket, az atomi és molekuláris kémiai affinitást, ásványi létformák merev vázát s a növényi szervezetre jellemzo sejt- és szövetkultúrákat. Ha pedig elöregedve elgyengül a fenntartó elv, megindul ezeknek az elemeknek saját ideatöltésüket érvényre juttató, szétbomlasztó törekvése. Ekkor az energia háztartás dinamikus egyensúlya is megbomlik.
A földi életformák, ásványok, növények, állatok, emberek, de a bolygók, naprendszerek, tejutak élete is egyaránt azt mutatja, hogy a küzdelem élo valóság a természetben. BUDDHA mondja: "MINDEN ÉLOLÉNY A MÁSIK TEMETKEZO HELYE". Ezt a mondást azzal egészítjük ki: "Minden élolény a másik táplálója". Elöregedo kultúrák szétbomló hullája táptalajt nyújt új teremto törekvéseknek. Növények ásványi elemekbol és élettelenné vált szerves lények szétbomló szervezetébol épülnek, állatok más állatokat falnak fel. Analóg folyamat figyelheto meg a csillagok világában. Egymás hatáskörébe kerülo égitestek egymásba olvadnak vagy ütközésükkor szétrobbanhatnak.
Mindez az állatövi égtájak irányában elhelyezkedo Univerzum-részek és a földi kultúra kapcsolatának szempontjából is vizsgálható. A földön élo lények mindegyike valamelyik állatövi jegy idea-komplexumának képviseloje is. A lét körforgásainak állomásain más és más világok kultúrájában gyujti tapasztalatait s ezek a kultúrák lényük individuális kozmoszában jönnek létre. A KOS-jeggyel szimbolizált világ emberi képviselojének például a pozitív töltöttség, az aktív magatartás, a MARSZ princípiumtól kapott eszmei tartalom és a TUZ-elem transzmutáló tendenciáinak hatására egészen más az egyénisége, mint a RÁK jegyet képviselo emberé, akinek aktív noisége a HOLD princípium szerepét a folyékonyság halmazállapotában érvényesíti s egyénisége a tényezok polidimenzionális eredoje.
A poláris töltöttség és dinamika a jegyek uralkodói, továbbá a négy oselem változatos állatöv típusokat alakítanak ki. Ezeket még tovább gazdagítja az is, hogy a bolygóprincípiumok miként színezodnek át az állatövi jegyek hatására.
A gyakorlati csillagfejtés szempontjából vizsgálva, egy-egy állatövi jegy képviselojének egyéni szemléletmódja, etikus morális értékrendje van. Különbözo a világképük s törekvéseiket más eszmei célkituzések vezérlik. Más a környezetükhöz, embertársaikhoz való kapcsolatuk. Másként kezdeményeznek és a környezetüktol származó hatásokra más a reakciójuk. Egyéniségük struktúrája különbözo.
A világok harca az analógialáncon végigmenve, nemcsak az emberek között ismerheto fel, de az egyes ember individuális mikrokozmoszán belül is, amely belso háború lényének alkotóelemei között dúl. Ha az Isteni Én nem képes mágikus irányítással ennek a sok elemnek eltéro törekvését összhangba hozni, lénye diszharmóniák bomlasztó gócává válik.
A világok harcában nem mindenki küzd mindenki ellen. Vannak szövetségesek is, s ezek nemcsak az azonos állatövi jegyekbol toborzódnak. Lehetnek a törekvésekben részlet-hasonlatosságok is. Ilyen szövetségesek például az azonos oselemek képviseloi. Ez azonban már nem teljesértéku szövetség. Inkább csak az egyéni célok egy-egy részletének megvalósításában tudnak együttmuködni. De szövetségesek lehetnek és harmónikus együttmuködés alakulhat ki az azonos polaritású állatövi jegyek között is. A TUZ elem a LEVEGO elemmel harmonizál, a VÍZ a FÖLD-del. A szembenálló a legeroteljesebb a TUZ és a VÍZ, azaz a pirozófia és hidrozófia világképének, illetve a LEVEGO és a FÖLD az aerozófia és terrazófia szemléletmódjának képviseloi között. A Kozmosz élo szervezet. Ameddig az uralkodó Kozmikus Elme képes e szervezet fenntartásának olyan dinamikus és harmonikus egyensúlyi állapotát biztosítani, melyben a részek az egészért vannak és az egész a részek egysége, a háború e szervezetben voltaképpen kozmikus metabolizmus.
AZ ÁLLATÖVI JEGYEK, MINT ALKÍMIAI SZIMBÓLUMOK
Az ezoterikus tudományok ágazatai csupán látszólag, az avatatlan és felszínes szemlélo számára különböznek egymástól. Valójában összetartoznak szerves egészként, az emberiség kozmikus hovatartozását orzo monumentális templomként. Így kapcsolódik egymáshoz az alkímia és a csillagfejtés is. A hermetikus hagyományok az alkímiai operációban kozmikus minták követését írják elo. Az alkímista retortájában az anyagban lekötött szellem felszabadítása folyik, s ennek a folyamatnak tizenkét fokozata az állatövi jegyek világainak analógiája. Az alkímista megfelelo tudatállapot behangolásával járja végig ugyanezeket a világokat. A következokben részletesebb kifejtés és elemzés nélkül, csupán a legfontosabb terminológiákkal és szimbolizmussal ismertetjük az állatövi jegyek alkímiai vonatkozásait.
Calcinatio Az animális lélek expulziója hoségen keresztül. Megtisztulás az aspiráció tüzében.
Congelatio A részek egyesítése. Az egyirányúság vagy célszeruség keresztülvitele.
Fixatio A megszilárdulás állapota. Az akarat rögzítése.
Dissolutio A feloldódás. Folyékony állapot. A személyiség egyetemessé tétele.
Digestio Megpuhulás forróságban és nedvességben. A dolgok szemléletének tökéletesítése bölcsesség (ho) és képzelet (nedvesség) által.
Destillatio A szárnyas elem elválasztása a szubsztanciától. A lélek kiszabadítása az anyag korlátaiból.
Sublimatio Az elementáris testek megfinomítása, magasabb rezgésszámokra való 0beállítása.
Putrefactio A filozófiai halál. A sprituális és materiális elemek elválasztása.
Internatio Salak elégetése. A lélek tüze felemészti a külso testet.
Fermentatio Az organikus szubsztancia átalakítása új összetételuvé erjedéssel. Az ember-arany felépítése.
Multiplicatio A gyarapodás fokozása. Adeptusi rang.
Projectio Az alapanyag arannyá transzmutálása. A munka bevégzése. Halhatatlanság. Unió a Meg Nem Nyilvánuló Istenséggel.
Külön meg kell emlékezni a keleti ezoteria tanításainak arról a kevéssé ismert részletérol, amely az állatövi jegyeknek már egészen transzcendens távlataira vonatkozik. A "Tizenkét Mahavákja" azaz "Tizenkét nagy tanítás" néven szerepel ez az osi hindu kéziratokban. Az alábbiakban részletesebb elemzés nélkül ismertetjük a tizenkét Mahavákja szimbólikus formuláit. Ezek a rendkívül tömör formulák mélyértelmu szimbólumok. Egészen leegyszerusített megszövegezésük ellenére esszenciái mindannak, amit az összes - európai ember számára készült - csillagfejtés könyvek analitikus részletességgel az állatövi jegyekrol elmondanak.
A Tizenkét Mahavákja szanszkrit szövege és magyar fordítása a következo:
AHAM BRAHMA ASMI: Én vagy Brahma
BAHU SIAM: Sokasodjunk
NA EVA ASTI IHA ITI KINGSTANA: A dolgoknak nincs valósága
AHAM ETAT ITI DESTARAM: Én vagyok a NEM-ÉN, a Felfoghatatlan
AHAM ETAT ASMI: Én AZ vagyok
ETAT NA AHAM ASMI: Én nem vagyok Az.
TAT TVAM ASI: Te is Az vagy.
AHAM BRAHMA: Brahma vagyok.
SARVAM KALU IDAM BRAHMA: Mindez valóban Brahma
NA IHA NAMA ASTI KINGSTANA: Semminek sincs igazi léte, csak Brahmának.
SATIAN INENAMEN ANANTAM BRAHMA: Brahma az örök Igazság és Tudás.
AHAM BAHA SIAM: Sokasodjék meg az ÉN.
E mantrikus formulákon meditálva az ezoterikus hagyományok állatövi jegyekrol szóló tanításainak egészen új és ismeretlen távlatai bontakoznak ki. Tizenkét világ alapideáinak, külön-külön pedig a szanszara, a megnyilvánult világ involúciós és evolúciós állomásainak formulái ezek. Szimbolizálják a bolygóprincípiumok jellegzetes ideatartalmait, a polaritások gazdag változatú analógiáit s mindazt, ami az állatövi jegyek kozmikus természetére jellemzo.
12 AZ ÁLLATÖVI JEGYEK ÉS AZ EMBER
Minden ember valamelyik állatövi jegy képviseloje a Földön amellett, hogy az emberi kozmosz valamennyi jegy polifón kapcsolata. Azt, hogy egy-egy emberben melyik jegytermészet kap különleges szerepet, a születés pillanatában érvényesülo kozmikus hatások mutatják. Az uralkodó jegytermészetet a csillagfejtési hagyomány az ún. aszcendenssel és a Nap helyzetével jelöli meg. Mindketto a geocentrikus látásmódhoz tartozik.
Az aszcendensben a Föld kétfajta naprendszerbeli mozgása: a Nap körüli keringés és a saját tengelye körüli forgás jut kifejezésre. A születési helyhez tartozó virtuális horizont és az ekliptika metszéspontja a mozgásoktól függoen tartózkodik valamelyik állatövi jegy elott, a születés pillanatában. Egy bizonyos földi helyhez tartozó aszcendens egy nap alatt végigvonul mind a tizenkét állatövi jegy elott. Módosítja az aszcendens helyzetét az is, hogy a Föld Nap körüli keringése során pályájának melyik szakaszán tartózkodik. Az aszcendens tehát tulajdonképpen ezen állatövi jegy felé mutat, ahol a Napot látnánk felkelni akkor, ha a születés pillanatában bukkanna fel a látóhatáron. (Az asztronómiai részletek bármelyik csillagászati vagy csillagfejtési szakkönyvben megtalálhatók.)
A Nap helyzetét, geocentrikus koordinátarendszerben ábrázolva, a Föld Nap körüli keringése határozza meg. Ha például a Föld csupán a tengelye körül forogna, a Napot csak az állatöv egyetlen jegye elott látnánk tartózkodni. A keringés miatt azonban a Nap helyzete fokozatosan eltolódik, s a keringés egy éve alatt elhalad látszólagos újta során az állatöv valamennyi jegye elott.
E kétfajta mozgás ritmusa szorosan összefügg az említett két csillagfejtési szimbólummal. Az aszcendens ritmusa (idoben szemlélve) gyorsabb, a Napé lassúbb. Ezt a ritmusbeli különbözoséget a földi létformában figyelembe kell venni. Sot, a csillagfejtési hagyomány e szimbólumokkal arra is rá kíván mutatni, hogy az emberi földi létformában a kozmikus tudat kinyílásáig számolni kell az idovel.
Az aszcendens a csillagfejtési szimbólumok között az inkarnáció sorozatok során változó személyiség aktuális feladatköreit jelenti. Az, hogy a születés pillanatában melyik állatövi jegy felé mutat, a személyiség uralkodó szerepköreinek állatövi kapcsolataira utal. A személyiség öntudatlanul hordozott szerep, melyet a kozmikus vándorlás során az embernek másokkal kell felcserélni, ha annak minden tapasztalás-lehetoségét kimerítette.
A Naprendszer Napja a Felsobbrendu ÉN, a bennünk elrejtett isteni mag szimbóluma. Ilyenformán a születés pillanatában a Napállással kijelölt állatövi jegy a Felsobbrendu ÉN, a személyiség ruhák mögött rejlo Isteni Én sajátos és az elobbihez képest más mértékkel mérendo állatövi hovatartozásra ad felvilágosítást.
Az aszcendenshez és a Nap-álláshoz tartozó állatövi jegy más-más dimenzióbeli világot és tudatállapotot szimbolizál, amelyek azonban nem választhatók szét egymástól, mert a létkörforgás teleszkópikusan egymásba kapcsoló állomásainak analógiái. Valahol a kauzalitás és a látható világok síkján túl lényegileg összetartoznak. A gyakorlati csillagfejtés szempontjából az aszcendens az öntudatlan ént jelöli. Mindaddig, míg az élet és a lét tudatosabb szemléletére a tapasztalatok hiánya miatt nem nyílik lehetoség, elosorban az aszcendenshez tartozó állatövi jegy hatásai érvényesülnek az emberben. Amikor a Felsobbrendu Én szava és akarata már nem fullad el a személyiség káprázat világában, hanem irányíthatja az ember cselekedeteit, gondolatait, befolyásolhatja világképét értékrendjét, a NAP által jelölt állatövi jegy is eroteljesebben kezd hatni. Természetesen ez a megkülönböztetés csak segíto séma, de igen jól mutatja az ember földi kapcsolatait, kötéseit, feladatait és kozmikus hovatartozását is.
Az aszcendenshez és a Nap-álláshoz tartozó állatövi jegyek azt is szimbolizálják, hogy az ember milyen kozmikus világok állampolgára. Ezek a világok nem határolhatók el térben és idoben. A dimenzióhatárok a polidimenzionális koordinátarendszerek természetének megfeleloen az ember világképében, etikus és morális értékrendjében, a vágyvilág konkrét céljaiban, az élet intenzitásában stb. ismerhetok fel. A határok természete és tulajdonsága ellenére mégis gyakran emberek között, akik esetleg sok évtizedekig élnek egymás mellett, sokkal áthághatatlanabb válaszfalak meredhetnek, mintha hegymagasságú országhatárok állnának közöttük. Ezzel szemben viszont egy cél érdekében munkálkodhatnak olyan emberek is, akiket több tízezer kilométer választ el egymástól, s legtöbbször személyesen nem is ismerik egymást. Az uralkodó állatövi jegyek világai, melyeknek az ember kozmikus állampolgára, komplex módon alakítják életünket. A fizikai test felépítésében és élettani folyamataiban, a psziché gazdag változatú színeiben, a tudatban felmerülo ideák természetében, tartalmában, a törekvések céljában - mintegy a három sík analógiájaként - egyaránt felismerheto az állatövi hovatartozás.
Ezeken kívül azonban az emberben valamennyi állatövi jegy is érvényesül, mintegy módosítva az aszcendens és a Nap jegyét. Így az emberi test egyes részeiben is valamilyen jegytermészet ismerheto fel, mintegy az egész test szervi differenciáltságaként. Az analógia törvény szerint a test minden része összekapcsolt az asztrálitás valamely részével is. De a mentálsíkú emberi megnyilvánulások is szorosan összefüggnek a másik két síkkal. Ezekbol a háromsíkú kölcsönhatásokból alakul ki az emberi individuum kozmosza, mint életkeret, egy-egy inkarnáció közvetlen céljainak megfeleloen.
Az állatövi jegyek valamennyi síkú képviseloi megannyi kozmosz, különbözo törvényvilággal, az involúció és evolúció sajátos változataival. Ezek a Kozmoszok a mindenség analógiái. Különbözoségükben is azonosak és azonosságuk ellenére is más-más speciális feladatot töltenek be.
Mindaz, amit az állatövi jegyekrol elmondottunk, a következokben összegezheto.
Szóltunk arról, hogy a lét körforgása, a polaritások és a kozmikus ritmus, valamint a bolygóprincípiumok milyen kacsolatban vannak az állatövi jegyekkel. Megvizsgáltuk, mit tanít a csillagfejtési tudomány az oselemekrol, összevetve a modern fizika világképével és az állatövi jegyekkel. Láttuk, hogy a világok harcára vonatkozó hermetikus hagyomány milyen grandiózus kozmikus folyamatokat magyaráz. Mindezt egybevetve az ember sajátos földi kulcshelyzetével, hogy t.i. az ember háromsíkú lényében a létsíkok szimbiózisa, összetett és sokrétu ideák szintézise valósult meg továbbá azzal, hogy az emberi individuum is a teremto LOGOSZ analógiája, aki átmegy a kozmikus fejlodési folyamatok minden állomásán, a csillagfejtési hagyomány egyetemes érvényu tanításainak újabb részletei tárulnak fel. Az állatövi jegyek szimbólumaiban a földi koordináta rendszerre vonatkoztatott egyetemes törvények gazdag tárháza nyílik meg. Polidimenzionális és kozmikus összefüggéseiben válik magyarázhatóvá az emberi élet számtalan problémája. Olyanok is, melyek áttörhetetlen titokfalként meredtek elottünk és merednek továbbra is, ha csupán a centrikus tudat leszukült világképébe próbáljuk az eddig magyarázhatatlan jelenségeket elhelyezni.
Eddig csak arról esett szó, hogy az állatövi jegyek szimbolizmusa az egyes ember életére ad magyarázatot. Az analógia törvény alapján azonban minden nehézség nélkül transzformálhatók az elmondottak nagyobb emberi közösségekre. Csupán a dimenziók mások s a kozmikus törvények megnyilvánulási formái mutatnak különbséget. Ami az egyes emberben felismerheto, az megfelelo analógiás transzformációval más szervezetekben, életformákban is érvényes.
A hagyományok szerint a földi kultúra számára is fejlodési állomásokat jelentenek az állatövi jegyek. A Föld analóg módon átéli az állatövi jegyek valamennyi változatát. Ezt a körforgást a Föld precessziója szimbolizálja. A Föld tengelye teljes kúpot ír le 26000 év alatt s e miatt a tavaszpont (az égi egyenlíto és az ekliptikus metszéspontja) fokozatosan eltolódik és az elobbiekhez hasonlóan, geocentrikus koordinátarendszerben vizsgálva, végigmegy valamennyi állatövi szektor vetületében. Jelenleg a VÍZÖNTO-ben tartózkodik.
A csillagfejtési könyvek rendszerint nem említenek egy nagyon fontos tényt, amely pedig az ezoterikus hagyományok szerint feltétlenül figyelembe veendo. Általában csak tizenkét állatövi jegyrol esik szó és például a VÍZÖNTO szektort magában foglaló 30o bármelyik részében van is az aszcendens vagy a Nap, azt mondják, hogy az ilyen ember a VÍZÖNTO jegyében született. Durvább vizsgálathoz ez a felfogás nem ad ugyan hibás eredményt, ha mélyebben el akarunk azonban merülni a csillagfejtés ezotériájába és egészen finom részletekre is kíváncsiak vagyunk, figyelembe kell venni, hogy egy jegy valamennyi foka felol más-más módon átszínezett hatások sugároznak felénk. A VÍZÖNTO jegy alaptermészete persze valamennyi fokra jellemzo, csupán különbözo módosító felharmonikusok is érvényesülnek. Ez azzal magyarázható, hogy az Univerzum távoli tájain más-más kultúrákat képviselo csillagok, tejutak, csillaghalmazok helyezkednek el, melyek egy szektoron belül is módosítják a jegy alaptónusát. A túlságosan leegyszerusítheto kategóriák helyett így finomabb részletek is feltárulnak elottünk.
Eleinte természetesen elegendo, ha az állatöv tizenkét jegyének alapszínével ismerkedünk meg. Túlságosan bonyolult és áttekinthetetlen képet adna ugyanis a 360 fokra való szétválasztás, és az analógia összefüggések is elsikkadnának. Éppen emiatt a késobbiek is, a tizenkét állatövi jegy szimbólumtartalmát tárgyalják részletesen, kihangsúlyozva azonban, hogy további részlet-finomságok feltárásához figyelembe kell venni az állatöv teljes körének minden pontját.
Ha módszertanilag vizsgáljuk az állatövi jegyek jelentéstartalmával való megismerkedést, s összehasonlítjuk a csillagfejtés eddig ismertetett elemeivel, azt látjuk, hogy ezek már összetett szimbólumok. A róluk szóló ezoterikus tanítással azt figyelembe véve kell megismerkedni. Más tudatállapot szükséges, ha a polaritások analógiáit vizsgáljuk, más, ha a bolygó princípiumok szimbólumaiban rejlo tartalmakkal kívánunk ismerkedni, más, ha az élet változatos energiaformációit kutatjuk. Minthogy az európai ember jelenlegi fejlodési állapotában csak kategorizálva kiszuro értelemmel tud ismereteket szerezni és azokat tárolni, ezt az adottságot tudomásul kell vennünk. Az állatövi jegyek szimbólumaival is csak így ismerkedjünk eleinte, hogy meditálva, egész lényünkkel éljük át a polaritások, a bolygóprincípiumok és a négy oselem gazdag változatú analógiáit. Csak azután célszeru továbbmenni az állatövi jegyekre. Ahhoz hasonlóan, ahogy egy zenekari mu eloadására felkészülnek a zenekar tagjai. Mindegyik megtanulja elobb a maga szólamát, s amikor technikailag és muvészileg kelloképpen kidolgozott valamennyi hangszer számára a mu, a karmester ezeket az analizálva betanult muzsikaelemeket mágikusan összehangolja. (Csupán módszertani hasonlatot kívántunk ezzel említeni, mert más vonatkozásban már sántítanak.)
A jegyszimbólumok külön-külön és együtt ilyen elozetes felkészülés nélkül nem is lesznek több számunkra érdekesen csoportosított kategóriáknál, kozmikus távlat és összefüggések nélkül. Persze a jegyekkel való megismerkedés is a csillagfejtés teljes koncepciójának megértéséhez vezeto úton csak egy újabb állomás. Az eddigiektol annyiban tér el, hogy itt más az analitikusan szétválasztott részletek bizonyos mértéku polifóniája iránt is ki kell fejleszteni felfogóképességünket. Fizikai síkú vonatkozásaiban a Naprendszer és a rajta kívül elhelyezkedo Univerzumrészek képviselik az állatövi jegyekben rejlo kozmikus hatások sugárzó gócait, s ezzel még a tér-idohöz kötött értelmünknek is tudomásul kell venni, hogy a Föld életében a Kozmosz távoli tájai is éreztetik hatásukat. De figyelembe kell venni az egészen más természetu és törvényvilágú asztrálsík dimenzióinak jellegzetességeit s ezeken kívül mindazt, amit az ezoterikus hagyományok kozmogóniai és kozmozófiai tanításai a megnyilvánult világ polidimenzionális természetérol számunkra mondanak. Az állatövi jegyek szimbólumvilágába való behatolás kelloképen kifejlesztett és gyakorlatoztatott szintézis-készséget igényel. Ha ebben más megfelelo jártasságot szereztünk az állatövi jegyek nem csupán értelmi segédeszközül használható kategóriák lesznek, hanem egyetemes érvényu, polidimenzionális szimbólumok.
A továbbiak során részletesen ismertetjük az állatövi jegyek természetének analógiáit. Miként a bolygó princípiumok és a többi csillagfejtési elem eseténél tettük, ezzel az ismertetéssel sem törekszünk teljességre. Inkább csak analógiákat mutatunk be az elmondottak példázása végett. További részletfinomságokkal ezeket mindenkinek saját csillagfejtési gyakorlatában kell kiegészítenie.
A KOS jegye osidok óta a kezdet szimbóluma. Ez a szimbólum nem a tér és ido világ kategóriája, bár ilyen vetülete is van. Csak az örökkévalóság különbözo élményeiben és poláris ellentétpárjával a vég, a befejezés szimbólumával való összefüggésében ismerheto fel egyetemes tartalma. Minden kezdetben bennevan a befejezettségnek is valamilyen változata. Ahol valami lezárul, helyébe újak lépnek és semmi sem kezdodhet anélkül, hogy valami egyben be ne fejezodjék. Még akkor is, ha esetleg tér és idobeli változataira korlátozódik a figyelmünk, ezt a hátteret hallgatólagosan számon kell tartanunk.
A tizenkét Mahavákja elso formulája így hangzik: "Én vagy Brahma". Induló világok Brahmájának teremto mantrája ez. Az Én-tudat kihangsúlyozott érvényre jutása.
A kezdet-állapot jellemzoje: teremto energiák szétáradása a mozgás lendületes változataiban. A kibontakozó élet csírái szinte túlméretezett energiák tárházai. Az idea megfogalmazásának extázisában a legnagyobb a feszültség az életrekelt idea és a végcél között. Ahhoz azonban, hogy ez az idea kibontakozhassék és életképesnek bizonyuljon, a potenciális energiák nagyszabású megmozdulására, az energiaszétáradás fokozatosan növekvo áramára van szükség. Minden megfogamzott idea szervezetet akar építeni magának a szolgálatába fogott anyagból. Ez a szándék egocentrikus törekvésekkel telített. Az idea individuummá lesz s ez már szükségképpen öncélú is.
A kozmobiológiai folyamatoknak ezt a kezdet-aspektusát, amikor az Én valamilyen létállapotot befejez és egy másikat újra kezd, a KOS természet tulajdonságai jellemzik. Ebben a MARSZ princípium ideái, a maszkulin polarizáció és a kezdéshez szükséges aktivitás együttesen érvényesülnek. A transzcendens ÉN hatalmas energiákat szabadít fel a lebontott világ szervezetébol és tapasztalásaiból. Ezek az energiák transzmutáló tuzzé válnak s elégetnek mindent, ami az új élet számára haszontalan.
A transzcendens ÉN valamilyen indulás szakaszban MARSZ szerepkört ölt magára. A Nap-ÉN terveit, elgondolásait a teremto ideák hordozója, a mozgató erot képviselo MARSZ-akarat viszi el a megvalósulás felé, amikor a kibontakozás akaratcsatornáin létrejön az új élet vérkeringése és energiaáramlása. Minden gátlást, akadályt meg kell szüntetni, s ez MARSZ feladat. Az új élet sikere érdekében a NAP-ÉN a MARSZ-eroi mozgósításával bontja meg a vég és kezdet egyensúlyát.
Az ember is, bármilyen tudatállapotában, egy-egy kezdetélményt a KOS jegy törvényei szerint él át. A kozmikus vándorlás földi állomásain, egy-egy testöltés kibontakozásában, célok, törekvések megvalósításában a KOS-világ számtalan analógiájával találkozunk. Valamennyi állatövi jegy szimbólumtartalma polidimenzionális állapotjelzo. Jellemzoje az ember személyiségének, Felsobbrendu ÉN-jének, egyéni jellemének, közösségi kapcsolatainak, létérzésének, tudat-állapotának. De ugyanez vonatkozik a földi élet más rendszereire is pl. emberi szervezetek, muvelodési korszakok, eszmék, szellemi mozgalmak kialakulására. A továbbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy az emberben hogyan jut érvényre a KOS jegy természete és törvényvilága.
Az ÉN kezdetélményeinek sokféle változata van. Például az inkarnáció sorozatok között a fejlodés olyan állapotai, amikor új létszakasz kezdodik. Az ÉN ekkor új szerepkört próbál ki, a régitol céljaiból és majdan levonandó tanulságaiban eltéro életformát tapasztal meg. A célok különbözok lehetnek, az irányt szabó ideacsírák azonban minden esetben kibontakozó energiákkal terhesek és fokozatosan testet építenek maguknak. A növekvo szervezet involúciós tudatú. Terveinek megvalósítása érdekében lelkes tapasztalatlansággal, szinte falánk öncélúsággal használ fel környezetébol mindent, amivel szervezetét gyarapíthatja. Ha akadályba ütközik, MARSZ eroket mozgósít. Csatázik, célratöro lendülettel töri át a gátakat. Öntudatlan naivsággal, lobogó lelkesedéssel, csak személyes célja felé tekintve, cselekedeteit mindig igazoltnak tudva támad mindenre, csakhogy minél életképesebb szervezetet építhessen magának. A KOS-ember élete csupa mozgalmasság, nagy energiájú lendület. Az életet kiaknázatlan lehetoségek tárházának tekinti és lelkesen vállalkozik olyan feladatra, amelyhez kezdeményezés, ero, harckészség, akarat szükséges. Nem szereti a bonyolult problémákat. Kozmikus természete folytán ez nem is feladata. Hanem az, hogy a lényében rejlo energiákat valaki, vagy valamilyen eszme szolgálatába állítsa. Közben azonban gyakran elfelejtkezik errol a szolgálatról. Cselekvéseinek szattvikus indítéka és távolabbi célja elhomályosul tudatában és csak a közvetlen cél megvalósítása lebeg elotte. Törekvésének tartalma csak ürüggyé válik és az ÉN-érvényesítés adja meg az alaphangot. Nem latolgató, hanem spontán cselekvo. Látszólag öncélú ez a lendületes, életeros magatartás. Valójában azonban, mint minden fiatal, tapasztalatlanságában és öntudatlanságában ártatlan. Nem keresi cselekvéseinek mélyebb értelmét, rejtett rugóit. A számára érthetoen kituzött cél annál gyorsabb megvalósítására törekszik. Ezért sokszor felületes, meggondolatlan cselekedetei elhamarkodottak.
Érzelemvilága még nyers, kimuveletlen. Egyéb befolyásoló tényezoktol függoen energikus, impulzív, nyers, eroszakos, uralkodni akaró, brutális. Érzelmeit szabadjára engedi, kíséroi minden megnyilvánulásának.
Értelmi adottságai inkább csak közvetve mutatkoznak meg. Ismereteiben elég felületes. Az elemezgeto vizsgálódás, az összefüggések törvényszeruségeinek kutatása nem vonzza, mert ezek szemlélodést igényelnek. Ha valamit felismer, azzal gondolkodás nélkül azonosítja magát, azért kiáll, szenvedélyesen harcol. Hajlamos azonban arra, hogy a számára fel nem fogható dolgokat egyszeruen abszurdumnak minosítse.
A KOS törvények érvényesek a NAP-ÉN kezdetélményeiben is. A NAP-ÉN életritmusa más. Periodicitása nagyobb távlatú. Amíg a személyiség KOS-állapotai szorosan kötodnek a földi élet múló, állandóan változó problémáihoz, a NAP-ÉN magasabb világokban éli át egy-egy létciklus KOS-élményeit. Az elindulás, a kezdet, de a további fejlodési fázisok kozmikus analógiaváltozatait is sokféle formában kell megismerni. S miközben ezek a formák változnak, a NAP-ÉN újabb és újabb energiákat mozgósít, hogy minél nagyobb terület bekapcsolható legyen, a változatos lehetoségek minél nagyobb mértékben kibontakozhassanak.
Persze, miközben a NAP-ÉN valamely idea kibontásán fáradozik, a személyiségnek lehetnek nem KOS szerepkörei is. Más állatövi jegy szerinti életet is építhet magának valamilyen testetöltésben. Mégis, a NAP-ÉN tudatvilágára a KOS-világ nyomja rá a bélyegét. Amikor a körforgásnak az állatövi jegyekkel kapcsolatos felvetésével, a problémának csak szimbólikusan értelmezheto jelentoségérol szóltunk, ilyen értelemben vizsgáltuk a jegyek szimbólizmusát.
Ha a NAP-ÉN-t nem nyomják el a személyiség szándékai, azaz cselekedeteiben már kozmikus távlatok vezetik, a KOS-ember mágikus egyéniséggé lesz. Ez a magatartás a teremto energiák tudatos szabályozottságával jár együtt. Egy idea életre keltése nem igényli a minden részleteiben való kidolgozottságot attól, aki azt elindítja. A Kozmoszban transzcendens törvény, hogy megfelelo energiával töltött ideacsíra megfogamzása után magára hagyva is életre kel és kibontakozik. A KOS ember mágikus egyéniségét éppen az mutatja, hogy a részletekbe meno kidolgozottság nélkül is megvalósulnak a szolgálatába fogott erok közremuködésével az általa elindított eszmék, ideák.
Szólni kell az állatövi jegyek törvényvilágának morális vonatkozásáról. A morál az ÉN és TE, a másik ember, a többi ember szövevényes kapcsolatának kulcskérdése.
A személyiségtudat periódikus átváltozásokon megy át. Eközben hol az egocenrikus különvalóságot, hol a halványan átderengo kozmikus egység tudatának különbözo spriáljáratú analógiái érvényesülnek eroteljesebben. Az elso Mahavákja formulája: "Én vagyok Brahma", a kulcs a KOS ember moráljához is. A KOS ember mindenfajta kapcsolatára e formula szimbolikus tartalma érvényes. A személyiség kapcsolatformáiban ez a KOS ember öntudatlan öncélúságaként, szinte gyermeki ártatlanságú önzéseként jelentkezik. Hiszen célja éppen az, hogy ideái részére testet építsen, azokat megvalósítsa s ezt csak mások rovására teheti. Ahhoz, hogy építsen, másokat kell megrövidíteni. A diktátor morálja ez. A TE csak eszköz ebben és magától értetodoen el is fogadja szolgálatát, sot gyakran eroszakosan követeli. Az egyéni fejlodés bármelyik spiráljáratú KOS állomásán van is valaki moráljában az öncélúságnak valamilyen analógia változata megtalálható. A KOS jegyben az ÉN erotere egocentrikus. Minden olyan cselekedete, akcepciója igazolt, amely egy induló élet megalapozását szolgálja. Természetesen ennek az egocentrikus morálnak megvan a következménye. Az akció reakciójaként egy másik létszakaszban át kell élnie e magatartás ellentétét, hogy lássa, hol követett el hibát, hol kell javítania. A szolgálatok öncélú igénybevételének követkeménye a kiszolgáltatottság. Ezt majd a következo állatövi jegy törvényvilágában és létállapotaiban kell átélnie.
A kezdet nagylendületu energiamozgósítása, eroszétárasztása után következik a regenerálódás, az elért eredmények tartósítása, az életképesség megszilárdítása. Ezt a folyamatot szimbolizálja a BIKA jegye. A második Mahavákja "Sokasodjunk" formulája is ennek az állapotnak mágikus mantrája.
Egy idea életképességét az is mutatja, milyen sok változatban jelenik meg és ölt testet. Ezek a változatok egymás analógiái, a létsíkok más-más koordinátarendszerében. A BIKA jegy szimbolizálja a fejlodésnek azokat az állomásait, amelyekben bármilyen ideatöltésu szervezetrol legyen is szó, a megjelenítési formák pompázatos gazdagsága kezd kialakulni. Sokféle analógiát találhatunk ezekre a földi életformák között.
A fejlodés BIKA fokozatán a VÉNUSZ veszi át a KOS-beli MARSZ szerepét. A KOS-ban elért eredmények megszilárdulását, a BIKA jegy FÖLD természete segíti elo. A regenerálódás lehetoségét pedig a befogadó állapotot jelento negatív polaritás. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy az állatövi jegyeknek a fejlodésre és a kibontakozásra vonatkozó szimbolizmusában racionális-logikai összefüggéseket hiába is keresne valaki. Ugyanis önként felmerül a kérdés, miért éppen a VÉNUSZ princípium, a negatív polaritás, valamint az oselemek közül a FÖLD együttes hatása jellemzi a BIKA jeggyel szimbolizált fejlodési fokozatot? Erre a miértre - miként végso fokon semmiféle miértre - nem kaphatunk kauzális feleletet. Csupán szemlélodo meditációban jutunk el olyan megismeréshez, mely igazolja a csillagfejtési hagyományoknak ezt a tanítását.
A BIKA világában kibomló formák viruló szépsége és pompája VÉNUSZ természetu. Vaskosak még ezek a formák. VÉNUSZ-nak nem is kifinomult esztétikai harmóniát mutató arcával találkozunk itt. Hanem azzal, amelyik még csak vonz a sokszorozódó formaváltozatok létrehozására. A létkörforgásnak ezen az állomásán minden alkotó szinte megrészegedve látja az elvetett ideamagok kibontakozásának végtelen sok lehetoségét. Mindez csábít arra, amit a második Mahavákja így fejez ki: Sokasodjunk; a teremto teremtményeibe sokszorozza szét magát.
A sokszorozódás csábító alkalmait kínáló VÉNUSZ arc mögött a feminin princípium teljes önátadása ismerheto fel, a véglegesség, a megszilárdulás lehetoségét ígérve. A kezdet teremto feszültsége fokozatosan csökken, az életfenntartó energia a létrejött indivíduumok világába töltodik át.
Minden indivíduum külön kozmosz, önmagában zárt egész, amely azonban éppen zártsága miatt környezetétol el is határolja magát. A BIKA életmegnyilvánulásai is ezt hangsúlyozzák ki. Bár már kevésbé, mint a KOS-állapotban. Az életfenntartás, a különbözo egyedek között energia-áramlást tesz szükségessé. A szervezetet táplálni kell, hogy fennmaradjon, s hogy továbbfejlodhessék, szaporodhassék. Ehhez a környezetével kapcsolatot kell teremteni. A VÉNUSZ princípiumoknak nagy szerepe van ebben. A VÉNUSZ harmónia aspektusának sajátos változatával találkozunk itt. Különbözo árnyalatú, de jellegzetesen öncélú harmónia ez. Mert a fejlodés BIKA állapotában egy szervezet ÉN-je csak azzal harmonizál, ami hajlandó közremuködni önfenntartó törekvéseiben, közvetve, vagy közvetlenül segíti viruló életét. Ez a harmónia lényegében a Hasznosság harmóniája. Más indivíduumok érdeke csak akkor fontos számára, ha az o érdekéhez közvetve vagy közvetlenül kapcsolódik. Mások érdekeit nemcsak figyelmen kívül hagyja és érzéketlen is irántuk. Ebbol a tudatállapotból a birtoklás magatartása adhat csak ki. Sokasodni s ennek érdekében a hasznosság jelszavával birtokolni, ez a BIKA világ alaptermészete.
A BIKA poláris töltése feminin jellegu. Nem mások leigázása árán gyujtöget. Ezt a magatartásformát a KOS élményekben kitapasztalta. Most már mindent kiszur, ami nem harmónikusan segíti elo ezt a gyujtögetést. Érdekeivel egyezo befolyásokat azonban magához vonz, ezek számára nyitott, kitárulkozó. E magatartásban benne van már az a sok tanulság is, amely a KOS-világ ütközései után kikristályosodott. A tanulságok rendezése és az élet ezek szerinti alakítása a BIKA FÖLD-természetébol fakad.
A kozmobiológiai folyamatokban a BIKA az induló életek gazdagon pompázó tavaszának szimbóluma is. Túljutottak már a nagy energiatöltöttségu, a formaszegénység kopárságából lassan kibontakozó KOS-állapoton.
Minden létforma egyben öntudatlan vagy tudatos kultusza kiteljesítése is valamilyen kozmikus ideálnak. A BIKA világ ideálja: az ANYAG, mely lényegében a feminin princípium egyik arculata. A BIKA állapot magját itt kell keresnünk. Szembeötloen domborodik ki ez a jegy szimbolizmusában: a VÉNUSZ, a feminin jelleg és a FÖLD természet mutatnak erre. Azt jelenti ez, hogy a kozmikus ritmusnak megfeleloen a feminin princípium került felszínre, mintegy elnyelve magában ellentétének eroit és energiáit.
Az ember világában a NAP-ÉN és a személyiség tudatállapotaiban is megtaláljuk az elobbiekben említett BIKA-természet analógiát.
Midon a KOS után a NAP-ÉN a BIKA világ állampolgára lesz, tapasztalja, teremtményeiben, hogyan osztódik számtalan egyeddé, önálló lénnyé a teremto. Kettos célja van ennek a fejlodési szakasznak. Az egyik: a KOS világ öncélú marszi eroszakosságai visszahatnak: mit oly nagy lendülettel megvalósított, abban a hiedelemben, hogy teremtményeinek ura is marad, most azok önálló lényekként, sot ellentétként kelnek életre és saját teremtményei egyben börtönévé is válnak. Ez a KOS akció következménye, reakciója. A BIKA állapot másik célja, hogy ennek az új fejlodési szakasznak is megismerje minden adottságát, lehetoségét és korlátozottságát. A sokszorozódás egyben elkülönülést is jelent, az egység megbomlásával jár. Az irányító teremto hierarchia eleinte összhangot teremtett az elkülönült egyedek között. Az összhang azonban látszólagos. Mert fokozatosan kiderül, hogy a birtoklás kultusza nem az egység, az összhang kultusza, hanem az egyéni érdekek hangsúlyozódás mások rovására. A transzcendens ÉN elso TE élménye ez anélkül, hogy ennek összes vonatkozása tudatossá válna.
A BIKA-ember világképe jellegzetesen érzékszervi világkép. Fizikai környezetét elfogadja úgy, ahogy érzékeli, anélkül, hogy mögötte érzékfeletti tikokat kutatna. Ami személyiség-öntudatának hatókörén belül van, azt tudomásul veszi, értelmi funkcióiban alkalmazza, de ami ismeretlen, az nem vonzza. A VÉNUSZ hatása néha muvészi törekvésekben is kivetül. Ezek azonban nem jutnak tovább az érzékelheto világ ábrázolásán. Kedveli a szép formákat, a dekorációt, a vénuszi esztétikum vaskosabb változatait, az ékszereket. Mindezekben az anyag kultuszának egy-egy analógiája ismerheto fel.
Érzelemvilága is csak olyan hatásokra érzékeny, amelyekre szuk hatóköru tudata rezonál. Biztonság igénye asztrális hasznosságra törekvéssel jár együtt, s így szinte konfliktusai sincsenek. Nem szenvedélyes. Érzéseiben, érzelmi kapcsolataiban állhatatos. A VÉNUSZ hatás és a FÖLD-természet érzelemvilágának kiegyensúlyozottságot adnak. Ez a kiegyensúlyozottság azonban nem a bölcs ember harmóniája. Érzelemvilága kimuveletlen és így finomabb behatásokkal szembeni rezonancia-spektruma is korlátozott. Ez kíméli meg a nagyobb lelki megrázkódtatásoktól. A nyugodt, vaskos életörömök állandóságában és egyhangúságában érzi jól magát.
A személyiség anyagkultusza már közvetlenül a földi élet adottságait érinti. Ha a BIKA jegy egy testöltés alapmagatartásának jellemzoje, az ember minden cselekedete, érzelemmegnyilvánulása, intellektuális érdeklodése telítve van az anyag kultuszával. A BIKA ember biztonságban akarja érezni magát a Földön; NAP-ÉN-jének transzcendens távlatai elhomályosulnak, a csak "egyszer élünk" jelszóval ezt a biztonságot vagyongyujtéssel, szorgalmas munkával véli elérni. E biztonság-igény nem engedi meg semmiféle kalandos vállalkozást, vagy elvont ideálok, eszmék iránti lelkesedést. A BIKA ember gyakorlati ember. Céljai felé nem eroszakkal igyekszik, sikerét nem a törekvés nagy lendülete biztosítja, hanem állhatatossága, kitartása. A kitaposott, kipróbált utakat kedveli és elkerül mindent, ami ismeretlen. Bizalom csak ahhoz van, ami érzékelheto, kézzel fogható. A "Sokasodjunk" mantra a személyiség aktuális feladataiban úgy érvényesül, hogy a már megismert világ javait gyarapítja, gyujtögeti. De úgy is, hogy családot alapít, s utódainak anyagi biztonságáról is gondoskodik. Önmaga biztonságának közvetve ilyen célja is van. A BIKA-ember jellegzetes példája a kispolgár, akinek nincsenek elvont ideáljai, aki ha célját kiteljesítette, nyugodtan hal meg.
A hasznosságelv, az anyag kultusza a BIKA morálnak is alapmotívuma. Az anyagi biztonság moráljának is nevezhetnénk azokat a szabályokat, amelyek szerint a BIKA ember berendezi az életét. Ebbol a morálból hiányzik a kozmikus egység távlata. Az emberi együttélés biztonságának alapját a magántulajdon sérthetetlenségében látja. Nem azt hangsúlyozza azonban ki, hogy ne vedd el a másét, hanem azt, ne vedd el azt, ami az enyém. A különvalóság tudat egocentrikus világképének enyhébb változatú öncélúsága ez, a gyujtögeto nyájember, az összeütközések háborúságaitól félo kispolgár öncélú biztonsága.
Az IKREK az elozo két állomás szintézise. Nem a mindent összegzés, nem a mindent felölelo tapasztalások harmóniája, nem is megállapodás valamely útszakasz befejezése után. A szintézis lehetoségeit, de egyben korlátozásait is a jegy uralkodója, a MERKUR, valamint a pozitív töltöttség és a LEVEGO természet határozza meg. A transzcendens ÉN MERKUR szerepkörét veszi magára a MARSZ és a VÉNUSZ után.
A MERKUR princípium alapjellegénél fogva fentiek az elozo jegyek eroteljes poláris korlátozottsága után két világ lakójává teszik az IKREK állomásra érkezett kozmikus vándort. E világok poláris világok, melyek minden jelentosebb muvelodési korszak szellemi hagyományában és világképében szerepelnek. A perzsák Ozmund és Arimán mitosza, a kínai Yin-Yang tan, a görögök Olümposza és Hádésze, de a kereszténység menyország és pokol szimbólumai egyaránt példái ennek. A kínai Yin-Yang tanítást kivéve valamennyi ilyen poláris világokról szóló mítosznak, vallásnak morális jellege is van. Az egyik pólust jónak tartja, a másikat rossznak, elvetendonek. Végeredményben az egyikhez kötodik le. Ilyen távlatú kérdések vizsgálatánál azonban ezt a poláris elkötelezettséget kerülni kell, mert zavarja a teljes kép kibontakozásait. Az IKREK szimbolizmusában éppen ez az egymás mellé rendelt kettosség domborodik ki szembeötloen az uralkodó MERKUR princípium és a LEVEGO természetén keresztül.
A XX. század fizikájának egyik legérdekesebb része az a felismerés, hogy két világ létezik, amelyek egymáshoz viszonyítva antivilágok. Bennük az egymásnak megfelelo építoelemek tulajdonságai ellentétesek. Az, hogy melyiket nevezzük antivilágnak, csupán a választott nézoponttól függ. Annak a Kozmosznak a szerkezete szempontjából, melyhez a Földünk is tartozik, létezik egy antivilág, amelyet negatív Kozmosznak nevezhetnénk és amely nem választható el a mi Kozmoszunktól. Sot, egymást áthatják, egymásba alakulhatnak bizonyos feltételek mellett, s az átalakulás mindig az energiaállapot változásával jár együtt. A dolgok szimbolizmusát hangsúlyozva és nem törekedve a fizika szempontjából szabatos fogalmazására, az egyik világban potenciálisnak minosülo energiaállapotnak az antivilágban mozgási energiaállapot felel meg és fordítva. De talán legjellemzobb és legszebb ebben a koncepcióban az a szimbolikus magyarázat, mely szerint az egyik világban vákuumnak (azaz anyaghiánynak) minosülo állapot tulajdonképpen azért vákuum, mert azt az antianyag tölti ki. A Földünk anyaga pedig "lyuk a vákuumban". A "vákuum hiánya" ugyanis anyag.
Ezzel csupán arra kívántunk rámutatni, hogy az osi hagyományok antivilágokról szóló tanítása a modern fizikai világképben is megjelent, más jelképrendszerben fogalmazva ugyan, de lényegében azonos tartalommal. Hipotéziseit mind több kísérlet igazolja.
Ha az antivilágok mélyebb háromsíkú törvényszeruségeit is nézzük, bennük már nemcsak a létsíkok hierarchiájáról van szó, hanem egymásba kapcsolódó poláris világokról és kapcsolatuk törvényeirol.
Az IKREK világ lakóinak élete a nagyfokú kötetlenség és mozgékony természetük miatt állandó csapongó kirándulás a két világban. Játékos, könnyed, rapszódikus ismerkedés ez az antivilágoknak életkörükbe befogott részeivel. A tudatállapot nem kötodhet sem a teremto, sem az állandósításra törekvo befogadó polaritáshoz, hanem folytonos átváltással mindkettovel kísérletezik. Változatos ötletek ideáit indítja el s azok minél gyorsabb megvalósítására törekszik, majd ugyanolyan hamar le is bontja ezeket, miután már ideáinak ellentéteivel is megismerkedett. A teremto és feloldó játékosságnak ez a gyors ritmusok hullámzása igen változatos létállapot lehetoségeket rejt magában.
Ebben a világban szerezheto élmények eszméltetnek rá, éppen az öncélú játékos kísérleteken keresztül, hogy a BIKA világ állandóság-látszata hamis. Az IKREK tudat poláris világok iránti érzékenysége folytán az ellentétek egymást váltását is felismeri: nincs állandóság, nincs végérvényes kötés a megnyilvánult világban. Az állandóság csak a tudat sajátos állapotának MAYA káprázata. NA EVA ASTI IHA ITI KINGSTANA. A dolgoknak nincs valósága. A káprázat mégis vonzza. Mint gyermeket a kaleidoszkóp. Nem az köti le, ami változik, hanem a változás, a mozgás maga.
Az IKREK létforma a játék és játékosság kultusza. Sem a KOS, sem a BIKA egyoldalú polarizáltsága nem alkalmas erre. Aki játszik, egyik oldalhoz sem kötodik igazán, hanem váltakozva mindkettohöz. A poláris világok kalandozó vándorának a MERKUR-nak "fiatalabb" változata mutatja ezt a játékos magatartást. Ide-oda hullámzás ez az antivilágok között, szabadon, kötetlenül, görcsösség nélkül. A játék: a kötés és oldás, a teremtés és lebontás kozmikus folyamatának sajátos esztétikájú analógiája. Bármelyik hiánya poláris görcsbe merevedéssel jár.
A NAP-ÉN számára a gyors ritmussal változó, egymással ellentétes, magasabb tudatállapotok jelentik az IKREK motívumot. Nagyfrekvenciájú vibrálással indulnak el és bontódnak le idák, úgyhogy közben nem jutnak el a teljes surusödésig. A cél az, hogy az idea az ellentétével szinkron merüljön fel, s ezzel a hibák is szinkron megjelenéssel nyújtanak lehetoséget tapasztalatra. A NAP-Én az IKREK-ben a szervezet ÉN-központja és környezete közötti kölcsönhatások változatos lehetoségeit is kipróbálja.
Az IKREK világ halmazállapota légnemu és kötetlen. Az elozo jegy szilárd halmazállapotú formái a közbenso fázis kihagyásával hirtelen absztrakciókká, összefüggésekké, gyakran szimbólumokká szublimálódnak a tudatban.
A személyiségtudat világképe kaleidoszkópszeru: állandóan változik, egy-egy nézoponttól függoen. Sokoldalú, de felszínes ismeretek, váratlan, ötletes, néha hökkentoen újszeru összefüggések felismerése, ez jellemzo különösen az IKREK emberre. Muveltségében mindig egy kicsit polihisztor is. Az igazi polihisztor számára azonban a szembetunoen nagy területekre kiterjedt lexikális ismeretek fontosak elsosorban, mert az egyetemességet, a teljességet igényli világképében, s elméje átfogó összefüggéseket kutat. Az IKREK polihisztor ismeretei azonban gyakran felszínesek. Élményeinek színképe nem mutatja, hogy többdimenziós tudatállapotok átéléseibol fakadnának. Az elozo jegyekhez képest eredményként könyvelheto el a személyiség és a környezet, az ÉN és a TE egyes kapcsolatformáinak megismerése. Ha felszínes is, de megismerés.
Az IKREK ember érzelemvilága könnyed, játékos, szinte vibrálóan változó. A LEVEGO természet miatt azonban túlságosan elintellektualizálja az érzelmi élményeket, vagy állhatatlan felszínességgel éli át oket, legtöbbször ellentétes szélsoségeiben.
Az IKREK emberre talán legjellemzobb a merkuri szerepkör, amelyet a földi életben be kell töltenie. Közvetíto szerep ez. Nagy mozgékonysággal, a közvetíto eszközök minden változatát felhasználva, alakít ki kapcsolatokat az emberi közösségekben. A földi élet háromsíkú metabolizmusában sok ilyen eszköz van: szó, írás, újságok, könyvek, kereskedelem, áru, pénzforgalom, stb. Az IKREK embert e szerepkörben nem is vezetik hangsúlyozott célszeruségi szempontok, mert az már kötött irányítottságot jelent.
Az IKREK morál alapszabálya a teljes kötetlenség. Felszabadulás a KOS morál öngyarapítási kényszere és a BIKA hasznosság morálja alól. A teljes kötetlenség az ÉN és a TE kapcsolatában egészen új tapasztalás-lehetoségeket nyújt. Gyakran hallható, hogy az IKREK embernek nincs morálja, de még etikája sem. Ha az asztrozófia tanítása szerint értékeljük ezt az állítást, hibája azonnal szembeötlik. Mert az IKREK embernek is van morálja: csak az IKREK-morál. S nem elszigetelten kell nézni, hanem a teljesség színképelemeként.
A negyedik Mahavákja formulája: "Én vagyok a Nem-ÉN, a Felfoghatatlan". Kulcs is a RÁK világ törvényeihez annak ellenére, hogy tartalma kulcs mivoltában paradoxonná teszi. Ez a racionálisan-logikusan ellentmondásos jelleg érvényes a RÁK-természet valamennyi tulajdonsága. Uralkodója a kozmikus noiség princípiuma, a HOLD még többet mond a RÁK irracionális természetérol.
A RÁK világ folyékony halmazállapotú, poláris jellege negatív, de a noiség paradoxon aktivitása jellemzo rá.
A HOLD princípium, ISIS halmazállapota szintén a folyékonyság. Az élo természet is ebben a halmazállapotban létezik. Apuleiosz jólismert "Aranyszamár" történetében ISIS a tengerbol emelkedik ki, amikor megidézik.
Említettük már, hogy a HOLD a FÖLD princípiummal azonos. Mindez azt jelenti, hogy a kozmikus analógialánc egy szakaszán a RÁK világa maga földi világ, törvényei a földi létformák természettörvényei. Természetesen a többi állatövi jegy létformája sem kizárt a Földrol. Mindez úgy tekintendo, hogy a természet folyamatai, maga az élet RÁK törvények szerint alakulnak, s minden egyéb szukebb hatóköru létforma törvényvilága erre szuperponálódik, tónusaiban módosítja a természet rendjét.
Régi mágikus kultúrák hagyományai is félreérthetetlenül utalnak erre. ISIS kultusza tulajdonképpen a FÖLDön található összes létforma mögött rejtozködo kozmikus noiség kultusza, s az ISIS misztériumokat fedi a legtöbb homály, avatatlanok számára a legtitokzatosabbak.
A RÁK világa a FÖLD kultusza, azaz a földi létformák kiteljesítése, amely magasabb spiráljáraton az egész megnyilvánult világ titkának megfejtését célozza. A természet és a Kozmosz transzcendentális lényege csak létrejötte misztériumának átélésében tárja fel magát. A Kozmikus Anya a megnyilvánult világban megtestesült ideák forma álarcait vette magára. A felszín ismerete nem elegendo. A formák mögé kell behatolni. Le kell hántani ISIS igazi arcáról az eltakaró fátylakat. Az ISIS misztérium ezért a hagyományok Nagy Misztériuma. Kozmikus vonatkozásban tehát a RÁK jegy a kozmikus Anya kultuszának szimbóluma.
Mindezek meditatív átélése jelentosen hozzásegít a RÁK jegy összetett szimbólum tartalmának megfejtéséhez.
A fejlodés eddigi állomásain áthaladó NAP-ÉN-re valami gyermeki öntudatlanság jellemzo. Tapasztalatszerzése az öntudatlanságból fakadóan felszínes. A RÁK-ra való átváltáskor a gyermeki magabiztosság megzavarodik. Homályos sejtések indulnak el, s eddig tudomásul nem vett tényezok irracionális hatásai kezdenek az indivíduum tudatáig eljutni. Ezek a hatások a RÁK folyékony halmazállapotú világában körvonaltalanok. Sejtések csupán, melyek lényege mélységeibol áramlanak fel, s arra figyelmeztetnek, hogy az eddig felszínesen élo ÉN-nek van egy észre nem vett másik része is. Valamennyi RÁK életforma a NEM-ÉN-nel való ismerkedés is.
A RÁK poláris természete talán azzal a paradoxonnal jellemezheto, hogy a feminin princípium aktivizálódott ebben a számára legkedvezobb folyékony halmazállapotú világban. A élet kibontakozott, s megindult a lét nagy áramlása. Minden lény a másik teremtoje, de a másik táplálója is. Fogantatás, születés-halál misztériuma sokszorozódik megszámlálhatatlan változatban, minden lényben. A Kozmikus vándor, miközben maga is elmerül ezekben a misztériumokban, mindig a NEM-ÉN-nel találja magát szemben, s minden találkozás után egy-egy újabb fátyolt hánt le eltakart arcáról.
Amikor a NAP-ÉN a RÁK világ állampolgára lesz, lassan kibontakozik az elozo IKREK jegy tapasztalatainak értelme. Ott csapongó kirándulásokat tett, ismerkedett kötetlenül a megnyilvánult világ számtalan területével. Mintegy feltérképezte azokat. A legtöbb élményt pedig az adta, hogy az antivilágok kapui is megnyíltak. Ha az IKREK fázis a tanulás, a RÁK a beavatás, a lét titkának, misztériumának átélése. A meghalás és újjászületés.
A RÁK életkeretet a személyiség tudatállapotához kapcsolva, a jegy természetének néhány emberi analógiája a következo:
A RÁK-ember világképére is jellemzo, amit az elozoekben elmondtunk. Ismereteit nem aprólékos gyujtögetéssel szerzi, mint a BIKA-ember. Nem is olyan öncélú csapongással és kötetlen nézopont változtatással, mint a IKREK. A RÁK embernek szinte nincs is nézopontja. A centrikus látású tudat elso fiaskóját a RÁK világában szenvedi. ITT végleg kiderül, amit az IKREK-ember még csak játékosan kezelt, hogy "a dolgoknak nincs valósága." A természet csak értelemmel nem ismerheto meg. Szükséges, hogy egész lényünk, tehát ismeretlen másik fele is, egyesüljön azzal, amit meg akar ismerni. Még az elsorvadt intuíció is többet befog néha a világból, mint a virtuózitásig kimuvelt értelem. A RÁK ember világképének mindig van valami teljesség-analógiája, ez azonban még csak a megsejtett teljesség megfogalmazása a tudatban. A kibontakozás ezután következik. S ha közbe-közbe ennek emléke is kihúny, megmagyarázhatatlan nosztalgiák formájában más változatban figyelmeztet a lélek ezekre az élményekre.
A RÁK-ember érzelemvilága kifinomult és gazdag színképu. Az intellektus a RÁK-emberre jellemzoen visszahúzódik, s helyet ad az érzelmek sokszínuségének. Ha behatároljuk, ezek az érzelmek még láthatók a felszínen: az arcon, a cselekedetekben. A külvilág sok hatása szinte majdnem csak a pszichén keresztül éri el a tudatot. Mindent azonnal kimutatott szimpátia, antipátia szerint rendez el. Csak az iránt fogékony, ami szimpatikus. Az antipatikust elutasítja. A RÁK-ember érzelmei között legjellemzobb az élteto, melengeto szeretet, amely az anyai szeretetben teljesedik ki. Ez az érzelem nem bonyolult elemekbol tevodik össze. Inkább magától értetodo. Odaadó és önfeláldozó spontán egyszeruséggel. Szeretetének van olyan motívuma is, hogy szeret azért, mert neki örömet okoz Érzelmein keresztül nagyon könnyen irányítható, ha szimpatikus rezonanciákat váltanak ki benne.
A RÁK-ember otthonülo, otthonkedvelo, mintegy a FÖLD kultusz analógiájaként. Szívesen tevékenykedik ott, ahol karitatív közremuködésre van szükség. A VÍZ-elem folytán gyakran találunk a RÁK-emberek között hajósokat, halászokat.
A közösségi együttélés szabályai a RÁK-ember moráljában tulajdonképpen szintén a FÖLD kultuszt mutatják. Szükségképpen azt tartja helyesnek, ami a legzavartalanabb életet nyújtja számára a Földön. Az idok folyamán kialakult családi életforma, a békés hazaszeretet, a becsületesség az, amely szerint háborúság nélkül biztosítja az egyes ember, de a különbözo nemzetek számára is a nyugodt élet harmóniáját. A RÁK-ember sejti már, valahol a lénye mélyén az ÉN és a TE egységét, ez azonban még csak úgy vetül ki, hogy az élet biztonságát félti általában a konfliktusoktól.
A hagyományok az állatöv OROSZLÁN jegyét a NAP princípiummal kapcsolják össze. A kapcsolat hatás e jegyvilág törvényeire alapveto. A jegyuralkodó NAP mellett a TUZ-elem és a pozitív polaritás alakítják az OROSZLÁN természetét.
A LOGOSZ-nak három TUZ arcával találkozunk a megnyilvánult világ körforgásában. Az egyik involúciós hatású, a teremto energiákat a kibontakozó ideák maximális életképességének biztosítása koncentrálja. A másik, az evolúciós TUZ lebontó hatású. A harmadik TUZ-változat a kibontakozott életet egyensúlyban tartja. Az OROSZLÁN-világ ennek a LOGOSZ arcnak a kultusza.
Az OROSZLÁN-ban a NAP princípium élteto tuze tölti be a világot. Mindaz, amit a NAP természetérol elmondtunk, az OROSZLÁN-ban bontakozik ki pompázatos gazdagságban. A szétsugárzó NAP energiák a Világfenntartó lényébol, a NAP-LOGOSZ-ból áradnak, fenséges nyugalommal, szükség szerint minden élolényhez. Az OROSZLÁN TUZ-e szükséges a kozmobiológiai folyamatokhoz, mert ez az élet fenntartásához igényelt legkedvezobb energia mennyiséget nyújtja. Nem irányított és koncentrált, hanem szétsugárzó. Nem éget el, csupán egyensúlyban tartja az életenergiák áramlását.
Bármilyen szervezet, kultúra eljut egyszer az OROSZLÁN állapotba is, s ez annak a kultúrának aranykora. Ezért a legtisztább és legegyetemesebb NAP kultusz is az OROSZLÁN világ. Már minden kiteljesedett, ami a teremtés kezdetén csak idea volt. Ekkor válik minden kultúra felnotté. NAP-kultusz természetesen valamely kultúra életének nemcsak OROSZLÁN fázisában lehetséges. A legteljesebb azonban mindig a kozmikus minta szerint a OROSZLÁN-aranykorban.
Az OROSZLÁN-világ a lét körforgásában az az állapot, melyrol Madách az "Ember tragédiája" nyitó jelenetében így beszél: "Be van fejezve a nagy mu, igen. A gép forog, az alkotó pihen. Évmilliókig eljár tengelyén, míg egy kerékfogát újítani kell. Fel hát világim véd-nemtoi fel. Kezdjétek végtelen pályátokat. Gyönyörködjem mégegyszer bennetek, amint elzúgtok lábaim alatt". A színpadi antropomorfizálás torzításai ellenére is szembeötlo, hogy e pár sor OROSZLÁN állapotra utal.
Az eddig elmondottak új vonatkozásai bontakoznak ki, ha az emberi analógiákat vizsgáljuk. A NAP-ÉN az OROSZLÁN világban ébred teljes öntudatra. Ekkor válik valóban "felnotté". Ez az öntudatra ébredés természetesen a legkülönbözobb tudatrétegekben lehetséges, a kozmikus körforgás spirál-tendenciája szerint. Úgy is jellemezheto ez a tudatállapot, hogy ekkor ismeri fel kozmikus helyzetét eloször. A benne elrejtett ideák öntudatos meglátása ehhez a létszakaszhoz tartozik. Létének eddig a fázisáig rajta kívül álló hatások kiszolgáltatottja. Sokszor még akkor is, ha nem regisztrálja. A KOS gyermeki akarnoksága, a BIKA biztonságra törekvése, de az IKREK csapongó kötetlensége sem nyújt teljes függetlenséget. Törekvéseiknek szattvikus indítékai is rendszerint elhomályosulnak az aktuális feladatok elvégzése során. A RÁK állapotban már homályosan feldereng valami a Tiszta ÉN-tudatból, ennek a világnak paradoxonos módján, a NEM-ÉN-en keresztül. Ez az ÉN önmagát szétosztó LOGOSZ lényének szikrája, az individuumban elvetett mag, amely teljes kibontakozását az OROSZLÁN tudatállapotában éri el. Az ÉN-tudatnak ez a legteljesebb kinyílása.
A személyiség OROSZLÁN jellegu tudatállapotai szintén analógiái az elmondottaknak.
Az OROSZLÁN-ember éppen kinyílt ÉN-tudata folytán tudja szerepét a világban. Ez a felismert szerepkör egyben világképét is meghatározza. Az egocentrikus látás kiteljesedése ez a világkép és a belole fakadó magatartás. Persze a lénye NAP-szeru. Nem önmagát gyarapítja ezzel az öncélúsággal, hanem éppen önmagát osztja szét. Szerepe a LOGOSZ szerepével analóg egy-egy organizmusban. S önössége úgy mutatkozik meg, hogy azért sugároz, mert ezzel önmagát állíthatja elotérbe. Az OROSZLÁN jegye királyi jegy. Különbözo szervezetekben és dimenziókban élheti át az uralkodó szerepét, azét, aki egy-egy létforma hierarchiájának csúcsán van. Szervezetek irányítói, népek, államok vezetoi jellegzetes OROSZLÁN szerepkört töltenek be. Az uralkodó, aki igazi NAP-király nem csak önmagáért él. Tudja, hogy a benne koncentrálódott ideák szétsugárzása a realizálódás hierarchikus láncolatain keresztül emberi életekre hat, azokat alakíthatja, éltetheti, vagy elpusztíthatja. A NAP-király tudottan vállalja ezt a szerepet, minden következményével. Az ind Ramajána eposz ilyen NAP-királyról szóló hosköltemény.
Az OROSZLÁN ember valamennyi változatában kiütköznek a "királyi" öntudat érzelmi motívumai. Büszkeség, parancsoló tekintély, amelyben általa magától értetodonek tartott hiúság járul. Adakozó, mert neki is sok van. Ezzel másoknak, de ugyanilyen mértékben magának is örömet szerez. Nagyvonalú, hiszen tudja, hierarchikus helyzeténél fogva nem neki kell az apró munkát elvégezni. Minthogy az OROSZLÁN állapot a teljes ÉN-tudat kibontakozása, élet-igenlo. A kozmikus ritmus szerint az OROSZLÁN embernek ez szinte "kötelessége".
Az OROSZLÁN morálja valamilyen szervezet hierarchiájával is összekapcsolt. Az együttélés szabályait a csúcson álló ember szabja meg. Szükségképpen arisztokratikus és tekintélyen alapul. Az OROSZLÁN egyéniség méltóságán alulinak érezné, ha nem lenne törvénytisztelo és igazságos, de valahogy annak kimondott vagy ki nem mondott tudatában, hogy "a törvény én vagyok"!
A SZUZ jegye a tizenkét jegybol álló kör elso felének utolsó állomása. E forduló-pont törvényvilágát és az ebbol fakadó lehetoségeket a jegyuralkodó MERKUR, a negatív polaritás és a FÖLD természet keveredése mutatja.
A MARSZ-VÉNUSZ pár és a HOLD-NAP pár, melynek ideáival találkozott a kozmikus vándor, e princípiumok számára kedvezo milliokben és tudatállapotokban misztérium élményeket, de ellentétek ütközésének élményeit is nyújtották. Különbözo fokozatokban és az ezekkel együttjáró tudatállapotok sokféle változatában próbálhatók ki a különlét konfliktus következményei. A teremto energiák fáklyahordozója a KOS-ban; virágzó létformák kibontakoztatásának és állandósításának propagálója a BIKÁ-ban; ellentétes világok játékos ízlelgetoje, az IKREK-ben: a formaálarcok mögött rejtozo Kozmikus Anyával való találkozás a RÁK-ban és az individualizálódott ÉN-tudat teljes kibontakozása az OROSZLÁN-ban jelzik az eddig megtett út egy-egy állomását. Kipróbálta a lét suruségi fokainak mindhárom halmazállapotát is. Átélte a feminin és maszkulin jelleg periódikusan változó sorozatát, az aktivitás és passzivitás magatartásformáit. Az elozo jegyek létformájából sok tapasztalat és tanulság viheto tovább. A SZUZ jegy természete alkalmasabb a MERKUR számára e tapasztalatok értékelésére, mint az IKREK világ nagyfokú kötetlensége. A FÖLD elem az eddigi tanulságok kikristályosodását, a negatív töltés a szemlélodést segíti elo. A szilárd halmazállapot és a feminin jelleg mozdulatlanságra készteto hatását pedig a MERKUR LEVEGO természete ellensúlyozza.
Még mélyebbre ható összefüggéseket magyaráz a SZUZ jegyre vonatkozó hermetikus alkímiai hagyomány. A kozmikus mintájú alkímiai folyamatban a jegy a "desztilláció" állomásának felel meg. Az alkímia szimbólumnyelvén ez a "szárnyas elem és a szubsztancia szétválasztása", a lélek kiszabadítása az anyag kötéseibol.
Ezek a jelek a SZUZ világnyújtotta tudatállapotokat jelentossé teszik. A szellem az eddigi létformákban így vagy úgy, de megnyilvánulásra törekedett, SZUZ át is élte az involúció, a kibontakozó élet minden lehetoségét. Itt a létspirál fordulóhoz érkezik. A hermetikus hagyományok szerint a spirálforduló kapu a megnyilvánult világból való kilépésre. Az anyagba süllyedés mélypontja a megváltás kapuja. A SZUZ-ben válaszút elott áll az indivíduum. Átadhatja magát az oldó messianisztikus eroknek, vagy karmaként az elozo világok poláris ellentéteit kell átélni, kiszolgáltatottan, tehetetlenül, míg egy újabb fordulón megint nem nyílik lehetoség a TAO-hoz való visszatérésre.
A SZUZ-világ MERKUR-HERMÉSZ kultusza. HERMESZ az a mítikus titkos követ, aki a kezdet végnélküli születo-kihunyó világok láncolatain végig kísér láthatatlanul. O a LÉLEK és a SZELLEM nászának tuzgyújtó szikrahordozója, melytol a Kozmikus Anya tuzkelyhébol az élet tüze lobog fel. De o az, aki kaput nyit tisztultabb világok felé a Lélek és a Szellem misztériumán keresztül. Fény és Sötétség világainak szárnyas lélekvezetoje. A SZUZ világ nyújtja a lét körforgásában a legkedvezobb lehetoséget ennek a szárnyas lélekvezetonek.
Hermetikus hagyomány szerint a megnyilvánulás kezdeti félkörében a Szellem a kezdeményezo, az irányító. A második félkörben a Lélek is felszínre kerül és a spriálfordulót elhagyva vagy az anyagi lét alvilágba viszi tovább a Szellemet, vagy az evolúció messianisztikus retortáin kivezet a megnyilvánulás körforgásából. Az OROSZLÁN-ban öntudatra ébredt ÉN szabad döntésétol függ, hogy melyiket választja.
A SZUZ jegy analógiáihoz az alkímiai szimbólum a legfrappánsabb kulcs. "A szárnyas elem szétválasztása a szubsztanciától". A NAP-ÉN, még öntudatlan spontaneitással, sokféle élményben esett át már. Az ÉN-tudat azonban csak az OROSZLÁN-ban ébredt fel teljesen. Miután ennek az állapotnak minden ízét, örömét kipróbálta, tudatosan ismerkedik a világgal: a környezetével. De a poláris szimpátiát-antipátiát személytelenségnek kell felváltani, hogy ennek a jegynek kozmikus célja, a tudatos megkülönbözteto képesség, az ARS DISCRIMIN ATIONIS kibontakozzék. A MERKUR segít, hogy a megkülönböztetés valóban muvészet legyen. Ebben is kozmikus mintát kell követni, azaz egyoldalú polarizálódás helyett Lélek és Szellem egységének tudatállapotát kell átélni. A hermetika hagyományai így olvadnak bele a kozmikus folyamatokba. Ars discriminationis az analógia törvény is, mert helyesen behangolt tudatállapotban ismerheto fel, választható szét, ami fent van és ami lent van. Az analógiák csak azok számára kulcs a megnyilvánult világ titkaihoz, akik szét tudják választani a "szárnyas elemet a szubsztanciától.".
A SZUZ természetu személyiség más dimenziójú tudatállapotaiban ugyancsak analóg világok lakója és ennek megfelelo feladatokat kell elvégezni.
Meg kell ismerkednie a világgal, amely körülötte van. A dolgok mélyebb értelmét, nagyobb távlatú összefüggéseiben kell feltárni. Ami az IKREK állapotában még kamaszos könnyedséggel és felszínességgel feltérképezett, azt most felnottségének komolyságával újra megvizsgálja. Ehhez a magatartáshoz szemlélodo bölcsesség, filozófikus behangoltság szükséges. A megkülönbözteto képesség úgy jelentkezik, hogy megfigyeléseit, melyek általában eredeti észlelések, összegyujti, rendszerezi. Nem olyan módon, mint a BIKA ember, aki ismereteit is vagyonként gyujti. A SZUZ úgy tájékozódik a világban, hogy meg akarja ismerni annak fenntartó rendjét. Ehhez a jelenségvilág elemeinek differenciált ismerete és az ezek közötti összefüggések, kapcsolatok feltárása szükséges. A SZUZ-ember világképe differenciálódott, de csak olyan mértékben, hogy azért áttekintheto legyen.
Érzelemvilágára a FÖLD természet és a negatív beállítottság jellemzo. Huvös és szenvedélytelen. Ez az állapot az, amelyre a Bhagavad Gítá azt mondja: "Nem szeret és nem gyulöl". Szolgálatkész, magányosságra hajlamos. Végeredményben az érzelmi kiegyensúlyozottság az, amely legkedvezobb és legkedveltebb asztrális légkört jelent számára.
A merkuri közvetítés, - az IKREK-hez hasonlóan - szerepkör a SZUZ ember számára is. De amíg az IKREK - játékossága és felszínessége miatt - valamelyest a kalandor és a szélhámos határát is súrolhatja és megbízhatatlan is lehet, a SZUZ a közvetíto szerepet igen komolyan veszi. Nagy felelosségérzettel pontosan és rendezetten végzi. Kritikájába ütközik a felelotlen nagyvonalúság. Lelkiismeretes, átfogó látású kereskedok, szakemberek, diplomáciai és politikai tanácsadók kerülnek ki a SZUZ jegyu emberek közül. Különösképpen jellemzo rájuk, hogy ellentétben az OROSZLÁNnal, nem szeretnek reflektorfényben lenni. Inkább alkalmazott, mint vezeto, vagy pedig független.
A SZUZ ember morálja különbözo spirálfokozatú lehet. Alacsonyabb fokon rendszereto, kerüli az ütközéseket, mert ez zavarja csendes munkálkodásában. De morálja tulajdonképpen kulcs a kozmikus morálhoz. A fordulópont, az ars discriminationis morálja: "Add meg az Istennek, ami az Istené és a császárnak, ami a császáré", amely végül is szétválasztás mellett a kozmikus egységhez vezet.
A KOS-sal kezdodo létszakaszban az ÉN exponálódott s bontódott ki különbözo tudatállapotokon keresztül. A második körfélben a MÉRLEG-világ a TE expozíciója. Az elso Mahavákja és a hetedik Mahavákja formulája is azt szimbolizálja: "Én vagyok Brahma" és "Te is AZ vagy".
Az elozo körfél KOS-világának és a MÉRLEG-világnak a szembenállása is exponálódik, amikor a SZUZ jegy után elkezdodik a második körfél. Az élteto energiáktól duzzadó ÉN, - aki (kicsit antropomorf allegóriával) a SZUZ-ben inkognitóba vonult, hiszen a nagy mu forog, - igyekszik szinte vég nélkül fenntartani az OROSZLÁN aranykort. A lét poláris természete folytán azonban a teljes virágzásban kibontakozott ÉN szükségképpen egyoldalú polaritás. Kozmosz feletti törvény, hogy a megnyilvánult világban egyoldalú polarizálódás csak periódikus váltással lehetséges, s így egyszer az eddig "elnyomott" TE is felszínre kerül. A szimbólumok és analógiák egész sorozatából is félreérthetetlenül kiolvasható a MÉRLEG-állomással kezdodo ciklus-szakasz mélyértelmu mondanivalója. Néhányat ezek közül rövid értelmezés kíséretében megemlítünk, hogy egyrészt a MÉRLEG-világ törvényszeruségei, másrészt az ezzel a jeggyel kezdodo létszakasz ezoterikus vonatkozásai minél tisztábban kialakuljanak.
A KOS és a MÉRLEG-jegyével megjelölt Univerzum-tájék egymással pontosan szemközt helyezkedik el. Háromsíkú értelmezéssel a poláris világok kozmikus méretu szimbólumává tágul ez a térbeli állapot. A SZUZ világában MERKUR-segédlettel szétválasztódott a szárnyas elem a szubsztanciától. A MÉRLEG-ben ez oppozíciós feszültségként vetodik fel. Az ÉN-tudat egocentrikus vaksága megszunik és észleli, hogy a csak ÉN-eredetunek hitt világban ismeretlen jelenségek és hatások is muködnek. A NEM-ÉN elso tudatos észlelése ez, amely más, mint a még egocentrikus létszakaszba számító RÁK-állapot homályos sejtése. A NEM-ÉN a TE-vé polarizálódik, TE-ként kerül felszínre. A Kozmikus Elme is analóg-tudatállapotban ébred rá, hogy a megnyilvánult világ nem egyetlen teremto muve. Rajta kívül sok más is létezik. Egymásbaható, összekapcsolódó, összeütközo és szétváló világok ezek, kozmikus céljuk kiteljesítésének megfeleloen. Túlságosan messze vezetnének azonban a kozmogóniai analógiák, ezért inkább az emberi vonatkozásokat domborítjuk ki.
Az ideák világában az ellentétek ütközés nélkül egymásba átalakulhatnak, periodikus változással. A matéria suruségében találkozó ellentétek azonban összeütköznek. Az ÉN-tudat polarizálódott materiális öntudat, amelynek a TE-vel való találkozása diszharmonikus. A megnyilvánulás körforgásában harmónia és diszharmónia váltják egymást. Minden harmóniaigény az ellentétek feloldásának, a kezdet és a vég harmóniaélményének emlékezete, ill. sóvárgása. A TE-vel való elso tudatos találkozás is a diszharmónia feloldását igényli. Anyagi síkon azonban harmónia csak úgy lehetséges, hogy az ellentéteket kikapcsoljuk. Az ÉN is ezt tette eddig, a MÉRLEG világában azonban új helyzet elott áll.
A MÉRLEG tudatállapot kétféle lehet aszerint, hogy a SZUZ és a MÉRLEG fordulópontján megérintette-e a messianisztikus erok árama vagy nem. A TE-élmény megváltás is lehet, amikor az ellentétek tudatos kiegyenlítodése surített harmóniákban villan fel, a TAO-val való únió igéretes élményeiként. Vagy a másik esetben karmikus oppozíciókban kénytelen a további létszakasz tapasztalatait átélni.
A MÉRLEG-világ jelentoségének újabb vonatkozásai domborodnak ki a csillagfejtés jelképrendszerében. A jegyuralkodó a VÉNUSZ, és a jegynek LEVEGO-természete és pozitív töltése van. Ha figyelembe vesszük, hogy a szemben levo KOS-nak a MARSZ az uralkodója, az eddig elmondottak még mélyebb összefüggései kezdenek fokozatosan kibontakozni.
A VÉNUSZ-szal valóban megjelenik a harmónia igérete, amely a jelenségvilágban az esztétikum, a poláris kapcsolódású tartalom és forma egyensúlya. A MÉRLEG-világ az esztétikum kultusza.
A MÉRLEG-élményekben kezd a NAP-ÉN számára a lét kontrapunktikus polifóniája is teljes pompájában kibontakozni. Nem csak a szemlélodés eredményeként. Az ÉN és a TE ellentéteinek diszharmónikus ütközéseiben és harmóniába oldó kiegyenlítodéseiben maga is átéli. Az a muvészi alkotás, amelyben a muvész belso feszültségeinek ellentéteit egyenlíti ki az esztétikum harmóniájával, a MÉRLEG-világ jegyeit viseli magán. De MÉRLEG-probléma a helyes mérték és arányosság is, mely lényegében szintén a tartalom és a forma egyensúlyának vénuszi vonása.
A MÉRLEG-tudatállapotok harmónia lehetoségei korlátozottak. Túlságosan eros még a kötöttség az anyagi világhoz, semhogy a kozmikus vándorlás itt befejezheto lenne.
A személyiség korlátozottabb, aktuális feladatokkal körülhatárolt MÉRLEG-világában lényegében ugyanezek a jellegzetességek. Ha még sok szál köti a jelenségvilághoz, világképében, társadalmi kapcsolataiban törekszik arra, hogy feszültségmentes légkör vegye körül.
Érzelemvilága is ennek megfeleloen finomérzékenységu, tudatosan hangolható és alkalmazkodó. Az életet nem vaskos örömök lehetoségeinek tekinti, hanem mélyebb tartalmat, kifinomult esztétikát is igényel érzelmi életében.
Kiegyenlítésre törekvése, diplomatikus hajlékonysága és alkalmazkodása a muvészetek mellett különösen a diplomáciai pályákra teszik alkalmassá. De az öltözködés, divat, kozmetika és a muvészi kézmuvesség is MÉRLEG természetu munkaterületek.
A MÉRLEG jegyu ember a közösségi élet családi, társadalmi, stb. viszonylataiban is az ÉN és TE ütközésmentes kapcsolatára törekszik. A MÉRLEG-forduló morális hatása, hogy az egocentrikus ÉN-tudat fölénye az ÉN és TE mellérendeltségi viszonylatává oldódik. A társadalmi érintkezés kifinomult, de nem üres, hanem szellemmel töltött formaságai, a kellemes és barátságos környezet, mint esztétikus háttér, különös jelentoséget kapnak a MÉRLEG-ember moráljában. Az esztétika-kultuszt ebben a viszonylatban is megtaláljuk. Ennek a morálnak volt lelkes hirdetoje az antik görög humanizmus, amelynek anakronizmusai kulturált széplelkek nosztalgiáiban néha még ma is feltunnek.
A MÉRLEG és az utána következo jegyek kihangsúlyozottan csak úgy vizsgálhatók, ha a velük szemben állók természetét is figyelembe vesszük. Nem mintha az elozo félkörben nem kellene a második félkör jegyeire ügyelni. Mert kölcsönösen hatnak egymásra. Nagyon bonyolítaná és megnehezítené azonban a jegyek természetének ismertetését, ha erre is kitérnénk. A csillagfejtés gyakorlatában azonban figyelembe kell venni, mert éppen e kölcsönhatások hozzák felszínre az élet gazdag finomságait. Egyébként is az állatövi jegyek sorozatában elsosorban az ÉN kozmikus vándorlásai során átélt tudatállapotokat domborítottuk ki, mert egyéb tényezok figyelembevétele jelentosen nehezítené a feladatot. Ilyen vonatkozásban a TE-vel is csupán a MÉRLEG-ben találkozik tudatosan, következményeit is tapasztalva ennek a találkozásnak.
A polarizáció azonban nemcsak ilyen vonatkozásban és ilyen analógiákkal jelentkezik. Úgy is, hogyha valaki gyarapodott, el kell fogynia; visszafelé is meg kell járnia a kibontakozás útját, le kell bontódnia. A csillagfejtési hagyományok ennek a kozmosz feletti törvénynek az expozícióját a SKORPIÓ jegy világával hozzák összefüggésbe, amelyben a legváltozatosabb formában kell ezt az individuumnak átélnie. A BIKA-világ kultuszának tárgya az anyag volt, mint a kreáció célja. A SKORPIÓ világ alaptörvénye így fogalmazható: az anyag reakciója, mondhatni az élet karmája, a halál.
A csillagfejtés jelképrendszere szerint a SKORPIÓ VÍZ-természetu, negatív polaritású, uralkodó bolygója a MARSZ, valamint a PLÚTÓ. Ezek figyelembevételével részleteiben is kibonthatók a SKORPIÓ jellegzetességei. A jegy végletességét idézi elo a folyékony jellegu világ és a TUZ-es MARSZ, meg a TUZ-VÍZ keveredésu PLÚTÓ kölcsönhatása. Mindez, ami ennek a jegynek kozmikus mélységeiben elrejtett, szavakkal már alig jellemezheto. Ami az emberiség életében SKORPIÓ-természetu, azt rendszerint az értelem elol valami mélytitkú ismeretlenség-burok zárja el.
A kibontakozott ÉN sok, eddigi egocentrikus világába bele nem féro élménnyel találkozik a SKORPIÓ-állomáson. Meglátja, hogy a megnyilvánult világ nemcsak szépség és ragyogás, amilyennek a MÉRLEG állapot VÉNUSZ szuroje mutatta. Megrázó élmény már az is, hogy az egocentrikus világ nem kizárólagos érvényu. Találkozik azonban eddigi kreatív törekvéseinek következményeivel is, melyek mindig ellentétei annak, amit elért és megvalósított. Az anyag emlékezik. Minden egocentrikus kötésre emlékeztet, és ami az egocentrikus világban szép, vonzó, igéretes volt, az ezeknek az arcoknak ellentéteként vetodik fel. Ez már a lét individulális alapjait rázza meg.
Az ÉN-tudat és minden következményének lebontása visszafordított filogenezis. A teljes lebontás azt igényli, hogy elmúlt világok összes sikertelenségein is végig kell vándorolni. A kozmikus múlt emlékeit Akasha-engrammok orzik, és ezért az evolúciós filogenezis is csak szimbólumokkal megközelítheto az ember számára. A ránk maradt mithosz töredékek Alvilágra vonatkozó részei utalnak azokra a tudatállapotokra, melyeket az ÉN-nek át kell élni e felszín alatti ellentétvilágban. Ez a világ tele van szörnyuséggel és borzalommal. Szimbolikus lényei ijesztoek, félelmet keltoek, akik el akarják pusztítani az alvilágba sodródott nem közéjük valót. Ez a pusztító szándék az egocentrikus kötések feloldásának szimbóluma. Nemcsak abban a világban kell ezt elvégezni, amelyet o hozott létre, de a Kozmikus múlt valamennyi létformáját vissza kell pergetni.
Az alvilági mithoszok néhány töredéke maradt meg számunkra. Ilyenek ISTÁR pokolra szállása, Orfeusz és Euridiké története, továbbá a közelebbi görög-római muvelodés kör részletesebb mitológiájában Hádész. Még érdekesebb az Egyipotomi Halottaskönyv és a Bardo Tödol anyaga, amely az embert közvetlenebbül érinto közlésformában tartalmazza ugyanezt a problémakört.
A beavatások misztériumaiban ennek a kozmikus folyamatnak analógiáját élték át a neofiták, akik önként indultak az alvilági kirándulásra, és vállalták az ÉN-tudat halálát a kozmikus tudat érdekében.
Ezek a mitológikus hagyományok kulcsot is adnak a kezünkbe, amellyel sok titok megfejtheto. Közöttük a halál az, amely talán a legtöbbet foglalkoztatja az emberiséget. A SKORPIÓ-világ élményei, akár a NAP-ÉN tudatállapotaiban, akár a személyiség számára, mind halálélmények is egyben. A lét analógialáncok sorozatán keresztül nyújtja az ember számára ezeket az átéléseket a SKORPIÓ-ban. A jegy PLÚTÓ uralkodója arra utal, hogy ennek a körforgásállomásnak kiugróan nagy a fontossága. Rendkívül sokrétu jelentéstartalmából csak néhányat említünk meg. Részben a jegy bolygóuralkodói, oselem tulajdonsága stb., részben az elmondottak analógiáiként bárki további részleteket bonthat ki a SKORPIÓ-világ tövényeibol.
A BIKA jegy VÉNUSZ-a és a SKORPIÓ MARSZ-a nyilvánvalóan felszínre hozza, hogy a polaritások misztériumának emberi analógiája, a szerelem különös jelentoséget kap a SKORPIÓ világában. A KOS nagytuzu öntudatlan lobogása, a BIKA vaskos örömei, az IKREK csapongó játékossága, a RÁK gomolygó érzelem-örvényei, az OROSZLÁN nyugodt, kissé önös nagyvonalúsága, a SKORPIÓ huvös cizelláltsága és a MÉRLEG idillikus örömei mintha egycsapásra eltuntek volna a szerelem megismert emberi változataiból és csak egy maradt: élet és halál találkozásának megrázó misztériuma. A SKORPIÓ ember szerelmi élményeiben benne van a polarizálódott ÉN magányosságának minden fájdalma és tragikuma. Kiolthatatlanul ég benne a kiegészülni akarás mítikus távlatú nosztalgiája, amely csak akkor szunik meg, ha a szerelemben meghal az ÉN! Egyébként a szerelem földi pokollá válik és az alvilági mithoszok minden szörnyuségét átéli, húsbörtönbe zárva, a sóvárgott egyesülés soha ki nem elégítheto kínjában égve. A MARSZ és a PLÚTÓ szinte kataklizmikus erokkel pusztítanak minden ÉN-építményt, nemcsak a SKORPIÓ-emberben, de azokban is, akik hozzákapcsolódnak. Az atlantiszi EUTHANÁZIÁban a legtökéletesebb szerelmi egyesülés a halál pillanatával esett egybe.
A három sík vonatkozásában is szembeötlok a SKORPIÓ jellemvonások.
A SKORPIÓ-világ tele van az ütközo ellentétek minden háborúságával. Az egocentrikus világkép alapjaiban inog. A magas szellemiségu tiszta önzetlenség és a megbéklyózó anyagi önösség értékrendjei csatáznak néha egy emberen belül is.
A SKORPIÓ-ember minden érzelem-megnyilvánulásában végletesen szenvedélyes (a tüzes MARSZ és a VÍZ-elem kapcsolata). A szent misztikus extázisa és a sötét démoniság egyaránt megtalálható és ha valamennyi SKORPIÓ ember nem is ennyire és ilyen mélységekbol fakadóan végletes, az ellentétek démoni harca mindenképpen dúl asztralitásában.
Alacsonyabb fejlodési fokozaton a szexuál mágia és a fekete mágia örvényei is lehúzhatják.
Az emberi társadalomnak SKORPIÓ jellegu szerepkörei közé tartoznak szinte szembeötloen mindazok, amelyek valamilyen - közvetlen vagy közvetett - kapcsolatban vannak a halállal. Orvosok, hagyatéki ügyekkel foglalkozó bírók, temetkezési vállalkozók, de új eszmék nagyhatású, átalakító ereju hírdetoi, mágusok, okkultisták stb.
A SKORPIÓ-ember morálja az ütközéseknek nem felszínes elkerülése, vagy feszültség kiegyenlítése. Minden emberi kapcsolatában a magasabbrendu törvények igazságai érdeklik, azok, amelyek már nem csak az élet világára vonatkoznak, hanem transzcendentális távlatúak. Indokoltságukat és helyességüket azonban nem csak intellektuálisan akarja elfogadni, hanem egész lényével át is akarja élni. Látszólag immorális, különösen szexuális kapcsolataiban, a SKORPIÓ-ember azonban nem kötheto meg álszemérmes erkölcs-csoszök életszabályaival. Erkölcsi normák betartása nem nyújthat olyan mélyélményu tapasztalatokat, amelyek éppen az ÉN és a TE egységének elérését célozzák.
A SKORPIÓ végletes világa után következo állomás a NYILAS. Uralkodó bolygója a JUPITER, TUZ-természetu és pozitív. Az állatövben az IKREK jegye van vele szemben.
A NYILAS kozmikus analógiáit az uralkodó JUPITER, valamint a kilencedik Mahavákja formulája: SARVAM KALU IDAM BRAHMA - Mindez valóban Brahma", mutatják. a NAP-LOGOSZ JUPITER színképelemének ideái nyújtják azt a lehetoséget, hogy az individuális létformák tudatállapotai számára a tudattal elérheto legmagasabb hierarchia csúcs princípiuma invokálható legyen. Az invokáció rítus, az individuum teljes lényének úniója az idézett princípiummal. A megnyilvánult világ legegyetemesebb individuális tudatállapota: únió a teremto princípiummal a NAP-LOGOSZ aktuális képviselojével. Ennek az Úniónak hierarchia fokozatai vannak, amelyek az ÉN-tudat kozmikussá válásának mértékei. A NYILAS világ speciális feladatkörei nagyban hozzásegítenek ahhoz, hogy a kilencedik Mahavákja formulája valóban életre keljen és a teremto ideái kiteljesedjenek az egyéni lét ÉN-tudatának mikrokozmoszában.
Ha a SKORPIÓ állomás eredménye a halál titkának kinyílt tudattal való átélése, azaz az ÉN-tudat halála a kozmikus tudat, ezután el kell még égetni az anyagi világban fennmaradt ÉN-tudat fantomokat, ÉN-hüvelyeket is. Az alkímiai muvelet NYILAS fázisa az, amelyben a lélek tüze felemészti a külso testet. Ezek a tudatállapotok azonban már csak szimbolikusan közelíthetok meg és mindenkor szimbólumokba is rejtették az ezekrol szóló ismertetéseket.
Ha az ÉN-tudat még a NYILASban is eros, a lét körforgása nem szakadhat meg. A SKORPIÓban átélte az individuális lét következményeként az ellentétek feszültségeit és egocentrikus világának várfalait támadó erok ütközéseit. A NYILAS a különféle JUPITER természetu lehetoségét nyújtja a spirálciklus új próbálkozásaként. Felismerte már - a létformák hierarchiájának bármely dimenziójához kacsolódik is -, hogy az ÉN világa nem egyedülálló, tudomásul kell venni más életigényeket is. Errol a SKORPIÓ világ küzdelmei is eléggé meggyozték. Szinte alig marad más, mint a kihangsúlyozott ÉN-tudat egocentrikus magatartásait, megnyilvánulásait valamilyen magasabb rendszer törvényvilágának alárendelni. Ez a létforma az élet fenntartásához szükséges dinamikus egyensúly lehetosége is. A MÉRLEG-ben még csak az egymás mellett élés újszeru viszonylatait kóstolgatta. A SKORPIÓ-ban kiderült azonban, hogy az individuális lét keretei között egocentrikus tudattal lehetetlen az idillikus nyugalom. Most újabb fordulattal, nála hatalmasabb erok árnyékában igyekszik egocentrikus világát kibontakoztatni. Ez persze szükségképpen igényli a még mindig centrikus látóhatár kitágítását.
Sokféle emberi szerepkör lehetséges, különbözo spirálfokozaton, amely a NYILAS világ tudatállapotának megfelelo életteret enged.
Ha eljutott már odáig, hogy a látható világon túli metafizikai régiókká tágította látóhatárát, akkor valamely kozmikus princípium kultuszának, vallásának lesz élethivatásul választott képviseloje. Feladata ilyenkor az, hogy a kultuszt nagy átfogó mozgalommá szélesítse és fenntartsa minden részletre kiterjedo rendszabályokkal, dogmákkal, tételekkel. Ez átfogó képességet igényel, amely a hierarchia csúcsára vagy igen magas tisztségére teszi alkalmassá. Fopapja, vezérkari papja lesz a választott eszmének, vallásnak, kultusznak. Valamely kozmikus princípium földi kultusza, megjelenésének és életének idején mindig idoszeru és alátámasztott. Feladata van az emberiség életében, akár nagyobb közösségekre vonatkoztatjuk, akár csak az egyes emberre. E kultusz fopapja a kozmikus alátámasztottság tudatában áld meg, ítél bunösnek, átkoz ki, minosít eretneknek, vagy oldoz fel. O valóban az éppen idoszeru világkép és kozmikus rend legfelsobb képviseloje a látható hierarchiákban. Jupiteri magatartást igényel ez a magasrendu szerep: emberszeretetet, segítokészséget, jóindulatot.
Ha az ÉN-tudat látóhatára nem tágult volna még a láthatatlan világ távlataiba, az elobbiekhoz képest "kisebb" léptéku koordinátarendszerben teljesíti a NYILAS szerepet. A hosszabb-rövidebb ideig tartó államformák fölött álló, elvont jogrend több korszakon át is érvényes normáinak lesz védoje, bírója és ügyvédje. Nyugodt lelkiismerettel ítél el embereket, akik ennek a jogrendnek megszegoi, áthágói, hiszen a saját fejlodésében is éppen arra törekszik, hogy az emberekkel való kapcsolatát valamiféle emberfölöttinek vélt rendhez szabja. A háborúság nélküli életet csak így látja biztosítottnak mind a saját, mind mások életében.
Alacsonyabb fokon aktuális államformák magas állású hivatalnokaként, "rend-ore"-ként orködik az államrend fenntartásán.
A felsorolt NYILAS szerepkörök nem csupán foglalkozáságak. Kozmikusan alátámasztott magatartásformák ezek, amelyekben a legtisztábban kibontakozhat e fejlodési állomás értelme.
A NYILAS-ember világképe még egocentrikus. Minden fokozaton választ valamilyen rendet, amelyhez kapcsolódva, egocentrikus világát biztonságban levonek tudja. Ezért konzervatív is. Az esetleges ellentmondásokat felszínes egyensúlyra törekvéssel, tüneti kezelésekkel igyekszik kiküszöbölni mind a saját életében, mind közösségi vonatkozásban. Született anti-forradalmár. Nem merev dogmatizmus azonban a NYILAS magatartás. Kész kényelmes engedékenységre, ha ezzel saját egocentriája eltusolható, vagy igazolható. Kemény és elitélo, ha az ot ért sérelemrol és megbántásról kell véleményt mondani.
Kedveli a felszínes egyensúlyra törekvés érzelmi narkózisait, melyeknek mindig van valami szertartásos, ünnepélyes jellege. Konzervatív, de az ínyenc érzelmi kiruccanások titkos zsákutcáiban szívesen elidozik, amíg ez zavar nélkül lehetséges. Érzelmeiben általában még önös, azzal a hallgatólagos szemponttal, hogy hazugság és hibáinak eltusolása árán is fenn kell tartania emberi kapcsolataiban a békességet.
A már említetteken kívül NYILAS jellegu foglalkozás és munkakör a politikus jogász, ügyvéd, idoszeru társadalmi és közéleti kérdések újságírója, jótékonysági egyesületek és mozgalmak reprezentatív pártfogója stb.
A NYILAS-világ habozás nélkül a morál kultuszának minosítheto. Következésképpen a NYILAS ember közösségi kapcsolatainak szabályai az individuális lét minden változatában a legrészletesebben kidolgozottak. Ez a morál már egész jogrend. És a NYILAS ember ezek alapján "csalhatatlanul" ítél, dönt, értékel.
A BAK jegyre a SZATURNUSZ mint uralkodó, a FÖLD-elem, valamint a negatív és passzív természet jellemzo.
A kozmikus körforgásnak rendkívül jelentos állomása ez a jegy. Amint az elobb felsorolt tényezok is mutatják, ebben különös jelentoséget kapnak az anyag transzcendentális lényegét érinto tudatállapotok.
A BAK-világhoz a jegy alapjellegét meghatározó princípiumokon kívül az alkímiai magyarázat még egy újabb kulcsot ad. Eszerint ez az állomás: "Az organikus szubsztancia átalakítása új összetételuvé erjedéssel. Az emberarany felépítése."
Az erjedésrol elmondottuk, hogy az alkímia szimbolizmusa szerint összefügg azzal, amikor valamely életforma ÉN-je klauzurába vonul, hogy ott teljesen új létkeret dimenziójába menjen át. Mikrobiológiai szemlélet szerint az erjedésben bonyolult organizmusok bontódnak le, miközben energiaállapotuk is megváltozik.
Közbevetoleg meg kell említeni a fizika ún. második termodinamikai tételét, amely szerint egy rendszer entrópiája állandóan növekszik az idok folyamán. Egyik legegyszerubb entrópiaváltozás, ha a melegebb testbol a hidegebb test felé áramlik a hoenergia. Ez azt jelenti, hogy a horendszerezettség, tehát az organizáció mértéke idovel csökken, hiszen valamely test és a környezete közt a homérséklet kiegyenlítodik. Általánosabb érvényu megfogalmazással az entrópia valamely rendszer organizáltságának mértéke. A világmindenségben a fizika e törvénye szerint az entrópia növekedik, azaz minden az egyszerubb organizáció állapota felé tart , s a teljes rendezetlenség egyben a hohalál is. Ebben az állapotban semmiféle organizmus per differentionem nem létezhet a fizika világképe szerint.
Az erjedés folyamata és az entrópianövekedés között tehát bizonyos nem formai, de hermetikus értelmezéssel vett analógia van.
A kozmikus vándorlás BAK állomásán a SZATURNUSZ princípium az ÉN-t az individuálissá polarizált lét nagy titkaival, az anyaggal állítja szembe, amely mint a jegy FÖLD elem jellege, negatív-passzív természete is mutatja, végso fokon a negatív princípium titka is.
Az ÉN vágyainak egocentrikus kivetítésével a formák változatos alakulatait hozta létre, amelyhez a negatív princípium szolgáltatta a szubsztanciát. Sokféle megjelenésforma álarca rejti az anyagot. Csupán földi viszonylatú, érzékszervi világképünkben is elofordulhat többek között eroterek kölcsönhatásaként, kémiai, ásványi, biológiai, zoológiai és emberi viszonylatok forma és szervezet kitölto szubsztanciájaként. Valamennyi viszonylatra az ÉN-tudat-világkép nézopontja is jellemzo, amely egocentrikus. Ez a tudatállapot végeredményben egyetemes érvényu "analógiaredukció" után a két polaritás különválasztottságában leli magyarázatát. Ahhoz, hogy ez a különválasztottság, - amely csak tudatállapot, de a lét végso összefüggéseiben nézve fikció - megszunjék, a formaakadályokat kell sorra ledöntögetni.
A BAK világban a SZATURNUSZ-szal megjelent a "Küszöb Ore" is. Ez lényegében az ÉN-tudat összes formafikcióinak ezoterikus szimbóluma. A "Küszöb ORE" mágikus szimbólum és az anyagi formák, rendszerek szervezodésének, a kitölto szubsztancia alakíthatóságának összes törvényét magába suríti. A hagyományok szerint ahhoz, hogy az individuális lét kapuján kilépjünk, a "Küszöb Oré"-t meg kell semmisíteni. Le kell hántani összes formaálarcát. Ez a szimbolikus muvelet tudatállapotok sorozata. A mai ember világképelemeivel szimbolizálva ezt a folyamatot, a tudatállapotok fordított filogenezisét kell elvégezni az emberi-zoológiai-botanikai-minerális-kémiai világképek és formafikciók tudatállapotain keresztül, amíg erotere viszonylatává redukálódik és akkor kell megtalálni a kaput, amely a matéria kozmikus titkának megfejtéséhez vezet. Ezzel a képpel inkább hasonlatot, mint analógiát kívántunk adni a BAK-világ jellemzésére. Mert a lebontás az érzékszervi világképeken belül nem elegendo. Ugyanolyan mágikus muveletnek kell lennie, mint a felépítés.
A "Küszöb Ore" szimbólumról és a vele való találkozásról egy bátor és jó analógiai érzéku fizikus azt mondhatná: tulajdonképpen az entrópiatörvény misztikus köntösbe öltöztetve. Ugyanezt a mikorbiológus jó fajta filozófikus fermentumnak is nevezhetné, amely hozzájárul a nézopontok megváltozásához és az érzékszervi világkép mikorkozmikus viszonylatok irányába való dezorganizációjához. És ezzel eljutottunk, ha merész analógia-fuzésekkel is oda, hogy az entrópianövekedés tulajdonképpen tágabb értelmezéssel valamilyen erjedés, amelynek végso állapota a hohalál, az ÉLO TUZ kialvása, azaz átváltás másfajta létállapotba.
Szándékosan kevertük itt ösze különbözo világképek terminológiáját azért, hogy a BAK-állomás mélyebb összefüggései minél általánosabb érvénnyel kibontakozzanak.
Az alkímia szimbólumnyelvén összegezve az eddig elmondottakat, az emberarany felépítése csak az alkímiai erjedésben létrejövo teljes tudatállapotváltozással lehetséges. Ez az állapot az, amelyben az individuális lét megszunik, tehát az anyag sem titok többé, amely állapothoz tartozik a tizedik Mahavákja formulájának transzcendentális élménye:
"Semminek nincs igazi léte, csak Brahmának".
Még további mély összefüggések tárulnak fel a BAK-világról, ha figyelembe vesszük, hogy az állatövben vele szemben a RÁK jegye van, amelyrol azt mondottuk, hogy ISIS-szel, a Kozmikus Anyával van kapcsolatban...
Mindezeket összevetve, a hermetikus világkép szinte alig követheto transzcendentális távlatai nyílnak meg az ezoterikus kutató elott.
Alacsonyabb fokozaton a közbenso BAK állomáson is számtalan változatban kell leküzdeni az egocentrikus világkép merev formakorlátait. Bármilyen koordináta rendszerben és tudathatóköru területen tevékenykedik a BAK-ember, a NAP-ÉN és a személyiség tudatállapotai az anyaggal való szinte mitikus küzdelem tölti be. Számára minden tele van akadállyal, mágikusan kivetített tudatburokkal, amelyet más világ polgára talán észre sem vesz. A BAK ember ÉN-je az eogcentrikus tudat-burok ajtóinál álló Küszöb Orökkel folytatott küzdelemben hal meg fokozatosan.
A BAK-ember mentális vonatkozásban filozófikus beállítottságú. E beállítottságnak azonban mindazon jellemzoivel, amely a FÖLD természet és a szaturnikus vonásokból fakad. A tudatprojekciók és a Küszöbök Orei benne kemény törvényekké merevednek és így tulajdonképpen a legádázabb csatát saját magával vívja. Eloször azért, hogy törvényeinek érvényt szerezzen még önmagával szemben is; késobb pedig amikor a törvényeket mint dogmatikus korlátokat érvényteleníti.
Megfontolt, körültekinto, mindig kész akadályok legyozésére. O az, aki a nehezebb utat választja. Elhatározásában makacs és hajthatatlan. Nagyfokú fegyelmezettsége, koncentráltsága és szorgalma megbízhatóbbá teszi és alkalmassá a legnehezebb feladatok elvégzésére. Kapcsolataiban állhatatos, huséges, néha azonban merev és darabos. Ha valamilyen törekvése, elso kísérletei sikertelenek lennének, többször újra tud kezdeni. Takarékos, gyakran az aprólékos zsugoriságig menoen. Hagyományhu és gyakorlati érzéku. Mindezek a tulajdonságok jellemzik érzelemvilágát, amelyben könnyen túlfokozódik és az egyes BAK jellemvonások merevekké válhatnak.
A fizikai síknak megfelelo foglalkozáságak között több olyan elofordul, mint legdurvább változat, amely földmunkával, bányászattal, kofaragással kapcsolatos. De minden munkakör, amely áttekintheto, aprólékos gondosságot, fegyelmezettséget, tudományos beállítottságot igényel, szintén BAK embernek alkalmas foglalkozáság.
Emberi kapcsolataiban a morális szabályok nála törvénnyé válnak. Ezek betartását a legszigorúbban megköveteli. A megszegoket keményen elítéli és ha rajta áll, meg is bünteti, még akkor is, ha azt más elnézheto apróbb kisiklásnak minosíti.
Az eddigi jegyekhez képest valamivel több részletet kell a VÍZÖNTOrol elmondanunk. Az állatövben rejlo sokszoros idoteleszkópiát, - azaz különbözo koordinátarendszer-folyamatok spriálciklusait - figyelembe véve, sok fontos probléma tartozik ehhez a jegyhez.
A jegy LEVEGO természetu, uralkodója a SZATURNUSZ és az URÁNUSZ, poláris jellege pedig pozitív.
Az emberiség valamennyi kozmikus távlatú mithoszában, vallásában legalább is a vallás ezoterikus részében kidomborodó jelentosége van négy állatövi jegynek, illetve velük analóg szimbólumoknak. Ezek a BIKA, az OROSZLÁN, a SKORPIÓ és a VÍZÖNTO. Jelentoségük a VÍZÖNTOben összegzodik. A kaballisztikus hagyományok négy szimbolikus lénye, a bika, oroszlán, sas és kerub, a lélek vándorlásának nagy jelentoségu állomásai. A bika az anyagias erok, az oroszlán a teremto, a sas és alvilági változata a sárkány a felemelkedés vagy elbukás, végül a kerub az anyagi világtól való teljes szabadulás szimbóluma. De az egyéni lélek útján kívül szerepelnek a nagy NAP évben, a precessziós ciklusban is a földi kultúrák sarkalatos állomásainak szimbólumaként. A Jelenések Könyvében olvasható: "A Királyi szék elott hét lámpás van, huszonnégy király széke és négy lelkes állat... Az elso az oroszlánhoz hasonló, a második a borjúhoz, a harmadiknak emberéhez hasonló arca van, s a negyedik hasonló a sashoz." A Jelenések Könyve már nemcsak a lélek individuális útjának fontos állomásait, de kozmikus távlatú eseményeket szimbolizál a négy állattal. S bár a sorrend más, csak a betu szerinti értelmet olvasónak különbség ez. De megtaláljuk a négy állatot az idok folyamán töredékekre hullott más mítoszok, regék, így a germánok és az osmagyarok mondavilágának maradványaiban is.
A négy jegy együttesen az anyagi lét szimbóluma is. Minden négyes rendszer a Kozmoszban ideiglenesen megkötött erok, a realizálódott és megmerevedett ideák alakzata. Szimbolizálja a négy elemet is, az OROSZLÁN TUZ, a BIKA FÖLD, a VÍZÖNTO LEVEGO és a SKORPIÓ VÍZ természetu, s a négyes szimbólum is az értelme, hogy ez a négy elem, azaz a TUZ és a három halmazállapot az anyagi formákhoz hozzátartozik.
A BAK állomás feladata volt az anyag titkának megfejtése. Aki az alkímiai erjedésben, az anyagi formák fordított filogenezisében fokozatosan lehántotta magáról az ÉN-jét körülvevo tudatburkokat, eljutott az androgün természetu kerubi lét teljes szabadságáig: az adeptusi rang az anyag kötéseitol megszabadult ember kozmikus tudata, kerubi állapota.
A VÍZÖNTO poláris párja az OROSZLÁNnak. Az OROSZLÁN az egocentrikus ÉN-tudat kiteljesedésének világa. Az állatöv második fele állandó és tudatos találkozás a TE-vel, amely a MÉRLEG-tol kezdve sokféle fokozaton keresztül jutott el odáig, hogy a különlét megszunjék. Az OROSZLÁN poláris kiegészítojeként a kerubi állapot, az ÉN és TE élmény összefügg az anyag titkának felnyitásával is.
A VÍZÖNTO jegynek két uralkodója van, a SZATURNUSZ és az URÁNUSZ. Aki megoldotta SZATURNUSZ kötéseit a BAK-ban, annak többé nem állja útját a Küszöb Ore, s átjuthat a VÍZÖNTO uránuszi ideáinak világába. Az URÁNUSZ magasabb világok messianisztikus követe. Ideái már a lét evolúciós folyamatát segítik, s kivezetnek a körforgásból.
Ha a BAK nagy feladata megoldatlan marad, az URÁNUSZ erok csak rejtetten érvényesülhetnek, SZATURNUSZ szerepe továbbra is jelentos marad. Ekkor a VÍZÖNTO LEVEGO-természete folytán a tudat állandó ingaszeru változása következik be a légnemu és a szaturnuszi állapotok között s a váltakozás frekvenciája uránuszi. A tudat formafikcióinak szétbontása így is elkezdodhet. A SZATURNUSZ és a LEVEGO-elem keveredése rejtett uránuszi hatással nagyszabású változást idéz elo az ember hétbolygós világképében, amelynek a SZATURNUSZ egyik legmarkánsabb ideája. Ilyen váltakozásban minden tudatbeli formának megszunik a tartása és mozaik töredékek összefüggéstelen részleteivé hasad szét, majd újra összeáll, amelybol azonban hiányzik az érzékszervi világ észszerusége, sot gyakran teljesen értelmetlen is. Ez a lebontódás nem filogenetikus, azaz nem mágikus. A tapasztalatok csupán az érzékszervi világkép ingadozó voltának élményszeru átéléseire, végeredményben a tudat fizikai síkhoz kapcsolódó formavilágára korlátozódnak.
Korunk a nagy NAP-ciklusban a VÍZÖNTO korszak kezdete. A jegy jelentosége sokszorosan megnövekedik ezáltal. Individuális vonatkozásai egy tágabb koordinátarendszeru VÍZÖNTO-világ VÍZÖNTO felharmonikusai. A lét körforgásában erre az állomásra ért vándor tehát legjellegzetesebb képviseloje ennek az új FÖLD-korszaknak az átmenet minden negatívumával és pozitívumával együtt. A VÍZÖNTO-korszak nagy változásairól, s ezek ezoterikus bolygó ismertetése során szóltunk részletesen. Bár a VÍZÖNTO kor az URÁNUSZ ideáit hozza felszínre, a másik ketto, a NEPTUNUSZ és a PLÚTÓ ideái is ott kavarognak a XX. és az utána következo századok nagyszabású átalakulásaiban. A VÍZÖNTO-kor és a VÍZÖNTO-embertípus csupán a dimenzió analógiákon keresztül nézve értheto. Különben teljesen elvesztik a kor probléma tengerében, melyet a korszakváltozás vihara olymértékben felkavart, hogy a megelozo korszak világképével sem hajózni, sem tájékozódni rajta nem lehet.
Mindezek szem elott tartásával nézzük meg a továbbiakban, hogy a jegyvilág milyen analógiái tartoznak a NAP-ÉN és a személyiség tudatállapotaihoz. Módszertani könnyítésként a NAP-ÉN-t úgy tekintjük, hogy benne az URÁNUSZ ideái felszínre jöttek, azaz evolúciós tudatállapotok kezdenek kibontakozni, a személyiség esetében az URÁNUSZnak csak rejtett megnyilvánulásai érvényesülnek. Ilyen éles elhatárolás természetesen nem lehetséges, s csupán a hermetikus ars discriminationis feltételeinek betartása esetén engedheto meg.
A VÍZÖNTO-létben az érzékszervi világ törvényeit érvényteleníti az URÁNUSZ és egészen új világkép távlatait, értékrendjét nyitja meg a NAP-ÉN számára. Az anyagi világhoz sem tudatállapotbeli, sem külön szemléletbeli kötelékek nem kötik már. Az ellentétek konfliktusai sem nyomorítják, hiszen ezt a problémát is megoldotta. A nagy misztérium extázisa olyan régiókba emelheti, ahol végleg kiléphet a buddhaság állapotán át a lét körforgásából. Az ilyen ember lénye mágikus hatású környezetére is. Avult, idoszerutlenné vált szemléletek merevedett dogmáit és törvényeit lazítja meg, sot rombolja szét. Az evolúciós látású ember számára ez természetesen magától értetodo, mert új csak akkor jöhet a régi helyébe, ha utóbbi lerombolódott. Ebben a magatartásban azonban - ezt ki kell hangsúlyozni - nem a rombolás a lényeg. Az csak következmény. Az új feszíti szét az életképtelen, korhadozó régit. A jelenségek kozmikus szemléletével nézve, ez szükségképpeni állapotváltozás. A VÍZÖNTO-ember, ha szelleme kinott már az érzékszervi világ korlátai közül, s bár még nem érte el a korábbi állapotot, olyan világok állampolgára, melyet a földhözragadt szellemuek csodálnak, sóvárognak és a képviselojének elpusztításával esetleg megszuntethetonek gondolnak. A magas szellemiségu ember mágikus hatásával szemben senki sem közömbös.
Alacsonyabb síkú tudatállapotok személyiség fokozatán a VÍZÖNTO-ember mindannak analógiáját éli át, amit az elobbiekben elmondtunk. Új eszmék, társadalmi, politikai mozgalmak, muvészi irányzatok eredeti elgondolásai és szemléletei mindig lelkes követokre találnak a VÍZÖNTO emberében. Egész lényével arra van beállítva, hogy megszuntessen mindent, ami korszerutlen. A LEVEGO-természet és a SZATURNUSZ állandó csatája ez, amelybol tulajdonképpen a háttérben, a személyiség mögött láthatatlanul tevékenykedo NAP-ÉN URÁNUSZ-a kerül ki gyoztesen. Az öntudatlanabb VÍZÖNTO-ember sokféle változatának közös ismertetoje a meghökkentoen szokatlan, az átlagtól eltéro, az eredeti, a vibrálóan, sziporkázóan szellemes. Ezek a tulajdonságok azonban nem felszínesek. Összefüggések felismerésének intuitív élményei vannak mögöttük. Lelkesedése nem naív és gyermekes, még akkor sem, ha látszólagos excentricitása donquijote-izmusa nevetésre, bosszankodásra, vagy sajnálatra ingerli az embereket. Csupán mindig úgy érzi, hogy nem abba a világba való, amelyben él. Hiányzó realitásérzékének követkeménye ez, amely az anyagi világhoz, a formafikciókhoz láncolt tudatállapotainak oldódását mutatja.
Érzelemvilága is szokatlan rezdülésekkel kiséri szellemének, intuíciójának csapongását, eszmei törekvéseit. Rendkívül finom érzékenységu, még alacsonyabb fokozatokon is, amely sokszor állhatatlanságnak tunik, valójában azonban annak a következménye, hogy mások által nem érzékelt jelenségekre is rezonál, amelynek nincs észszeru magyarázata. A fehérképu bohóc, aki festok képein, de különösen pantomimjátékok foszerepeiben századunk hiperérzékeny modern muvészetének állandóan visszatéro alakja, a meg nem értett érzelemvilágú VÍZÖNTO-ember szimbóluma. Igazi arcát álarc alá kénytelen rejteni. Szellemével még o maga sem tudja követni a lélek különös rejtekútját. Kicsit önmaga elott is takar ez az álarc, amely nem nevettetni akar, hanem rejteni az érdemtelenek elol.
A VÍZÖNTO kor saját gyermekét olyan foglalkozási ágakban találjuk, amelyek testi, lelki, szellemi merészséget, uránuszi vakmeroséget, újszeru eredetiséget igényelnek. Kutatók, okkult vonatkozású tudományágak muveloi, a repülés, villamosság úttöroi között gyakran elofordulnak VÍZÖNTO emberek. De maguk a foglalkozási ágak is jellemzoek e jegy természetére.
A morális korlátok csupán az egocentrikus ÉN számára kellenek. A VÍZÖNTO ember úgy érzi, megtalálta e kulcsot e korlátok feloldásához, s ez a teljes szabadság, minden egocentrikus elhatároltság feloldása, az ÉN és TE egysége, minden individuális létformában élo számára. Ez a "moráltalan morál" azonban csak a VÍZÖNTO világban érvényesítheto. Más, fejletlenebb világokban a még szükséges morális mankók korai eldobása nem a helyesen értelmezett szabadságot eredményezi, hanem anarchiát.
Ezzel a jeggyel az állatöv köre lezárul. Kezdet és vég összeérnek. A körnek ezt a szimbólumtartalmát sokféle vonatkozásban érintettük már eddig, is, többek között a KOS jegynek, mint a kezdet szimbólumának taglalása során. Valamennyi állatövi jegy részletes kifejtése után azonban most a Halak-jegyéhez kapcsolva, tágabb értelmet kap.
A KOS-ban elindult folyamatok a kozmikus létspirált végállomásán ellenkezo elojellel megismétlodnek. A teremto energiák visszahúzódnak, a szerepüket betöltött és kiteljesedett ideák lebontódnak.
A HALAK állomás minden folyamat befejezésének egyetemes szimbóluma. A tér és ido koordinátákba befogható világkép folyamatainak és a koordinátákat szétfeszíto kozmikus folyamatoknak egyaránt van HALAK végállomása. Minden ilyen vég lezárulás, visszahúzódás, elmúlás.
Az elozo jegyben a megnyilvánulás, az individuális lét forma-korlátai lebontódtak; az ÉN és a TE elhatároltságának olyan feloldása következhet be, amikor a szellem koncepció-hatásai a Lélek határtalanságában oldódnak fel. Az ÉN feláldozása ez a különlét megszunéséhez vezeto misztériumban. Valahány folyamat eléri - a spirálciklus bármelyik fokozatában - azt az állapotot, amikor az életerok visszahúzódnak, az idea élo szervezete lebontódik, mindig ilyen megváltás folyamat zárul le. Az életbe indult idea feláldozza ekkor mindazt, amit felépített: ÉN-jét áldozza fel.
A hermetikus hagyományok és a Kozmosz HALAK fázisánál azt tanítják, hogy megnyilvánulásának ebben a tudatállapotában a Kozmikus ELME elöregedett. Felismerte a teremto törekvéseinek hiábavalóságát és feladja ÉN-jét. Megnyilvánult lényéhez tartozott és lebontódott világok tapasztalatai pedig elraktározódnak majdani újabb világok létbe hívó teremtoje számára.
Ez a hermetikus hagyomány formulának is tekintheto s lényegében megegyezik a tizenkettedik Mahavákja: "Sokasodjék meg az ÉN" szimbolikus tartalmával, de az alkímiai projectio fokozat tudatállapotával is.
A XIX. és XX. század természetfilozófiájának két szembenálló véglete a materialista és idealista irányzat. Ezek nagy ismeretelméleti problémája a véges és a végtelen. Meghökkento, de ugyanakkor magától értetodo jelenség szemléloi vagyunk ebben a vitában. Mert a materialista szemlélet a világ, azaz kultuszának princípiuma: az anyag végtelensége mellett kardoskodik, míg a vele szemben álló azt állítja, hogy a világ véges. Nem szándékozunk részletesebben kitérni ezekre a világképekre, hiszen az eddigiek alapján nyilvánvaló, hogy a két kozmikus osprincípium különválasztottságából fakadó kultuszok szembenállásáról van szó. Mindegyik a saját kultuszban tisztelt princípiumának megnyilvánulási tendenciáját szimbolizálja, amikor egyik végtelenségrol, a másik végességrol beszél.
A nyelv és a fogalomalkotás meglepo spontán szimbólumérzékenységérol tanuskodik, hogy a latin szóhasználat alapján képzett "materializmus" tulajdonképpen "mater"-kultusz, a Kozmikus Anya, a feminin osprincípium, a Yin kultusza. Analóg a helyzet a másik világnézeti tábor esetében is. A véges és végtelen fölötti vitában azonban mindaddig nem lesz megoldás, amíg az emberiség egyedeiben és egészében is el nem éri azt a tudatállapotot, amelyben megszunik ez a végletes elhatárolás.
Az utat az emberiség számára a HALAK-kal szemben levo SZUZ-jegy uralkodója HERMES-MERKUR mutatta meg az analógiák törvényében. Ennek a törvénynek mély értelme is a HALAK világában bontakozik ki. A SMARAGDTÁBLA ránkmaradt formulája lényegében mindkét osprincípium kultuszának formulája is. A mai emberfajták tudata számára úgy fogalmazható az ebben rejlo kettosség, hogy az "ars discriminationis" és az "ars analogiarum" mindkét osprincípium megnyilvánulási tendenciájához kulcsot ad. Ha azonban akár az egyik, akár a másik tudatállapot iránti készség hiányzik, s ha meg is vannak, de a ketto életteljes polifóniája nem teljesedik ki, HERMESZ hiába adta kézbe a kulcsot. Még sok-sok spirálcikluson kell végigvándorolni, amíg az ember-alkímia eljut a HALAK állapotába, mely únió a Meg Nem Nyilvánuló Istenséggel.
Ha megnézzük, hogy a különbözo hagyományok milyen jelképrendszerbe öltöztetve szimbolizálják a HALAK állapotot, elso látszatra meglepo az eltéro szimbólum köntös. A tizenkettedik Mahavakja így hangzik: "Sokasodjék meg az ÉN." Az alkímia "projekció"-fázisnak nevezi, amelyben az alapanyag aránnyá transzmutálódik; ez a halhatatlanság állapota, únió a Meg- Nem-Nyilvánult Istenséggel. A csillagfejtés jelképrendszerében pedig a HALAK világ VÍZ-jellegu, uralkodója a NEPTUNUSZ és a JUPITER, poláris természete negatív, illetve kiegyensúlyozott. Ezek az eltéro szimbólum formák azonban azonos tartalmat takarnak. Tárgykörünknek megfeleloen csupán a csillagfejtési szimbólumok alapján vizsgáljuk meg részletesen a HALAK jegyet. Az eddigiekben tett egyéb utalásainkkal az ezoterikus hagyományok még távolabbi összefüggéseket feltáró részleteire kívántunk rámutatni.
A NAP-ÉN tudatállapotaiban elért oda, hogy felismerte: minden hiábavalóság. Ha ez az élmény kozmikus távlatú, miként a világban csupán egy szerep nem látszik hiábavalóságnak: mások segítése abban, hogy ehhez az élményhez eljussanak. A tizenkettedik Mahavákjának ez a messianisztikus értelme. Ez a szerep a legnagyobb áldozatvállalás. A létspirál alacsonyabb fokozatain a hiábavalóság-élmény átélt létszakaszok tapasztalaiként jelentkezik, amelyek egy újabb létciklusban potenciális tanulságként támogatják a vándorló NAP-ÉN-t. A HALAK tudatállapot éppen azért mindig együttjár valamilyen ÉN-feladással, valaminek a feláldozásával, amit mások, a HALAK-ba el nem jutott egyének nem tudnának megtenni. A HALAK állapot nemcsak a végére ért életfolyamat befejezése. A tapasztalások birtokában, amikor a karmikus törlesztések is lezárultak, új világok adnak jelt homályos sejtéseken keresztül. Ezért találhatók a HALAK egyéniségek között eloremutató próféták, más világokba is bepillantó tisztánlátók. Ez a tudatállapot érthetetlen az ÉN-tudat érzékszervi korlátai közé zárt emberek számára, a HALAK embernek azonban magától értetodo. Az o tudatkorlátai már lebontódtak, s csupán a szuno vakság hunyorgása miatt nem nyílik fel a teljes másik világ. A tudat folyékony halmazállapota teszi lehetové, hogy új ismeretlen világok üzenetei iránt befogadóképes legyen. Ha megnézzük, a RÁK, a SKORPIÓ VÍZ-jelu állomásain is, a létspirál más fázisában ugyan, de analóg folyamat zajlott le. A RÁK-ban a NEM-ÉN a SKORPIÓ-ban a tudat felvilágának ellentét-alvilága nyitotta ki kapuit. Ez az átmeneti természet a HALAK folyékony világának is jellemzoje.
Ha az ÉN még szuk korlátú inkarnációs személyiség jelmezeiben él, a HALAK világ természete e tér ido koordinátákhoz kötött tudatállapotokban is érvényre jut.
A HALAK ember világképe a kozmikus minta analógiájára a legkevésbé körülhatárolt. Minden világkép tudat "projekció", de ennek élményszeru felismerése itt valósul meg igazán. A fejlodési ciklus végére ért ÉN lassan lebontja az átélt létszakasz tudatkötéseit. Mivel azonban a földi lét még nem hagyható el, errol alkotott képe veszti el benne a körülhatároltságot. Még szebben kibontódik ez az analógia, ha az asztralitás HALAK jellegét vizsgáljuk. Az érzelemvilág a híd a fizikai életforma és tudat között. A HALAK ember tudatában feloldódott az intellektuális fegyelmezettség, s így érzelemvilágában a negatív princípium felszínre kerülhet a maga szét-terjedo, határozatlan, kötéseket szétoldó megnyilvánulási tendenciájával. Fejlettebb fokozat kultúrált és igen kifinomult érzékenységu érzelemvilágot eredményezhet, ha az intellektus szerepét a Felsobbrendu ÉN vette át. Fejletlenebb tudatfokozatokban ez másként érvényesül. A fegyelmezettségét és érzelmi szabályozottságát elvesztett HALAK emberre ezért szokás azt mondani, hogy nem él a földön. A belso elföldietlenedés és a külso földi világ ezért sok kaotikus kölcsönhatása jellemzo a HALAK személyiségre. A földi létforma igényli még az ars discriminationis-t, amely a HALAK-nak ebben a fokozatában hiányzik. Ezért ítéletei gyakran hamis látszatok és megtévesztések alapján alakulnak ki. Más egyének akarati befolyásával szemben ellenállásképtelen, melynek másfajta változatában démoni megszállottságoknak is kiszolgáltatott.
A HALAK számára sok fizikai síkú szerepkör kínálkozik: önfeláldozó betegápoló, a földi élettol elszakadó és klauzúrába vonuló szerzetes és apáca, érzékfölötti világok kutatója, inspirálhatóságot igénylo muvész, mint színész, muzsikus.
Végül a még földi létre kényszerülo HALAK-ember moráljáról. Minden HALAK-ciklus valamilyen módon az ÉN feláldozása. A morál tehát tulajdonképpen értelmét veszti a HALAK-ember számára. Lényének alaptermészete ÉN-feladás. O maga nem rövidít meg és a bántalmak nem sértik. Olyan világban és életformában, ahol a körülötte élo embereknek morálkorlátok között kell élni, a HALAK kiszolgáltatott, mindenki által megrövidítheto. Végeredményben áldozat. Végso fokon a HALAK a kozmikus morál mértékeivel mér, még alacsonyabb spirálfokozaton is.
A földi testöltés sorozatok Brahma nappalainak és éjszakáinak analógiája. Az állatöv köre a lélek anyagba szállásának, Brahma nappalának, emberi változatban pedig egy inkarnáción belül a születés és a halál közti életállomások szimbóluma. A földi élet folyamatai között az ember számára ez a ciklus az egyik legjelentosebb. A csillagfejtés hagyományai is kiemelik ezt az analógialáncból. Megkülönböztetésül az állomásokat házaknak nevezik, továbbá számozássl jelölik a sorrendet 1-12-ig. Az 1. ház megfelel a KOS-nak, s végül a 12. a HALAK-nak.
A körforgás most a megszületett gyermek felnövekedését, felnotté érését, és elöregedését szimbolizálja. A születés valamely kozmikus mintában készen levo idea elindulása. A "kozmikus minta" a születés földi helyére ható erok eredo ideatartalma.
A gyakorlati csillagfejtés ennek a bonyolult és összetett ideakomplexumnak az ember testében eltöltött életét vizsgálja. Az elindulásnak, a KOS-kezdetnek a házakban az ascendens felel meg, s ezzel adva van a transzformáció kulcsa. A házak a kozmikus folyamatok a Földre, az emberi koordináta rendszerbe "transzformálják". Az állatövi jegyek a Kozmosz tájaihoz kapcsolódnak. A születés helyéhez kötöttek, minthogy az ascendens a Föld két jellegzetes és egy testöltésen belül is érzékelheto mozgásfajtájának függvénye. Az Ascendens után a többi jegyek analógiájára ugyanolyan sorrendben következnek az egyes házak is.
Tulajdonképpen a házak rendszere egocentrikus koordinátarendszeru állatöv.
A csillagfejtés szimbolizmusa ezzel arra utal, hogy az ember számára a testi születés a tér és ido koordináták közti élet elindulása. Ez az ido azonban nem azonos a mai ember ido fogalmával.
A Hermetika értelmezése szerint az ido olyan folyamatokat szimbolizál, amelyek periodikus ritmusban intenzitásnövekedést és csökkenést mutatnak. Ez az analógia alkalmazandó a csillagfejtés ido-szimbólumában is, amikor a házak kérdése merül fel. A tér nem a puszta háromméretu geometriai tér, amelyben érzékszervi formák helyezkednek el. A születés, az ÉN születése ponttal szimbolizálható, - ez hangsúlyozottan szimbólikus jelölés - mint valamely három síkon elindult élet kezdete. Az ÉN-ben hordozott ideakomplexumok e pontban fókuszálódnak, mint kozmikus erok eredo ideatartalma. Az ÉN kibontakozása, azaz növekedése során válik a pontból fokozatosan egocentrikus erotér, mely háromsíkú folyamatok, fenntartó és lebontó energiaáramlások csatornáival behálózott, s szemléletesen már nem is követheto.
Mindezt azért bocsátottuk elore, hogy a házak problémájának ezoterikus mélységei és távlatai se sikkadjanak el. Szokás ugyanis a népszeru csillagfejtésben az egyes házakat olyan kategóriáknak és mechanikusan skatulyáknak kezelni, amelyekbe egyes életmegnyilvánulások, adottságok besorolhatók.
A csillagfejtés házrendszere tehát a kozmikus tér és ido szimbóluma olyképpen, hogy az aszcendenshez kapcsolt házak a születéskor elindult ideakomplexum kibontakozását terelik a kozmikus folyamatok és szervezetek mintája szerint.
Lényegében ugyanazok a tényezok, azaz bolygók poláris természete, oselemek jellemzik a házak rendszerét, mint az egyes állatövi jegyeket a köztük levo analógiakapcsolat folytán. Az ember háromsíkú anatómiai felépítése, a lényében lejátszódó háromsíkú folyamatok a házakban kapják meg azt a formát, amelyben az élet igen bonyolult részletei is kibontakoznak. A testben az atomi rendszerek szervezodése, a sejt és szövetkultúrák, az idegrendszer, a szervi differenciáltság, a test erergiaháztartását fenntartó élettani folyamatok, az asztrális és a mentális tudatdimenziók együttesét szimbolizálják a házak.
Minden horoszkóp vizsgálata azt igényli, hogy olyan tudatállapottal keressük egy ember kozmikus ideagrammjának megfejtését, amely lehetové teszi az "ars analogiarum" és az "ars discriminationis" polifóniáját. A muvész átélését és a tudós magatartását egyesíteni kell magában annak, aki az emberi élet sok-sok tényezojét, jelenségét ki akarja bontani.
A házak jelentéstartalmait nem ismertetjük részletesen. Egész analógia láncsorozatokat kellene felsorolni ehhez. Célunk az volt inkább, hogy a csillagfejtés mechanizált és élettelen gyakorlata helyett az osi hagyományok alkalmazásának modern szempontjait ismertessük. Csupán néhány rövid kulcsjelöléssel foglaljuk össze a ház szimbólumokat, s azokat a kozmikus hieroglifa-olvasás módszerével bárki tovább bonthatja analógia láncok sorozatában. Ezenkívül a csillagfejtés bármelyik ismertebb és részletesebb tankönyvében gazdag utalások találhatók egy-egy ház analógiájára.
Az egyes házak a következok:
1. HÁZ
Ez egyben az aszcendenshez is kapcsolódik, így egy-egy inkarnációban vállalt szerepkör jelöloje. A személyiség hármas felépítésére, azaz egy élet szellemi-lelki alapmagatartására, testi alkatra és életképességre mutat. Minden egyéb, amely az embernek egyéni jelleget ad, erre az alap magatartásra szuperponálódik.
2. HÁZ
A BIKA analógiájára a ház szimbolizálja mindazt, ami az ember életének támasztéka a fizikai környezetben. Anyagi javak birtoklása, vagyon, jövedelem, saját munkával szerezve vagy életkeretként kapva, mindezek birtoklása vagy hiánya és az ezekhez fuzodo érzelmi megnyilvánulások, fontosságukról vagy értéktelenségükrol alkotott értékelés.
3. HÁZ
Ez a ház IKREK természetu. Az ember kapcsolata környezetével, a külvilággal, egyéni adottságok a kapcsolatokhoz, mindezek csupán a környezet felszini vonatkozásait érintik. A környezetbe tartoznak a velünk mellérendeltségi viszonyban lévo nem általunk választott, hanem adottságként kapott emberek, szomszédok, testvérek, rokonság.
4. HÁZ
A RÁK analógiája, amellyel HOLD-jellegu dolgok járnak együtt, így az eredet, a múlt, a hagyományok, a környezet mint élettér, otthon, szüloi ház, szülok, faji hovatartozás, a haza, s ezek egyéb analógiái. Az élet periodicitása folytán az eredethez való visszatérés és öregkor.
5. HÁZ
Az OROSZLÁN egy létciklus ideáinak kiteljesedése, amelynek emberi analógiái a célok, törekvések, vágyak és ezek megvalósítása érdekében kifejtett tevékenység;
- az élet örömei, az érzelmi, szerelmi, nemi élet, élmények, tapasztalatok, melyek ezekkel összefüggenek, a NAP-szerep analógiájaként az alkotó törekvések, muvészi adottságok, hajlamok.
6. HÁZ
A személyiség visszahúzódása, s így az összes olyan hatások felszínre kerülése, melyekben nem a személyiség uralkodik, hanem éppen ellenkezoen, kívülrol jövo tényezok érvényesülnek. Ezek visszahatások, korlátozottságok. Ez a ház a KARMA háza is, de jelöli a szolgálatot, a kiszolgáltatottságot, a betegségeket, munkát, mint kötelezettséget.
7. HÁZ
Mérleg analógiák a TE-vel, - mint tudatosan számbavett másik emberrel való kapcsolat - a házasság, élettárs, emberi tásulások, érdekkapcsolatok, szövetkezések.
8. HÁZ
A második ház ellentéteként a nem érzékelheto világgal, jelenségekkel való kapcsolat, az élet fölötti törvények, melyek legkivédhetetlenebb érvényesülése a halál, a halállal általában kapcsolatos események, jelenségek, körülmények, örökség, hagyaték.
9. HÁZ
A személyiség és a külvilág, a környezet ellentéteinek feloldása a jelenségek magasabb törvényszeruségeinek megismerésével, - bölcselet - világnézet - vallás, jog és jogrend kérdéseivel való foglalkozás.
10. HÁZ
A megvalósítandó magasabbrendu nem pusztán anyagi természetu földi célok, hivatás, társadalmi pozíció, a nagyobb, tágabb nyilvánosság kereteiben.
11. HÁZ
Az élet adományai, amelynek nem látjuk magyarázatát. Barátok, segítség, támogatások, az illúziók, vágyak, remények.
12. HÁZ
A bezáruló kör s a HALAK analógiájaként a személyiség elszakadása az élettol, áldozat, lemondás az élet örömeirol, magány, elzártság, önként vállalt vagy kényszeru büntetésszeru korlátozottság, kolostor, kórház, zárt intézet, börtön - az életet nem nyíltan akadályozó ellenségek, - az érzékfölötti világgal való összeköttetés, mely az élettel való kapcsolat lazulásának egyfajta megnyilvánulása.
A csillagfejtés gyakorlatában az embert, mint egészet, kétfajta szimbólum jelöli: az aszcendens, amely egy testöltés szerepköre és a NAP, amely a felsobbrendu ÉN szimbóluma. Mindketto sajátos tudatállapotot is jelöl. A NAP a bennünk elrejtett isteni szikra hordozója, a személyiség pedig testöltések aktuális szerepköreinek az a tudatállapota, amelynek hatóköre általában a test életére korlátozott. Ahogyan az aszcendenssel jelölt személyiség is kibontja a maga életét, hasonlóképpen beszélhetünk a NAP-ÉN finomabb, tágabb dimenziókat magába ölelo, a fizikai testöltéshez kevésbé kötött életkeretérol. A személyiség életterét az elobb ismertetett ascendens házak, a NAP-ÉN életét viszont a NAPházak szimbolizálják. Az eddigiek alapján nem okoz nehézséget az állatövi jegyek és az ascendens házak analógiáit a NAP-házak keretébe transzformálni.
Az aszcendensházak számítására nem térünk ki részletesen, azt bármelyik csillagfejtés tankönyv részletesen ismerteti. A NAP-házak számítása minden nehézség nélkül megoldható, mert az elso ház közepén a NAP áll és ettol 30-60-90o stb. fokon a többi házak közepe. A ház szögszélessége a házközéptol jobbra-balra 15-15o.
Az ascendens-házak a fizikai élet egocentrikus tér-ido koordináta rendszerében elhelyezkedo születési képletet mutatják. Sokkal érzékenyebb is olyan finomságokra, mint a születés idopontja, születés helye stb., azaz a testetölto ember születésének pillanatában mutatkozó tér- és ido koordinátákra. A NAP-házak ellenben csupán a NAP állatövi helyzetétol függnek, s így sokkal inkább szimbólikus jelentoségük domborítandó ki, amelyrol a gyakorlati részletek kibontása során nem szabad megfeledkezni.
A mágikus világképigényt mutató kultúrákban kihangsúlyozott jelentosége van a Kozmosz felépítésérol szóló tanításoknak. Sok közülük mitológiai vagy másféle szimbolikus fogalmazás köntösébe van öltöztetve, mások a kor éppen elfogadott természettudományos szemléletének fogalmait alkalmazzák. Legtöbbet azok nyújtanak, amelyekben a számok, mint a felépítés törvényeire vonatkozó szimbolizmus elemei, fontos szerepet kapnak. A közép-keleti, egyiptomi és görög muvelodéskörök már kihangsúlyozott fontosságúnak tartják mindazt a tudást, amely a számok egyetemes jelentoségérol szól.
A világmindenségben - úgy tunik - vannak bizonyos egyetemes minták, amelyek létformáktól független tartást adnak a jelenségvilágnak. Rajtuk keresztül áramlanak be minden alakulatba, mikro- és makrokozmosz szervezetbe a Kozmosz energiái. Ezeket az egyetemes mintákat a hagyományok szorosan összekapcsolják a számokra vonatkozó ismereteinkkel, s a számok e mintáknak legpontosabb szimbolikus kifejezoi. Különösen kihangsúlyozandó, hogy e szimbolizmusnak hierarchikus-hieroglifikus jellege van: valamely struktúraminta "létforma-invariáns", azaz a Kozmosz bármely alakulatában, létformájában, szervezetében tereli a teremto-fenntartó és lebontó energiákat.
SZÁMSZIMBÓLUMOK, MODERN TÉRELMÉLETEK
Korunk fizikájának egyik igen jelentos és igéretes fejlodés elott álló ágazata a térelmélet. Eddigi fogalmainkban és világképünkben a Térnek egyetlen homogén struktúrát mutató tulajdonsága volt: a geometriai kiterjedés, s ennek folyományaként a benne való tájékozódás lényegében helymegjelölés volt. Az új térelméletek szerint a Kozmosz jelenségei olyan eroterekben zajlanak le, melyeknek igen összetett tulajdonságai vannak. Mind többféle, bár még csak fizikai nézopontú felfogás bontakozik ki a Kozmosz felépítésérol. Ezekben a koncepciókban a Térnek is újabb és újabb tulajdonságát fedezik fel. Egyesek pl. úgy látják, a Térnek az a tulajdonsága, hogy véges, mások hogy végtelen. Vagy egy megállapítás azt mondja, hogy a mikrofizikai kölcsönhatásokban bizonyos matematikai struktúrát mutatva, kvantált változások szerint alakulnak az energiaállapotok. Az is megfigyelheto, hogy néha egy-egy ilyen felfogás valamely tulajdonságról azt tartja, csak az érvényes egyedül. Szó esik még gravitációs, elektromágneses és intranukleáris terekrol. Újabban pedig felbukkantak olyan törekvések is, hogy a világképünkben szigorú elhatároltsággal szereplo tér-tulajdonságokat valamilyen átfogóbb egységesíto törekvéssel összekapcsolják. (Einstein kísérlete a gravitációs és elektromágneses tereket egyaránt magába foglaló átfogó térelmélet kidolgozására.)
A modern térelméletek már jelentosen megközelítik az osi hagyományok kozmogóniai elképzeléseit. A lényeges és alapveto különbség az, hogy utóbbiak nem csupán a jelenkori fizika által vizsgált jelenségcsoportra szorítkoznak. Az analógiák következetes felhasználásával a fizikai jelenségekre vonatkozó állítások érvényesíthetok pl. a Biosz sokféle létformájára is. A csillagfejtés hagyományainak gazdag összefüggései is polidimenzionális tulajdonságokról szólnak. A modern természetbölcseletben, foleg a matematikai vonatkozások miatt, a sok koordinátájú rendszereket absztrakt-tereknek is nevezik. Ebben a megfogalmazásban az figyelemreméltó, hogy a newtoni homogén geometriai teret igen differenciált koordináta tulajdonságok váltották fel. A sajátos tulajdonságú eroterek olyan ágensek, amelyek megszabott pályákon és folyamatokon keresztül terelik a lét jelenségeit.
A csillagfejtési hagyomány Kozmikus struktúra-mintáit is ilyen ágenseknek tekinthetjük. Mindegyik valamilyen hieroglifikus természetu aktualitás kifejezoje is, amely gyakorlatilag az e minta szerint megvalósult idea testöltésére fejti ki hatását. Az ezoterikus hagyományok geometriai formákkal is szimbolizálták az egyes tér-fajták tulajdonságait. A geometriai jelleg, mint érzékszervi alakzat azonban a hieroglifikusan értelmezendo tértulajdonság geometriai képe csupán. Valójában igen összetett, polidimenzionális tértulajdonságok rejlenek még a legegyszerubb szimbólumok mögött is. E geometriai elemek szoros kapcsolatban vannak a számok világával. Azt mondhatnánk, hogy a geometriai alakzatok a látás számára szóló szimbólumok, míg a számoknak intellektuálisan absztrakt jellegük van. Azaz más-más közvetíto szerv számára adekvát szimbólumai ugyanazon lényegi tartalomnak.
Az ember a környezetével, a külvilággal elsosorban az érzékszervein keresztül tartja a kapcsolatot. Az érzékszervek közül a látás és a hallás különösen szembeötlo módon közvetítik az ember számára a természet matematikai struktúráját. Eloször csak érzékelt behatásként, késobb azonban mind több dimenziós távlatot kapnak ezek az ingerek és szimbólumokká válnak. A matematikai struktúra látási szimbólumai az alakzatok, melyek absztrahált változatai a geometriai formák, hangszimbólumaival pedig a zenén keresztül találkozunk. Mind a geometriában, mind a zenében egy-egy érzékszerv közvetíti felénk a Kozmosz erojátékait. Az érzékszerveknek azonban igen szukre korlátozott érzékenységi spektruma van. A korlátozást feloldva, sot az érzékszervi elhatárolást szünesztéziává gazdagítva, azonnal szembeötlik a geometria és a zene szoros kapcsolata a számok jelképrendszerével. Ennek a kapcsolatnak egyik legfrappánsabb megfogalmazása az a megállapítás, hogy a geometriai formák és a kristályok megfagyott zene.
A számok a hagyományok szerint a Kozmosz rendjének szimbólumai. Ilyenformán mind a geometriai normák, mind a zenei változatok is ugyanerre vonatkoznak, másfajta megfogalmazással. A széfrák zenéje, a teremtés zenéje tulajdonképpen a világmindenség rendje. A zene, a hang periodikus jelenség: rezgés, hullámmozgás. Ez a jelenségfajta arról is tudósít, hogy - az analógia kapcsolatok folytán - a számoknak, mint a kozmikus rend szimbólumainak jellegzetes tulajdonsága és megjelenésformája a rezgés.
A hagyományok szerint a számok legegyszerubb elemei a tízes számrendszer elso tíz száma, 1-10-ig. Minden további részletfinomság ezek kombinációja. Valamennyi szám egy-egy energiaállapot hierarchikus analógiáit szimbolizálja. A modern fizika egyik legforradalmasítóbb felismerése, hogy bizonyos zárt rendszeren belül, így az atomok világában energiaállapotok csak az elemi energiakvantum egész számú többszöröseiként fordulhatnak elo. Az anyag elemi szerkezetére vonatkozó kutatások azt is feltárták, hogy a szabályos geometriai formák, melyek lényegében szintén az egész számok szimbólumai, az anyag szervezodésének alapjai. Az atomi rácsszerkezet jellemzo az anyag kémiai tulajdonságaira. E rácsszerkezetekben eloforduló formaelemek között különösen jellegzetes alakzatok a szabályos háromszög, négyszög, ötszög és hatszög. Minden atomi részecske valamilyen energiaállapot konstrukció. Ennek folyományaként az atomokból felépülo anyagi struktúra a rácselem-formák által szembeötloen mutatja, hogy a számoknak az anyag szervezodésében is feltuno szerepük van.
Az egyes rácsszerkezet-formák az így egymáshoz kapcsolódó elemek kölcsönhatásaira is jellemzok. Az ásványok és kémiai elemek kristályszerkezete sajátos térkonstrukció vagy másként hatáskapcsolatok eredménye, melynek legkisebb változása is már jelentos tulajdonságmódosulással jár együtt. Példa erre az egymástól csupán atomi rácsszerkezetben eltéro két szén-módosulat: a grafit és a gyémánt.
A csillagfejtési hagyományok az anyag elemi felépítésében mutatkozó törvényszeruségeket nem csak az atomok és molekulák rácsszerkezeteiben tekinti érvényesnek, hanem más, több koordinátából felépült és összetettebb éloszervezet struktúrájára is. Sot a jelképrendszer-hagyomány analógiaváltozatainak értelmezése éppen ez utóbbi létformákra a leginkább tisztázott. A mikro- és makrokozmosz irányába még keresendok a transzformációs kulcsok. A hagyomány szintében talán így fogalmazható meg. Minden élo szervezet, minden alakulat lényegében összetett hatások eredoje. A teremto szervezodés egyetemes minták ideavázain indul meg. Azokat tölti fel alkalmas anyaggal, az éppen kialakuló polidimenzionális létforma állapotának megfeleloen.
Ha a kozmosz struktúrájára vonatkozó tudományt ismert fogalmakkal kívánnánk megközelíteni, nagyon sok szókép-analógia kínálkozik erre. Teremto dinamika, szférák zenéje, kozmobiológiai kristálytan, polidimenzionális eroterek statikája és dinamikája, kozmikus hieroglifák szimbológiája és így tovább. Valamennyi megfogalmazásforma utal a Kozmosz struktúrájának sajátos törvényszeruségeire. A számokra, mint hieroglifákra vonatkozó tudomány a régi mágikus kultúrákban a fenti felsorolás valamennyi változatát magában surítette s a csillagfejtés jelkép-rendszerében is ez maradt ránk.
A következokben a hagyomány legfontosabb elemeit foglaljuk össze. A részletek kifejtése során alkalmazott megfogalmazásokat, szókép analógiákat igyekeztünk úgy kiválogatni, hogy azokban a jelenkori természettudomány és a régi hagyományok közös vonásai is kidomborodjanak. Éppen ezért az analógiákat polidimenzionális tartalmuk szerint kell értelmezni.
A kozmosz energiaátalakulásainak, az ezekkel összefüggo hatások tovaterjedésének sokféle változata van. A legegyszerubb ezek közül, melyeket az egyenes vonal, a görbe vonal és a gömbhullám hieroglifikus jelentéstartalmával szimbolizálhatunk. Az osi csillagfejtési hagyomány gyakorlatában gazdagabb részletekkel ezek közül az egyenes vonalú hatások maradtak meg, mint a teljes jelképrendszer elemei. Gyakorlatilag a számok és a legegyszerubb szabályos geometriai idomok hieroglifikus kapcsolata, valamint analógiáik jelentik a jelképrendszert.
Az egyetemes struktúraminták nagyon szemléletesen tárgyalhatók - kihangsúlyozva a szemléletesség szimbolikus jellegét - ha az egyes prekozmikus világok vezérideáival való kapcsolatot vizsgáljuk. Az elektromos, kémiai, mineralógiai, botanikai és zoológiai világok mindegyikében felismerhetok analóg minták, bár érzékszervi világképünk felszínessége sokhelyütt hiányossá teszi a teljes koncepciót. Az atomok, molekulák, vagy általánosabban az érzékszervi világképünkben holt anyagnak tekintett állagok az elektromágneses tér, a kémiai és minerológiai eroterek sajátos természetérol és tulajdonságairól tanúskodnak. Az összetettebb botanikai és zoológiai világok az elobbiek elemeibol épülnek fel, a szervezodés azonban még inkább polidimenzionális rétegzodést mutat. Valamennyi prekozmikus vezérelv képviseloinek megjelenésformájában megtaláljuk, bár a teljes struktúrájának csak mozaik elemeiként, az egyszeru szabályos geometriai alakzatokat. Különösen azokkal találkozunk, melyeket a csillagfejtés jelképrendszere is tartalmaz. Igaz, hogy mennél inkább polidimenzionális a felépítés, annál inkább igényli a szimbolikus értelmezést. Ha azonban olyan tudatállapottal közelítjük meg a természetnek e vonásait, hogy bennünk a vizuális motívumok nem üres szimbólum lárvák, hanem életrekelnek, világképünkben a természet struktúrája mindinkább megszunik töredékes lenni. Nagyon messze vezetne, ha csak az egyszerubb geometriai alakzatokkal szimbolizált kozmikus erotérfajták és a prekozmikus világok összefüggését is részletesen elemeznénk. A problémán meditálva, bárki saját maga is kiolvashatja ezeket a természet könyvébol.
Szükséges, hogy röviden összefoglaljuk a kapcsolódó geometriai és csillagászati vonatkozásokat.
GEOMETRIAI ÉS ASZTRONÓMIAI VONATKOZÁSOK
Említettük már, hogy a gyakorlati csillagfejtés geocentrikus rendszerben vizsgálja a kozmikus hatásokat. Célunk ugyan a kozmikus, tehát már nem centrikus tudat elérése. A földi testöltésnek azonban adottsága az egocentrikus világkép. A kozmikus hatások és az emberi lét összefüggéseinek gyakorlati tér-idobeli vonatkozásait is ennek az egocentrikus koordináta-rendszernek a figyelembevételével kell vizsgálni. Az egocentrikus koordinátarendszer a kozmikus tér viszonylatában azonos a geocentrikus rendszerrel.
Azt is említettük, hogy az állatövi jegyek a különbözo égtájak felol a Földre érkezo hatásokat szimbolizálják. E hatások csak akkor kapcsolódnak be, ha valamelyik bolygó tartózkodik a Föld felol nézve az általunk jelölt tájrészben, hatásuk tartalma pedig átszínezi a bolygó hatását. Az állatöv és a bolygók ilyen természetu kölcsönhatásának finomságaira nem térünk ki részletesebben, mert ezek lényegében hatáskombinációk és az eddigiek alapján kello szimbólum- és analógiaérzékenységgel és természetesen bizonyos gyakorlat után minden nehézség nélkül kibonthatók. Most csak erotérkölcsönhatásokat és a hatások terjedésének módját vizsgáljuk, elhanyagolva a bennük érvényre jutó ideatartalmat.
Az egyenes vonalban terjedo kozmikus kölcsönhatásokat a csillagfejtés hagyományai úgy veszik figyelembe, hogy azok a bolygókat és a Földet összeköto egyenes vonalak mentén érvényesülnek. (lásd. 1. ábra)
A Földet középpontnak tekintve, két bolygó szögtávolsága az, amellyel jellemezhetjük ezeknek a Földhöz viszonyított helyzetét. A bolygók Földtol mért távolságát a csillagfejtés ebben a vonatkozásban elhanyagolja és csupán a Földnél találkozó hatásvonalak metszésszögének nagyságával számol. Minthogy a bolygók keringenek a Nap körül és keringési idejük nem azonos, a metszési szögek, azaz a bolygók szögtávolsága különbözo lehet. E szögtávolságok (lásd 2. ábra) a már említett szabályos geometriai alakzatok és a tízes számrendszer alapszámai között fennálló kapcsolatot az alábiakban világítjuk meg röviden.
Az elemi geometriai szabályok szerint valamennyi szabályos geometriai idom berajzolható egy körbe. Ha a kört 360°-kal jelképezzük és e fokszámot egész számokkal elosztjuk, sorra a következoket kapjuk:
1. 1 x 360°
2. 2 x 180°
3. 3 x 120°
4. 4 x 90°
5. 5 x 72°
6. 6 x 60°
7. 7 x 51,6°
8. 8 x 45°
9. 9 x 40°
10. 10 x 36°
Fenti szögosztásokkal rajzolt középponti szögekbol adódnak ki az egyes szabályos geometriai alakzatok. (lásd 3. ábra) Szokás még a szögek ún. kiegészíto szögeit is figyelembe venni, amely közül néhány megtalálható a felsoroltak között. A hiányzók és a csillagfejtési gyakorlatban figyelembe vett szögek még a 144o, a 135 , a 30 és a 150o.
Ha figyelembe vesszük, hogy a modern térelmélet az euklideszi geometria mellett (e fejezet megállapításai az euklideszi geometria szerint értendok) másfélék létezésével is számol, mint pl. a Riemann-féle görbült tér geometriája, vagy ha a geometria analógiájaként heliometria, galaktika-metria lehetoségeit is felvetjük, s ezeket megfelelo tudattranszformációval szintén hieroglifikusan értelmezzük, a Kozmosz struktúramintái szédíto világképtágulást ígérnek...
AZ ELEMI TÉRFAJTÁK A CSILLAGFEJTÉSBEN
A csillagfejtési hagyományok a geocentrikus Naprendszerben a bolygók lehetséges szögtávolságai közül egyeseket kiemelnek és ezeknek különös jelentoséget tulajdonítanak. E szögek éppen azok, amelyeket az elobb felsoroltunk. A csillagfejtési jelképrendszerben e tízféle hatáskapcsolat közül is kihangsúlyozottabb szerepet kapnak az 1-6-ig terjedo számokkal jelzett változatok. Bár az analógiák következetes alkalmazásával a többi sajátságos jelentosége is felismerheto, az általuk szimbolizált erotér tulajdonságokra vonatkozó hagyomány idok folyamán homályba veszett. Lehetne ugyan a számok kabbalisztikus jelképrendszerének felhasználásával rekonstruálni ezeket is, az összefüggések tisztázásához szükséges tapasztalati alátámasztás hiányzik azonban. Így a hagyományok részleteinek felelevenítése a jövo feladatai közé sorolandó. A következokben éppen ezért csak a ma is általánosan figyelembe vett hatáskapcsolatok természetének vizsgálatáról, s ezen belül is elsosorban az emberi vonatkozásokról lesz szó. A taglalás módszere lényegében ugyanaz, mint amit az elozo fejezetekben követtünk.
A geocentrikus Naprendszerben a hatáskapcsolatok többféle változata lehetséges, amely az eroforrás természetérol függoen, az elemi erotér hieroglifa tulajdonságainak finomárnyalatú módosulásait jelenti. Kapcsolódhatnak egymáshoz bolygók, azután a bolygók és az állatöv egyes égtájai a bolygóknak a Nap körüli keringése folytán különbözo kombinációban. Állandóan változik tehát a Földre ható eroterek eredo képe, hiszen a bolygók egymáshoz viszonyított helyzete is minden pillanatban más.
A hagyományok szerint az ember születése pillanatában és helyén éppen fennálló erotérfajták eredojeként alakul az ember testöltésének egyéni és aktuális struktúra váza. A Naprendszer-konstelláció tevodik át az ember lényébe. Az anyag szervezodésének hiero-struktúrája ekkor kapja meg egy életre szóló polidimenzionális kristályszerkezetét. Énünk testalkotó teremto ereje egy-egy testesülés életét a FÖLD princípium suru állagából (fizikai, éterikus és asztromentális állapot egyaránt beleértve a FÖLD állagába) ez összetett kristályszerkezethez tartozó tulajdonságokkal telítetten indítja el.
A polidimenzionális kristályváz síkgeometriai szimbólumokkal könnyen fel is rajzolható, s az így kapott hieroglifa a horoszkóp vagy születési képlet. Bár ez a kép a születés pillanatában fennálló állapotot rögzíti, mégsem nevezheto statikusnak. Egy rendkívül összetett ember kozmoszt szimbolizál ugyanis, amely maga is analóg módon átmegy a világmindenség teremtési ciklusainak állomásain.
Az összetettség kihangsúlyozása és bemutatása végett felsorolunk néhány fontos szempontot, amely mint távlat, a születési képlet hieroglifikus értelmezéséhez figyelembe veendo. Ilyenek:
a.) a Naprendszer kozmikus helyzete és ezzel összefüggo szerepe a Kozmoszban.
b.) A Föld Naprendszerbeli helyzete és a kozmogenezis Földhöz kapcsolódó folyamatai.
c.) Az emberi létformához kötött teomágikus célkituzések.
d.) A Földön kialakult létformák biológiai, kémiai, fizikai természetu kapcsolata az emberi létformával.
e.) Az ember-kozmosz szervezodése az elemi világokból.
f.) Az embernek, mint individuumnak transzcendentális céljai és vándorlása a megnyilvánult világban.
Mindez természetesen csak néhány részlet abból, amit egy-egy ember egyéni horoszkóp hieroglifája kozmikus vonatkozásként magában rejt. Minthogy az intellektusunk kötve van még a katagóriák mankóihoz, a fenti módon értelmezett horoszkóp már annyira általános lenne, hogy szinte semmit sem tudna meg belole az, aki nem esett át megfelelo tudatiskolázáson. A csillagfejtés hagyományai éppen gyakorlati célzatú részleteket oriztek meg számunkra anélkül, hogy a transzcendentális távlat megszenvedné. E hagyományok elsosorban az emberi létforma és egy inkarnáción belüli élet problémaköréhez kapcsolódnak.
A három hermetikus sík és a hozzájuk tartozó analógiák itt is megkönnyítik a tárgyalást. A síkok analógia változatai azt szimbolizálják, hogy a világmindenség különbözo létsíkok életformáinak szimbiózisa, s különösen az ember lénye mutat polidimenzionális rétegzodést. A mentális analógiák az emberi lét kozmikus és transzcendentális vonatkozásait jelentik. A személyesen emberinek kozmikus távlata van, s a kozmikus az egyediben kapja meg értelmét. A mentálsíkhoz kapcsolt analógiák utalnak arra, hogy az ember hogyan találhat kaput a tudatban egyediként elhatárolt struktúrán keresztül a kozmikus távlatokhoz. A szervezodés és dimenzióintegráció alapmotívumainak is tekinthetok ezek. Az asztrális analógiákban látható, miként módosul az asztrálvilág közvetíto szerepe a hierogramm hatástermészete szerint. Az érzelemvilág, a psziché, a tudatalatti dimenziók természete részben bizonyos hatások iránti rezonanciakészséggel, részben mások iránti érzéketlenséggel is jellemezheto. A létsíkok közti kapcsolatok szempontjából az asztrálitásnak ilyen jellegu közvetíto szerepe van. A fizikai síkú analógiák a sok összetevoju testöltésre, ennek eseményeire, adottságaira, korlátaira, lehetoségeire, feladataira vonatkoznak.
Attól függoen, hogy a kozmikus princípiumok és a távoli csillagvilágok hatásai ilyen vagy olyan hieroglifa szerint kapcsolódnak egymáshoz az emberben (vagy éppen nem kapcsolódnak) a lehetséges kombinációk az egyéniség valóban egyéni felépítését adják.
E témakörben is fontos tényezo a nézopont. A Kozmosz felépítésének kutatása messze eredményesebb, ha sikeresen oldja fel az ember az egocentrikus nézopontot. Mennyire lehet jellemzo a centrikus szemlélet korlátozottságára, hogy csak a bennünket éro fénysugarakat tudjuk észlelni, a tolünk távolodót nem. Mindez a testi korlátok közé szorult tudat egyoldalú és hamis objektivitását példázza. A kozmikus energia áramlások és az elemi fiziko-asztromentális eroterek természetének megismerése sokkal eredményesebb lesz, ha a tudat egyoldalú észlelések helyett kölcsönhatásokat tud észlelni az "Én és a külvilág között". Ilyen igénnyel kutatva fokozatosan eltünnek a hatások önkényesen kiszurt egyirányú tendenciái. Ezzel a viszonylagosságokból felépült világképpel eleinte bizonyos fajta bizonytalanság is szükségképpen együttjár. Ez azonban csak amolyan távlatviszony. Megfelelo szellemi tréning hamarosan megszunteti az éntudatnak ezt a görcsös félelmét.
A következokben az elemi hatáskapcsolatokra vonatkozó hagyományt foglaljuk össze. Az olvasó feltehetoen találkozott már az itt közöltekkel az elemi szimbológia és a kabbalisztikus számszimbológia területén. Teljesen szépségében és gazdagságában azonban igazán csak a csillagfejtés problémaköréhez kapcsolódva vonatkoznak ki elottünk a hagyományok tanításai.
Minden számnak külön saját-strukturái vannak a világmindenségben. Az EGY-es szám ezek között az ÉN eroterének jelöloje. Az EGY számterében a törvények ehhez alkalmazkodnak, a folyamatok, hatások ilyen rend szerint alakulnak.
Az EGY eroterének - miként valamennyi számnak - involúciós és evolúciós dinamikája van; bár ezt az elhatározást csak a centrikus és kozmikus tudat szétválasztottsága indokolja. A centrikus tudat az EGY számterében mindig öncélú, bekebelezo, öngyarapító szándékú. A kozmikus tudat számára ezzel szemben ugyanez az únió extázisa, mely evolúciósan tágító. Az únióban résztvevo tényezok individuális természetének gazdagodása következik be a másik által. A részek különbözo fokozatú közeledése ez a tökéletes kozmikus egység állapota felé. Ebben a kölcsönhatásban eltunik minden elhatároltság, kihangsúlyozott elkülönülés. A fizika egyik terminológiájával jelölve, ez a legtökéletesebb rezonancia-állapot. Az ember tudata, ha különbözo spirálszintekre kényszerülve is, képes únióállapotra.
A konjunkció lényegében a teremtoerok megnyilvánulásának analógiája és ilyen természetu kölcsönhatásokban valami módon teremtés motívumok valami módon teremtés motívumok latens potenciái is rejlenek.
Mentális analógiáit vizsgálva, minden ilyen természetu kölcsönhatás az ember számára a kozmikus egység átélését nyújtja, a legkülönbözobb változatokban. A horoszkóp konjunkcióval kapcsolódó bolygói vagy egyéb tényezoi azt jelentik, hogy elsosorban ezekkel analóg tudatállapotokon keresztül nyílnak kapuk a kozmikus egység élményéhez. Külön kiemelendo ezek közül a konjunkcióban levo állatövi jegyek és bolygók (a bolygók valamelyik állatövi jeggyel mindig konjuncióba vannak), amelyek szembeötloen szimbolizálják az egyes Naprendszer elemek és a távoli világok únióját az ember polidimenzionális struktúrájában. Az evolúciós átalakulások szempontjából mindez úgy értékelheto, hogy a kozmikus vándorlás egyéni útjai mellett szinkron kínálkozik az egyéniség együttrezgése a Kozmosszal vagy másként az egyéninek állandó közeledése a kozmikus egység felé. Bár ugyanakkor éppen az ember lényének struktúrája azt is mutatja, hogy ezt az utat mindenkinek egyéni módon kell végigjárnia.
Az asztrális-analógiák már jobban szétválasztható involúciós-evolúciós változatokat nyújtanak. A centrikus tudat éngyarapító vágy erotereket hoz létre maga körül. Az evolúciós únióváltozatok az asztrálitás olyan mértéku kultúráltságát jelentik, amelyek individuumok közötti egymásra hangolódást tesznek lehetové. A konkrét egyéni természet olyan involúciós egocentriája vagy úniókészsége jut érvényre, amilyen tényezo konjunkcióval kapcsolódnak magában az emberben is.
A fizikai síkú konjunkció-analógiák elsosorban a testetöltött Felsobbrendu ÉN és az aktuális személyiség struktúrájának kihangsúlyozott egyéni jellegét adják meg. Magatartás, értékrend, kapcsolat a külvilággal és a belso világ, mind - elsosorban konjunkciós kölcsönhatású tényezokben kapják meg az ÉN szembeötloen egyéni természetét. Ez a hatáskapcsolat különösen fontos analógiás kapcsolatokat tartalmaz egy-egy inkarnációs életforma konkrét tér-idobeli eseményeinek síkján. Elsosorban a bolygók és a jegyek, illetve a bolygók és a házak hatáskeveredése kap kiemelkedo fontosságot.
A KETTO számtere lényegében a polaritások egymásra hatásának, a poláris erotereknek a szimbóluma. Minden ilyen kölcsönhatás misztérium. Amit a "kettosségrol" és a "kozmikus ritmus"-ról a hagyományok tanítanak, ebben a változatban különösen jelentossé válik.
Az oppozíciós hatáskapcsolatokban - bármilyen tartalom hordozói is - ellentétpárok állnak egymással szemben. Világunkban a polaritások szétválasztva léteznek egymás mellett. Minden poláris kölcsönhatás ennek az állapotnak az analógiája, illetve folyománya. Vagy a különvált polaritások találkozásának élményében élheto át a Misterium Magnum, vagy a kettévált, egymásra támadó ellentétek ütközésében mutatkozik meg ez az erotérfajta.
A modern fizika elektromágneses térre vonatkozó koncepciója sok részletet felkutatott már az oppozíciós hatáskapcsolatok természetérol. Ezeknek a ma még csak fizikai síkú ismereteknek háromsíkú értelmet adva, a világmindenség "alattunk és fölöttünk" levo dimenzióinak poláris tértulajdonságai is érthetobbé válnak. A modern fizikában legmesszebb a Dirac által tisztán matematikai alapon kidolgozott és késobb kísérletekkel is alátámasztott kvantumelektrodinamika jutott, amely a világmindenség poláris természetét már az antivilágok közti kölcsönhatásaiban vizsgálja.
Az anyag szervezodésének alapjai az atomok (proton-elektron), a kémiai kötések (pozitív-negatív elektronhéj kapcsolata) is poláris kölcsönhatások szerint alakulnak. A sejtek és magasabb szervezetek ilyen analógiái pedig szinte már felsorolhatatlanok. Ezért kapnak különös jelentoségek az alkímiai folyamatokban az oppozíciós kölcsönhatások. De a Tarot huszonkét Nagy Arkánumának második kártyája, s az általa szimbolizált "ezerarcú ISIS" lénye is ilyen poláris hatáskapcsolatok jelentoségére mutat. Az ISIS nevében találhat "S" betu pedig a hagyományok szerint a Misterium Magnum betuszimbóluma. Hosszú lenne persze minden részletet felsorolni. A problémán meditálva, sok összefüggés felderítheto a világmindenség poláris természetérol. Így válik érthetové az többek között, miért ISIS a mágia igazi mestere.
Valamennyi közül kiemelendo azonban, hogy mindenféle változás poláris feszültségek, oppozíciós kölcsönhatások folytán jön létre. S ezzel szorosan összefügg, hogy rejtett energiák felszínrehozása, áramlásuk megindulása vagy ugyanennek ellentéte tendenciájú megkötése is szorosan kapcsolódik a KETTO számterébe.
A mentális oppozíció-analógiák legtöbbetmondó szimbóluma az alkímiai nász, mint a kozmikus misztériumok tudatállapot analógiája. Az anyagban foglyulesett szellem megváltása értelmetlenné tesz minden szokott értelmetlenné tesz minden szokott értelemben vett involúciós kötést, s az oppozíciók az ember számára a kötetlen szabad változások lehetoségét nyújtják. A tudathangoltságtól függoen egyedül az oppozíciós feszültség alkalmas teremto hatások létrehozására. A polárisan individuális elkülönülés és szembenállás a mentálsíkon egymást taszító ellentéteket jelent. Az ilyen polarizáltságnak csak asztrális és fizikai analógiái járnak együtt vonzással. Az ember horoszkópjában minden oppozíciós hatáskapcsolat teremto energiák megkötését, vagy szabad kísérletezések lehetoségét jelenti. S a lét két nagy ellentétes árama, az involúció és evolúció, a teremtés és lebontás szétválasztott vagy szinkron folyamatai ígérnek az oppozíciókon keresztül tapasztalást.
Az asztrális dimenziók struktúrájára különösen jellemzo a polaritások kihangsúlyozottsága. Foleg akkor, ha az ember lelki szellemi kibontakozása során a psziché és az érzelemvilág kevésbé differenciálódott még. Mert az érzelemvilág elemi alakváltozásai csupa poláris dinamika eredménye. A centrikus tudat érzelmi feszültségei az ÉN és a TE szétválasztottságával függenek össze. Az evolúciós kibontakozás áramában az egység kereséséhez a szétválasztottság megszuntetéséhez ad ugyanez a poláris dinamika kello feszültségu oppozíciós feltételeket. A horoszkóp asztrális oppozíciói - a kapcsolódó tényezok természete szerint - a személyiség és a külvilág közti konfliktusok vagy az alkotó teremto és lebontó tudatváltozások konkrét élményeit rejtik magukban.
A fizikai sík oppozíció-analógiái nagyok sokfélék. A testöltés feladatai között a tudat megszámlálhatatlan kapcsolódása mutat ilyen kölcsönhatást.
Általában a horoszkóp oppozíciói adják a lehetoségeket, amelyekkel mindenféle megmerevedés fellazítható vagy változások elindíthatók. De ugyancsak ezek utalnak arra, hogy milyen ütközésekkel tele akadályok állják az ember útját a kibontakozásban.
A "Kettosség és a kozmikus ritmus" c. fejezetben közölt Lao-Ce idézet szerint: "... a háromság hozta létre a teremtményeket..." A HÁROM szám lényegében az élet kibontakozását, kivirágzását, az élteto energiák áramlását terelo erotérstruktúra szimbóluma. Geometriai alakja az egyenlo oldalú háromszög, ill. a 120o-os szög. A háromszög az Élo Tuz szimbóluma is.
A trigonhatásban kapcsolódó tényezok egy szervezet felépítésében az energiahordozók sajátos egyéni arculatát jelentik. Ezek közvetítik az élet, az egyéni törekvések kibontakozásához és fenntartásához szükséges energiákat. Az inkarnációs aktualitású feladatok megoldásához energiaforrások. A trigonhatáson keresztül áramlanak minden lénybe a kozmosz energiái. Valamennyi bolygóprincípiumnak is van a NAP-színkép differenciálásaként egyedi energiaarculatú.
Olyan szervezetek, melyek felépítésében nincs vagy csupán kevés trigontermészetu hatáskapcsolat van, rendszerint életképtelenek, akcióképtelenek. A túlburjánzó trigonok ezzel szemben - bár elso látszatra nagy segítok - meggyorsítják az élet ütemét annyira, hogy az egyén dinamikus egyensúlya bomlik meg a "hajszolt égés" miatt.
Az eddig elmondottak lényegében a trigon mentális analógiái. A horoszkóp trigon kapcsolatai tudatosan is hasznosíthatók megfelelo lelki szellemi kibontakozás után, bár ilyen nélkül is megfigyelheto a szerepük az ember életében.
Az asztális trigon analógiák az érzelemvilág felépítésében azt mutatják meg, hogy milyen sajátos pszichikai energiák forrásából meríthet az ember, s az élet motorja az akarat milyen módon segíthet.
A fizikai sík világában trigon természetuek az élet konkretizálódott segíto adományai. Arra utalnak, hogy a testi lét egyéni életkeretében milyen természetu energiaforrásokhoz lehet segítségért fordulni.
90° AZAZ KVADRÁT VAGY TETRAGON
A NÉGY számtere, illetve a négyzettel jellemzett hatáskapcsolatok a testet öltött ideák erotér mintája. Ebben a térfajtában minden a legerosebb kötéssel kapcsolódik. Az anyag ilyen formában ejti fogságba a szellemet. A megvalósult ideák kikristályosodnak, s a lét legkülönbözobb dimenzióiban építhetnek testet az anyag változatos szervezodéseként. Ez az erotér minden mozgási energiát megköt potenciálisan valamilyen szervezet struktúrájában.
A kvadrát jegyében létrejött hatáskapcsolat, illetve kötés egyben változások megállását, az átalakulás szünetelését jelenti. Ez a szervezodésminta a lét körforgásában a holtpont. A holtponton való megállás, megmerevedés is.
Az ember individuális struktúrájában vagyis egy inkarnáción belüli fiziko-asztro-mentális kristályszerkezetében a kvadrátkötések elmúlt inkarnációkban megindított és realizálódott törekvésekre utalnak. A realizálódásnak ez olyan foka, amikor az egymáshoz kapcsolódó tényezok az egyén egocentrikus eroterében akkorák, hogy korlátozzák a továbbfejlodést. Ha a kötés ereje akadályozza a változást, "Karmikus kötés"-rol beszélünk.
A kvadrátkötés mindig lebontandó, mert börtönné lett. Kicsúszott a Felsobbrendu Én irányítása alól. A kvadrát a lét körforgásának dinamikus egyensúlyát bontja meg, akadályozza a mozgást, a változást, a vágyak kielégítését, az élet kibontakozását. Másként nevezve, ez betegség, katasztrófa, tehetetlen kiszolgáltatottság olyan hatásokkal szemben, melyek fölött az ÉN elvesztette az uralmát.
Az egyéniség vagy személyiség struktúrájában a kvadrátkapcsolatokkal egymásra ható tényezoknek akadályoztatott az érvényesülése. Az ÉN-érvényesítésnek ezek a korlátai, vagy nevezhetnénk egy-egy inkarnáció karmikus életkereteinek is, egyben az élet támasztékai, tartói is, melyek evolúciós tudattal tapasztalatok bázisai lehetnek.
Az asztrális kvadrát analógiák a lélek teljes színképében élettelenné merevedett érzelem motívumokat jelentenek. Az egymásra ható princípiumoknak megfeleloen, a psziché és a lélek alkalmazkodóképességének hiányára utalnak ezek. A pszichének ezek a színei elfakultak, elszáradtak, megmerevedtek. Sokszor betegség gócokat, egyensúlyzavar lehetoségét hordják magukban. De felszínre jöhetnek még mint érzelmi merevgörcsök, a magasrendu messianisztikus hatások iránti érzéketlenség vagy rezonanciaképtelenség is.
A kvadrát fizikai síkú analógiái lehetnek legyozendo akadályok, megoldandó különösen nagy megpróbáltatást jelento feladatok, a személyiség és az Én korlátozottsága folytán átélt szenvedések. Ezek a kvadrát természetu hatások végso fokon egy-egy inkarnációs szerepkör gátló akadályai is lehetnek.
Az ÖT és a hozzá tartozó geometriai szimbólum a pentagon, a rend, a törvény jelképe. Erotér analógiája pedig a világ létformáit rejtetten terelo transzcendentális hatások ágensének tekintheto.
Az ÖT számterében létrejövo hatások teomágikus jelleguek. Alapfeltételük a világmindenség Kozmosz feletti rendjéhez való alkalmazkodás, bármilyen tudatfokozatról legyen is szó. A megnyilvánuláson túli teomágikus törvényekre való ráhangolódás egyben megszabadulás az anyag kötéseitol, az ember lényében rejtett mag kibontakozása, a szellem szabaddá válása az anyag börtönébol. Így vált a pentagon a mágia szimbólumává. Akiben kibontakozott a készség arra, hogy környezetében levo világ adottságaihoz alkalmazkodva, de mégis fölé kerülve, érvényesítse mágikus törekvéseit, az megtalálta az Öt Titkos Kaput. Teomágikus hatások megnyilvánulásának kapui ezek, s mindegyiknek megvan az emberi létfokozathoz tartozó megfeleloje is. E transzcendentális törvények nem kötöttek sem idohöz, sem térhez, bár az ember számára ilyen koordinátabeli analógiái is érvényesek.
Az egyéniségének zárkájában élo ember az Öt Titkos Kapun keresztül keres kapcsolatot az ÉN és a külvilág között. Az emberben sokféle változatuk megtalálható. A testen többek között az öt érzékszerv is szimbolizálja. Az érzékszervek az ember passzív állapotai számára közvetítenek, s általában egymástól elhatároltan. A mágikus tudatállapotokhoz azonban nem csupán a passzív, hanem az aktív magatartásformák is hozzátartoznak. S nemcsak elhatároltan, hanem polidimenzionálisan mágikus, szünesztéziás összekapcsolódással. Azt jelenti ez, hogy az egysíkú, bár igen bonyolult fiziológiai folyamatok a tudat teljes polidimenzionális struktúrájában kiteljesednek. De tágul maga a funkció is. Az ízlés helyébe a Kozmosz energiaforgalma, a szaglás helyébe az ideák mágikus hatásainak mikro-makrokozmikus analógiái, a hallás helyébe a létrejött alakulatok rend és törvény struktúrája, a látás helyébe az ideák testét jelento formavilág esztétikuma, s végül a tapintás helyébe az anyag szervezodésében elengedhetetlen állagfajták és halmazállapotok iránti aktív passzív tudatérzékenység lép.
A pentagon hatások tartalmuk szerint módosulva, azt mutatják meg az ember egyéniségében, hogy az inkarnációs szerepek közepette merre találhat kiutat a magasabb létformák felé az anyagi kötések szétbontása után. A horoszkóp pentagon kapcsolatai arról tájékoztatnak, merre nyílik az egyéni testkorláton belül lehetoség részben a karmaoldás, részben az osforráshoz, a kozmikus tudat eléréséhez vezeto úton. Azaz a mágikus egyéniség egyéni útját mutatja, s a magasabb világokkal, hierarchiákkal való kapcsolat lehetoségét.
Az asztrális pentagon analógiák az érzelem és vágyvilág mágikus potenciáit jelölik, amelyek érvényesítésével a mágikus híd verheto a fizikai sík megoldandó inkarnációs feladatai és a magasabb isteni ideák között.
A fizikai analógiák a karmikus kötések korlátainak ellazulási lehetoségei, az életben felhasználható és a kimuvelt tudattal együttjáró mágikus képességek.
Ez utóbbiak, a mágia törvényei szerint, érvényesíthetok a legerosebb karmikus kötöttséggel szemben is. Racionálisan persze nem magyarázhatók, lefolyásuk és következményük egyaránt meglepetésszeru. Az ilyen adottságok egyben a legnagyobb próbatételek is, mert öncélú változataik súlyos karmikus következményekkel járhatnak.
Végül a hatos számról és geometriai szimbólumáról a két egymásba kapcsolódó felfelé és lefelé mutató háromszögrol szólunk. A hexagon osi szimbólum, talán a legáltalánosabban ismert. Alakja surített szemléletességgel is mutatja, hogy az ilyen erotér fajtákban minden az együttmuködésnek, az ellentétek kiegyenlítodésének, a kozmikus energiák egyensúlyának, a harmóniának, a dinamikus egyensúlynak a jegyében történik. Vagy még surítettebben fogalmazva: a HAT az élet szimbóluma, az élet száma. Az egymáshoz kapcsolódó ideák és kozmikus erok olyan struktúráját jelenti, amelybol minden célszerutlenség, diszharmónia kiküszöbölodött. Benne a lét involúciós és evolúciós áramai úgy lüktetnek, hogy hatástalan rá minden teremto és romboló öncélúság.
A hexagon struktúra mögött nagyon sok tanulság és tapasztalás rejlik, mert minden disszonancia általában csak ezek árán küszöbölheto ki.
A HAT számterében létrejött hatások egy összetett szervezet fennmaradásának legbiztosabb támaszai. A földi természet fizikai síkján is megfigyelt szabály, hogy a legállandóbb formák valamiképp a hatos jegyében jönnek létre.
Ezen tértulajdonságok sokféle arculata között szerepel a szépség, az esztétika is. A Kozmosz esztétikájának alapveto adottsága is benne rejlik a két egymásba kapcsolódó háromszög szimbólum alakjában. Ez adottság feltétel is más oldalról. Csak a poláris kiegyenlítettség, az idea és az anyag disszonanciamentes szintézisben teremthetok szervezetek a Kozmosz esztétikájának mintájára. Ennek az esztétikának nem feltétele sem az egyszeruség, sem a bonyolultság. Úgy tunik, e térfajta saját tulajdonsága egyetlen formulába surítheto: a teremto és lebontó folyamatok poláris dinamikus egyensúlya adja a Kozmosz esztétikáját.
Az ember fiziko-asztro-mentális struktúrájában is rendkívül fontos a hexagon analógiák szerepe. Ezek jegyében átélt élmények egy-egy inkarnáció támaszai. Az egyéni tudat elhatároltságának és az ebbol eredo diszharmóniák fokozatos megszunésének élményeit a HAT jegyében kapcsolódó ideák tudatosodásán keresztül éli át az ember. Sok ilyen poláris harmónia lehetoség adódik az ember számára. Az ÉN és a külvilág, az egyén és a kollektívum, az egyedi és az egyetemes hatni akarás és a befogadó önátadás stb. lehetne néhány ilyen poláris pár a sok közül. Ezek harmóniájában az éppen egymáshoz kapcsolódó princípiumok tartalmi felharmónikusaival gazdagítva élhet át az ember ütközés nélküli, fájdalom és szenvedés mentes szépségélményeket. A horoszkópban ilyen kölcsönhatások azokat az eredményeket mutatják, melyekhez sok letisztult tapasztalás és tanulság kapcsolódik. A létnek ezeken a területein már megtalálta az ember, hogyan kapcsolódhat a Kozmosz törvényeihez és miként tarthat dinamikus egyensúlyban minden vele kapcsolatos poláris természetu kölcsönhatást. Ezek adnak még a legelborultabb tudatú ember lényében is szépségvillanásokat.
Asztrális analógiái az érzelem- és vágyvilág jól szabályozott kiegyensúlyozottságára, a belso és külso világ összhangjára, a karmikus jellemadottságok és az egyéni kibontakozás lehetoségeinek zavartalan kapcsolatára nyújtanak mintákat.
A fizikai sík világában hexagonnal szimbolizálható minden olyan hatás kapcsolatforma, mely az egyén inkarnációjában az élet zavartalan területeit jelenti.
-------
A horoszkópbeli bolygókonstellációk hatásszögeinek értékelése során a fentiekben összefoglalt szempontokat figyelembe kell venni, az ars analogiarum és az ars discriminationis következetes alkalmazásával.
A gyakorlatban elterjedt az a megkülönböztetés, hogy egyes hatásszögeket "jótékony, segíto, támogató", másokat "rosszindulatú, gátló, akadályozó" természetunek tekintenek. Ez a fajta osztályozás igen bizonytalanná teszi a horoszkóphieroglifa olvasását és ezzel a sematikus értékrenddel együtt el is veszik a polidimenzionális háttér. A Kozmosz struktúráját csak soknézopontú tudatállapotok dimenzióérzékenysége közvetíti, márpedig az ilyen - végso fokon egocentrikus - szemlélet akadályozza ennek kifejlodését, azaz adott esetben a horoszkóp hieroglifa olvasását.
Az ezoterikus csillagtudomány lényegében kevés elembol épül fel. A polaritások, a kozmikus princípiumok, a négy oselem és az egymásrahatás alapformái; kiegészítésként pedig az állatövi jegyek mint a szellem anyagba szállásának szimbólumai, melyek azonban az elobbiek sajátos kombinációi - az a néhány elem, amelyeket a csillagtudomány axiomáinak is nevezhetünk. A megnyilvánult világ természetében rejlik, hogy ilyen természetu elemei vannak.
Az emberiség mai tudástárából hiányoznak ezek az ismeretek. Tudománya, s annak egyes ágazatai lényegében az anyag szervezodésének néhány jellegzetes állapotához kötodnek (fizika, kémia, biológia stb). Mindezek azonban az ismeret spektrumnak csak egészen keskeny szakaszába tartoznak. Szoros összefüggésben az ismert korlátozottsággal, mind szembeötlobben látható, hogy ez a kultúra zsákutcába vezet.
Egyre több jel hívja fel a figyelmet, hogy hajdan letunt kultúrák hagyatékában sok olyan utalás van, amely kivezet a mai tudomány zsákutcájából és kilátástalanságából. Csupán az évezredek során rájuk rakódott port kell letörülni és kristályos ragyogással áll elottünk e távoli kultúráknak a mienktol egészen eltéro szellemi magatartása és emberfajtáinak tudatállapota. A mai kor embertípusából talán a muvész áll legközelebb hozzájuk, közelebb, mint a tudós. Sajnos, ma még a muvész is erosen hozzákötött a földi létforma tudatállapotaihoz, s legfeljebb az álomvilágból vagy ehhez hasonló régiókból áthozott gomolygó asztrálélményeket tud közvetíteni.
Az említett koroknak mágikus kultúrája volt s e kultúrához hozzá tartozott a kozmikus hovatartozás-tudata. A testi környezeten kívül távoli világokkal is tudott kapcsolatot teremteni. Tudatállapotai nem korlátozták, s így a kozmikus hatásokat és folyamatokat önmagában is átélte, a távoli csillagvilágokban lezajló történéseket megfigyelhette vagy teomágikus ideogrammjaikat is megfejthette. Mindaz, amit az ezoterikus hagyományok csillagtudományából tudunk, e kultúrák ránk maradt öröksége és - sajnos - töredéke.
Az ezoterikus csillagtudomány szimbólumaival, hieroglifáival lehetoséget nyújt a mai ember számára, hogy megismerjen olyan világokat és átéljen olyan tudatállapotokat, melyekben nem tehetetlen kiszolgáltatottja a kozmikus jelenségeknek.
Ma is látszik azonban, hogy a VÍZÖNTO kor jövendo kultúrája a hagyományoknál is messzebb fog menni. A csillagok tudománya olyan fejlodés elott áll, amelynek lehetoségei szinte átláthatatlanok. Ami eddig titkos hagyomány volt, s csak kevesek férhettek hozzá, az majdan az egész földi kultúra egyik alaptámasztékává válik. A hieroglifa olvasás kulcsa pedig már nem a hermeszi hármas értelmezés szimbólum szemlélete lesz, hanem talán a soknézopontú tudatállapotok dimenzióérzékenysége és rezonancia készsége...
